A barátnőm túl sokat iszik

2010. október 14. 07:38 - Panni CsP

„Csakhogy én tudok viselkedni ittasan, ő pedig rendszeresen csinál valami balesetet, már kétszer esett el lépcsőn, és számtalanszor esett le bárszékekről” – na, most aztán feldobták a labdát! A következő menetben a nő és az alkohol bizarr kapcsolatában fogunk tobzódni egy olyan srác szavain keresztül, aki egyre kevésbé tudja tolerálni barátnője kilengéseit. Most megtudhatod, mennyit bír inni egy csaj és milyen mély tud lenni egy pasi szerelme.

 

Hello! Pasi vagyok, 29 éves. Egy olyan témát küldök, amit eddig még nem olvastam itt, bár lehet, hogy van hasonló, nem olyan rég csatlakoztam csak az olvasótáborhoz. Három hónapja van egy barátnőm, 25 éves, kedves értelmes, csak egy baj van vele, minden srácot képes az asztal alá inni. Sajnos nem csak képletesen, hanem igazából, a szó szoros értelmében. Gyakran úgy indul az estéje, hogy megnézi, melyik pub-ban van valami italakció (ami remélhetőleg rövidre vonatkozik) majd egy italozásra bejáratott, fiúkból-lányokból álló bandával levonul oda.

Mondjuk az sem véletlen, hogy egy ilyen helyen találkoztunk, amikor a haverom lelépett, én pedig egyedül maradtam. Odajött hozzám és meghívott egy italra. Velem nem szokott ilyesmi történni, így nagyon megörültem az alkalomnak és annak, hogy egy ilyen helyes lány kitüntet a figyelmével. De elég rendszeresen piál. Nem tudom, miért zavar, mert én is szeretek inni. Talán nem tartom túl nőiesnek. Meg aztán hamarosan meg is fog látszani rajta ez az élet. Most azért nem látszik rajta semmi, mert még fiatal. Ezekre az italtúrákra engem szándékosan nem hív, mert nem akarja, hogy ’olyan’ állapotban lássam – mint mondta – és azt is elárulta, hogy igazából ő sem szeretne engem ittasan látni. Csakhogy én tudok viselkedni ittasan, ő pedig rendszeresen csinál valami balesetet, már kétszer esett el lépcsőn, és számtalanszor esett le bárszékekről, amikor részeg állapotában azt hitte, támlát talál majd maga mögött és kényelmesen hátradőlhet… tudom, hogy hosszútávon ez nem mehet. Ismerem őt, tudom, hogy hűséges lenne és csak egyetlen dologgal csalna meg: italakciókkal. Szeretném hozzátenni, hogy elegáns és minőségi italozó, nem a Misterbe issza a 250 forintos sört, amit ki tudja, miből főztek. Inkább a minőségi piától rúgjon be…. Ha már. De mindezzel ellentétben kedves lány és szeretem őt. Szerintetek lehet még ebből valami hosszútávon? Én szeretném. Megváltozhat?

 
375 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr512370438

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tükörszex 2010.10.14. 08:53:28

 Az októberi későesték és korareggelek egyformák. Áthatolhatatlan, fehéres köd, pára ül ilyenkor a városra. Az ember jószerivel csak az orra hegyéig lát, s a legkisebb sóhaj is füstölgő gyárkéményre hajazó páralöketet szül a szájon-orron át távozó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kytia 2010.10.14. 08:00:11

Huhh, na most van az, hogy nem tudok mit írni. 50% hogy megváltozik és 50%, hogy megváltozva boldog lesz.
Egyébként Feldmár azt mondja, az embernek szenvedély kell és az alkoholistákkal csak annyi a baj, hogy nem találtak maguknak jobb szenvedélyt. Mi lenne, ha megpróbálnád úgy finoman belecsalogatni valami jó kis új időtöltésbe, hobbiba, vagy sportba? Nem biztos, hogy beválik, de hátha.

dr. gernika 2010.10.14. 08:06:57

Akkor ez a klip most oldalhelyes
www.youtube.com/watch?v=zVIDXMu9HsY&feature=related

Egyébként nem tudok mit szólni a problémához, szerencsére nem nagyon volt még vele dolgom. Főiskolán, egyetemen rengetegen érzik, hogy muszáj inni, és az italakció-mánia is ismerős, de jó esetben az ilyesmit kinövi az ember diplomaosztó után.

A teljes kontrollvesztés viszont nagyon száni, ki tudja, mi minden történt már meg vele, amiről nem is tudsz.

Nutshell 2010.10.14. 08:23:22

Általában túl optimista vagyok, így most is. Volt egy barátnőm, aki szintén ezt csinálta, mivel úgymond nem volt jobb dolga. Aztán lett egy komoly kapcsolata, más dolgok tették ki az életét, azóta nem jár berúgni.
A kontroll nélküli ivás azonban megmaradt; ha nagy ritkán bulizni megy, ugyanúgy leiszik mindenkit.

japanautos 2010.10.14. 08:23:54

Pfff, tényleg nehéz mit mondani.

Talán annyi merült fel bennem (mivel a kapcsolat természetéről sok lényeges infot nem kaptunk), hogy esetleg a férfiúi becsületed sérül? Az a baj hogy jobban bírja mint TE? Vagy egyáltalán bírja ("minden srácot képes az asztal alá inni"), esetleg hogy csak hogy simán részeges? Miközben azt irod: "Nem tudom, miért zavar, mert én is szeretek inni". Heee?

Tudod, az alkoholizmus nem a mennyiségnél, hanem a rendszerességgel valósul meg. Orvos barátom mondta: aki nem tudja megállni, hogy a napi egy deci vörösborát megigya (mondom: nem tudja megállni), az már az alkoholizmus. Nem tudjuk, hogy a csaj le akar-e állni vagy ez az életmód neki megfelelő-e? Azt neked kell eldönteni, hogy így is szereted-e, elfogadod, elviseled, tűröd? Téged el tűr-e vagy szeret, szerelmes?

Még egy dolog, amin fennakadtam: "Ezekre az italtúrákra engem szándékosan nem hív". A külön utakon járás nem egészséges, lássuk be. A megismerkedésetek se túl biztató ("Odajött hozzám és meghívott egy italra"), mi lesz ha majd jól bepiálva másik csávót kezd el meghívogatni italra? A pia meghívás után találkoztatok, volt e klasszikus udvarlás,ilyesmi? Vagy egyből ágyjelenet?

Zavaros ez... nem egy italtúra után irtad ezt a posztot véletlenül?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 08:27:55

És ki tudja, hány pasival tévesztette össze a postírót, akik levarrták :) Én simán kukáznám a csajt.

fumerin 2010.10.14. 08:29:57

Reggelt!

Ehhez én sem tudok érdemben semmit hozzátenni!

Az tud csak inni minőségi italokat rendszeresen, aki megkeresi (megkapja) az árát.

Gyanítom a hölgynek nincs semmi olyan kiadása, ami miatt meggondolandóak ezek a dorbézolások.

Majd eljön az az idő is, általában a családi élet jó gyógyszer erre:D

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.10.14. 08:32:25

Szerintem unatkozik, találj ki valami közös programot.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.10.14. 08:33:15

még nem rongyolódik le az arca a sok piától addig adjad neki, aztán lapát

tekiteki 2010.10.14. 08:39:19

Ja, meg fog változni.
Egy idő múlva "a Misterbe issza a 250 forintos sört", majd otthon is inni fog.
Párod alkoholista, ezt be kellene látni. Ettől még lehet szeretni, csak el kell döntened, hogy ezt akarod-e.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.10.14. 08:40:25

mindig így kezdődik, először minőségi pia aztán egyre lejjebb csúszik a végén már egy fél vegyi gyümiért ékelik a helyi késdobálóban a fogatlan "úriemberek"

Hurri Kán 2010.10.14. 08:41:25

Ha ez rendszeres, lehet hogy keményen hangzik, de nem ártana orvoshoz fordulni a problémával.

SciNu 2010.10.14. 08:44:34

Nem igazán értem mennyivel különb ha márkás piától okádja körbe valaki a wc-t vagy a Koccintós és társaitól? Jobb a szaga? Több répa van benne? Visszataszító mindkettő. Aki meg nem tudja kontrollálni az ivását az ne is igyon.

Devil2 2010.10.14. 08:47:07

@Kedves Nard: Kukázni a legkevésbé sem akarja, mert rögötn felmerül a kérdés, honnan lesz neki másik nője, aki majd felszedi.. :S

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.10.14. 08:48:20

@SciNuBob -I hear you, mon!-: a márkás nem bassza szét az ember gyomrát olyan hamar
meg később látszik meg az emberen az évek során

immobull 2010.10.14. 08:49:05

Alkesz, harminc évesen negyvenesnek néz majd ki, és még akkor is azt fogja majd mondani, hogy én le tudok állni, csak most még nem akarok

Devil2 2010.10.14. 08:50:28

Egyébként érdekes ez a női ivászat, vannak csajok, nem kevesen, akik tényleg annyit bírnak inni hogy hihetetlen, én már attól kezdek rosszul lenni, ha csak felsorolják hogy mit ittak az előző buliban, legalábbis amire emlékeznek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 08:51:26

@Devil2:

Nem azt mondtam, hogy kukázza, hanem azt, hogy én kukáznám a helyében :) Nyilván csak azért nagy a ceji, mert nincs más kevésbé iszákos/narkós/stb nő a láthatáron :)

Cirrus 2010.10.14. 08:55:27

Mondtad már neki egyáltalán, hogy zavar a dolog? Talán meg tudnád beszélni vele, hogy ezt hagyja abba, mert a kapcsolat rovására megy.

SciNu 2010.10.14. 08:56:44

@Devil2: Hát elég erősen "úgysem találok másikat" szaga van a dolognak.

@derelye vágó: Thx. Na ma is tanultam valamit :)

Devil2 2010.10.14. 08:58:03

@Kedves Nard: Oké, csak mondom hogy nála a kuka nem valós alternatíva. :)

Freddy a Krüger 2010.10.14. 08:58:10

@Devil2: Orosz meg skandináv lyányok különösen....

Devil2 2010.10.14. 08:59:33

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Jaja, és arra várni hogy "hátha magváltozik", nagy baromság.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 09:00:09

@Freddy a Krüger:

Némely orosz csaj jobban bírja nálam is a piát, pedig bírom én is. Bár már szinte nem is iszom, mert nem kívánom.

kóristalány 2010.10.14. 09:00:17

Visszataszító, mikor valaki annyit iszik, hogy elveszti az önkontrollját. Ha nem képes magának megálljt parancsolni, mielőtt idáig jut, akkor nincs akaratereje (meg önbecsülése se). Ha nincs akaratereje, nem is fog megváltozni, sőt egyre lejjebb csúszik.

Devil2 2010.10.14. 09:00:25

@Freddy a Krüger: Nem is kell olyan messzire menni.

hegyilany 2010.10.14. 09:02:38

Kinövi. Anno mi is elég sakál mód viselkedtünk néha a csajokkal, de elmúlt.

Szöszi 28 2010.10.14. 09:03:10

Érdekes...Én 21 évesen kinőttem ezt a vedeljünk, mert az jó dolgot. Az egyik társaságom nagyrésze még mindig ezen a szinten mozog, nem is szívesen járok el velük bulizni, mert már a szórakozóhelyre menet részegek, mert előtte muszáááj alapozni, és volt már rá példa, hogy nem engedtek be minket, mert undorítóan viselkedtek. Nem tudom mi a jó a mértéktelen ivászatban:)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.10.14. 09:03:34

Szoktasd rá a sörre, hamar felpüffed és elhízik, akkor pedig könnyű lesz elhagyni a ronda dagit.

wado 2010.10.14. 09:04:34

Na, ez aztán a szerelem: nem az a kérdés, hogy miért iszik, hogy hogyan lehetne segíteni a csajnak, hanem az a fő probléma, hogy minnyá meg fog látszani az arcán. Fuck yourself! Fiú, én téged kukáználak.....

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 09:04:43

@Levéltáros:

Ja, és folyton böfögni fog meg büdös lesz tőle :)

Devil2 2010.10.14. 09:05:48

@Kata1987: Alapozás.. hát bizony szórakozóhelyen lerészegedni igencsak drága. :)

Hurri Kán 2010.10.14. 09:06:23

@Devil2: és az akaraterő ilyenkor hol marad?? :)

iphilosopher 2010.10.14. 09:08:39

Meg kell beszélni vele, hogy a mértéktelen ivászatot hagyja abba. Ha nem akarja, akkor pedig el kell gondolkodni a kukázáson.
Bár ahogy már sokan írták, valószínűleg szintkülönbség van a fiú és a lány között, és emiatt nem akar szakítani a srác. Viszont ezesetben hosszútávra nem érdemes tervezni, azt kell kihozni rövidtávon, amit lehet.

indapass90210 2010.10.14. 09:08:42

Azért az milyen aljas már, amikor egy nő leesik a bárszékről?
Kérdés, hogy ilyen állapotában hányan vitték haza, és tették be a púzójába... Meg az is a kérdés, hogy a posztoló akarja-e ezt tudni.

Devil2 2010.10.14. 09:09:48

@gyvy: én csak úgy hallottam.. :)

dekás dezső 2010.10.14. 09:13:35

és pontosan miért iszik?
én is eléggé komolyan toltam egy időben, közvetve majdnem bele is haltam. beszéljétek meg...

fumerin 2010.10.14. 09:14:51

@Levéltáros: És ezt milyen tudományos alapon vezetted le?

A sör nem hizlal:D

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.14. 09:15:55

Helyes lány aranyos csak alkoholista, hagyd el:D

@Dövan: sztem férfinél sem túl stílusos...

Hurri Kán 2010.10.14. 09:16:36

@fumerin: persze hogy nem ha nem eszel mellé sok szalonnát :D

dr. gernika 2010.10.14. 09:16:41

@Devil2: Nekem is volt ilyen szilveszterem és érdekes módon jól bírtam. Másnap akkor lett hányingerünk a barátnőmmel, mikor számba vettük, hogy mit is ittunk össze. De ez nálam nagyon-nagyon alkalmi jellegű.

garnéla mák 2010.10.14. 09:17:38

a miszterben nem 250 a sör, hanem 165 :) de sztem tökmindegy, hogy 180 ft-os cserkótól vagy 1500 ft-os calvadostól részegedik le...
posztíró derítse ki, miért iszik a csaj, ne rinyáljon. ha még csak 3 hónapja vagytok együtt, lehet, h még nem érkezett el az életmódváltás ideje a csaj számára. ha komolyan gondolod, szervezz egyéb programokat, és éreztetsd, hogy törödsz vele. ha meg erősebb az ellenérzés, mint a jó dolgok, akkor most lépj le, mielőtt mind2en lesérültök.

fumerin 2010.10.14. 09:17:44

@gyvy: Én azt is eszem bátran!

Nekem nem kell mérlegre állni elrettentésül:D

syndika 2010.10.14. 09:18:15

@Devil2: a hajlamot és lelkialkatot is beleszámítva ezt azok a nők teszik gyakrabban, akik magasabb ösztogéntartalmú fogamzásgátlót szednek. ezek egyik "mellékhatása", hogy felturbózzák a májműködést és az alanynak az az érzése, hogy "jobban bírja" az alkoholt. ez a része a dolognak önuralom- és kultúrafüggő, baromi ronda dolgokat eredményez a visszaélés.

Hurri Kán 2010.10.14. 09:20:20

@fumerin: szerencsés vagy! Sógorom pl. már attól hízik két kilót ha elolvas egy étlapot.

garnéla mák 2010.10.14. 09:20:29

és ne azt nézd, h meglátszik az arcán, az a legkisebb gond. vagy neked is csak az számít, hogy de hát ojjan cééép...?

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 09:21:08

Kedves Posztíró! Mindenhonnan van feljebb (ma valahogy ez a mottóm::-)), ha valaki arra akar menni. Barátnőd valamiért nem akar - így kezeli a problémáit, esetleg depressziós, függő vagy nem tudom, sok oka lehet. Az biztosan nincs még köztük, hogy hogyan fog kinézni 10 év múlva, valószínűleg nem érdekli, ahogy a jövője sem - úgy általában. Lehet, hogy nem tudsz rajta segíteni, de én megpróbálnám a helyedben.

2010.10.14. 09:22:35

Alkoholista csaj... ijjjj
Bár alkoholista pasi se sokkal jobb.
Alkoholistával nem kezdünk.

fumerin 2010.10.14. 09:23:02

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Jó ötlet, de csak azon lehet segíteni, aki hagyja !

indapass90210 2010.10.14. 09:23:14

@Devil2: én kurva szerencsés vagyok, mert 2 feles meg vizipipa elég a mozgáskordinációs problémák előtérbe kerüléséhez. Így aztán elég drága piákból is nyugodtan ihatok és ezzel megspórolom a másnapot is.

Barry Kent 2010.10.14. 09:25:05

Jó reggelt.
"Szeretném hozzátenni, hogy elegáns és minőségi italozó"
Na azért nem szeretném elvenni a kedved, de így magunk között megjegyezném: úrilányok ritkán borulnak le a bárszékről... Franc tudja, valahogy az nem elég elegáns.

Viszont most döbbentem rá, hogy még sosem volt alkesz barátnőm, sajnálom is nagyon.

Barry Kent 2010.10.14. 09:27:23

Egyébként a fenti mondat a poszt alapján némi javításra szorul:
Szeretném hozzátenni, hogy elegáns, minőségi és mennyiségi italozó.

S.Z.I. 2010.10.14. 09:29:16

Az a nő vagy férfi aki ennyit és így iszik, alapból lapátérett bármelyik oldal részéről.

Alkesz nő = FAIL

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 09:30:59

@Kool Kitty Kat:

Nem mindenki a Vriendship barba jár búfelejteni ugye! :)

@Drága IV gernika:

Jó képek készültek viszont! :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 09:37:05

@fumerin: ha nem hagyja, az onnan az ő sara, szerintem. Ha a srác szereti - ezt ő állította, ugye - akkor megpróbálja, ha nem megy, még mindig szakíthat, de legalábbis félreteheti a hosszútávú terveit a lánnyal. Mindenesetre ha szóvá sem teszi, hogy zavarja a dolog, akkor nem tudom, a lány miből gondolná, hogy ez így nem jó a fiúnak, főleg, hogy már így ismerkedtek meg. Akkor még megfelelt, ugye.:-)

Szöszi 28 2010.10.14. 09:37:52

@Devil2: Még szerencse:D Gondolj bele, hogy alapozás után még vedelnének a szórakozóhelyen is, mert olcsó...:D

fumerin 2010.10.14. 09:40:51

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Ismertem ilyen szenvedélybeteg férfit:D

Évről-évre romlott a valóságérzete. A segítséget személyes sértésnek vette, mert aki benne van, az vak erre a témára.

Beszélni kell róla, meg lehet próbálni...nekem pl. nem sikerült eme próbálkozásom, pedig volt rá 12 évem:D

A történetnek azért mégis jó vége lett! Az új barátnővel együtt isznak és senkinek nem fáj:D

Hurri Kán 2010.10.14. 09:42:04

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
megismerkedéskor még belefér, oldani kell a gátlásokat, már ha vannak (szerintem általában igen, mindkét részről), de hogy rendszeresen ez legyen, én erősen átgondolnám ezt a kapcsolatot.

Barry Kent 2010.10.14. 09:43:34

@fumerin:
Nincs is szebb dolog mint esténként asszonypajtással bekarmolni a sarki késdobálóban :)

newcy67 2010.10.14. 09:44:41

Javaslom, hogy mindenképpen ülj le vele komolyan beszélgetni és ha tényleg szereted, akkor próbálj meg neki segíteni. Úgy gondolom, szinte mindenkinek van egy keményebb korszaka, csak nem mindegy, hogyan folytatódik a dolog.

Nem szeretem az álszent okoskodókat, hiszen nap, mint nap megjelenik olyan, a korosztályomba tartozó politikus, -lógus, -ógus, -gógus stb. a médiában, aki azért jött szembe egy-egy kóbor éjszakán legkevésbé sem színjózanon a Bp-i éjszakában, vagy nézett üveges szemmel v.mly szórakozóhelyen. Biztos sokan egyetértenek azzal, hogy a fogyasztott alkohol életgörbéje a fiatalon bedöntött com.cserkótól+com.vodkától a minőségi, mértékletes borfogyasztás felé mozdul jó esetben. Az tényleg ciki, amikor a mennyiségi fogyasztás soha nem fog átcsapni minőségibe.

nikkelcsapda 2010.10.14. 09:46:57

Hello!

Javaslatok: (bárkinek, aki úgy érzi szüksége van rá)
1. AL-ANON: ez az alkoholproblémákkal küzdők hozzátartozóinak és barátainak csoportja, személyiségfejlesztésre épül www.al-anon.hu/
2. AA: Anonim Alkoholproblémákkal küzdők csoportja www.anonimalkoholistak.hu/hu/irodalom/az_ujonnan_jovok_kerdezik.php

Van egy olyan gyanúm, hogy a barátnőd már alkoholista. Kár hitegetni magadat, hogy csak úgy le tud majd állni. Segítségre van szüksége. Valószínűleg ő is érzi, hogy ezt abba kéne hagynia, de annyira erős a vágy.. Az alkohol oldja a gátlásokat, szorongásokat. Lehetséges, hogy ezért szeret ennyire inni? Elfelejti a problémákat, amivel foglalkoznia kellene? Nálad is így működik?

Egyre többen nyúlunk az alkoholhoz, már csak így tudunk szórakozni, elengedni magunkat. Ennek valahogy gátat kéne szabni, mindenesetre semmiképp nem kéne az alkoholt a mindennapokba bevinni.
Fejleszteni kéne a problémamegoldó képességünket és nem az alkoholhoz nyúlni, ha történik valami. Nem ciki felismerni, hogy valaki beteg! Annál erősebb leszel, ha leteszed. Te is, és a barátnőd is.
Sok embernek segített már az AA! Nézz utána merre vannak gyűlések.

A pszichiátriákon az alkoholproblémákkal küzdőket gyógyszerrel segítik. Ha nem lesz alkohol, helyette kell sport! Valamivel le kell vezetni a feszültséget.
Remélem sikerül legyőzni a problémát, később már nehezebb lesz.

Hosszú lett, de remélem sokan megnézik a linkeket és ajánlják majd másoknak is.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.14. 09:49:11

Rá kell állni a fűre.
Az fekve is tolható, és akkor nem esik le a bárszékről.
Kényelmesen, párnák közt. De lazaaaa...

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.14. 09:50:04

@Kedves Nard: ajánlom az @rckönyves fotókat megtekintésre:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.14. 09:50:52

@nikkelcsapda: Ja! Jó pénzésrt még Csernus is leugatja...
:)

Devil2 2010.10.14. 09:51:28

@Drága IV gernika: Még jó, hogy egy évben csak egy Szilveszter van.. :)

@syndika: Köszi a kis fejtágítót. :)

@Dövan: 2 felestől már az én mozgásomon is kivehető az alkoholos befolyásoltság, de igazán jól csak kb. 4 után érzem magam. És ez a mennyiség még mindig messze elmarad a "profi" szinttől. :)

@Kata1987: Tudod, az oroszoknál is az nyeri a vodkaivó versenyt aki elsőnek hal bele.. (úú, ez morbid lett..)

Rebelde 2010.10.14. 09:52:06

elegáns, minőségi italozó, lol... ez a csaj egy nem kezdő alkoholista 25 évesen, ehhez képest pedig lényegtelen, hogy mámorában megcsalna-e a minőségi és elegáns kocsmabútorokkal vagy italakciókkal

eredj inkább templomba vagy edzőterembe ismerkedni, bár sokaknak az efféle addikciók elviselhetetlenek:))

fumerin 2010.10.14. 09:52:49

@Barry Kent: Innen már vicces, de onnan? :D

Hurri Kán 2010.10.14. 09:52:54

@Nathan D'Xantine: na jó de akkor mi van ha már valakinek akkora a mája hogy megnyomja a tüdejét és nem tud egy egészségeset szippantani? Azokra is kéne gondolni :))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.14. 09:55:05

@gyvy: Sokszor gondolok rájuk, mély sajnálkozással.

Hurri Kán 2010.10.14. 09:58:44

@Nathan D'Xantine: Hát igen.
Van egy mondás, mely szerint káros anyagok nincsenek csak káros mennyiségek. Szerintem elég sok mindenre igaz.

Barry Kent 2010.10.14. 10:01:08

@fumerin:
Hidd el, nekik sokkal, de sokkal viccesebb :D

@Devil2: @Dövan:
Ugyan már, feles. Én már három sör után, a székek közt navigálva úgy érzem magam, mintha akadályversenyen lennék.

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 10:01:28

@fumerin: 16 évig dohányoztam. Ugyanaz. Azt hittem, soha az életben nem fogok kibírni egyetlen napot sem cigaretta nélkül. Aztán mégis.:-)
Nem mondom, hogy a srác arra tegye fel a további életét, hogy segíteni próbál - ennek szerintem semmi értelme - de megalapozottabban tudna dönteni, ha legalább hallaná a problémafelvetésre adott reakciót. Ha a lány elbagatellizálja a dolgot, esetleg ellenséges lesz, az szerintem elég ékesszóló érv amellett, hogy nem érdemes tovább vacakolnia, mert még a beismeréstől is évekre tart a barátnője, a segítségkéréstől pedig évtizedekre.

diabolica 2010.10.14. 10:04:24

Szerintem ne aggódj, mert ki fogja nőni. Ez tipikus huszonéves "betegség", amit előbb, vagy utóbb kinő az ember..velem sem volt ez másképp. Úgyhogy no worries..

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.14. 10:05:33

@gyvy: Ááááá... Az anyag kis mennyiségben is káros.
Itt van pl az oxigén. Éget a rohadék.

Adott esetre nézve meg könnyű innen verni a nyálat.
Már azoknak akik nyomják ezt alkoholista, kukáznám meg hasonló sztereotíp hülyeségeket.
Természetesen pusztán egy poszt alapján.

Én azon tűnődtem inkább vajon mi baja is van a szerzőnek. Nekem úgy tűnik simán csak ciki neki, amikor a csaj túlissza magát. Ami a jelek szerint nem napi szintű probléma.
Csupán a szerző nyavajog. Miután felcsípték...

Madpapa 2010.10.14. 10:09:50

márkás pia=márkás a csaj, mert hát ugye a posztíró nem áll össze akármilyen züllött lotyóval.
Nos önnön mentegetőzésed után javaslom egy pszichológus felkeresését a lánnyal. Ha szereted támogatod ebben. Ha leszarod akkor kukázd a lányt, mert hosszú távon egy felpüffedt arcú, egyre inkább lecsúszó nő nem hiszem hogy pálya lenne neked.

