A csúnya lányok ne játsszák az agyukat

2011. május 16. 07:48 - Panni CsP

„Csak az erősebb nősténnyel párzik a hímoroszlán? A mai nőkben iszonyú görcsök vannak, mi több: görcs erdők” – egy igazi férfiúi kifakadással indítjuk a hetet. A fiatalember megosztja velünk értékes megfigyeléseit, melyek azt a kérdést feszegetik, hogy miért játssza el néhány csaj a ribancot? Miért fúrják egymást és miért viselkednek az Emesék közönségesen? Sajnos mai lovagunk már foglalt, pedig egy ilyen pompás világnézetű legény mellett minden perc öröm és boldogság lehet.

 

Jó reggelt! Egy érdekes megfigyelést tettem nemrég. 24 éves vagyok, az éjszakai életben elég jártas, sokat látott, és szerintem egyensúlyban vagyok a dolgokkal. Jelenleg van barátnőm, nem is róla vagy rólam lenne szó, rendben van, rendben vagyunk – hanem azokról, akiket korábban, keresésem során láttam. Nem tudom, ki hova jár szórakozni, jár-e egyáltalán. De elég az is, ha visszagondol a gimis éveire. A folyosón ugyanez zajlott/zajlik: elég sok lány felvesz egyfajta ribancos pózt. Úgy öltözik és beszél. Szóval, a lényeg a lényeg: nagyon sok olyan lánnyal találkoztam, aki egyszerűen nem vette észre magát. A többiek meg adták alá a lovat és elfogadták, nemhogy kiröhögték volna a szánalmassága miatt. Vannak a csúnya lányoknak egy olyan kasztja, ami lázad önmaga ellen és a végeredmény egy nagyszájú, hangos és kurvásan viselkedő egyed lesz. Nem kevés ilyet láttam. De az érdekes dolog most jön!

Annyira engem nem zavarnak, lesajnálom őket – viszont azt is észrevettem, hogy ha a széplányok teszik az agyukat, nekik viszont jól áll, ha egy kicsit színleg ringyóskodnak és húzzák a palikat, van, hogy élvezem is a játékot (mert játéknak tekintem, nem jellemrajznak – és nagyon remélem, hogy ők is csak játéknak gondolják, mert ha valóban ilyenek, akkor az gáz) – de egy okádék nőnek nem. A csúnya lányok ne játsszák az agyukat. Van egy csaj az ismeretségi körömben, mindig látom sajnos: nagyon magas, leszült már két gyereket, ja és csak 24 éves, a haja olyan szoros lófarokban hogy érzem, ahogy pattanásig feszül a csillogó, tükörsima arca. Hatalmas homloka van, démoni, gonoszos arcvonásai, hangos és nagyon mocskos szájú, mint egy vidéki tenyeres-talpas gazdasszony. Lehetetlen vele közönségességben versenyezni. De nem volt vidéki, nagyon is városi volt, csak felvette a stílust, mert volt rá közönség, tehát bejött. Ráadásul Emesének hívják, ha még nem lenne elég baja. Ő rendszeresen eljátssza a fiúknak, hogy mekkora ribanc, mekkora a szexuális étvágya, hányszor szeretne naponta mit és hova -  és hát őt mindenki megkaphatja, aki akarja, néha ezt így ki is mondja… Ő az, akit én nem nevezek nőnek, se embernek, akár viccel, akár nem – hanem valami egészen másnak. Erről ennyit. A másik jelenség, amit még megfigyeltem: miért fúrják egymást a nők? Hasonló jelenetek játszódnak le szépségversenyeken, vagy színházban, vagy a suli vécéjében - de mi értelme van annak, hogy szembemosolyogják egymást, majd egymás háta mögött ribancoznak. Mi ennek a mozgatórugója? Valami ősi ösztön? És mi a célja? Hogy csak az erősebb nősténnyel - aki már maga mögé utasította a többit - párzik a hímoroszlán? A mai nőkben iszonyú görcsök vannak, mi több: görcs erdők. 16 évesen már úgy öltözködnek, mint a ribancok és sírnak apunak, hogy vagy vesz neki új mobilt, vagy „megdolgozik” érte máshogy. Más is észrevette a felsorolt tüneteket? Ki ezért a felelős? A mai hazai kultúra? Szerintem, aki ValóVilágon izgul meg Story magazint olvas és valóban érdekli az a sok baromság, kockacukor egyszerűségű.

 
294 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr12907300

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan tudok túllépni azon, hogy megcsalt? 2011.10.07. 01:52:10

Egy 8 éves kapcsolat áll mögöttem a párommal. Nagyon szerettük egymást, ő volt az a férfi akivel el tudtam az életemet képzelni és most is ő az akivel le tudnám élni és el tudom képzelni, hogy együtt fogunk megöregedni. Rengeteg veszekedés van mögöttün...

Trackback: Manapság a fiatal nők nem adnak magukra 2011.05.16. 13:34:02

Nekem megjegyzésem lenne inkább, mint kérdésem, de örülnék, ha leírná a véleményét. Férfi létemre írok. Nem vagyok már fiatal, igaz, öregnek sem érzem magam. Nem akarok általánosítani, de észrevettem, hogy manapság a fiatal nők, asszonyok nem úgy adnak...

Trackback: Társat lehet-e keresni? 2011.05.16. 13:33:02

Vannak dolgok, amik kereshetők, keresés eredményeképp találhatók, megszerethetők, szükség esetén lecserélhetők. Ilyen a lakás, a munka, a konyhai robotgép. Az ember átgondolja igényeit, milyen kritériumokhoz ragaszkodik, mi az, ami szükség esetén félre...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. gernika 2011.05.16. 08:06:01

Lehet, hogy a nők tele vannak görccsel, de te meg egy nagy gubanc vagy. Hagyd abba a gondolkodást, mert nem áll jól, foglalkozz inkább a barátnőddel.

Kytia 2011.05.16. 08:12:58

Helyes, végre valaki kimondta. A posztoló nyomán én is hadd kérjem meg a csúnya férfiakat, hogy ezentúl ne udvaroljanak, ne tegyenek úgy, mintha jó lenne velük a szex, ne legyenek vagányak, ne járjanak jó kocsival, csak szépen húzódjanak be a sarokba és takarják le magukat egy pokróccal, az sokkal jobban áll nekik.:D

Ezen kívül még megkérdezném, hogy posztoló, miért kérdezel ennyit? Mi ezzel a célod? Mi nem működik az életedben? Miért akarsz úgy csinálni, mintha a nőkkel valami baj lenne? Miért nem érted az embereket? Mit akarsz az oroszlánokkal? Miért kék az ég? Miért zöld a fű?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 08:16:28

Szerintem az a baja a nyominak, hogy nem kapta meg Emesét. Azt nem értem, hogy miért van 24 éves retardoknál, hogy azt hiszik már mindent láttak, és zsebükben a bölcsek köve? Ezt észrevette valaki? Ez az erőteljes sub-béta hím, aki mert összehozott valami nőcskét magának rögtön az alfa-hímek közé sorolja magát, lenézéssel a rondább csajok iránt. Ó nagyon hülye :) Majd meglátja később, hol hibázott kurva nagyot :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 08:21:37

@Kytia:

Tényleg, most hogy mondod, megyek és letakarom magam egy pokróccal és a sarokba ülök.

dr. gernika 2011.05.16. 08:22:19

@Nard: 23 éves kolléganő mondta a múlt héten, hogy ő már mindent látott. Aszittem pofán röhögöm.

Kytia 2011.05.16. 08:24:50

@Nard: Jahh, a srác nem oan eccerű, mint egy kockacukor. Ezért ír ilyen inteLigens dolgokat:"Ráadásul Emesének hívják, ha még nem lenne elég baja."
Az ilyen az biztos nem Alekoszon nőtt fel.:)

Kytia 2011.05.16. 08:25:48

@Nard: Oké, émmeg majd direkte nem fogok kihívóan mosolyogni a fijúkra, nehogy összezavarodjanak és kérdéseket tegyenek fel az interneten.:DD

dr. gernika 2011.05.16. 08:26:14

@Kytia: :DDD
@Nard: Te nem vagy csúnya! Bár szerinte a pokróc alá bújás most amúgy is csábító lenne. :)

Kytia 2011.05.16. 08:31:13

@gernika: De pokróc alá csak egyedül szabad bújni. Különben lehet, hogy a posztoló felháborodik és rátok zúdítja a kedvenc "miért" kezdetű kérdéseit.:D

Devil2 2011.05.16. 08:31:34

nőj fel, kiskötsög.

Devil2 2011.05.16. 08:36:25

@Nard: Na most akkor le vagyok Torrentézve? :DDDD

Devil2 2011.05.16. 08:41:52

@Kytia: Ha meg nem mosolyogsz kihívóan, megkapod hogy frigid, leszbi, jégcsap, megjátszós stb.. vagy. Meg egyébként is túl szoros a copfod. :D

Kytia 2011.05.16. 08:46:27

@Nard: A videón látható férfiembernek megszavazok egy pokrócot.:D

@Devil2: :DDDDD Ja, azt már el sem merem mondani, hogy néha csíkos zoknit viselek a copf mellé.:D Még a végén jól lehúzna a nemvalóvilágonnevelkedő kultúrember.:D

Devil2 2011.05.16. 08:47:51

@Nard: Ó köszönöm. A magam részéről ezzel a pár hasznos tanáccsal fejezném ki hálámat:

www.youtube.com/watch?v=n4un9KA1POA

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 08:51:23

@Kytia:

Pedig ő aztán tudja, hogy mi kell a nőnek! :) Figyelmes, érzéki... :D

Ejha, csíkos zokni!

Devil2 2011.05.16. 08:51:34

@Kytia: Csíkos zokni?? Há' kinek jáccod te magad, nézzé' má' magadra, tessék ringyósan öltözködni és ennek megfelelően viselkedni! (az olyan szexi, aahhh..) :D

Muha 2011.05.16. 08:53:00

ajjaj: 'leszült'

"Ő rendszeresen eljátssza a fiúknak, hogy mekkora ribanc, mekkora a szexuális étvágya, hányszor szeretne naponta mit és hova - és hát őt mindenki megkaphatja, aki akarja, néha ezt így ki is mondja…"

Úgy látom csak a posztolónak nem volt meg.

nyihihiiiiii

:Y

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 08:53:48

@Devil2:

De csak akkor ha nem ronda mint a bűn! :) Különben papírzacskót a fejére, rá meg krumpiszsákot (persze nem átlátszót) :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 08:55:29

@Muha:

Ezt írtam én is te kis pusziribi! Na toljad ki a ropisegged KVCG-re, de tüstént!

Devil2 2011.05.16. 08:56:01

@Nard: Én megelőlegeztem a bizalmat neki.. :D

Muha 2011.05.16. 08:57:37

@Nard: Jahaaaaaahh?

Bármire kapható vagyok.
KVCGre is.

:D

2011.05.16. 08:58:11

@gernika:
Ott a pont! :)

Ez az iromány egy felesleges hülyeség.

Kytia 2011.05.16. 08:58:24

@Nard: Én is tudom, mi kell a nőnek. Egy MÁSIK pasi.:DDD

@Devil2: De ha randa vok, akkor nem jó, ah ringyós vagyok, a posztoló is megmondta.:)
Szerinted kiknek gyártják a csíkos zoknit és a hajgumit? Sok a ronda nő.:DD

Meg még eztet is magyarázzátok meg: "Hasonló jelenetek játszódnak le szépségversenyeken, vagy színházban, vagy a suli vécéjében..."

Posztoló rendszeres látogatója a szépségversenyeknek? Hát a suli női wc-jében mikor járt utoljára? Egyébként tudja valaki, mire gondol a suli wécéjével? Mert én is jártam suliba, de nem emlékszem, hogy túl sok érdemleges történt volna. A cigizésen, meg a hugyozáson kívül.:D
A színház meg...ott mi szokott történni?:DD

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.16. 08:58:39

Mer' aki az ÉdenHotelen izgul és a Borsost olvassa mekkora kiráJ mán. Nem? Hádde.
A faék hozzád képest, kisfiam, egy bonyolult szerkezet.

Devil2 2011.05.16. 09:02:02

@Kytia: Én szépségversenyen se voltam még, de nem is megyek, mer ha ott is csak szarás, huggyozás, meg cigizés van, akkor nem érdekel. :D

Jaaajjmááá, nem is veszed ki a finom bókot a soraimból...

Hát bókoljon neked az Alekosz.. :DDD

dr. gernika 2011.05.16. 09:08:40

@Nard: Fejezd be, mert kikapsz délután. :)
@Devil2: :D

Devil2 2011.05.16. 09:09:55

@Zsu0805: Nálad is ott a pont. :)

2011.05.16. 09:12:04

"24 éves vagyok, az éjszakai életben elég jártas, sokat látott... "

www.youtube.com/watch?v=t8ll4k0E6qc

Vele barátkozz, hátha választ ad a kérdéseidre. Értelmi szintetek egyezik.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 09:15:13

@Devil2:

Oda sem válogatták be mert olyan ronda, hogy még az Alekosz elé se vetnék! :)

2011.05.16. 09:15:27

@Devil2:
Nálam mindig.
De ez a "Hát bókoljon neked az Alekosz.. :DDD"
:D :D :D

Devil2 2011.05.16. 09:17:35

@Nard: Mér? Alekosznak kimondottan bejönnek az oválpálya-fejű, karfiolseggű, szénakazal-hajú, alkoholista pitsák.. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 09:19:42

@Devil2:

De érted...ezt a mércét sem üti meg! :D

2011.05.16. 09:24:08

@Nard:

Takard be inkabb a posztolot. Szebb vilagot!

Devil2 2011.05.16. 09:24:09

@Nard: Nem hinném, nehéz azt alulmúlni. Csak szerintem ő (Kytia) megmondta volna a görög csődörnek (lol) hogy merre az arra. Naésaztnemlehet... :D

2011.05.16. 09:27:02

@Devil2:
Neked mindig igazad van. :)

2011.05.16. 09:27:11

@Devil2:

Nem a zokni a lenyeg, hanem aki benne van. Kulonben a Csikos zokni szerintem aranyos.

Devil2 2011.05.16. 09:32:53

@Budapesti Brigaderos: Aranyos az persze, de csak egy magas vékony hosszúlábú tinin, akinek legalább térdig ér, és ha más nincs rajta.. :D

Devil2 2011.05.16. 09:33:58

@Zsu0805: Ó Zsuzsi, tudtam hogy te megértesz. :))

2011.05.16. 09:34:39

@Devil2:
:) Nekem is van csikos zoknim, de nem vagyok már tini. :P

2011.05.16. 09:35:12

@Devil2:
Mi megértjük egymást. :)

Devil2 2011.05.16. 09:37:34

@Zsu0805: Namost kellett ez Zsuzsi? Összezavarsz.. :D

Kytia 2011.05.16. 09:39:36

@Devil2: Dehogy. Nyugodtan menj el szépségversenyre, a szép lányok nem szarnak és nem hugyoznak, ezt mindenki tudja. Nekik csak anális szexre lett kitalálva a segglyukuk.:DDD

Alekosz bókjai alatt lehet, hogy megtörnék.
Apropó Alekosz...kelleni fog még egy pokróc..:DD

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.16. 09:40:19

@Nard: Sima papírzacsi helyett érdemes kipróbálni a mekis zacskót.
Ha szerencsés vagy, még érzed közben a sajtburger illatát.

Lee&a 2011.05.16. 09:41:13

"Vannak a csúnya lányoknak egy olyan kasztja, ami lázad önmaga ellen". :D:D:D:D Hátde...jajj :D

Kytia...felvinnyogtam a kommenteden :) Annyira jól esett, örök hálám! :o)

Devil2 2011.05.16. 09:42:00

@Kytia: Na de nem is finganak?? Eszemmegáll..

2011.05.16. 09:42:31

@Devil2:
Énnnn??? Mivel zavarlak össze Drága?

Kytia 2011.05.16. 09:46:46

@Lee&a: A kaszt lázad önmaga ellen. Ez azt jelenti, hogy belviszályok vannak a kaszton belül.:D Ami nem csoda, mert nemhogy rondák a nők, de még fúrják is egymást.:DD

@Devil2: Mán hogy finganának? Nekik nem állna jól, tehát nem teszik. Csak a bunkó copfosok. Azok finganak.:DD

Devil2 2011.05.16. 09:47:40

@Zsu0805: Na jó, bevallom.. én a húgomként szeretlek, de ez a csíkos zokni... :) :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 09:47:53

Akkor most megint sorba állok a pofonért... :D

Szerintem valahol igaza van a srácnak. Nem a csúnya nőket illetően, hanem a viselkedést illetően. Olyan stílusuk van a mai tiniknek, hogy hűha (tisztelet a kivételnek ugye). Persze mikor én voltam ennyi idős, akkor is voltak ilyenek, de mintha most többen lennének. Minden második szavuk, hogy "baszod" meg "geci". Csak pár órát buszozni kell pont sulizáráskor és hihetetlen dolgokat hall az ember. Viszont én azt látom, hogy a tinipasik meg vevők erre, szóval a posztoló egy érdekes kivétel lehet. Meg nem mondom miben gyökerezik ez a viselkedés, nagyon befolyásolhatóak, egymást hergelik. És nem csak a csajok, pasik is!

Egy tini kiscsaj, mit lát? Kihívóan kell viselkedni, meg úgy kell öltözni, hogy népszerű legyen. Az, hogy a posztoló szerint ez csak a jócsajoknak áll jól...hát a többinek is érvényesülni kell valahogy, nem? Mondjuk az egész megjátszósdi gáz, szerintem, de ilyenkor az ember még keresi önmagát, a saját stílusát.

A nőket meg ne akarja megérteni. Árgus szemekkel figyeljük egymást, hogy ki miben jobb, szebb stb. Szóval szerintem egy másik nőtől kapott bók (ha őszinte) sokkal többet számít, mint egy pasitól kapott! Ha valaki dolgozott már női munkahelyen, hát tudja, milyen egy tyúkólban! :D Ezért kell a kakas! :P

2011.05.16. 09:50:13

@Devil2:
Mivan a csíkos zoknival? Beindítja a fantáziád? :P

Devil2 2011.05.16. 09:50:34

@Kytia: Nem is kell nekem széplány, ezt eldöntöttem. :D

Kytia 2011.05.16. 10:00:24

@Bundabandi: Nem a bunkó viselkedésről szólt a dolog. De érted, azt élvezi, ha egy szép lány csinál úgy, mintha hajlandó lenne lefeküdni vele, attól meg felháborodik, ha ugyanezt egy csúnya csinálja. De mondom, semmi baj ezzel, én is kikérem magamnak, ha egy csúnya pasi menőzni akar nekem, vagy esetleg udvarolni mer. Vegye tudomásul, hogy attól nekem nem nedvesedik, tehát neki nincs joga úgy vislekedni.:DD

@Devil2: Jajjmár, nem kell rögtön leírni valakit csak azért, mert nem fingik.:DD

Devil2 2011.05.16. 10:02:34

@Bundabandi: Nem érted a posztolót igazán. Neki nem a baszoddal meg a gecivel van baja, sőt az a széplányoknak még jól is áll. Na de egy csúnya? Az takarodjon a halálfaszára. Most már csak az a kérdés, hogy ki a szép, meg ki a csúnya. Szerintem a posztolónak lenne itt egy küldetése, miszerint eldönti hogy ki melyik kategóriába eseik, és esetleg egy kis öntapadós címkével el is láthatná a lányokat, mondjuk a homlokukra ragasztva, hogy "Én....... (csúnya vagy szép) vagyok! És akkor mindenki tudná, hogy hogyan kezelje a gádzsit, sőt maguk a lányok is könnyebben megtudnák hogy hol is van az ő helyük.

2011.05.16. 10:04:02

@Kytia:
Főleg, hogy annyira változó, hogy kinek mi a szép.

Devil2 2011.05.16. 10:05:20

@Kytia: na jó, de valamivel el kell fednem, hogy nem tudok felszedni eggyet se.. :DD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:05:47

@Kytia: Szerintem a megjátszással van problémája, ami jó áll egy jó nőnek (szerinte) egy csúnyának meg nem. De a megjátszás összességében senkinek sem áll jól, tök mindegy hogyan néz ki! A műmájerket én is utálom!

Lee&a 2011.05.16. 10:05:59

@Devil2: Támogatom az ötletet 50 címkével és egy tollal.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:08:38

@Devil2: Azt értem, hogy a csúnya lányokkal van baja. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor viszont amit ír, azzal egyetértek. Mármint a megjátszás szükségtelenségével.

zuperhős 2011.05.16. 10:08:53

Emese, most már indul a buszod, menj haza szépen, látszik, hogy tudod, hogy meg vagy bolondulva, S holnap ne gyere újra, ne gyere újra!

Devil2 2011.05.16. 10:09:15

@Lee&a: De ugye nem golyóstollal? Mert az nem látszik elég jól. :D

Kytia 2011.05.16. 10:09:18

@Zsu0805: Jajj, hát ebbe már bele se menjünk, mert posztoló még összezavarodik, aztán újabb rakás kérdést zúdít ránk.:DD

@Devil2: Még hogy nem tudsz. Ne is merészelj! Neked ahhoz nincs jogod, mert ahhoz csak másik kasztban van joguk a zembereknek.:DD

Devil2 2011.05.16. 10:09:55

@Lee&a: Filctoll kell ide.

Devil2 2011.05.16. 10:10:44

@Kytia: Kérek egy pokrócot! :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:12:46

Na ez a mai poszt nem mozgatott meg túlságosan...

Kytia 2011.05.16. 10:13:05

@Devil2: Sokkal olcsóbb, ha a rondákat eleve ledobjuk a Taigetoszról. Minek pazarolnánk a papírt és irtanánk a fákat?:DD

Lee&a 2011.05.16. 10:14:21

@Devil2: hmm..nah jó, legyen alkoholos filc. Csak nehogy Okoska kiszopogassa belőle a tintát a nagy munka közben.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:15:00

@Kytia: És ki dönti el, ki a ronda? Szavazunk? ;)

Kytia 2011.05.16. 10:16:23

@Bundabandi: Dehogy! Megkérdezzük a posztolót.:D

2011.05.16. 10:17:26

@Devil2:
Ájájáj, ez így nem jó. Mert nem ekörül az egy pasi körül forog a világ. Ha meg minden pasi értékelne, akkor hogy mutatnánk már post-it halom alatt? Vagy a végén összeadnánk az igeneket és a nemeket? Mi is post-itelhetjük a pasikat? :)

Devil2 2011.05.16. 10:18:23

@Kytia: Na úgy van, ott aztán jáchattyák az agyukat..

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:22:05

@Zsu0805: Hát képzeld el ha egy csini csaj valamelyik pasira "szép" matricát ragaszt, soha többi nem bírja majd levakarni magáról az illetőt. Nehéz dolog ez! :D

Devil2 2011.05.16. 10:22:48

@Zsu0805: Tévecc, pontosan ez a pasi körül forog a világ. (pedig egy tapasztalt ismerősöm szerint a pina körül forog, de ez most mindegy.) És jobban tennéd ha már be is állnál hozzá a sorba. Én drukkolok neked. :)

Kytia 2011.05.16. 10:23:06

@Zsu0805: Közülünk is csak a szépek post-itelhetnek.:DD

@Devil2: Hehhe. És még az evolúciót is felturbóznánk. Száz év múlva már csak szépségkirálynők és szuperpasik rohangálnának az uccán.:D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:25:25

@Kytia: akkor már közelharc folyik majd a csúnyákért!

Devil2 2011.05.16. 10:26:06

@Kytia: Ómájgád, de szép is lenne, az egész világ egy nagy édenhotel lenne.... :D

2011.05.16. 10:26:23

@Bundabandi:
Nemnem, a matricák csak igen vagy nem jelzést kapnak. :) Semminemű szép, csini stb, mert akkor borul a 2 választásos rendszer. :)

Kytia 2011.05.16. 10:26:37

@Bundabandi: Ez most olyan, mintha azt mondanád, hogy ha túl sok friss áru lesz a boltban, akkor összeverekednek majd a családanyák a romlottsajtért.:DD

2011.05.16. 10:27:35

@Devil2:
Fuuuhhhaaaa, deizgulok-deizgulok, milyen értékelést fogok kapni?! Nem bírom a stresszt! :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.16. 10:27:48

@Bundabandi:
jóvan, nyanyásodunk... bezzeg az én időmben
A tinik MMKK egy erkölcsi fertő. 1826-ban is így volt már.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 10:28:20

@Kytia:

Akkor lenne jó génállomány a jövőben, ha lenne egy világméretű kataklizma, és az összes selejt kipusztulna. Akkor csak a legerősebb és legjobb génállományú maradna meg. A civilizáció mellékhatásai a gnómok, a kehesek. Régebben ezek megdöglöttek, vagy kinyírták őket. Most meg életbentartják és szaporodnak is, degeneráció van. Ld emosok.

2011.05.16. 10:28:23

@Kytia:
Mért, a posztíró jó pasi? Kérnék képet. Majd eldöntjük, hogy jó pasi-e annyira, hogy ítélkezzen. :)

2011.05.16. 10:28:51

@Kytia:

Ugy erted, az egy fore juto IQ atlaga negativ lenne ?

Kytia 2011.05.16. 10:29:06

@Devil2: Mondjuk hiányozna Alekosz, de biztos akadna, ami kárpótol.:DD

@Zsu0805: Legyen még olyan, hogy "talán". Azokon lehet majd összeveszni.:DD

2011.05.16. 10:29:42

@Nard:

Az emosokat nem kell irtani, megteszik sajat maguk.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:30:39

@Zsit (nyau és rémizé): OK! Akkor te kapsz egy "nem" matricát tőlem...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:32:32

@Kytia: Amiből kevés van, az sokat ér! :D

Devil2 2011.05.16. 10:32:59

@Zsu0805: Ne izgujj hugi, én ott leszek és fogom a kezed még a Tajgetosznál is. :D

Kytia 2011.05.16. 10:35:21

@Zsit (nyau és rémizé): Így van. A tinik akkor is ordenárék voltak, amikor én öt éves voltam, csak akkor még olyan akartam lenni, mint ők. Most meg inkább azt akarom, hogy ők legyenek olyanok, mint én.:DD

@Nard: Igazából régen a szépek és jók is kipusztultak, elég volt hozzá, ha rád köhög egy tuberkolózisos. Ráadásul régen összességében is rondábbak voltak az emberek, mert állítólag az emberi arc folyamatosan szépül. Szóval nem stimmol az elmélet.:))

@Zsu0805: Támogatom. Posztoló, képet!!

@Budapesti Brigaderos: Miért lenne negatív? Előítéletes vagy.:)

Kytia 2011.05.16. 10:36:23

@Bundabandi: Én meg "igen"-t rakok Zsitre. Na, most lesz...?:DD

Devil2 2011.05.16. 10:36:33

@Kytia: Hát.. mondjuk még ott lenne az Olivér.. :D

Sanity 2011.05.16. 10:38:17

@Bundabandi: Azon a felvetésen kívül, hogy igaza van a srácnak, egyetértek azzal amit írtál.

@Kytia: azért kérdez ennyit, mert köze nincs ahhoz amiről beszél. Megállapította, hogy a nők versengenek egymással férfiak számára nem mindig logikus módon, és ez számára felfoghatatlan.

Van egykét alapvető ellentmondás a posztolónál:
"24 éves vagyok, az éjszakai életben elég jártas", erre gimnázium meg hasonló példkkal jön.
Emesét így jellemzi: "Lehetetlen vele közönségességben versenyezni" Erre pontos leírást ad arról, milyen a csaj, mivel tűnik ki a többiek közül.
"Annyira engem nem zavarnak, lesajnálom őket," mármint az ilyen lányokat - írja a posztoló. De azért egy posztot megér a téma.

Az én véleményem a témában, hogy a nők a férfiakhoz képest jobban függenek a környezetük véleményétől. Fontosabb nekik a visszajelzés, és ez ugye azt váltja ki, hogy a csajok a peer group-jaik által képviselt értékrend felé mennek (hisz tőlük kapják a visszajelzés nagy részét). Többek közt ezért jellemzőbbek az iskolákban a lányoknál a divathullámok (ilyen kabár olyan kabát, kis táska baszott nagy táska, ilyen-olyan minta, stb).
Nagyon sok visszajelzés érkezik a médiából is. Hatalmas a nyomás a fiatal lányokon, meg kell felelniük a kor elvárásainak. Manapság gáz ha valaki 16 évesen szűz. Pár évvel ezelőtt ez inkább olyan 17-18 év körül volt. Pár év múlva (vagy lehet, hogy már most, nincs elsődleges forrásból infóm) 14-15 lesz ez a kor.
Manapság gáz, ha nem sminkeli magát a lány általánosban. Ezt diktálja a társadalom.
Nézzük meg a mostani amerikai trendet, 10-12 éves "énekesek" a sztárok. Hasonló korú gyerekek pedig megőrülnek értük. Én annó Pap Ritát hallgattam aki Hápi Kacsáról énekelt, most a 10 éves gyerek a szerelemről, párkapcsolatokról, hírnévről hallgatja a dalokat. Hihetetlenül felgyorsult minden.

Márpedig ezek a fiatal lányok vagy felveszik a "fejlődés" ütemét, vagy lemaradnak, és a "gáz" kategóriába fognak tartozni. Ha az összes barátnőd lefeküdt már valakivel 15 évesen, akkor te gáz vagy, ha még nem. És akármennyire korai (szvsz) és szar az egész, a csaj még akkor is le fog feküdni valami random sráccal, csak hogy ne lógjon ki, ne maradjon le.
Ha a többiek kurvásan öltöznek, ők sem mehetnek az anyuci által varrt fodros hosszú szoknyában a gimibe.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 10:38:33

@Kytia:

Nem a szépségről beszéltem. Hanem arról, hogy mennyire egészséges génállománnyal rendelkeznek.

Devil2 2011.05.16. 10:39:53

@Kytia: Vagy a Jerzy, de most már ne legyél telhetetlen.. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:41:13

@Kytia: Bekaphatjátok! Ja és geci! Majdnem elfelejtettem! :D

Szerintem a mai tinik túltesznek rajtunk, akármit is mondtok.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.16. 10:41:43

@Bundabandi:
megrázott ez most
Szerintem a te matricád nélkül is NEM vagyok, tök önállóan el tudom dönteni, nem kell segítség :)

Devil2 2011.05.16. 10:44:50

Veszekettek itt a semmin, jajmá..

