„Megcsörgetem, nem veszi fel, írok neki, nem válaszol. Még az is megfordult a fejembe, hogy nem egy másik lánnyal állok szemben, csak egy üres zsebbel” – a csaj saját bevallása szerint a rossz fiúkat kedveli, ám ezúttal ráfázik spéci ízlésére. A fickó eredetileg százezret kér kölcsön tőle, de a lány csak a felét adja. Szerencséjére, ugyanis a pasi nem sokkal később lelécel. Tanulság: mielőtt elengeded a pasidat, rázd ki a zsebeit!
Lány vagyok, 27 éves. A történet február közepén érte el csúcspontját, amikor is a párommal szétmentünk másfél év után. Többen mondták már nekem, hogy az ízlésem, ami a férfiakat illeti, nem mentes a veszélyektől – eddig csak olyan pasikkal voltam együtt, akik vagy zűrösek, vagy balhésak vagy csak ránézésre voltak azok, belül azonban teljesen normálisak. Az utóbbi pasim az előző két kategória egyszerre. Ránézésre is meredek arc volt és a tetteit szemlélve is. Na, nem volt bűnöző, volt rendes melója, csak az a típus volt, aki ha szembe jön veled az utcán, szorosabban megfogod a táskád fülét. Miért szerettem bele? Pont ezért. Nem tehetek róla, én ezt a típust szeretem, míg mások a lárvaarcú szőke pasikért omlanak. Én a szőke pasiktól például hányok.
A párom állítólag már nem egy parkoló őrt kergetett meg. A kocsija mellett volt egy szép motorja is, aminek a szervizeltetésére kölcsön akart kérni tőlem százezret, az év elején. Mondom, annyit most nem tudok nélkülözni, de itt van ötven. Nem vonakodva adtam át neki, hogy erre már keresztet vethetek, hanem jó szívvel és örömmel, abban a tudatban, hogy természetesen viszontlátom még. Nem tudtam, hogy hamarosan bejelenti, hogy szakítani akar. Nem volt semmi dráma, egyszerűen feljött hozzám, megállt az előszobában, kezében a bukósisakja, és elmondta, hogy van egy másik nő, a mi kapcsolatunk eddig tartott, nem is ígért mást, ilyen az élet stb. stb. Kicsit fájt, de ez van: aki ezt a típust szereti, néha találkozik ennek a típusnak az önfejű oldalával. Ezt be is vállaltam, nem hisztiztem. Jól van. Három nap múlva esett csak le, hogy hoppá, lóg valaki nekem egy kis zsével… Megcsörgetem, nem veszi fel, írok neki, nem válaszol. Még az is megfordult a fejembe, hogy igazából nem egy másik lánnyal állok szemben, csak egy kihúzott üres zsebbel. Azóta egyszer sikerült üzennem neki az anyján keresztül, aki szerint a fiacskája külföldön van. A kocsija is az anyjánál van a garázsban, a motorja is, nem használja őket. Egyszer csak felhív és ártatlanul kérdi, hogy mi van, hogy vagyok? Rögtön a tárgyra térek, hogy kérem vissza pénzem. Nagy csönd, majd: „ja, igen, persze-persze, nincs ám elfelejtve. Hamarosan felkereslek és megadom.” Azóta nem beszéltünk és nem is keresett. Ebben a történetben most egy darab hülye van: én. Szerintetek keresztet vethetek a lóvéra vagy van még remény?