Hurri Kán 2010.10.14. 10:14:19

@Nathan D'Xantine: hát persze. Meg a víz is káros, mert nagyon erős ital, hegyeket mos el, településeket meg erőműveket hajt. A házipálinkáról ilyet nem hallottam :)).
Komolyra fordítva a betűt, persze hogy könnyű innen osztani az észt, csak releváns információk híján sok értelme nincs.

Szerző azt írja, hogy nincs ott amikor kedvese leissza magát, bár ha tudnám hogy az enyém ezt csinálja biztos hogy nem engedném el egyedül.

@diabolica: egy-két emberről az ismeretségi körben én is meg a többiek is ezt gondoltam/gondoltuk. Csak van akinek már túl vagyunk a temetésén, egy-két másiknak eddig még "csak" a házassága ment rá...

indapass90210 2010.10.14. 10:16:25

@Devil2: 4-ig nem mindig jutok el, az már nálam rókahatár.

fumerin 2010.10.14. 10:18:24

@gyvy: Egyik ismerősöm azt mondta, hogy nem iszik vizet mert abban b@szn@k a halak:D

Devil2 2010.10.14. 10:18:50

@Barry Kent: Anyagilag egyértelműen te jössz ki a legjobban, de én úgy vagyok a sörrel, hogy nyáron ha nagyon meleg van, egy korsóval még lecsúszik, de a másodikhoz már le kellene hogy fogjanak, nem a kedvenc italom, meleg ellen inkább hosszú lépés(ek) a jó fegyver.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.14. 10:19:45

@gyvy: Ja. Ezért ciki neki. Mert MÁS látja.

Tuck barát 2010.10.14. 10:19:58

"Szeretném hozzátenni, hogy elegáns és minőségi italozó, nem a Misterbe issza a 250 forintos sört, amit ki tudja, miből főztek"

Hejj, ha én is elegáns és minőségi italozó lehetnék!

Tuck barát

Devil2 2010.10.14. 10:20:23

@Dövan: Ügyes időbeosztással nem olyan veszélyes a 4 se. :)

scifo-thedebil'sown 2010.10.14. 10:21:37

@Nathan D'Xantine: "Nekem úgy tűnik simán csak ciki neki, amikor a csaj túlissza magát"
Vagy hogy őt... :o))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.14. 10:21:39

@Madpapa: Ha leszarja, akkor dugja vígan amíg fel nem püffed.
Utána is ráér kibaszni...

Hurri Kán 2010.10.14. 10:22:39

@fumerin: bölcs ember.

@Nathan D'Xantine: én leszarom hogy más mit lát, ha engem zavar, márpedig ha rendszeres, biztos hogy zavarna.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 10:23:50

@Dövan:

Nekem úgy 15-20nál van a rókahatár, ha keverem, amúgy meg bealszom és ennyi :)

Hurri Kán 2010.10.14. 10:24:14

@Devil2: a hosszúlépés az hideg ellen is jó fegyver! Tulajdonképpen olyan mint a fehér ing: mindenhez jó.

Rebelde 2010.10.14. 10:24:20

@Nathan D'Xantine:

amit leírt az alapján, nem úgy tűnik, hogy az akciós málnaszörptől áll fejre a csaj. persze nem tudjuk, hogy milyen időközönként teszi ezt lehet, hogy csak szolidan ásványvizezik, amikor a pasi nincs meghívva a barnes-túrára (copy szakítós) és csak túl van reagálva az egész:)

lehet, hogy ha a csaj lassacskán elszopogatna az est folyamán egy üveg viszkit és közben nyílegyenesen járkálva a nibelungizált alexandrinusokról tartana előadást a társaságnak, nem lenne probléma, ezesetben a posztírót fejbe fejbe kell vágni a kettősmércével

akárhogyis van, senki sem szép látvány matt részegen

Rebelde 2010.10.14. 10:27:41

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

ha választani lehet, akkor inkább dohányos, mint piás, az addikció metódusa tényleg ugyanaz, de egy 16 éves láncdohányzás és egy 16 éves láncpiálás nem teljesen ugyanaz a témakör:))

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 10:27:46

En szeretek, szerettem inni, de kicsit azert nekem is tulzasnak tunik, amit a csaj csinal. Konkretan italakciokat nezni, es nem a helyet, programot, hogy hova menjek... durva.

Viszont a halalom amikor azt mondjak, hogy inni nem noies. Miert, ferfiasnak ferfias? Dragam, leguritottam 8 korso sort a kocsmaban, Fuuu, micsoda ferfi! Ugyanmar.

nyünyőke 2010.10.14. 10:29:05

Azért azt is jó lenne tudni, hogy ezek a piatúrák milyen gyakoriak, mielőtt mindenki alkoholizmust kiált... Mert az, hogy "gyakran", meg "rendszeresen", az azért elég szubjektív.
Én mondjuk arra tippelek, hogy heti egyszer. (nekem már az is gyakori lenne ilyen esetben, meg rendszeres is:)). De azért ez még messze van a felpüffedt arcú, késdobálóban felesért dugó alkesztől... Az akár pont bele is férhet egy huszonéves életébe.
Engem inkább az zavarna (ha férfi lennék), hogy a csajom annyira gusztustalanul részeg tud lenni, hogy leesik a lépcsőn, meg a bárszékről, meg hasonlók... Persze, férfiban sem szép, de nőben kifejezetten gusztustalan.
Van egy barátnőm, aki ha elkezd inni, bulizni, mindig pont ilyenre issza magát. Nekem égő vele mutatkozni ilyenkor, én szégyellem magam helyette (én is iszok, ritkán, nagyon sokat is tudok, asztal alá tudom inni a fiúkat én is, ha arról van szó, mert bírom a piát... és nem esek-kelek, csinálok hülyét magamból közben, mint ő), de a pasija kitartott mellette, 5 éve együtt vannak, nagyon ritkán buliznak, és nagyon ritkán végződnek már így az esték. 24 éves. Szóval kibulizta magát, ész kész. És nem volt alkoholista. Csak fiatal és bohó:)

Hgza 2010.10.14. 10:34:47

Nekem is van tapasztalatom alkoholista nővel, konkrétan a gyerekeim anyja az. Minden nap iszik, rendszeresen be is rúg. Fokozza a helyzetet, hogy tehetségesen és állandóan hazudik, mániákusan tagadja, hogy az lenne, sőt engem vádol az ivással. Különváltan élünk - részben emiatt - és azt hangoztatja, hogy csak azért mondom rá, hogy elvegyem tőle a gyerekeket, holott éjszakákra magukra hagyja őket és elmegy pasizni meg inni. És senki sem hisz nekem, csak aki látta részegen. Szerintem a blogban leírt csaj elveszett, ahogy a volt feleségem is. A kulcs az, hogy nem ismerik be, és egyre gyorsabban csúsznak lefelé a lejtőn. A szervezet egy ideig ellenáll, aztán ahogy elfogynak a tartalékok, lassacskán feladja. Elhízik, felpüffed, aztán lefogy, végül jön a cukorbaj, hasnyálmirigy rák, miegyéb. Szomorú dolog ez.

Ki ez a lány? · http://kiezalany.blog.hu 2010.10.14. 10:36:48

Úh, ez a "muszájinni" mánia így 25 fölött szerintem már gáz... Ahogy korábban írták, ezt általában "illik" kinőni a diplomaosztó után... Akinek még mindig az marad a bulizás non plus ultrája, hogy szó szerint "aljasra" igya magát aztán ordítva hányjon, és másnap már ezt valami vicces hőstettként élje meg... Háát...
Nem lennék feltétlenül optimista a "kinövi" tekintetében... Jóval 30 fölött is ismerek ilyet, ezek a dolgok nem változnak. Talán majd az első májátültetés után :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 10:36:59

@Frigyesur:

Hát sört inni ősi román szokás, és nem vall sikeres emberre :)

Devil2 2010.10.14. 10:38:12

@gyvy: Hidegben inkább forralt formában fogyasztom. :)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 10:39:43

@nyünyőke: Aruld mar el: mi a kulonbseg ferfi es no eseten? A ferfi kevesbe latvanyosan esik el? Kevesbe uti meg magat? Vagy egyszeruen csak arrol van szo, hogy a mai napig tobb szabadossag elnezett es megengedett a ferfiaknak? Van valami rejtelyes kulonbseg a ferfi es noi hanyas kozott, amirol nem tudok? Szerintem meg cikibb, ha egy ferfi nem birja a piat. :))

fumerin 2010.10.14. 10:41:15

@Kedves Nard: Sikeres nem vagyok ez igaz:D

De ha mást meg nem tudok inni, mert az első korty után visszaköszön? :D

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 10:41:39

@Rebelde: Ja, vegulis jogos: a dohanyzas mast is karosit, mig a pialas csak a pialot. Oltarira nem ertem, hogy miert a bagozas az elfogadottabb. Ha az ember artani akar maganak, akkor csak maganak artson. Egy kis szalonspicc meg mindig jobb, mint az allando kohoges, fulladas 2 emelet utan etc.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 10:43:24

@Kedves Nard: A sor rossz. Ezert kell kiontenunk Muha lanyom soret, hogy ne artson neki. :))

Rebelde 2010.10.14. 10:43:30

örülök, hogy vannak optimisták a kinövést tekintve, igyekszem én is az lenni, de nem láttam még olyat, aki hirtelen mondjuk negyvenévesen kezdett inni, persze ettől még lehet ilyen, valamelyest gyakoribb, hogy ezt a sportot fiatalon kezdik, tehát rá kell lépni erre az útra valamikor és aki többé kevésbé ezen halad tovább más utakat nem biztos, hogy ismerni akar...

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 10:44:19

Amíg csak szórakozóhelyen, és társaságban iszik, addig a baj kisebb. Az igazi gáz tényleg az, amikor valaki már alig várja azt, hogy hazamehessen, és megihassa a pohár borát/sörét, szinte remeg érte.

Más programokkal, társasági élettel, egyébb ingerekkel talán el lehet terelni a lány figyelmét az ilyen italozós bulizásról.

fumerin 2010.10.14. 10:44:22

@Frigyesur: Neked viszont beépített légszűrőd van, szóval ne aggódj, ha velem italozol:)

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 10:46:43

@Rebelde: Olyat tényleg nem nagyon látni, aki mondjuk 40 éves koráig egy kortyot sem, és utána lett masszív függő, de olyat már láttam, aki például eddig csak teljesen konszolidált mértékben fogyasztott, és 45 fölött lett vagy zugivó, vagy pedig társasági lerészegedő.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 10:47:28

@Barry Kent: A pialas nem elegans. Megha a sznobok azt hiszik, hogy az eltartott kisujjal elkortyolgatott draga boruk hudehajde mas, mint egy feles. De nem is azert iszik az ember, hogy elegans legyen. :) Enni sem azert eszik Max. illik kulturaltan uzni.

Rebelde 2010.10.14. 10:47:57

@Frigyesur:
pont nem egészségkárosításra (ami persze fontos) gondoltam, hanem arra, hogy egy alkoholista embert nehezebben tolerál a szűkebb környezete, családja, mint pl a dohányost

ha zavar a dohányfüst bezárod az ajtót, ha zavar a piás családtagod ezt nehezebben teszed meg, pláne ha még agresszív is, mert sajnos sokszor a kettő kéz a kézben jár, szóval a piálás nem csak a piálót károsítja

Barry Kent 2010.10.14. 10:48:30

@Hgza:
Azért ennyire nem ismerjük a hátteret és korántsem biztos hogy ez lesz belőle.
Nem tudjuk hogy a rendszeresség napi szintű vagy heti, kétheti stb.
Szerintem ott lesz a megoldás, hogy ha majd a csaj talál olyat aki fontosabb neki a haveroknál és az akciós vodkánál, akkor abbahagyja.

@Frigyesur:
Bárszékről leborulni, lépcsőn legurulni részegen alja dolog, akár férfi, akár nő követi el.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.10.14. 10:49:17

"Gyakran úgy indul az estéje, hogy megnézi, melyik pub-ban van valami italakció (ami remélhetőleg rövidre vonatkozik) majd egy italozásra bejáratott, fiúkból-lányokból álló bandával levonul oda."

Ebből azt veszem ki, hogy gyakrabban eljár, mint heti egy alkalom.
És amíg nem élnek együtt még a heti egy alkalom sem sok, ha mértékkel csinálja.

De itt úgy látom, heti egynél több, emiatt a barátjára jut kevesebb ideje, aki ezt nehezményezi - joggal.

A többi részére nem térek ki, leírták már előttem.

25 körül inkább kinövik az ilyen ivászatokat, semmint elkezdik.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 10:49:27

@Rebelde: Eppenseggel pont a kinoves a jellemzo eletut. Az ember tizenevesen megtanulja a tureshatarat, aztan egyetemi bulik, es vegul szep lassan csokken az igenye. A tizenevesek donto tobbsege pial. Mind alkoholista lett, lesz?

HAL 9000 2010.10.14. 10:51:07

Mintha egyik ismerősömről lenne szó, dettó ugyanez a helyzet vele. Amit ő megiszik egy este alatt, attól én 4 hétvégén részeg lennék. És ezt rendszeresen teszi, minimum minden hétvégén, de néha hétköznap is. Szerintem nem is tud elleni valahol úgy, hogy ne piáljon. Ja és még büszke is rá. Haverjainak mindig olyan képeket mutogat, amiken totál be van b*szva, és azon röhög hogy hogyan néz ki. Nem teljesen normális.
Egyékbént szerintem undorító, ha egy nő be van rúgva. Persze fasziknál is az, ha teljesen mata, de nőnél még inkább.
Kerülni kell az ilyet még időben! Ilyenben megbízni egy percig sem lehet, mert full részegen valszeg fingja sincs, hogy mit csinál, kinek fekszik meg éppen. Normális csaj nem csinál ilyet, csak a legnagyobb ribancok.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 10:53:04

@Rebelde: Az mar a kornyezet hibaja. A dohanyzas az egyetlen toleralt szenvedelybetegseg, igenis indokolt lenne, hogy ugyanugy kezeljek, mint az alkeszeket, drogosokat. Ok is agresszivek lesznek, ha nem kapjak meg az adagjukat.

Gondolod, hogy csak ennyi? Bezarom az ajtot? Szerinteg egy nap hany bagost kell kerulgetned, vs. hany alkeszt, hm?

Piszok Alfréd 2010.10.14. 10:53:18

Nem tudok a kérdéshez hozzászólni, túl sok az ismeretlen körülmény.

"Tudnom kellett volna, hogy a feleségemmel nem leszünk együtt hosszú ideig.
Én Mérleg vagyok, ő meg egy hülye ribanc."

Barry Kent 2010.10.14. 10:53:21

@Frigyesur:
Piálni nem elegáns, de nagyon jó :D
Na jó nem. Arra gondoltam csak, hogy éreztem némi ellentmondást abban hogy a csaj egyrészt elegáns ivó, másrészt alkalmanként lebontja a kocsmát annyira picsarészeg :)

fumerin 2010.10.14. 10:53:31

@kabátnyúl: Köszi, a régi már nagyon rövid volt ezekre a fagyos napokra:D

z 2010.10.14. 10:53:39

Ez ismerős. Én vasárnap szakítottam a csajommal (azt mondtam neki, nem tudok így több érzelmet belevinni ebbe, mert kezdte komolyan gondolni, én meg a lentiek miatt nem, erre elrohant, haza).
Ebben komoly része volt ennek az életmódnak.
Minden másnapra jutott egy szülinap, névnap (sok barátja van), vagy bármi, ahol egyrészt inni kellett, másrészt ott maradni hajnalig), miközben másnap munka volt, vagy suli.
Én meg sokszor elmentem, a nagyobb baj viszont nem is az volt, hogy részegen kellett hazaráncigálni, hanem hogy ha ivott, folyton szakítani akart velem, elmondott mindennek, reggel meg (miután sikerült kikönyörögni, hogy menjünk haza) elintézte annyival, hogy de kis hülye vagyok, nahát, na menjünk a dolgunkra.
Bocsánatot sose kér semmiért, előre megmondta, hogy ő olyat nem tesz.
Beszéltem vele a dologról sokat, sokszor nem is ivott már annyit, mert beismerte, hogy gáz, aztán mégis.
Hiányzik, mert aranyos meg minden, de az eszemmel rájöttem, hogy nekem ennyi időt, energiát, pénzt nekem nem ér az egész, nekem a saját életemre kéne most koncentrálnom, nem ebbe beleőszülni.

(u.i.: Ha valaki önzőnek tart, azt is elmondom: tavaly szilveszterkor berúgtam és hülyeségeket beszéltem a barátai előtt, inkább volt vicces mint kínos, emiatt nem akart látni napokig - emellett mikor "összejöttünk" még barátja volt, akivel úgy feküdt le délután, hogy velem még délelőtt, ezután ott hagyta és hogy "kitombolja magát", végigbulizott egy hónapot, lefeküdt még két haverjával - ezeket én persze akkor tudtam meg, mikor már hazajött, és elkezdtünk járni. Persze azzal nyugtattam magam, hogy nem csalt meg ezzel, mert nem mondtuk, hogy járunk. Mindenesetre ezek és dolgok lassan és biztosan kiábrándítottak belőle, egy évig ment ez).

Ne kezdjetek nagyon kicsapongó emberrel, ha komoly kapcsolatra vágytok, bármilyen is józanon, én ezt egy életre megtanultam.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 10:54:40

@fumerin: En mar nem iszom. :) A cigerettat meg kiskorom ota ruhellem.

@Barry Kent: En is ezt mondom. De valahogy mindig elojon a mas megiteles.

Rebelde 2010.10.14. 10:55:50

@Frigyesur:

sajnos sokan piálnak a tizenévesen, nem tudom mi lesz belőlük, bevallom nem is nagyon érdekel

én is elengedtem magam párszor, mondjuk nem jellemzően tizenévesen, de nem vagyok rá büszke, és 25 évesen nem az volt a kedvenc elfoglaltságom, hogy az italakciókat böngésszem a városban:)

nem tudom mennyire a kinövés a jellemző út Magyarországon, ahol kiugróan magas az alkoholbetegek száma, ezt neked magyarázzam frici?:))

nyünyőke 2010.10.14. 10:56:24

@Frigyesur: odaírtam, hogy férfiban sem szép.

De amikor megjelenik a kép a fejemben, hogy barátnőm egy esküvőn annyira bebaszott (nem láttam, de vihogva elmesélte), hogy átesett egy nagy fém hamutartón (elegáns ruhában, magassarkú cipőben), úgy, hogy másnap az örömanya (akit amúgy nem is ismert), felhívta, hogy megkérdezze, jól van-e, meg nem tört-e el semmije, mert milyen hatalmasat esett - hát szóval nekem ez sokkal visszataszítóbb, mint hogy mondjuk a vőlegény is úgy berúgott, hogy a wc-n okádott.

Lehet én vagyok maradi felfogású, de barátnőm úgy tud viselkedni, ahogy egy férfi _sem_ (a társaságunkban legalábbis).

Így már érthető?

Hurri Kán 2010.10.14. 10:56:34

@Frigyesur: az ember azért kell hogy megismerje a tűréshatárt, hogy tudja mikor lépi át :))

Piszok Alfréd 2010.10.14. 10:56:55

Seggrészegre inni magad Tullamore Dew-val és Kilkenny-vel sem elegáns...

Rebelde 2010.10.14. 10:58:52

@Frigyesur:

én sem bírom a bagósokat, egyetértek, de nem is tennék a piálás és a bagózás közé csibeszájat, egyformán egészségtelen mindkettő, mint ahogy minden olyan addikció, az ami az egyén és környezete életét negatívan befolyásolja

fumerin 2010.10.14. 10:59:13

@Frigyesur: Velem sem járnak jól a vendéglátósok (nem sok időm van még elmenni sem, nem ám inni) :D

Cigiről már 4×2 évre sikerült leszoknom, de most fél éve visszaszoktam megint:( (de a mennyisége annak sem túl sok)

Piszok Alfréd 2010.10.14. 10:59:40

@nyünyőke: nem látom, mitől jobb ha egy férfi teleokádja a wc-t mint ha egy nő átesik a hamutartón.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 10:59:59

@nyünyőke: En ertem, hogy eloiteletes vagy, es megmagyarazni sem tudod. :))

HAL 9000 2010.10.14. 11:00:16

@Piszok Alfréd: hát ja, azért iszik drága piát, mert futja rá, vagy mert meghívják rá. Ha nem lenne rá keret, inná a fost ugyanúgy...

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:00:59

@Rebelde: Es a dohanyosoke szerinted mekkora? Neztem am errol statisztikat anno. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 11:01:14

Hemingway mondta, hogy a dohányzásról leszokni a legkönnyebb dolog a világon, ő naponta 20x megteszi :)

fumerin 2010.10.14. 11:03:59

@nyünyőke: Ez a kis történeted téged is minősít, ha így beszélsz a barátnődről! :D

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:04:26

@Rebelde: Nem minden alkesz duhongo allat, soot. Es van, hogy sokkal melyebb sztori van mogotte, mint egy bagos mogott. Az csak bagozik.

"Az ertelmiseg szamara ket uta van: az egyik az alkoholizmus, a masik jarhatatlan." Mark Twain ;)

Felreertes ne essek: az alkoholizmust sem tamogatom. De a mindennapokba sokkal tobbet konfrontalodom bagosokkal. Foleg azrt, mert elfogadottabb.

Barry Kent 2010.10.14. 11:06:05

@nyünyőke:
Ha ilyen a barátnőd, és még így is írsz róla, akkor miért vagy vele?

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:06:28

@gyvy: Haaat ööö, mondjuk eleg nehez osszeszamolni ugy 10 feles utan, hogy ez most 13 volt, vagy 14. :D

@Piszok Alfréd: Gondolom attol, hogy magassarkuban 'nehezebb' elesni. :))

Hurri Kán 2010.10.14. 11:07:41

@Rebelde:
és mennyi az az alkoholbeteg, aki nem fordul orvoshoz? Szerintem a statisztikai adatot nyugodtan lehet kettővel szorozni.

Erről a majd kinövi dologról az a véleményem, hogy nyilván rengeteget számít a szociális, társas, családi háttér és környezet, de az egyéni hajlam (kód? gének?) is, szerintem ez utóbbinak nagyobb szerepe van a dologban.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:08:38

@fumerin: A cigit valahogy nem tudom megerteni. Elsore azt mondjak kifejezetten kellemetlen. Aztan sincs pozitiv hatasa, mint mondjuk egy keves alkoholnak.

Hurri Kán 2010.10.14. 11:09:33

@Frigyesur: ezért kell megbízható helyre járni szalonspiccesedni, ott a személyzet úgyis az orrod alá dörgöli hogy mit csináltál előző este... Ha azt mondják hogy á, nem voltál berúgva és azt is kulturáltan, akkor valami gyanús ;-)

canis 2010.10.14. 11:13:44

Szigorúan magánvéleményem, hogy én egy kicsit is ittas, piaszagú nőt már meg sem csókolnék, nem hogy megdugjam. Barátnőkét pedig szóba sem jöhet.
A férfiakkal pedig nincs három közös mondatom, ha látszik rajta, hogy ivott. Az alkoholistákhoz meg egyáltalán nincs közöm. Lehet prof. vagy utcasöprő, ha ittas, vagy alkesz, számomra ugyanolyan állat és messzire elkerülöm.
Az alholotartalmú italok élvezetét amúgy nem ítélem el: egy azaz egy aperitif, vagy egy azaz egy jó pohár bor, pezsgő, sör a legtöbb embernek nem árt. (Kivéve az alkeszt, mert ott az a kezdet.)
Nem is értem az embereket, miért jó az bárkinek, hogy a tudatát, józan hétköznapi mérlegelési képességeit (bármilyen szinten áll is valaki) önmagától feladja és kiszolgáltassa magát.Hiszen ma mindenki arra vár, hol a gyenge pontod...

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:18:20

@canis: Hm, ezt nem is tudtam eddig a barataimrol: aljas galad modon itattak, hogy aztan kifurkesszek gyenge pontjaim. :))

Mindenesetre remenykedjunk, hogy a Fold osszes szalonspicces noje tuleli valahogy, hogy nem kapnak beloled. :)))

SciNu 2010.10.14. 11:19:11

@z: "Bocsánatot sose kér semmiért, előre megmondta, hogy ő olyat nem tesz."
Nálam egy ilyen kijelentés bőven elég, hogy ne akarjak a másiktól semmit.

Kósza 2010.10.14. 11:19:25

@canis: "egy azaz egy jó pohár bor, pezsgő, sör "
Nos, talán ha nem a poharad lenne jó, hanem jó bort, jó pezsgőt, jó sört innál, akkor átlépnéd a bűvös első poharat! :)

Kósza 2010.10.14. 11:20:25

Pálinkás jó reggelt! :) Ma aktuális a köszöntésem.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:20:31

@gyvy: Nem tudom, azert en sosem uztem olyan ipari modon a pialast, hogy a szemelyzet ismerjen. :D Igaz, ki is maradt igy a magyar nota karaoke, majd alvas a Vorosmarty teri bokorban. (Ha jol emlekszem. :))

Barry Kent 2010.10.14. 11:20:35

@canis:
Ne dramatizáljuk már túl ezt a dolgot. Így meghatározni, hogy egy pohár akármi még belefér, na de a második már szörnyűséges dolog, hülyeség. Pontosan ugyanakkora, mint azt hinni hogy márkás szesztől fejre állni kevésbé gáz mint kommersztől.

Rebelde 2010.10.14. 11:22:22

@Frigyesur:

és azért mert "mélyebb"(oka van rá) sztori van az alkoholizmus mögött akkor az már legyen elfogadottabb?:)

persze van aki vicces lesz az alkoholtól, de ebbe ennyi is van, ha nem tud valaki józanon szórakoztató lenni akkor mehet is a fenébe:)

mindent meg lehet magyarázni egyébként,és pont ezért gyanús:) írók, költők zenészek stb. okosmondásait idézgetni nem ér, mert ők a legprofibb magyarázkodók és emiatt sokan takaróznak is velük:))

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:22:41

@Kósza: En rumos jo reggeltre gondoltam ma. :)

Hurri Kán 2010.10.14. 11:22:56

@Frigyesur: :DDD

Jól... és ez még sokszor lesz az orrom alá dörgölve??? :)

Kósza 2010.10.14. 11:23:09

@canis: valamit nagyon túlkompenzálsz,... volt alkoholbeteg a közeli családban, esetleg te vagy túl egy elvonón?

Kósza 2010.10.14. 11:23:53

@Frigyesur: akkor Te fázósan ébredtél.

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 11:24:12

@Kósza: Ejjejj, máris pálinkával köszöntöd a napot?:)

SciNu 2010.10.14. 11:26:26

@canis: Azért van különbség a seggrészeg meg az enyhén spicces ember között. Az elsőt csak akkor viseled el ha már te is olyan részeg vagy :D
"Hiszen ma mindenki arra vár, hol a gyenge pontod... "
Vannak neked barátaid?

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:26:45

@Rebelde: Ne tekerd ki, Rebi. De konkretan tudok olyan sztorirol, ahol nem tudom elitelni az illetot.

Jaj, ne legyel ennyire vaskalapos. Nyilvan jozanul is szorakoztato vagyok, de ha bulizni akarok, nekem a pialas is benne van.

Felkomolyan irtam az idezetet, nem ervnek szantam. A lenyeg az lett volna, hogy nem ertem a bagozas miert jobb szenvedelybetegseg nem az. Egy tudorakos haldoklasa nem szebb, mint egy majcirrhosisose...

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 11:27:14

Én mindenfajta szenvedélybetegségetnegatív szemmel nézek.

Kósza 2010.10.14. 11:27:17

@Barry Kent: vitatkozom, amennyiben nálad a márkás = jó minőségű. Berúgni egy rézelejés (metilben gazdag) pálinkától messze nem ugyanaz az egészségkárosító, és másnaposságot okozó dolog, mint ugyanezt elkövetni egy minőségi párlattal.
Ugyanez a borok kezelésében is kimutatható, lásd kénes bor.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:28:22

@gyvy: Aaaaahogy. :))

@Kósza: Tkp. jah. De reggelire valahogy a palinka nekem sosem jott be. :))

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 11:31:06

kedves poszt toló, beszélgettél már erről a lánnyal? ha egyáltalán nem fotoshop ez az írás...

Hurri Kán 2010.10.14. 11:33:52

@Dr. Jula Watson: valami szenvedélye mindenkinek van :))

Viccet félretéve: azt a határt kell(ene) tudni meghúzni, amíg csak szenvedély, de nem betegség. Ez vonatkozhat szinte bármire, egy-két orvos barátommal is beszélgettünk ilyesmiről, ők azt mondták, ha mondjuk egy jó ebéd vagy vacsora után megiszol egy-két pohár bort meg neadjisten elszívsz mellé egy cigit és jól érzed magad, ennek biztos hogy kedvezőbb élettani hatása van mint aggódni a koleszterinen meg a kalóriákat számolni.

A baj szerintem ott kezdődik, ha ezek a dolgok öncélúvá válnak.

falesny 2010.10.14. 11:34:20

JUHUHUHUUUUU!!
Tessék azonnal összehozni velem!!
Ez a csaj hozzámvaló!
mehet a privben a mail nekem.:-))

Rebelde 2010.10.14. 11:37:24

@Frigyesur:

nem tekerem ki, nem akarok ítélkezni én sem, végül is tőlem bagófüstben érlelődött, száj körül repkedő muslincák között is tengetheti valaki az egész életét, a magyarázatra sem vagyok különösebben kiváncsi hogy miért teszi, ugyanolyan gyengeségnek látom, mint a összes létező függőséget

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 11:38:37

@gyvy: félreértettél, nekem azzal alapvetően nincs bajom, ha valaki néha napján, vagy iőnként élvezi a dolgokat. (Bár a füsttől nagyon idegenkedem, de hát ez a családból jön). Én azt nem viselem el, amikor valakinek már ez határozza meg az életét. Ha mindent ahhoz igazít, és hatalmas nagy probléma, ha épp nem ihatja meg/eheti meg/teheti meg/vagy nézheti meg a tv-ben az adott dolgot. Mert akkor az irányítja az embert, és nem az ember az életét.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:39:53

@Kedves Nard: Aaa olyan helyre dugtam, ahol sosem talalja meg: a konyvek koze. :)))

@gyvy: Mondjuk eteren erdekes, hogy van egy olyan kategoria (specialis agyi jutalmazo rendszer), aki akar sokat ihat/drogozhat, es sosem lesz fuggo.

De egyetertek. Ha mar az ember kifejezetten kivanja magat a piat, akkor nem szabad inni.

Barry Kent 2010.10.14. 11:41:34

@Kósza:
Persze, igazad van, egy bizonyos mennyiségig. Bár én nem az egészségkárosító hatásra gondoltam, hanem arra, hogy ha rendszeresen seggrészegre iszom magam, akkor tökmindegy mit ittam, így is-úgy is szánalmas vagyok.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.14. 11:41:51

szeretsz inni - söööööön!
(mi az a Misterbe?)

bee-lah 2010.10.14. 11:43:18

Én is merek egy nőt, aki csak 35 éves kora után kezdett inni (a szeretője lelépett)...
mára (~50éves) ott tart, hogy gondnokság alatt van, és 200! forintért pippant le nagypapákat, hogy meglegyen a napi adagra való... aztán ha összejött, úgy bebaszik, hogy meztelenül, összeszarva mászkál a faluban...
Nem egy látvány.

Én a tiplizésre szavazok...
Szerintem, ha össze is szedi magát amíg a gyerekek kicsik, úgyis vissza fog esni... inkább előbb, mint utóbb...

Esetleg abban reménykedhetsz, hogy kijön valami gyógyszer alkeszeknek 10-15 éven belül, ami blokkolja pl. a dopamin kibocsátást alkohol jelenlétében... akkor nem lesz miért innia... (és keresni fog valami mást, esetleg rosszabbat...)
B1

Hurri Kán 2010.10.14. 11:47:29

@Dr. Jula Watson: akkor nagyjából egyre gondolunk csak lehet nem fogalmaztam elég precízen vagy nem ment át a szövegen, amire gondoltam. Persze hogy nem lehet mindent ennek alárendelni de szerintem igenis fontos, ha tehetjük, érezzük jól magunkat! Ez persze beállítottság kérdése is.

@Frigyesur: ez a "speciális agyi jutalmazó rendszer" ez alatt mit kell érteni?

"Ha mar az ember kifejezetten kivanja magat a piat, akkor nem szabad inni. " Én pl. ha nyáron hazaérek, vagy akár napközben is ha dögmeleg van és nem vezetek, szívesen megiszom egy jó hideg hosszúlépést, vagy akár 1 dl bor- 4 dl szóda kombót, és igen jól tud esni! Nem akarok szőrszálhasogatni, de biztos hogy sokkal kevesebb káros cucc van benne mint a különböző üdítőnek csúfolt borzadályokban. És remélem azért azt leszögezhetjük hogy ettől még nem vagyok szenvedélybeteg, mint ahogy attól sem, amikor a téli influenzaszezonban este, kaja után megiszom egy jó forralt bort vagy egy (normális!!!) házipáleszt vírusok ellen.

Kósza 2010.10.14. 11:48:38

akkor ezennel megfogalmaznám, mint némileg ezen a téren is tapasztalt egyén az alkoholizmus fogalmát:

Az alkoholista azért megy kocsmába, hogy piáljon.
A normális italozó meg azért, hogy ne legyen otthon!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.14. 11:48:59

@Dr. Jula Watson: És mivel mindenki szenvedélybeteg, ezért mindenkit jól megnézhetsz negatív szemmel...

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:53:38

@gyvy: Mar reg tanultam es demens oregember vagyok, de nagyjabol ugy nez ki, hogy ha iszol, akkor az agyi oromkozpontod kap egy loket neurotranszmittert, ami kellemes kozerzetet biztosot. Viszont ha rendszeresen megkapja ezt a loketet, hozzaszokik, es az alapszinthez is szukseg van a piara. Es kesz is fuggoseg. De vannak olyan emberek, akiknel ez nem igy mukodik. Nem tolodik el a szukseges szint, hiaba isznak akar sokat. A psziches fuggoseg mindenkepp kiesik. A fizikait fuggoseg teren mar nem vagyok biztos, de a psziches az, amin elbukik minden leszokas.

Talan nem jol fogalmaztam meg. A kivanas mogott en nem azt ereztem, hogy jolesne. Talan a sovargas jobban kifejezi, amit gondolok. De szerintem egyetertunk. :)

OftF 2010.10.14. 11:53:57

Írd be ide a telefonszámát, és köszönj el tőle, nem hozzád való.
Biztos felhívják majd páran, nem marad sokáig egyedül.
Vagy nőlj fel.

OftF 2010.10.14. 11:55:34

@Kósza: Az alkoholista nem tudja magáról, hogy az, a piás meg igen, de egy kicsit sem zavarja.

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 11:55:47

@Frigyesur: főleg azért érdekes, mert mindig azután derül ki, hogy függő lettél-e vagy sem, miután kipróbáltad.:-) Aztán vagy szerencséd van, vagy nem a jutalmazó rendszered tekintetében.:D

Hurri Kán 2010.10.14. 11:56:38

@Frigyesur: így már világos. Meg az is hogy jól esne az nem ugyanaz mint a sóvárgás, sóvárogni is lehet ugyan mindig, de ha nem iszom meg az esti felesemet másnap reggel nem remeg a kezem emiatt :))

mostmar_kicsit_unom 2010.10.14. 11:56:46

Ez a probléma azért érdekes, mert rendszerint fordítva szokott előfordulni: a fiúk isznak a barátnőket meg zavarja.
Azoknak a barátnőkek is azt szoktam mondani, amit most mondok a levélírónak.
Az alkoholizmus betegség. Szinte mindegy, hogy minőségi dolgokat iszik, vagy a kannás bort - legalábbis a függőség szempontjából.
Sokféle alkoholizmus létezik. A hányásig, ájulásig bulizás közben ivás is egy fajtája ennek.
Viszont újra mondom: ez betegség. Ez nem eufémizmus, de az alkoholista mentegetése.
És sajnos ez a betegség sose múlik el. Tünetmentesíteni lehet, kezelni lehet (kell is!!!). A háttérben mindig ott lesz a visszaesés veszélye.
Az is mindegy, hogy a barátnőd örömből, buliból, szokásból iszik. A végeredmény szempontjából mindegy.
Ha az ő életében ez zavart okoz, a mindennapi rutinjában zavart okoz (és a lépcsőn leesés, székről leesés, megsérülés, másnapi totális K.O., tennivalók elhalasztása emiatt, stb), akkor onnantól kórosnak számít.
De csak akkor lehet foglalkozni vele, ha ő akarja. Ha elutasítja, mondván, hogy ő aztán nem alkoholista, bármikor le tudja tenni - akkor nem. Helyette nem tudsz akarni. De segíteni tudsz neki, minimum annyival, hogy jelzed felé -udvariasan, és őszintén - hogy ez így nincs rendben.
Tehát ha ez a rossz szokás valóban átfordult már egy kóros állapotban, akkor minél hamarabb próbálj meg neki segíteni.
Ha hajthatatlan, akkor sajnos én is csak azt tudom mondani, hogy mentsd magad, amíg lehet. Egy alkoholistával együtt élni szörnyű dolog.
És nem azért tanácsos kilépni ebből, mert ő beteg, hanem mert nem akar meggyógyulni. Ne ítéld magad ilyen életre.
Viszont egy fontos dolog van. Ha elhagyod, nyomatékosítsd, hogy azért kényszerültél erre, mert szerinted ő beteg, és mert ezt nem veszi tudomásul.
Még ha örjöngeni is fog, ha megutál, akkor is megmarad a fejében. Lassú víz partot mos(hat).

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 11:59:03

@Nathan D'Xantine: Látod, nálam nincs kettős mérce, mindenkit egyformán kezelek.(szemezek) :)

@gyvy: Hacsak nem egész nap arra gyúrsz, és már alig várod, hogy hazaérve megihassad a sört, hosszúlépést, akkor még menthető vagy :)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 11:59:07

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Mivel ez a jutalmazo rendszer tok ritka, jo esellyel szerintem mindenki boritekolhatja, hogy neki nincs olyan. :) Az ember erzi amikor kezd kialakulni a fuggoseg (ezt neveztem en kivanasnak), es olyankor kell leallni. Szemelyes velemenyem szerint a dohanyzas azert veszelyesebb, mert ott nem annyira eles ez a hatar, pontosan az elfogadottsag miatt.

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 12:00:37

@Kósza: és mi van, ha már a kocsma az otthon? :)

fumerin 2010.10.14. 12:00:46

Szerintem nagyon elkanyarodtunk a problémától :D

Adott egy srác, aki bevallása szerint szereti az alkoholt (bár azt hogy lehet szeretni?). Majd egy hasonló "paraméterekkel" megáldott hölgy, aki aranyos és minden egyéb, de ő is szereti az alkoholt.

Most az a baj, hogy kihagyja a hölgy az esti italozásokból, vagy az, hogy több pénze van ezekre a "hőstettekre", mint a srácnak?

Vagy esetleg a srác nem illik bele a hölgy baráti körébe és a "frusztrációs fájdalmában" lealázza a hölgyet mindenki előtt?

Mert nekem ez a sztori, olyan zsák és a foltja szagú! :D

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 12:02:05

@mostmar_kicsit_unom: Mondjuk ezt a sosem gyogyul meg dolgot sosem ertettem. A hajlama megmaradhat, az egyertelmu, de ez meg nem jelenti, hogy nem gyogyult meg. Viszont az egesz nagyon ugy hangzott, mint egy pszichologia tankony. :)

Hurri Kán 2010.10.14. 12:03:38

@Dr. Jula Watson: nem gyúrok rá egész nap mert már hamarabb beadom a derekam :))

Kósza 2010.10.14. 12:03:45

@Dr. Jula Watson: ha elég sok a vendég, akkor remek lehet a hangulat! :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.14. 12:03:47

öööö - azon gondolkodom, hogy mennyire ciki józanul legurulni a lépcsőn, vagy leesni a székről
Biztos nagyon (meg szottyadt is vagyok :D) - de nálam ez előfordul.

mostmar_kicsit_unom 2010.10.14. 12:08:00

@Frigyesur: az alkoholizmus sose múlik el, de tünetmentesíthető. ez így van, ahogy leírtam. aki egyszer alkoholista volt, örök életére vigyáznia kell, nehogy visszaessen. Amikor nem isznak, azt mondják "száraz" állapotnak.
és azért nem lehet kigyógyulni belőle, mert az alkoholizmus a testi függőségen kívül (ami elmúlik) egy mentális viszonyulást is jelent az alkohol okozta állapothoz. Na EZ az, ami nem múlik el. Ettől igazán függőség a függőség, nem pedig azért, mert sz_arul lesz, ha nem iszik.
EZ az, ami nem tüntethető el - de mit már írtam, kezelhető, és kell is kezelni. Legyőzhető dolog.

fumerin 2010.10.14. 12:09:59

@Zsit (nyau és rémizé): Ne is törődj vele!

Ugye nem látták sokan:D

phaszfej 2010.10.14. 12:10:21

Nagyon szar kamu sztori.

inci-finci (törölt) 2010.10.14. 12:13:52

@Frigyesur: orvosunk ismét meghazudtolja a való életet és a kollégáit :D
a dohányosok agresszív népség, rendszeresen késelnek, verik a feleségüket és terrorizálják a környezetüket míg az alkoholisták a légynek sem ártanak :)

a pia jó értem? :D

Commodus 2010.10.14. 12:13:59

Én dobnám a csajt sürgősen. Nem bírom az alkesz csajokat. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 12:14:37

@Zsit (nyau és rémizé): szerintem nem ciki, de engem is mindig kiröhögnek.:D

@Frigyesur: így olvasva tök egyszerű.:-)

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 12:14:54

@gyvy: a derekak beadásával csak óvatosan :)

@Kósza: :) Kellemes kis otthon az :)

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.10.14. 12:15:16

@fumerin: a sztoriból az derül ki, hogy a srác mértéktartó, megiszik két sört a haverokkal és azzal este elvan, míg a csaj egy héten többször a sárga földig.

A kettő nem mindegy.

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 12:16:11

@Zsit (nyau és rémizé): én a laposon is elesem. Na ezt übereld :)

Hurri Kán 2010.10.14. 12:16:32

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
ezért kell inni leesés előtt, legalább van mentő körülmény :))

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 12:19:46

@mostmar_kicsit_unom: Igen, en is olvastam errol tankonyveket, nem kell oket visszaidezni. :)) De vannak dolgok, amiket lehetet vitatni, es nemcsak visszamondani szorol-szora, nem? :)

mostmar_kicsit_unom 2010.10.14. 12:19:57

@Frigyesur: Az alkoholizmus hatalmas társadalmi problémákat okoz. Magyarországon van olyan megye, ahol minden 4. ember alkoholista. A csecsemőket is beleszámítva a statisztikába.
Az alkoholizmus kiterjedt hatásai közt vannak a vezető halálokok - szív- és érrendszeri betegségek és a rák - a családon belüli erőszak - biztos hallottál róla, hogy minden nap meghal valaki ennek következtében. Ezt pedig egyértelűen az alkohol okozza.

És itt most nem a városi, romkocsmában összeverődő entellektüel egyetemista, vagy már végzett, szociális alapon alkohoizáló (összejövünk, dumálunk az világ problémáiról) rétegre kell gondolni.
Nem tudom, te hol élsz földrajzilag, de van olyan területe a világnak, ahol az embereknek nincs más elfoglaltságuk, csak az ivás.

Mielőtt ilyeneket mondasz, olvass utána. Persze annak nehéz, amiről nem tudod, hogy létezik. Akárhogy is, gondolj utána ezeknek a kijelentéseidnek, és ha valóban érdekel az igazság, olvass utána. Interneten mindez nagyon könnyen megtalálható.

fumerin 2010.10.14. 12:21:12

@Névtelen betelefonáló: Nem mindegy, persze:)

(a nem mindegyre van egy jó kis mondásom, de nem illik csúnyán/csúnyát írni) :D

mostmar_kicsit_unom 2010.10.14. 12:21:53

@Frigyesur: nem értem, miről beszélsz. Vagy mondj konkrétumokat, vagy fejezd be ezt a ködösítést. Egy alkoholistának egy út van visszafelé: az absztinencia. A másik út a vég.

Hurri Kán 2010.10.14. 12:22:06

@Névtelen betelefonáló: ez derül ki. Hogy mi a valóság, az egy másik dolog.

@Dr. Jula Watson: Iszol te rendesen ?;-))

Hurri Kán 2010.10.14. 12:23:11

@fumerin: csak nyugodtan, aki szégyenlős majd becsukja a szemét!:D

inci-finci (törölt) 2010.10.14. 12:23:29

@mostmar_kicsit_unom: ne erőltesd, jobban tudja. nem fogja felülvizsgálni a nézeteit csekély 1 millió alkoholista miatt :D

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 12:23:32

@gyvy: :)

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Az is. Csak onkontroll kell. A legtobb ember nem eleg fegyelmezett. Ezert kell sportolni, ott megtanulja az ember. :)

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 12:24:03

@gyvy: csak mértékkel és tartózkodással ;)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 12:25:09

@mostmar_kicsit_unom: Nem kodositettem :S Inkabb hagyjuk. A tankonyveket en is olvastam. Az alkolizmus hatranyaival is tisztaban vagyok. Nem ezekrol beszeltem.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 12:25:59

@mostmar_kicsit_unom: Mondjuk ezt pont vicces volt nekem irni. :D

mostmar_kicsit_unom 2010.10.14. 12:26:02

@inci-finci: igazad van, igazad van... viszont ha szigorúan vesszük, nem egy milla az, hanem jóval több :/

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 12:26:49

A félreértések elkerülése végett, a dohányzás éppúgy vezethet úgynevezett "normális" családok széthullásához.

mostmar_kicsit_unom 2010.10.14. 12:27:11

@Kósza: már mér' kéne unnom magad?
igyál egy felest, ha feszült vagy...

inci-finci (törölt) 2010.10.14. 12:29:30

@mostmar_kicsit_unom: a pontos szám vagy a kategóriák nem annyira lényegesek. sokan vannak.

fumerin 2010.10.14. 12:29:30

@Dr. Jula Watson: Már attól is elpirulok, hogy eszembe jutott, nem is akartam látni nyomtatott formában:D :D

@gyvy: Vakon meg nem megy a gépelés:D

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 12:29:42

@mostmar_kicsit_unom: Azert megprobalom: ez a cirka 1 milla sosem gyogyult meg. A donto tobbsege meg sem probalta. De ez meg nem jelenti, hogy nem lehet meggyogyulni. Igy ertheto? :)

Dr. Jula Watson 2010.10.14. 12:31:06

@fumerin: csak nem elvettem a mondandód? :)

ibafaipap 2010.10.14. 12:32:17

A hétvégi piálás simán belefér, amíg az ember fiatal. Csajoknál azért 24-25 körül már elég kiábrándító amikor ordítva hánynak vagy eszméletlenre isszák magukat. Nem nőies sem ez, sem a cigi. Egyenlőség van, egyezőség nincs, ha valaki férfiként iszik, dohányzik, káromkodik és kefél, akkor ne várja, hogy nőként kezeljék.

Hurri Kán 2010.10.14. 12:32:48

@fumerin: nem gondoltam volna hogy te is ilyen kis szégyenlős vagy :)))

@Kósza: valakinek népnevelni is kell, amíg este a romkocsmák ki nem nyitnak...

@Dr. Jula Watson: ismered az ilyenkor kötelező kérdést?

inci-finci (törölt) 2010.10.14. 12:33:07

@Dr. Jula Watson: a félreértések elkerülése végett a rendszeres ejtőernyőzés is vezethet családok széthullásához (időt vesz el és életveszélyes). az impotens csonkolt dohányos sem egy ideál de az alkoholista hamar el is hülyül és gyakran agresszív

fumerin 2010.10.14. 12:33:49

@Dr. Jula Watson: Nekem ma nincs semmi komoly és hasznos:D

inci-finci (törölt) 2010.10.14. 12:34:57

@Frigyesur: csak a függőségtan alapelveivel mész szembe de legalább megtudjuk mikor puskáztál :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 12:37:41

@Frigyesur: Legtöbb ember nagyon fegyelmezetten fogadja el az első szál cigit, az első pohár piát és az első adag speedet.:-)

fumerin 2010.10.14. 12:38:59

@Dr. Jula Watson: (a dohányzást akartam feszegetni, hogy milyen nehezen megmagyarázható jelenség, mikor a partner nem szívja:D)

mostmar_kicsit_unom 2010.10.14. 12:39:34

@inci-finci: hagyjuk tényleg, jobban tudja, mint bárki más, aki meg ért hozzá :D

ibafaipap 2010.10.14. 12:39:52

Egyébként meg nem fog megváltozni a csaj, max. diszkrétebben fogja csinálni ugyanazt. Egyszerűen abban a korban van, amikor úgy érzi, ki kell tombolnia magát és az összes képmutató, kockafejű pöcs bekaphatja. Az élet majd kiosztja a pofonokat, abból ért az ember.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 12:41:39

Mondjuk ha van itt olyan no, aki szerint szexi, ha egy ferfi bagozik es pial, kerem jelezze! Gerjednek ra, holgyeim? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 12:41:44

@Frigyesur:

A pakkot fogva hörögve dönteni az arcba a piát. :)

ibafaipap 2010.10.14. 12:41:57

@Frigyesur: Aki képes sokat inni (nem feltétlenül rendszeresen).

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.14. 12:42:56

@fumerin: @tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
igyekszem hangtompítani, de sosem sikerül :)

@Dr. Jula Watson:
nem akarom sorolni, hányszor hajtottam végre ezt a mutatványt (elég csak állni, még mozgásban sem vagyok) :D

Hurri Kán 2010.10.14. 12:43:09

@Kedves Nard: laza csukló, merev könyék!!

fumerin 2010.10.14. 12:43:38

@gyvy: Nem véletlenül hív "fümerinnek" :D

fumerin 2010.10.14. 12:45:42

@Zsit (nyau és rémizé): Tessék nagyobb popót növeszteni, az felfogja az ütéseket:)

Alattam a suliban a székek szoktak rommá esni, pedig én voltam a legkisebb:D

Minden pechszéria véget ér eccer:)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 12:47:26

@grizliewok: Ertem, tehat mert jo a majam, mar ferfikent iszom. Erteeeem. :) Szegyellje magat minden no, aki birja a piat. :)) Azt mar meg sem kerdem, hogy nem erzed-e visszasnak. :D

@Kedves Nard: Zuperferfias! Elkepzelem es alig birok magammal. Huu, de melegem lett hirtelen. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 12:49:29

@Frigyesur:

Én bagózom, de inni azé' má' nem szoktam :)

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.14. 12:50:26

@Kedves Nard: az az igazi aki szupermenre issza magát...
hétvégén láttam egyet, bár az nem ivott:D:D:D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.14. 12:52:03

@fumerin:
azzal el vagyok látva :) - az egyéb testrészeim és a koordinálatlanság okoz problémát :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 12:58:59

@Frigyesur: határozottan.:-) Nálad? / Nem mondom, hogy nem gyűjtögettem a tapasztalatot.:-)

@Zsit (nyau és rémizé): azt hogy kell?:-)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 12:59:58

@Kedves Nard: Jobb is. Egy ilyen torekeny viragszal! A vegen meg nem kezelnek nokent. :D

@Kool Kitty Kat: Hanem ronda nok tancat nezte? :P

nyünyőke 2010.10.14. 13:00:37

@Frigyesur: Az én pasim bagózik (keveset, és én is), és néha iszik is, és imádom.
Én viszont akkor sem iszom magam olyan picsarészegre, hogy szánalom és közröhej tárgyává tegyem magam. Remélem ez a legnagyobb hibám, hogy ilyen kurva előítélesetes vagyok a seggrészeg nőkkel kapcsolatban, miközben az sem tetszik egyáltalán, ha egy férfi részeg, de még jobban nem, ha egy nő. Szégyellem is magam.

De tarthatunk olyan közvéleménykutatást is, hogy hány férfinak tetszik egy mattrészeg nő, aki enm tud viselkedni. Hány szeretne ilyen barátnőt, és mennyire lennének büszkék, ha így viselkedne a csaj társaságban, rendszeresen.

És itt nem arról beszélünk, hogy az a nő szégyellje magát, aki bírja a piát, hanem az, aki nem, mégis vedel....

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:01:29

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Nanahogy. Na jo, kicsit elegem van az emberekbol, de ez a het minden napjan igy van.

Latod azert jo, hogy ma nincs szerda. A szerda nem jo, a csutortok jo.