Kytia 2011.05.16. 10:46:22

@Devil2: Dehogy lenne! Én "nem"-et rakok rá.:D

@Sanity: Szerintem a tinik nemtől függetlenül nagyon sokat adnak a társaik véleményére. Igen komoly kasztrendszer van a gimikben, és persze mindenki a menők közé akar tartozni, ezért a hangadókat utánozzák, ez természetes, én azért még nem feszíteném keresztre őket. A média meg azt nyomja, amire igény vagy. Amúgy mi is anno az általánosban a Bravo-t olvasgattuk és szerelmesek voltunk a Nick Carterbe (én nem.:D) a Backstreet Boysból. Aki kb. akkor volt 16. No meg még korábbra is visszamehetünk a kis Michael Jackson-nal és társaival. Mindig voltak tinisztárok és a tinik mindig keresték az érvényesülés leghatékonyabb formáit.

@Nard: Azt meg honnan lehet tudni? Van olyan, hogy valaki makkegészségesen született, sosem volt komoly baja, aztán 42 évesen meghal rákban.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.16. 10:46:32

@Sanity:
jézus
te, annyiféle csoport van, akihez tartozhatnak a tinik, hogy uramisten.
Van fodrosszoknyások köre is. Meg emósbuzik köre. Meg tankcsapdások, meg deszkások, meg.... meg. Akinek valamelyik nem jön be, csatlakozik másik csoporthoz.
Ez erről szól, útkeresés. Ki így - ki úgy éli meg. És évezredek óta van ezek között dominanciaharc. Mozart is egy dekadens állat volt :), és voltak követői. Meg a Beethovennek is. És mind túlélték.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.16. 10:47:50

@Kytia:
hát például nem hal meg 42 évesen rákban. Érted, túléli :)))
(köszi az 'igen'-t, de sajnos 'nem' vagyok :D)

SciNu 2011.05.16. 10:50:22

@Kytia: Amíg elmegyek dolgozni addig kibújhatok a pokróc alól? :D Vagy csináljak belőle egyből csadort? :D

@Nard: Pedig az igazi emós eleve halva születik.:D

2011.05.16. 10:50:35

@Kytia:

Nem eloiteletes, tapasztalt. Hofi is megmondta, hogy nalunk az egy fore juto bunkok szama ketto.

Kytia 2011.05.16. 10:50:51

@Devil2: Fúúúj, asse kell.:D

@Bundabandi: Sztem meg a mai tinik pont olyan tinik, mint mi voltunk és pont olyan felnőttek lesznek, mint mi vagyunk. Talán kicsit más hatások érik őket, ez befolyásolja a dolgokat, de nem olyan sokat.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 10:52:12

@Kytia:

Nem lehet tudni. De nem örökíti tovább a gány géneket, ha meghalt. Akármennyire is aranyosak meg kedvesek némely szellemi visszamaradt, vagy örökletes betegségben szenvedő (downkór), nem szabadna őket szaporítani. Az ilyeneknek nincs helyük egy egészséges génállományban. Kegyetlenségnek hangzik, de az élet is kegyetlen.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.16. 10:54:10

Az Emese az egyik legszebb női név.

Vajon a posztolónak mi tetszik jobban? A dzsenifer, vanessza meg a szintia jobb?

Devil2 2011.05.16. 10:55:05

@Kytia: A Béciér meg túl nagy lessz a tülekedés.. :D

Kytia 2011.05.16. 10:55:05

@Bundabandi: Te elfogult, részrehajló és megvesztegethető döntőbíró vagy, ezért kizárunk a bizottságból, sorry. Ha "igen" szavazatot kapsz, még túlélheted és elvegyülhetsz a nép közt.:D

@Zsit (nyau és rémizé): De egy baziegészséges is meghalhat. Érted, azért az emberi szervezetnek is vannak határai. Az úthenger is szétlaptja a legjobbakat is.:D
(ezt nem te döntöd el, hanem a bizottság:D)

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Lécci. Ne kínozd az érzékenyebb gyomrúakat.:D

@Budapesti Brigaderos: Nem baj, a szépek lehetnek bunkók is akár. Nekik minden jól áll.:D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:55:40

@Kytia: Pont hogy nem! A szülők nagy része sokkal kevesebbet foglalkozik a gyerekével, mint mondjuk 20 éve. Sokkal inkább a médiákból és egymástól tanulják a dolgokat. És ugye ezek a gyerekek lesznek a későbbiekben szülők, akik nem tudnak értéket átadni, mert ők sem kaptak! Csak néz meg a fenti linket, amit bemásoltam... érdekes és nagyon valóságos, sajnos.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 10:56:27

@Kytia: Áhh! Mindig kívülálló voltam! :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 10:57:53

@IP-címvadászok kedvence:

Béla.

@Bundabandi:

Média-többesszám
Médium- egyes szám.

Jó hogy nem médiákok!

Kytia 2011.05.16. 10:59:42

@Nard: Hát...42 évesen már sanszos, hogy "leszült" a halála előtt.:D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 11:00:46

@Nard: De kötekedő vagy. MÉDIA na! Csak írj el valamit és szétcincállak!

Kytia 2011.05.16. 11:03:11

@Budapesti Brigaderos: :DDD

@Devil2: Nem hiszem én aztat sem. Inkább ne a VV-s pasikért verekedjünk. Nemesebb célért is meg lehet halni.:D

@Bundabandi: És szerinted azok a szülők, akik képtelenek normálisan nevelni a mai tiniket, milyen tinik voltak?

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.16. 11:04:10

@Kytia: Öngerjesztő a folyamat! Ezért lesz egyre rosszabb.

Hurri Kán 2011.05.16. 11:04:31

A szépek se játsszák...

Devil2 2011.05.16. 11:05:22

@Kytia: Jó, hát magamat azért illendőségből csak nem mondom. :D

Devil2 2011.05.16. 11:07:18

@gyvy: nem értesz te semmit.. :DDD

2011.05.16. 11:08:18

@Kytia:
Oké, akkor még egy talán cetli. :)

2011.05.16. 11:08:57

@Devil2:
Tehát annyira csúnya vagyok, hogy ledobnak? :(

2011.05.16. 11:10:15

@Kytia:
Szegény posztoló. Kemény lesz az ítélőbíróság. :) Azthiszem őt is ledobjuk majd a hegyről, és utána nem lesz gondja a nőkkel. :)

Devil2 2011.05.16. 11:10:35

@Zsu0805: Nem montam én ilyet, csak ha esetleg.. :D

Hurri Kán 2011.05.16. 11:10:44

@Devil2:
Nem hát. Eccerű vagyok, mint a fakocka, eszem annyi, mint egy hintalónak :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 11:11:34

@Kytia:

Az egy dolog, de jó eséllyel a nyomi gyerekei nem érik meg már ezt a kort.

@Bundabandi:

Velem ez nem fordulhat elő! :)

Devil2 2011.05.16. 11:12:10

@Zsu0805: Ledobnád a csúnyák után? Ez az igazi kegyetlenség. :D

2011.05.16. 11:12:33

@Devil2:
Áááá, olyan nem fordulhat elő. 10/10 igent kapok. :)

Kytia 2011.05.16. 11:12:33

@Devil2: Ne szerénykeggy.:D

@Zsu0805: Én őt látatlanban is ledobom.:D

Kytia 2011.05.16. 11:14:02

@Nard: Bőven megérik. Nagyon súlyos betegség kell ahhoz, hogy mondjuk 35-ig ne élj el. Addig meg a többség szaporodik.:)

2011.05.16. 11:14:32

@Kytia:
Én megvárnám a képet. Ha jó pasi csak egy kis nevelés kell neki. :P

Devil2 2011.05.16. 11:15:22

@gyvy: Márneharagudj, a kocka már nem eccerű dolog, mer minden élének egyforma hosszúnak kell lenni, és tudodte hogy hány éle van? :DD

Kytia 2011.05.16. 11:16:04

@Zsu0805: Ajjaj. Minden párás tekintetű, naiv nő ezt képzeli... Még sosem jött be a világtörténelemben. Én aszondom, ha jóképű, akkor is dobjuk le, ne mérgezze a génállományt mindenféle buta teóriákkal.:D

Hurri Kán 2011.05.16. 11:17:28

@Devil2:
12. :D

De ilyen korán ne tegyél még fel nekem keresztkérdéseket :D

Devil2 2011.05.16. 11:17:33

@Zsu0805: Látod?! Elég hogy mellédálltam, és máris megjött az önbizalmad. :D

Hurri Kán 2011.05.16. 11:18:27

@Kytia:
Te csak ne akarjá senkit dobálni. Megin mitől nem férsz a bőrödbe bele, mi? :DDD

Devil2 2011.05.16. 11:18:46

@gyvy: Ugye megmondtam hogy nem vagy eccerű?!.. :DDD

Hurri Kán 2011.05.16. 11:21:09

@Devil2:
De, én az vagyok nekem nincs 12 élem :DDD

dr. gernika 2011.05.16. 11:22:24

@Nard: Tudtommal a Downosok nem is szaporodnak.

2011.05.16. 11:24:54

@Kytia:
Igazad van. LEVELEEEEE!!!!!!! :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.16. 11:25:38

@Kytia:
Nyilván - erre való az eszed is, hogy ezekre számíts/felkészülj. Ilyen szempontból ez nagyobb evolúciós előny lehet, mint az, hogy bikaegészséges vagy. asszem.
oké, értettem
szabad kicsi pontnak éreznem magam? :)

Kytia 2011.05.16. 11:25:51

@gyvy: Attól, hogy szűk a bőröm.:D

2011.05.16. 11:26:10

@Devil2:
Önbizalomból sosem volt nálam hiány. :) Tudod: Okos vagyok, szép is vagyok, és szerénységem tökéletes.:)

Hurri Kán 2011.05.16. 11:27:46

@Kytia:
Ki kell mosni, hogy kitáguljon :DDD

@Zsu0805:
Egyre vigyázz: nehogy a túlzott és indokolatlan szerénység hibájába essél :D

Kytia 2011.05.16. 11:28:22

@Zsu0805: Ez az. Ezt a forradalmi hangulatot már szeretem.:D

@Zsit (nyau és rémizé): Jaja, szerintem itt a pont. Az ember evolúciós túlélését mindig is a kis leleményessége biztosította, nem pedig a testi adottságai. Hol vagyunk mi a csótányokhoz képest fizikumban?:DD
(Szabad. Akár mindennap elmondhatod a tükörnek a bénavagyoklúzervagyoksenkivagyok mantrát.:DD)

2011.05.16. 11:29:14

@gyvy:
Sose hibázok. :) Képtelen vagyok hibázni. :)

Kytia 2011.05.16. 11:29:41

@gyvy: Attól nem összemegy?:D Nem kockáztatok, még a végén berepedezik.:D

2011.05.16. 11:30:23

@Kytia:
Lelökhetem én? Tudod csak olyan cukinőcisen, odalibbenek, lökök rajta egyet, és utána kezem szám elé teszem, ártatlanul nézek egy "hupsz, leesett" kijelentéssel. :)

Kytia 2011.05.16. 11:31:46

@Zsu0805: Szuper ötlet. Ő meg még élvezni is fogja, mert ha azt élvezi, amikor húzzák a szép nők, akkor azt is élvezi, ha lökik.:D

Dr. Jula Watson 2011.05.16. 11:31:56

A posztolónak tényleg az is probléma, hogy a 24 éves Emesének sima az arcbőre? :D

Egyébként meg minden 220 éves azt hiszi, ő már mindent tud. Aztán majd rájön, hogy mégsem.

2011.05.16. 11:32:16

@Kytia:
Én tükör előtt a dejól nézek ma is ki dolgot mantrázom. :) Ha meg épp nem 100-as a kinézet akkor meg "kit érdekel mások véleménye" kijelentéssel elintézem. Bár akkor is 99%-ban jól nézek ki. :)

2011.05.16. 11:33:37

@Kytia:
Játszunk rá előtte egy kicsit? Legyen meg az előjáték is mielőtt lelököm a hegyről? :)

Büszke_troll 2011.05.16. 11:35:16

Szerintem a csúnyák és nem városiak kövessenek el kollektív öngyilkosságot. Ja, és az Emesék is.

Vigyázz posztíró, ha az ostobákra is sor kerül, az elsők közt masírozol majd a vesztőhelyre.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.16. 11:35:45

@Kytia:
oké, mostanában mondjuk a Félelem mantráját kéne nyomatnom, de nem sikerül, mert nem vagyok túl hiteles

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 11:36:36

@gernika:

Az most csak egy példa volt, de egyéb súlyos degeneráltak igen.

Kytia 2011.05.16. 11:36:47

@Zsu0805: Én is így szoktam. Magam mellé teszem Gobbi Hilda és Zámbó Jimmy fotóit és bájosan belemosolygok a tükörbe. Máris megvan az aznapi önbizalom fröccs.:D

Oké, hadd legyen még néhány jó pillanata a zuhanás előtt.:D

Kytia 2011.05.16. 11:37:43

@Zsit (nyau és rémizé): Miért? Rád szóltak, hogy vészesen bátor vagy?:DD

Hurri Kán 2011.05.16. 11:37:46

@Zsu0805:
Az a lényeg :D

@Kytia: Akkor lenyúzzuk, és kitágítjuk, aztán visszakapod :P

@Dr. Jula Watson: Nem értem a kérdést magát :DDD

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.16. 11:39:29

@Zsu0805:
bruhahaha :)

@Kytia:
pont fordítva, és nem kellett szólni sem :(

Devil2 2011.05.16. 11:42:15

@gernika: Dehogynem, csak nem down-os szülőktől.

Kytia 2011.05.16. 11:42:39

@gyvy: De akkor meg lötyögni fog.:D

@Zsit (nyau és rémizé): Há mitől félsz, teee? Megverjem?:D

Devil2 2011.05.16. 11:43:21

@gyvy: Na most akkor döntsd el, kocka vagy avagy nem. :DDD

Hurri Kán 2011.05.16. 11:43:40

@Kytia:
Nem baj, legalább elférsz benne! Kölyökvizsláké is lötyög, mégsem zavar senkit :P

Kham 2011.05.16. 11:43:56

Hát az is biztos, hogy a posztírónál sem égett be a National Geo téglalapja a tévéképernyő sarkába. Erdőszerte közismert tény, hogy a családos hímoroszlánoknak van minden férfi közül a legeslegjobb dolga: vadászni az asszonynép vadászik, de a sörényes falatozik elöszőr, nem csak a legerősebb oázisbéli, de csak húzásból ribanckodó, nőstényt varrhatja le, hanem az öszeset, sőt az a rossz hír, hogy le is kell neki, különben lázadás van. (bizony még az eredetileg a folyó túlpartjáról származó vidéki Emeséket is meg kell) Ha egy menet csak félóráig tart, akkor a szavannán összesúgnak, hogy "Ott megy Rudolf gyorsan megy el, mint a Berlin-Párizs expressz a Maignot-megállón" Az anyák tökéletesen elégedettek, ha a gyereknevelésben csak annyi része van, hogy néha megáll az éjszakában hangosan üvölteni vagy Motörheadet énekelni. Ja és a legjobb, hogy néha kisétál egy, a posztíróhoz hasonlatos, mindent eggyel jobban jobban tudó nyeretlen kétéves hím az erdőből és büntetés nélkül le lehet pofozni:)

Hurri Kán 2011.05.16. 11:45:30

@Devil2:
Hülye kérdés. Kifordított egyujjas bundakesztyű, stb. :D

Kytia 2011.05.16. 11:49:09

@Kham: Azért ne csak a habos oldalára koncentrálj. A hímeknek kérészéletű a jódolguk, mert hamarosan jön egy erősebb, jobb, fiatalabb, aki átharapja a kicsi torkát, meg a kölkökét is, amit asszonyok mosolyogva tapsolnak végig, majd minden meghatottság nélkül felcsináltatják magukat Frisshús Józsival. Az igazság az, hogy a természet igazából a hímekkel a legkegyetlenebb, bármelyik fajt nézed. Csak mi, emberek vagyunk ilyen baszottul humánusak, hogy nem esszük meg vacsorára a feleslegessé vált vőlegényt a párzás után. Áldott jó lelkünk.:D

Devil2 2011.05.16. 11:50:37

@Kytia: Megeheted nyugodtan. :D

Kytia 2011.05.16. 11:50:56

@gyvy: De a kölyökvizsla belenő, émmeg mán hová nőjek?:D Kár, hogy mondtad a kölyökvizslát. AKAROK EGY KÖLYÖKVIZSLÁT!

