Nem tudom, született-e már mű az internetes társ/pár/szabadidőpartner - és társai - keresés viszontagságairól, most valami ezzel kapcsolatos jön. Csaj vagyok, 38 éves. Jól nézek ki és nem csak a koromhoz képest: mivel túl vagyok néhány hosszabb-rövidebb kapcsolaton, tapasztalatot is gyűjtöttem - jót és rosszat egyaránt. Korábbi kapcsolataim nagy része a munkahelyekről került ki - szerencsére volt néhány - de mivel ezeknek idővel mindig vége szakadt, kellett valami más lehetőség. Modern kort élünk, gondoltam, ennél egyszerűbb dolog nincs is, csak felcsatlakozom a netre, kitöltök néhány oldalt és már csak az időmet kell majd beosztani. De nem egészen így történt... A csatlakozás megvolt, kitöltöttem a kért adatokat, bár egy részével nem nagyon tudtam mit kezdeni. Az alapadatok rendben vannak, és ahogy kell, a valósághoz hűen ki is töltöttem mindent. Mostantól mindenki tudja rólam, hogy hol lakom, hány centi vagyok és jártam-e iskolába. A legnehezebben az önbevallós rész ment: milyen a stílusom, a vallásom, politikai nézetem, eszem-e húst, vagy, hogy milyen a humorom. Alapvetően nincs ezzel baj, de ezek azok a kérdések, amelyek jó esetben az első - második - ikszedik beszélgetésen derülnek ki a másikról, egyéb sok más mellett.

Aztán ott vannak az igények - milyen pasira is vágyom. Persze, van egy-két dolog, amit bejelöltem: pl. ha már lehet, akkor érje el azt a magasságot, ami az enyém. És itt nem csak a centikre gondoltam, bár az sem utolsó. Nem vagyok egy válogatós, tök mindegy, hogy milyen színű a szeme, és felőlem kopasz is lehet. Amúgy is bukom rájuk. :) Ami viszont nekem fontos, arra nem volt rubrika. Sebaj, van egyéb rovat, ahová szép kerek mondatokban le lehet írni az egyéb igényeket, illetve minden olyan tényt magamról, amire egyébként nem volt hely.

Összefoglalva, az egész kezdett úgy hatni rám, mintha piacra mennék. Igen, a lovas fajta, csak itt csajok és pasik állnak a karámban a kupec előtt. A másik, hogy ezek után mit kezdenek az itt egymásra talált emberek? Miről fognak beszélgetni, hiszen egy jó csomó dolgot már tudnak? Alapvetően kíváncsi vagyok, szeretek is ismerkedni, beszélgetni. De egyelőre halovány elképzelésem sem volt a folytatásról.

1. az igényekre vonatkozó részek átnézésekor úgy tűnt, általában a többség rugalmas, magyarán teljesen mindegy, milyen, csak nő legyen. Persze volt olyan is, aki egy komplett kisregényt ír arról, milyen nőre vágyik. Az irományból a kedvenc részem a 34-es fenékméret volt. :)

2. aztán ott van a delikvens korára vonatkozó rész: értem én, hogy miután az ember kilábalt (ha már kilábalt) egy borzalmas kapcsolatból és végigcsinált egy még borzalmasabb válást, ahol persze anyu teljesen kifosztotta, megalázta, átgázolt a lelkén, naná, hogy egy kis boldogság most neki is jár. És ezt közel az 50-hez, vagy akár a fölött is, leginkább a húszas éveiben járó lánykáktól reméli. Ilyenkor persze magamból indulok ki, voltam én is huszonéves, és a hátamon a szőr felállt volna, ha egy ötvenes pasas férfiként próbált volna közeledni felém.

3. a többség őszinte (persze az adatai fele nem igaz), hűséges, ragaszkodó és határozott (csak lépni ne kelljen a kiszemelt felé), több-diplomás (bár sok esetben helyesen írni sem tud), biztos anyagi háttérrel rendelkezik, imádja a gyerekeket (bár jelenleg nem gondolja úgy, hogy ő maga is szeretne) - tehát az álmok lovagja. Kérdem én, akkor miért tobzódnak itt ennyien és ilyen régóta? Nem egy olyannal találkoztam, aki lassan 6-8 éve beregisztrált.

4. képek - ha nincs kép, az két dolgot jelenthet: vagy nős az illető, tehát bujkálnia szükséges, vagy képtelen felvállalni magát. Ilyenkor úgy gondolnám, hogy az első levélváltáskor azért csatolmányként jön egy fotó, de nem. Volt olyan, aki minden lehetőséget megragadott, hogy ne kelljen képet küldjön, de találkozni akart. Éltetek már át döbbenetet, állva az utcán és imádkozva, hogy a szembejövő x számú pasiból ne pont az az egy maradjon? Hát én igen. De legalább egy jót beszélgettünk.

5. Ja, beszélgetés: itt is több verzió fordult elő. A legjobb, amikor a másfél óra alatt többször hallok a jelenlegi/előző/egykori párjáról, mint róla magáról. Na, de én nem mint pszichológus mentem oda! A másik kedvencem, amikor meg szóhoz nem juthatok (ami azért nem semmi, ismerve a kommunikációs képességeimet), mert kizárólag magáról beszélt. De folyamatosan. Kérdés egy szál se, tehát teljesen mindegy, ki vagyok és milyen vagyok, az meg pláne kit érdekel, hogy mit gondolok. Mondjuk róla.

6. végső soron a pasiknak ez tök kényelmes, a lábukat sem kell kitenni, elhitetik magukról, hogy milyen menők - közben meg csak annyira lúzerek, hogy egy nőt sem mernek megszólítani. De a legnagyobb kedvencem, amikor - akár csupa nagy betűvel - kiírja, hogy sajnos kezdeményezni nem tud, mert ahhoz elő kellene fizetnie erre a szolgáltatásra. Hozzáteszem, nem ez vinné el a kosztpénzt, tehát nem kerül annyiba. Szóval, kicsinyes.