"Közben a neten is ismerkedett ezerrel és ott össze is jött egy sráccal: el is hívta szépen koncertre, az én hátam mögött" – írja következő posztolónk, aki egy olyan fiatalember, kinek szakmai élete rendben van, ám ugyanez már nem mondható el a szerelmi területre. Azt hitte, talált egy hozzá passzoló lányt, ám a hölgy fügét mutatott neki. Hát már senkiben sem lehet bízni?
Tisztelt CsP blog! Rendszeres olvasótok lettem én is. Az oldalatokon leírtak hűen tükrözik a mai fiatal társadalom (25-35 év) nem éppen felemelő állapotát és értékítéletét, vagyis a kapcsolatok nagy része érdekből jön létre, abból, hogy az egyik fél kihasználja a másikat. Magamról annyit, hogy 26 éves srác vagyok, úgy érzem még nem volt igazán komoly kapcsolatom (A leghosszabb 1 évig tartott, abból is volt vagy kettő), eddig csak a csalódás jutott osztályrészül. Nekem elég szilárd etikai elvrendszerem van, nem váltogatom egyik napról másikra a partneremet, nem vagyok híve az egyéjszakás kalandoknak, nem léptem még soha félre. Tudom, hihetetlennek hangzik, sokan hülyének is néznek érte, de én ilyen vagyok és nem akarok megváltozni, még ha most másfajta viselkedés a „trendi”. Én úgy vagyok, hogy mindig nyugodt szívvel tudjak belenézni a tükörbe, az emberek szemébe és egyenes gerinccel tudjak járni.
Nem vagyok sem szép, sem csúnya, bár egy kicsit alacsonyabb vagyok az átlagnál (ami némi hátrányt jelent ismerkedés terén, mert ugye a magas a „trendi") mindig igényesen jelenek meg, rendszeresen sportolok. Eddig az összes volt barátnőm érdekből volt hajlandó járni velem. Másodéves egyetemistaként megismerkedtem egy nálam 2 évvel fiatalabb lánnyal egy buliban. Feltűnő volt, hogy amíg a többi csak úgy töltötte magába az alkoholt és pöfékelt, egy csinos, vékony, helyes lány csak egyedül ücsörög egy széken. Beszélgettünk, örültem, hogy végre van valaki aki számára egy buli nem a vad orgiát és alkoholizálást jelenti. Ő érettségi előtt állt és tovább is akar tanulni, végre valaki akar valamit az élettől. Végre valaki, akinek hasonló értékrendje van, mint nekem, gondoltam… A probléma ott volt, hogy vidéken tanult és csak hétvégenként tudott feljárni Pestre, igaz utolsó évében sem sűrűn, mivel közelgett az érettségi. Mivel én is nagyon fontosnak tartottam/tartom a tanulást, nekem is teljesítenem kellett a nem éppen könnyű egyetemi tantárgyaimat. Aztán jött a „fekete leves”, kiderült, hogy tanulás helyett mindenféle hülye koncerten lógott. Közben a neten is ismerkedett ezerrel és ott össze is jött egy sráccal: el is hívta szépen koncertre, az én hátam mögött.
Természetesen összejöttek, hirtelen unalmassá váltam számára, mert tanulmányai mellett nem voltam hajlandó elköltözni otthonról és diákhitelből finanszírozni az albérletet, illetve fenntartani egy kocsit csak azért, hogy furikázzam őnagyságát, ugyanis a srác ezt tette. Az, hogy nem esett jól, enyhe kifejezés… Ezután egy jó darabig elegem lett a kapcsolatokból és inkább a tanulmányaimra koncentráltam. Két szakirányon is elvégeztem az egyetemet és egy szakmát is szereztem, amelynek most aratom a gyümölcsét piacképes végzettséggel. Kaptam egy jónak számító kezdő fizetést nyújtó állást is, a versenyszférában, a legnagyobb válság idején.
A magánéletemet már nem nevezném ilyen sikertörténetnek. A szakítás után évekig (fogalmazzunk úgy: az egyetem elvégzéséig), csak rövid távú (maximum félév időtartamú kapcsolataim voltak). Az ok prózai: Már mondottam, külsőre nem vagyok az a kifejezett „álompasi” kategória, de mindig igényesen jelenek meg társaságban és általában ki is jövök az emberekkel, talán a túlzott segítőkészségem és jóindulatom miatt igyekeznek a nők kihasználni engem. Mivel jó tanuló voltam és szívesen segítettem másoknak is (legyen szó fiúról vagy lányról, szívesen adtam kölcsön a dolgaimat, általában vissza is kaptam, igaz, volt olyan is, amikor vissza kellett szereznem). Az ismerkedési lehetőségeim is be voltak határolva az elveim miatt, ugyebár nem vagyok hajlandó csak azért lemenni egy buliba (legyen szó fősulisról, vagy egyébről), hogy fölszedjek egy egyéjszakást. Sajnos ez a felsőoktatásban lévő hölgyek számára, egyenesen „trendi”. Nem egyet láttam közülük, hogy bent egyetemen hangsúlyozta, hogy ő milyen komoly kapcsolatban van a nála 5-6 évvel (vagy még több) idősebb párjával, aztán a fősulis bulik után a fél koleszt fölpróbálta. Lényeg, hogy legyen aki fizesse az albérletet és hurcolássza kocsival, sajnos manapság ez az átlag huszonéves nő ma Magyarországon.Tengermély tiszteletem a kivételeknek, mert biztos kevés akad belőlük. Kívánom, hogy legyen boldog, akinek sikerült harmonikus párkapcsolatot/házasságot kialakítani. Sajnos manapság egy fiatalembernek, aki komoly etikai és erkölcsi elvrendszerrel bír, nagyon nehéz egy ilyet kialakítani, szinte lehetetlen a mai „globalizált, fogyasztói társadalmunkban”, ahol mindenkit csak az érdekek vezérelnek.
Elég hosszúra nyúlik a levél és még bőven nincs vége a mesélnivalómnak, de ígérem, amint lesz kapacitás, jön a folytatás, mert közel sincs vége. Üdv és Áldott Békés Ünnepeket kívánok: Szega