„Most azt hiszi, valami rosszat csinált és haragszom rá. Nem szakadhatok el itthonról, pedig látom, mennyire akarja a párom, hogy végre összeköltözzünk” – nehéz dilemmát hozott következő posztolónk: a csaj képtelen elszakadni otthonról, pedig a párja már szeretne családot alapítani. Hiába kéri meg a kezét, hiába ajánlja fel a saját lakását, a dolgok ennél sokkal bonyolultabbak. A lány még elengedni is hajlandó lenne őt, csakhogy boldog legyen.
Sziasztok! 32 éves lány vagyok és egy meglehetősen egyedi esetet szeretnék megosztani Veletek. Van egy barátom, immár két éve: ő 41 éves, még nem volt nős és még mindig a szüleivel lakik, persze nem egy légtérben, hanem egy szinttel alattuk a társasházban – ez nem annyira súlyos, hiszen végül is külön élnek, csak egy plafon választja el őket egymástól. Én az anyámmal élek, aki apámtól már 12 éve elvált, és egyedül lenne, ha én nem lennék vele. A válás nagyon megviselte, hiszen emlékei egy olyan rendszerbe nyúlnak vissza, ahol az elvált nőt megbélyegezték, kinézték és összesúgtak a háta mögött. Lelkileg kissé labilis lett, de magától ment el pszichológushoz, az segített is rajta - de néha csak ül és nézi a falat: ha kérdezem, mi van, mi jár a fejében, azt mondja, semmi. Most ha elköltöznék, biztos vagyok benne, hogy egyszer valami szörnyűséget követne el.
Amikor a nagyanyám még élt, ő mesélte, hogy vigyázzak vele, mert anyám 21 évesen kétszer próbálkozott öngyilkossággal, mindkét esetben gyógyszerrel, úgyhogy hajlamos rá. Ezt elég ijesztő tudni az ember lányának. A pasim (Gábor) tavaly karácsonykor el akart jegyezni, és én nem tudtam, mit reagálni. Nem mondtam se igent, se nemet, csak bénáztam és pirultam. Ez egy komoly törés volt neki, de elmagyaráztam a helyzetet. Időt kértem. Mondtam, hogy abszolút nem vele van a baj, nekem ő a tökéletes. Hetekkel ezelőtt azt mondta, hogy nagyon szeretné, ha hozzá költöznék. Én azonnal nemet mondtam. Azért olyan hirtelen, mert már vártam a kérdést, korábban is pedzegette. Most azt hiszi, valami rosszat csinált és haragszom rá. Nem szakadhatok el itthonról, pedig látom, mennyire akarja a párom, hogy végre összeköltözzünk és úgy éljünk, mint egy olyan pár, akik ténylegesen összetartoznak. Annyi megy csak, hogy néha egy-egy hétvégét nála töltök – ennyi idő a max. amennyire anyámat nyugodt szívvel magára tudom hagyni. Nem várom el, hogy Gábor ezt sokáig tolerálja, ha elhagyna, igaza lenne. Tudom, hogy már családot szeretne alapítani. Tudom, hogy ezt a bizonytalan ingázást hosszúton nem fogja tolerálni, mit csináljak, engedjem el? Egyelőre nem látok más alternatívát. Vagy pedig elfogadja, hogy ez az állapot még jó ideig így marad. Egy bizonytalan helyzetben sem akarom tartani, mert azt egyszerűen nem érdemli meg.
Az utolsó 100 komment: