Sziasztok! Általában elolvasom mások írásait, de arra még nem gondoltam, hogy majd egyszer én is írok, ráadásul a magánéletemről... Szóval, 29 éves vagyok, Éva, magamról csak annyit, hogy van néhány rossz szokásom, de nem hinném, hogy egyedül vagyok... 2 éve vagyunk együtt a kedvesemmel (34), mondhatni nem mindig napfényes a kapcsolatunk, de nem is hiszek a rózsaszínű álmokban. Tehát, ha valami probléma adódik, próbáljuk megbeszélni, kisebb-nagyobb sikerekkel, de mostanában nem sikerül. Játszik egy zenekarban, nagyon szereti, még az elején annyira nem is foglalkoztatott: ha szereti, hát menjen, így voltam vele. Heti 1-2 alkalom nem olyan súlyos.

Aztán zenekarváltás történt, ami heti 3-4 estét, éjszakát, hétvégét vesz ki a közös életünkből, amit elég nehezen tudok elviselni, és hangot is adok neki, hol kedvesen, hol kevésbé, emiatt már nem nagyon beszélünk, csak mint 2 "ismerős", a szexuális életünk is lassan kialszik emiatt. Próbáltam beszélni róla, nem nagyon értette, szerinte nekem is "tudni kéne" kezdeményezni, jól van –gondoltam, tettem pár próbálkozást, nem utasított el, inkább élvezte. De úgy gondolom "kettőn áll a vásár", neki is fontos kellene, hogy legyen. A kérdéseim:

Túl sokat kérek, azzal, hogy több időt fordítson rám, a kapcsolatunkra?

Túl sokat foglalkozom a magánéletünkkel, ahelyett, hogy alkalmazkodnék?

Tartsak önvizsgálatot és magamban keressem a problémát?

Kissé összezavarodtam a válaszokat és a megoldásokat keresve...