Kytia 2011.05.16. 11:51:37

@Devil2: Ez van az új alkotmányban?:DD

Devil2 2011.05.16. 11:52:43

@Kytia: Nem, de hivatkozz rám. :D

Devil2 2011.05.16. 11:54:25

@Kytia: Kölyökvizslát? Minek? Végig akarod nézni ahogy legkésőbb tizenpár év múlva itthagyja földi maradványait? Vagy mi van ha elüti az autó?

bagolybagoly 2011.05.16. 11:56:09

Ah, miylen szerencsénk van, csak ma, de tényleg. Hogy a közönségesség, csunyaság és a görcsök erdejében, végre ránktalál és fényével beragyog a páratlan intellektusú, éjszakai életben is jártas, isteni hímvessző tulajdonosa. Taníts minket még! Hiszen 24 évesen tied a világ, a bölcsek köve, a szépség, és hát tényleg, mindenek előtt pedig a gyémánttal kivert aranyos hímvessző.
Igen. Pöcs.

Kytia 2011.05.16. 11:57:10

@gyvy: Igeeen.:DD

@Nard: Ahh, ez annyira romantikus.:D

@Devil2: Nem, azt a tizenpár évet akarom végignézni, amíg még igényt tart földi maradványaira.:D

dr. gernika 2011.05.16. 12:00:50

@Kytia: Tudok gy sokkal romantikusabbat, de le vagyok tiltva a terjesztéséről. :D

Hurri Kán 2011.05.16. 12:01:38

@Kytia:
Engem még egy nőstény se akart megenni párzás után :DDD
Asszem rágós lennék :D

@bagolybagoly:
Fogalmazz egyértelműen. Minden úri picsa az ő gyémántkupolás faszára vágyik :DDD

Kytia 2011.05.16. 12:03:49

@gernika: Naaaa, ne csigázz. Miért vagy letiltva?:DD

@gyvy: Á, csak a következményektől féltek. Volt olyan, aki a főzési tudományával akart megnyerni magának? Arra azért gyanakodhatsz.:D

Devil2 2011.05.16. 12:04:06

@Kytia: Hidd el nem éri meg az a tizenpár év sem, sőt az csak ront. :(

dr. gernika 2011.05.16. 12:05:59

@gyvy: Nem lehet. :)
@Kytia: Olvasd el az IgazságosIzomTibor legutóbbi posztját. Annak a végén egy k. mond valami olyan libidógyilkosat, hogy azt én még csak viccből sem ismételhetem meg. :D

Kytia 2011.05.16. 12:06:56

@Devil2: Nekem is volt már kutyám és ő is eltávozott, de nem bántam meg semmit sem.

2011.05.16. 12:07:31

@Kytia:
Uhhh, ez a
"Az igazság az, hogy a természet igazából a hímekkel a legkegyetlenebb, bármelyik fajt nézed. Csak mi, emberek vagyunk ilyen baszottul humánusak, hogy nem esszük meg vacsorára a feleslegessé vált vőlegényt a párzás után. Áldott jó lelkünk.:D "
10 pontos. :)

Hurri Kán 2011.05.16. 12:09:57

@Kytia:
Olyan se nem volt, mivel 90%-nál jobban főzök.. Más eszközöket használtak a csalogatás során :DDD

@gernika: Dehogynem. Mindent lehet :D

Kytia 2011.05.16. 12:10:21

@gernika: Hujjuj, elolvastam. Szerintem szekszi.:DD

dr. gernika 2011.05.16. 12:13:27

@Kytia: Kipróbáltam, Nard szerint nem. :D

2011.05.16. 12:14:01

@Kytia: @gernika:
Én is, én is, kérem szépen a linket. Naaaa! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 12:19:33

@Kytia:

Ha mégegyszer kimondja előttem bármelyik nő akkor erre fogok vetemedni ezentúl:

29.media.tumblr.com/tumblr_lkmmppYqXQ1qehv22o1_400.png

dr. gernika 2011.05.16. 12:22:51

@Nard: Hát ha kapásból arra vetemedsz, akkor mégis felizgat. :PP

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.16. 12:30:54

@Kytia:
hát ezt most itt hagyjuk, máshol kiírtam - itt túl vidám a hangulat :)

2011.05.16. 12:31:37

@gernika:
Ez nekem most valamiért nem jön át. :)

2011.05.16. 12:40:08

@gernika:
A posztot végig se tudtam olvasni. Milyen poén?

dr. gernika 2011.05.16. 12:43:30

@Zsu0805: A végén van, mondom egy örömlány mond valamit, azon röhögünk, mert ritka prosztó, és ezúttal a pasikat akasztja ki. :)

2011.05.16. 12:43:37

@Nard:
Fuuu akkor nekiveselkedek, de valahogy ... ááá nehéz egy iromány.

Kham 2011.05.16. 12:45:14

@Kytia: Ez egyáltalán nem kegyetlenség, csupán tökéletes példája hogy a nőket nem megszerezni nehéz, hanem megtartani. Sőt, emígyen még a csúcson távozik a király, nincsenek unalmas nyugdíjas évek, "bezzeg, az én időmben a zebrák" és "emlékszel Zsuzsi, amikor még egy ütéssel az elefántot is" kezdetű nosztalgiázások, merevedési zavarok, bifokális szemüveg antilopboncoláshoz és lökött leopárd szomszédok akik hajnalig üvöltetik a Majomkenyérfa-bluest.

Az igaz hogy a testünket tényleg nem eszitek meg, de a szabad srácos szellem csontjairól lecuppogjátok az utolsó morzsákat is reggelire, az meg már egy félhalál:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 12:47:24

@Kham:

Ne feledkezzünk meg arról, hogy rajtunk tanulnak meg főzni. Ezért nagyobb a nők várható élettartama. Akár több férjet is képesek sírba tenni :)

2011.05.16. 12:48:57

@gernika: @Nard:
A végét elolvastam. Hátőizéééé. :)

indapass90210 2011.05.16. 12:50:20

Csak én nem értettem, hogy mi a faszt is akart írni ez szerencsétlen?

2011.05.16. 12:51:50

@Dövan:
Azt akarta írni, hogy a szép nő kacérkodjon csak a pasikkal. De a csúnya nő meg ugorjon le a hídról. :) Gondolom egyetértesz vele. :P

indapass90210 2011.05.16. 12:53:23

@Zsu0805: dehogy is. Nekem az is elég, ha lefogynak!