Nutshell 2010.10.14. 13:02:19

@Kool Kitty Kat: Szupermenre? És az milyen? :)

Nutshell 2010.10.14. 13:03:55

@Frigyesur: Láttam már olyan pasit, aki szexi volt, ahogy bagózott. De csak néztem. :)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:05:27

@nyünyőke: Na marmost teljesen felreertettel.

1. Nem az erdekel, hogy imadod-e, a ti dolgotok. Hanem, hogy szexi-e a pialas es bagozas tevekenysege maga. Nyilvan mindenki jar a mellekhelyisegbe, ellenben az ott vegzett tevekenyseg nem szexi.

2. Nem is ezt irtam.
Premissza 1. A ferfikent ivo no nem szexi.
Premissza 2. Ha sokat iszik.
Konkluzio Nem szexi az a no, aki birja a piat. Nem en irtam, hanem valaki mas premisszai, en csak levontam a konkluziot.

Hurri Kán 2010.10.14. 13:07:39

@Frigyesur: a nők kb. 87%-a azt hiszi néhány pohár után hogy ő táncol a világon a legjobban! :))

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:07:54

@Nutshell: Na jo, de te fura vagy: SWt se lattad, tanar is vagy. Plusz a rozsaszint is szereted. Diszkavilifikaltunk. :))

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:08:44

@gyvy: Es nehany pohar utan ezt a ferfiak is elhiszik nekik. :)))

Berrrzenkedő... 2010.10.14. 13:12:01

Hááát...ezt valószínűleg nem nagyon fogjátok elhinni, de igenis létezik olyan, hogy nem lessz valaki függő, bármilyen rendszerességgel iszik, vagy dohányzik.
Jómagam 24 évvel ezelőtt gyujtottam rá először és ismerkedtem meg az italokkal.
A mai napig ugyanolyan a viszonyunk. Van, hogy hetekig, hónapokig nem gyújtok rá ( pedig a párom nagy cigis ) de ha egy jó buliban bagóznak körülöttem, én is elszívok akár egy dobozzal is.
Az itallal is pont így állok. Ismerős a szalonspicc és volt alkalmam kissé túlzásba is vinni, sőt estémként munka után is jól tud esni 1-2 pohárral, de abszolút megvagyok nélküle is. Hangulat kérdése.
Ez nem ördöngősség, hanem egyszerű önfegyelem !!!

Hurri Kán 2010.10.14. 13:12:02

@Frigyesur: alkoholtól hiszékenyek leszünk?

fumerin 2010.10.14. 13:13:27

@Frigyesur: Mi a baj a rózsaszínnel? :D

Én anno azt tanultam, hogy a kisgyerekeknél a színek is nagy hatással vannak nemi identitásuk kialakulásában:)

Bár ez egy bizonyos kor után csak ködként elfogadott szín:D

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:13:41

@gyvy: Igen. Azt hiszuk szepen enekelunk horribile dictu egy karaoke barban, elhisszuk a bokornak, hogy puha matrac satobbi, satobbi.

nyünyőke 2010.10.14. 13:16:01

@Frigyesur: Na jó, nem érdekel már ez az egész téma... Ha ennyire kardoskodsz mellette, akkor nyugodtan aludjál részegen bokorban, mert jogod van hozzá, mer a nőknek is kijár, hogy tökrészegre ihassák magukat.
A legtöbb normális felnőtt nő ezt akkor sem fogja vonzó viselkedésnek találni, és nem fogja ezt csinálni, a legtöbb férfinek meg nem ez tetszik. De örülök, hogy te pasidnak igen, ez a lényeg.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:16:51

@fumerin: Az, hogy rozsaszin.

A kisgyerekek meg felre vannak nevelve. A lanyok szine rozsaszin. Es milyenek a mai nok, milyenek? Na, a rozsaszin rossz, ebbol is lathato.

A kek szep, a rozsaszin nem. Uff. :D

Kósza 2010.10.14. 13:17:48

@Frigyesur: úgy látom, ma Te vagy a meg nem értett zseni a kommentelők között! :)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:17:55

@nyünyőke: Fuu, de megadtad. Kemeny vagy, csoki! :D Kar, hogy tokre nem errol es magamrol beszeltem.

Hurri Kán 2010.10.14. 13:19:04

@Frigyesur: kettő... Különben is utálom ha kiforgatják a szavaimat, az egy virágágyás volt. Esztétikai érzékem egyszerűen nem teszi lehetővé hogy egy randa bokor tövében hajtsam álomra a buksimat!

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:20:35

@Kósza: Altalaban en vagyok *sohaj* (Ha esetleg ironia volt, nem veszem magamra! :)))

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 13:22:47

@fumerin: a színek tényleg nagy hatással vannak. már meséltem itt, de én óvodás koromban a piros színű harisnyanadrágjaim szétvágtam ollóval, mert utáltam 1. a színét, 2. a harisnyát. csináltam belőle zoknit, de szétfutott a szál :D aztán ezek után már nem erőltették anyámék a harisnyát. :DDD
a szandált is utáltam, mert milyen férfi az, aki szandált hord? (de ennek nincs köze a színekhez...)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:23:11

@gyvy: Ketto mi? :)) Elnezest kerek, valoban felremagyaraztalak, bar jeleznem, hogy johiszemuen, csak oregkorom miatt a memoriam se regi. *szegyell, szegyell*

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 13:23:36

@nyünyőke: soha életemben nem jutott eszembe, hogy kiröhögjek egy részeg embert.

@Frigyesur: javasolnék egy állatkerti sétát akkor.:-) Vagy wellness-vidraparkot.:D

dr. gernika 2010.10.14. 13:23:48

@Kedves Nard: Á, ne is emlegesd. :)
@fumerin: Halleluja! :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 13:25:19

@nyünyőke: olvas-értelmez-válaszol kombóból azt hiszem kihagytad a második fázist ;)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:25:35

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: A vidrak marpedig nem leteznek, mondta elso Konyves Frigyes.

@Drága IV gernika: Nekem viszont felkeltette az erdeklodesem.

Nutshell 2010.10.14. 13:26:09

@Frigyesur: Furaságom ellenére kedvelsz. Érzem :)

Kósza 2010.10.14. 13:27:20

@Frigyesur: nem, nem,... semmi irónia nem volt benne. Konkrétan szólva lehülyéztem az értő szövegolvasást magukénak nem tudó nyomorultakat! :)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:27:49

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Valoszinuleg azert nem jutott eszedbe, mert te meg nala is reszegebb voltal, nemde? :)))

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Hehe ;)

@Nutshell: Na jo, jol erzed. :)

fumerin 2010.10.14. 13:27:59

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Szegény édesanyád:D

Pedig nekem valami azt súgja, hogy nővérednek kellett lenni, hogy ezeket rád erőltették:D

Kytia 2010.10.14. 13:33:34

@Berrrzenkedő...: Nem önfegyelem, hanem kémia. Van, aki egyszerűen genetikailag kevésbé addiktív a szerekre.

Hurri Kán 2010.10.14. 13:35:13

@Frigyesur: én ezt inkább szelektív memóriának hívnám :))

Különben is egy egyszeri, különleges ünnep volt, az első szombat a héten.

@Dr. Jula Watson: mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt?

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 13:38:27

@Frigyesur: az eleve lehetetlen, két ital után mindenen vigyorgok.:D:D

fumerin 2010.10.14. 13:41:05

@Frigyesur: Akkor jól csináltam:)

Tudod nálam sárga és zöld a lány-fiú színvilág:D

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 13:42:15

@fumerin: hehe, szegény! rettentő rossz gyerek voltam. elsősként a második héten volt osztályfőnökim, az első negyedév végére sikerült is begyűjteni az igazgatói intőt :DDD tanár gyerek :DDD

nővéremről nem tudok, hogy volna ;) 99,9% hogy nincs. meg nem is akartak lányt, bár a tény hogy zenei általánosba írattak elsőbe, felélesztette bennem a gyanút :)

ibafaipap 2010.10.14. 13:43:12

@Frigyesur: Forgasd már ki a szavaimat és még véletlenül se értsd, amiről beszélek. Nem érzem visszásnak, a piát meg az bírja jól, akinek hozzászokott a szervezete. Férfiban se vonzó tulajdonság ha négykézlábra állva lerészegedik, (én is jártam már így sokszor), de nőben ez még gázabb. Mindenkinek joga van mindenhez, csak akkor számoljon a következményekkel.

nyünyőke 2010.10.14. 13:46:17

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: és ez hogy jön ide?
írtam valahol, hogy én igen? bár ha vicces...:) de konkrétan ha valaki esik-kel, és hülyét csinál magából, az nekem kínos kb, és segítek neki/rajta, és pont eszembe sem jut akkor röhögni. Ettől még mások megteszik.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 13:47:09

@Kytia:

Mint én a lidokainra. Fogorvosom imádta hogy érzéstelenítés nélkül csapathatta a gyökérkezelést, közben meg majdnem kitéptem a karfát, úgy szorítottam :)

fumerin 2010.10.14. 13:47:24

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): :D
Nekem is őrzi édesanyám az okleveleimet, amiket év végén gyűjtöttem:)

Igaz, mindegyiken ki van húzva a példamutató magatartás rész:D

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:54:34

@grizliewok: Nem forgattam ki en semmit. Megkerdeztem milyen ferfikent inni. Te irtad azt, hogy "Aki képes sokat inni (nem feltétlenül rendszeresen)." Na marmost ha nem rendszeresen, akkor eleve nehezen szokik hozza a szervezete, de ettol nagyvonaluan tekintsunk el. Attol is, hogy nemcsak a hozzaszokastol fugg. Nem igazan ertem, hogy sokat inni miert ferfias es nokent miert gazosabb lereszegedni, az evszazados beidegzodeseket leszamitva.

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 13:54:40

@nyünyőke: "és közröhej tárgyává tegyem magam" 2010.10.14. 13:00:37 Így jött ide. Vagy csak akkor írhatom, hogy én nem, ha te igen - szíves engedelmeddel?:-)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:55:29

@Kedves Nard: Haaat, nem igazan, kedves lilapuloveres.

summerstorm 2010.10.14. 13:57:30

aháááám, szóval ide szökött mindenki, és azért van méla csend és hullaszag a szomszédban :)....

Hurri Kán 2010.10.14. 14:00:24

@Kedves Nard: attól függ milyen lila és ki hordja :))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 14:00:46

@Frigyesur:

Pedig már dícsérték, hogy milyen jól kiemeli a szememet! :( Akkor nem veszek lila inget se :(

Caddy 2010.10.14. 14:09:56

Kedves Ecsém ez ám a sztori.
Mit is lehet mondani erre? Menjetek együtt piálni? Vajon miért teszi ezt? Biztos van valami oka, na azt kéne megtalálni, és onnan tovább lehet lépni.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:11:51

@Kedves Nard: Ferfiak vagy nok dicsertek? ;))) Nekem is kiemelne a szinten zold szemem, de szerintme nem ferfias, nem hordom. :))

mostmar_kicsit_unom 2010.10.14. 14:11:51

Nem mindenki függő, aki iszik, nem mindenki tiszta, aki nem iszik. remélem így már mindenkinek jó.

Hurri Kán 2010.10.14. 14:15:53

@Frigyesur: nem hallottam még hogy a zöld szem ne lenne férfias... Nem értem....

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:21:48

@gyvy: Pedig de. Nem az. Nem veletlen mondjak, hogy a zold szemu szornyeteg. Koztudott, hogy szornyeteg csak no lehet, vegkovetkeztetes: a zold szem nem ferfias. Uff. En kivetel vagyok, de nekem szurkeszold. Az ferfias.

Rebelde 2010.10.14. 14:22:52

a kérdésre még most se érkezett kielégítő válasz, hogy miért gázabb ha egy nő iszik?? :))

summerstorm 2010.10.14. 14:23:06

@kabátnyúl:

szia férjecskéééééém :)

Hurri Kán 2010.10.14. 14:26:30

@Frigyesur: szörnyetegrészével egyetértek, de az bármilyen szemű lehet.

@Rebelde: hát mert csak. :)))

summerstorm 2010.10.14. 14:26:45

hümmmmmm, írtam az előbb @Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):-nek, és eltüntette... eltünteeeeettteeee.... :(

kbm

Hurri Kán 2010.10.14. 14:27:05

@Rebelde: sajnos ez is az élet nagy igazságtalanságai közé sorolandó, de ez van :)))

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:27:15

@Rebelde: En arra jutottam, hogy azert gazosabb, ha no iszik, mert nonek inni gazosabb. Ennyi. Nem kell ezt tulbonyolitani.

Te is azert vagy gonosz, mert Rebi vagy, es a Rebi gonosz. Jo vagyok ma az ervelesben ugy erzem.

ibafaipap 2010.10.14. 14:27:50

@Frigyesur: Pontosan az évszázados beidegződések miatt, ezek nem holmi babonák, hanem az emberi tapasztalat termékei, amik mögött kódolt genetikai különbségek, élettani okok húzódnak meg. Azért gázabb, mert egy nő elsősorban a szépségével, a bájával hódít, minden más (okosság, humor stb.) csak ezután jön, a csúnya bebaszás pont ezt rombolja le. Ugyanígy kevésbé gáz, ha egy nő eltartott, mintha a férfi lenne az, stb. Jöhetünk itt a nagy egyenlősdivel, de ezzel csak magunkat csapjuk be, állatok vagyunk, állati ösztönökkel és szerepekkel, a feminizmus őshazája, Svédország élen jár a válások és a családon belüli erőszak terén, mindenki jobban érzi magát a bőrében, ha nem át lép át egy bizonyos határt.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:29:03

@gyvy: De megsem mondjak, hogy barna szemu szornyeteg, hanem, hogy ozikeszemek. Az ozikek meg nem gonoszak. Assszem. De majd mindjart kiderul, hogy az ozikek gonoszak, mert ozikek. A kek szem szep, az nem lehet szornyetege. Es ennyi.

tőzegmalac 2010.10.14. 14:29:07

@mooon:): ma nem beszél velem édes nejem? :)

Hurri Kán 2010.10.14. 14:29:34

Szociográfiai és evolúcióelméleti híreinket hallották.

Hurri Kán 2010.10.14. 14:31:47

@Frigyesur: őzikék igenis gonoszak tudnak lenni ha felnőnek, lásd látszat csal, de nem minden csaló látszik esetét.

Meg különben is nekem is szépek a szemeim, csak kár hogy egymást nézik :((

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:33:53

@grizliewok: Oke, jojjonek az evszazados beidegzodesek: ferfiak a csataba es mamutot vadaszni! Nem erdekel, hogy nincs csata es mamut. Vivjatok meg a nok kegyeiert!

Nem is tudtam, hogy ennyire jo magyarnak lenni, bezzeg szegeny svedek! Nem is ertem miert neveztek joleti mintaallamnak, amikot itt sokkal jobb. Hajra Magyarorszag! (Bar kivancsi lennek hol jelent meg ez a megbizhato statisztika...)

Es most allati osztoneimnek engedve magamra kapom az elso ellenkezo nemut, hogy szaporodjak. Ja nem, en nem tartom magam allatnak.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:35:56

@gyvy: Azert nezik egymast, mert oly' szepek.

Igen, de azok mar nem ozikek, hanem ozek. Tehat az ozikek nem gonoszak, mert ozikek.

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.14. 14:39:45

@grizliewok: te tudod minek tartod magad...
de nekünk engedtessék meg, hogy választhassunk köszi:)

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 14:40:09

@Frigyesur: @Rebelde: egyértelműen azért, mert mi lesz ezzel a társadalommal, ha a nők is csak ittasan tudják elviselni a sok részeg hapsit.:-))

Hurri Kán 2010.10.14. 14:41:28

@Frigyesur: most már hagyjuk ezt az őzike témát mert mingyár megőzülök! Engem az őzek legjobban amúgyis a bográcsban érdekelnek, nokedlival körítve a hozzá való vörösborral. (Igen, az állati ösztönök és még hedonista is vagyok emellett!)

A szemeim története ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, már kiskoromban megműtötték de egy művészlélek orvos kezei közé kerültem aki először küklopszot csinált belőlem.

Ezt később korrigálták több plasztikai és egyéb műtéttel, az eredmény mára már megfelelőnek mondható.

Igaz, az egyik szemem helyére egy kaméleonét ültették be, ez ellen akkor még tiltakoztam, de most már rájöttem hogy jó mert így egyszerre két nővel tudok szemezni.

Hurri Kán 2010.10.14. 14:44:18

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: hát még akkor, ha már úgy sem tudják elviselni!

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 14:46:04

@Frigyesur: nyihihihi.:D

@gyvy: ebbe bele sem merek gondolni, inkább igyunk valamit!:D

Hurri Kán 2010.10.14. 14:48:34

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Jó! :)) De csak azért hogy nehogy kihaljunk.

summerstorm 2010.10.14. 15:00:47

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: @gyvy:

nagy baj van, ha ezen múlik a kihalás :D :D :D....
jövőre nőni fognak az árak is... meg minden...
hát hogy lesz itt népességnövekedéskéremszépen :)....

Hurri Kán 2010.10.14. 15:07:44

@mooon:):
kesergés helyett fogjunk össze és cselekedjünk!

Először igyunk, aztán ha már el tudjuk egymást viselni a többi jön magától !!! :DDDDD

Kósza 2010.10.14. 15:08:32

@mooon:): a védekezés nélküli közösülésre nem gondoltál még, mint népességnövelőre? :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 15:14:02

@gyvy: :-))

@mooon:): sejtettem, hogy előbb-utóbb megdöglesztjük a kapitalizmust is.:D

@kabátnyúl: köszönöm.:-) Csatlakozol?:-)

summerstorm 2010.10.14. 15:15:44

@gyvy:
egymást... :)?
hümmm... és mit szól ehhez tarquin kisasszony :D????
kis csélcsap :D
meg egyébként is, nekem férjem van, és az én kis nyuszikám elviseléséhez nem kell alkohol :)))))

@Kósza:
megfontolás tárgyává teszem, úgyis sokba kerül :D :D :D

Theremin 2010.10.14. 15:18:38

Lányok! A főzés tudományát, ivásra cseréltétek? :( de kár!
Teljesen nem értem h min csodálkozik az akit részegen egy kocsmában leszólit egy csaj. Miért háborodik fel azon h iszik?
Az ilyen lányokat illedelmesen illik visszautasitani.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 15:19:24

akkor egy kis urbánus szociográfia a külvárosi életérzésről:

Frank Sinatra meets Notorious BIG
Everyday Struggle vs A Day in the Life of a Fool

www.youtube.com/watch?v=bN2VKL-4Pj4

Hurri Kán 2010.10.14. 15:21:06

@mooon:): nekem sem kell de azért nem árt ha van kéznél :DDDDD

Theremin 2010.10.14. 15:21:57

@Frigyesur: zold szem nem ferfias.
gyere és mondd a szemembe!

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.10.14. 15:27:21

Először is szögezzük le, a piálás nem korhatáros, amit majd kinősz. Ez egy marhaság.

Van, aki fiatalon rúg be többször, mert ott vannak a bulik és lehúzóerőnek a haverok. És van, aki fiatalon alig-alig, aztán később kerül olyan helyzetbe, vagy társaságba, hogy többet iszik. És van, aki feszt vedel.

Inkább a gyakoriság, ami döntő. Ha kéthavonta, félévente, mittomén egyszer bekarmol az ember jobban (szalonspicc, némi koordinációs zavar stb.) az nem a világ vége. De ha valaki minden hétvégén űzi ezt, az már gáz. Akár fiatal, akár idősebb. Aztán majd szépen egyre sűrűbb lesz. Mert a betompult állapotot szeretné állandósítani.

Én spec. fősulis, egyetemista koromban sosem értettem, miért isznak a többiek. Utáltam a pia ízét is. Aztán volt pár szakítás, búfelejtő italozás a barátokkal, és azt gondolom időnként egy vadabb ereszd el a hajamat simán belefér.

Apám pálinkájával pedig ez gyakorlatilag két felessel el is érhető.:)

Theremin 2010.10.14. 15:28:00

@Frigyesur:" Nem igazan ertem, hogy sokat inni miert ferfias es nokent miert gazosabb lereszegedni, az evszazados beidegzodeseket leszamitva."
Pont nem a lerészegedés a férfias, hanem az h vki sokáig birja,
Sokat enni, inni, dugni férfias dolog és kész.
Sokat enni, inni nem nőies dolog és kész. Punktum.
Lehet ez ellen lázadozni de nem érdemes.

summerstorm 2010.10.14. 15:30:31

@alfonzina:

űűűűű, barátnőm apjáéknak a törkölypálinkája jutott most eszebe...
azért az mondjuk nagyon jó volt, csak 2 után még a szokásosnál is jobban körbeérte a szám a fejem :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.10.14. 15:30:51

Ez a nők ne igyanak, mert nem szép dolog, pedig már csak olyan, hogy állítólag az se nőies, ha fingasz, büdös a lábad, vagy netán büfögsz. Mégis, mindenki vágja, hogy bizony a nőknek is van s..glyuka, és egyéb "undorító", ám roppant emberi vonásai.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.14. 15:31:03

Idd el előle.

Bár a törpeforradalmár törpeforradalma miatt nem sokáig lesz lóvéd piára!

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.10.14. 15:32:51

@mooon:): hát ja. ráadásul, ha még jól be is ágyazod, akkor üt igazán. először pofaösszeránt, aztán tarkóbizsereg, utána enyhe zsibbadás, majd kellemes meleg a gyomorban, jön a hűdejókedvemvan, végül pedig az igyunkmégegykört. :)

Mérges 1234 2010.10.14. 15:34:00

"Inkább a gyakoriság, ami döntő. Ha kéthavonta, félévente, mittomén egyszer bekarmol az ember jobban (szalonspicc, némi koordinációs zavar stb.) az nem a világ vége. De ha valaki minden hétvégén űzi ezt, az már gáz. Akár fiatal, akár idősebb. Aztán majd szépen egyre sűrűbb lesz. Mert a betompult állapotot szeretné állandósítani."

Hagy a picsába ezt a baromságot.

Középiskolás koromban, minden hétvégén bekarmoltam, de úgy keményen, szerettem inni.

Fősulin, minden héten többször is spiccesre ittam magam.

Ma is imádok inni, de jó ha két havonta egyszer spicces vagyok, többnyire esténként megiszok egy finom pohár bort különben.

És még ma is vallom, hogy nincs jobb mint szalonspiccesnek lenni, de mégsem lettem alkoholista, pedig közben eltelt 10 év......

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 15:34:42

@alfonzina: az igazi alkeszokban az a "szép", hogy fél pohár bortól is holt hülyén tudnak kinézni. mert már nincs vér az alkoholjukban. delirium. nálunk pl. egy "Indián" névre hallgató lakott a környéken, a maga bájosan szerencsétlen viselkedésével. egyetemet végzett, amikor lelépett a felesége nem bírta feldolgozni. ivott, ordibált az utcán. de minden városrésznek megvannak a maga Indiánjai.

summerstorm 2010.10.14. 15:38:41

@alfonzina:

ott nem volt következő kör...
sztem nem bírtam volna utána járni :)))
így hát a dumapartit berekesztve nekiindultunk táncolni :D

summerstorm 2010.10.14. 15:42:07

mégegyszer kidob ez a büdös dög, akkor nem jelentkezem ma vissza többet, mert besértődöm a blogmocira.... aztán engesztelhet.... akkor se...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.10.14. 15:46:52

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): a kezdet is ilyen. aki nem bírja az alkoholt, vagy keveset iszik általában, az pillanatok alatt kakukk lesz.:)
aztán van a belejöttem, bírom a piát stádium, és végül a pia nélkül létezni sem tudok. ez az indián.:)

ibafaipap 2010.10.14. 15:56:11

@Frigyesur: Nem? Akkor ne egyél, igyál, fingjál, szaporodj, ne legyél soha agresszív, ne törekedj soha dominanciára semmilyen helyzetben stb. Ez nem egy pejoratív jelző, hanem egy állapot, ami ott van minden emberben, aki mást mond, az hazudik.

Piszok Alfréd 2010.10.14. 16:12:49

@Frigyesur: csak így lehet, hogy ez nekem nem jutott eszembe!

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 16:51:42

@alfonzina: nem. sajna óriási különbség van egy kezdő/alkalmi piás, és az Indián típus között.

egyszer télen utánunk kiabált, egyik nagyon magas barátom fehér snowboard-os dzsekiben volt: "-szevasz Yeti!!!" :DDDD jót röhögtünk.
a múltkor otthon voltam, és láttam flangálni. már nem látszik piásnak, összement és csoszogott. úgy néz ki leállt, de meg is halt picit.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.10.14. 16:54:51

@Theremin: sztereotípia.

Ha iszol és jó kedved támad tőle, vihogsz/röhögsz meg hülyeségeket beszélsz, az tud vicces lenni, mindkát nemnél.

Az albánszamár-effektus, a leesik a székről pedig mindkettőnél visszataszító. Nekem tökmind1 h milyen nemű aki a buszon elokádja magát, azt tudom, hogy finoman szólva sem vonzó látvány, és vigyen zacskót vagy szálljon le.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 16:55:41

@mark renton: az én kedvencem tőlük a Blue Lines album. arról is a Be thankful what you've got

www.youtube.com/watch?v=6OuaHh7M0Ss

vázkulcs 2010.10.14. 17:43:31

Mókás dolog az alkohol. Fősulis koromban mennyi szétcsúszós bulit tartottunk, régi szép idők, hetente minimum egy, vagy kettő. Egy üveg bor alapozásnak a koliban, aztán éjszakázás, de jó is volt. :)

Az a baj ezekkel, hogy utána kell idő a józanodásra is, ez most már ritkábban fér bele.

Alapvetően nincs bajom azzal, ha egy lány iszik, de az nem túl elegáns ha a földön fetreng minden alkalommal, úgy bepiál, ezt nem bírnám, de néha azzal nincs gondom. :) Persze csak akkor ha nem bánatában iszik, mert az szomorú, azokból lesznek a komoly alkoholisták akik lelki bajok miatt vedelnek.

másnapos dal
www.youtube.com/watch?v=kgotOB73NC0

canis 2010.10.14. 18:52:12

@Frigyesur: Majd rájössz, milyenek is az ivócimborák...
A piás csajokkal meg légy boldog:)

ladymerenwen 2010.10.14. 20:08:44

Bocsi, nem olvasom végig a kommenteket, szóval nem tudom, írta-e már valaki, de mi a baj a mister sörrel? Szerintem finom és amúgy 210 korsója, nem 250 :D

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 21:04:02

@canis: olvas/értelmez/válaszol, neked is csak ezt tudom mondani :)
süti beállítások módosítása