2011.05.16. 12:59:51

@Dövan:
Te és ez a vékonyságmániád. :)

Kytia 2011.05.16. 13:01:41

@Nard: Hát, akkor annyira nem is megy el a kedved, ha erre vetemedsz. Az igazán kiábrándító az lenne, ha utána remeteségre vetemednél és önkéntes cölibátusra. Egyébként undorító disznó minden nő, ebből is látszik.:DD

@Kham: Végül is, ahogy vesszük. Van abban valami romantika, amikor az ember a pubertáskora végét sem éri meg.:D
A szabad srácos szellem elvevését inkább ti szoktátok szorgalmazni, amikor megunjátok, hogy a szabad srácság leginkább krónikus nőhiányt és folyamatos csalódásokat jelent.:PP Utólag persze minden megszépül és visszatekintve már pinahegyeket vízionál az ember oda, ahol a valóságban leginkább csak a kopár, kietlen puszta volt.:D

Kytia 2011.05.16. 13:05:13

@Dövan: És akik vékonyan is rondák?

Egyébként itt jegyezném meg, hogy tegnap osztálytalálkozón voltam. Az összes csaj bitangjól nézett ki, még olyan is volt, aki a 3. gyerekével terhes és a legidősebb gyereke 7 éves. Ennek ellenére sem az alakja, sem az arca nem változott SEMMIT. Hasonlóan a többi lányok.
Bezzeg a fiúk!!! 90%-uk pocakos lett és medicinlabda méretűre kerekedett a fejük. Nem ártana, ha a nők után a média végre elkezdené görcsöltetni kicsit a férfiakat, mert nem lesz ez így jó.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 13:09:48

@Kytia:

A remeteség és az önkéntes cölibátus egyenlő azzal, amit a képen látsz :)

"Bezzeg a fiúk!!! 90%-uk pocakos lett és medicinlabda méretűre kerekedett a fejük. "

Dehogynem görcsölteti a média, csak nem ezzel. Azzal görcsölteti, hogy legyen több pénzed, amit elbaszhatsz a jól kinéző nőd abszolút felesleges kiadásaira. Hát inkább baszogatnának a kinézettel. Nagyjából akinek nincs pénze, az lófasz a társadalom szemében. A nőknél meg csak a kinézet lényeges.

Hurri Kán 2011.05.16. 13:13:52

@Kytia:
Persze, hogy a nők kiegyensúlyozottabbak maradnak egy kapcsolatban. Nekik nincs feleségük :P

Kytia 2011.05.16. 13:17:11

@Nard: Ezt szokták emlegetni ezt a pénz dolgot, de valójában én erre nem igazán látok példát még a médiában sem. Jó, mondjuk az vitathatatlan, hogy ha gyerek születik, akkor a férfinak kell egy ideig helyt állnia bizonyos téren, akár tetszik, akár nem. De ezt leszámítva a horvátéva kategóriájú konzumkurvákon kívül melyik nő ilyen?

Kytia 2011.05.16. 13:18:03

@gyvy: Ki mondta, hogy kiegyensúlyozottabbak? Én csak azt mondtam, hogy jobban néznek ki.:DD

Hurri Kán 2011.05.16. 13:19:19

@Kytia:
A kettő hosszútávon összefügg. Persze, ha még jobban kinéznének, kiesnének :DDD

indapass90210 2011.05.16. 13:21:25

@Zsu0805: Ez valószínűleg azért van, mert nem vagyok igazi férfi. Egy igazi férfi simán dobálja az ágyban a 100kilós nőt is, én meg max. egy 60 kilóssal boldogulok.

@Kytia: Azoknak nem kell azt még bálnatesttel súlyosbítani!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 13:22:09

@Kytia:

Hát úgy 95%. A maradék 5%-ból 1% már lerabolt egy vagy több férjet, van pénze, 2% megkereste magának, a maradék 2% meg a homályba vesző normális nők "tömege", legenda. :)

Kytia 2011.05.16. 13:26:03

@Nard: Azért aki megkereste magának, az is lehet még tán normális...:)
Amúgy meg így is jobb a helyzetetek, mert meggazdagodni még csak meg lehet valahogy, de aki rondának születik, vagy simán csak megöregszik, annak nincs kiút.

@gyvy: Csak nagyonnagyon hosszú távon függ össze.:))

indapass90210 2011.05.16. 13:27:09

@Kytia: Én már kb. egy osztálytalálkozóval előrrébb járok, és nincs pókhasam :)

Kytia 2011.05.16. 13:29:05

@Dövan: akkor te vagy az a típus, aki mindig csak ígéri, de sosem jön el.:DD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 13:30:35

@Kytia:

Ó dehogynem, Kedves Ferenc is gecirút, mégis ragadnak rá a nők :) Mert van pénze. Ha meg van pénzed, úgy szabatod át magad ahogy tetszik. A pénz nem boldogít önmagában, az viszont igen, amit vehetsz rajta :)

2011.05.16. 13:32:22

@Dövan:
Ilyen kis gyenge vagy? :)

Kytia 2011.05.16. 13:38:46

@Nard: No, de milyen nők tapadnak rá? Egytől-egyig a média konzumkurvái. Ugyan nincs kimondva, de ezek azok a nők, akik ezer euróért kaphatók azokban az időszakaikban, amikor épp nem karolja fel őket egy kedvesferi. Amúgy meg persze, hogy boldogít a pénz. De boldogít még egy csomó minden más is.:)
Nemá, hogy találkoztál a nagy Dövannal!! És? Vasággyal 40 kiló?:PP

Kytia 2011.05.16. 13:42:19

Nézem itt a hajakat, mert arra gondoltam, hogy rövidre vágatom, azt csá, és közben rájöttem, hogy szerelmes vagyok a Meg Rájenbe.:D

Kham 2011.05.16. 13:47:21

@Kytia: Ugye látjátok férfitestvéreim, hogyan próbálja a tiltott fa nősténykigyója csavaros eszmerendszerével és "állandó nő" csábításával közönséges pinavadászattá degradálni a Szabad Srácos Szellemet, hogy végül lelketekben megtörve önként vessétek lábai elé azt?

Elbizakodott asszonytévedés, azt hinni, hogy csak ennyiből áll a Szabad Srác Szelleme, hiszen a lehetőségek végtelenek, kezdve a recsegős fingás szabadságától, az éjszakai jégkorongdöntő nézés zavartalanságán keresztül, a hétvégi nemborotválkozás mámoráig. Jól gondoljátok meg mit tesztek ezzel az adománnyal, az ördög nőből van és aranygyűrűvel jelöli az áldozatait:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 13:50:55

@Kytia:

Nem nagydarab csóka, normális testalkatú, férfiszemmel jóképűnek mondható.

Amúgy meg kedvesferi szinte bármelyiket megkaphatná, ha olyan körben mozogna, de az ilyen celebes estélyeken ezek a picsák vannak ott, ebből válogathat. De amúgy vicces a celebvilág, tök belterjes, egymás levetett nőit dugják felváltva :)

Kytia 2011.05.16. 14:00:19

@Kham: :DDDDD
Na jó, némi kompromisszum azért kell. Tudod, milyen hasfájós fíling egy nőnek egy férfival együtt élni?:DD
És akkor még nem beszéltünk a kedvenc, kitérdesedett melegítőgatya szükségszerű mellőzéséről, a borotválkozástól meg pont ugyanúgy szenvedünk.:DDD Szóval nekünk sem egy leányálom, hidd el. *sóhaj*

@Nard: Na, pont ezzel nem értek egyet. Szerintem nem kaphatná meg bármelyiket. Lehet, egy átlagos kinézetű bölcsészlányt sokkal kevésbé kaphat meg, mint egy rotyakos, aszott férfiakhoz szokott konzumkurvát.

indapass90210 2011.05.16. 14:03:43

@Nard: Kösz! Reméljük Zsu is olvasta :D

Kytia 2011.05.16. 14:06:01

@Zsu0805: Azt, hogy jóképű.:D
Mozdujjá rá!:D

2011.05.16. 14:06:40

@Kytia:
Az a pasi dolga. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 14:06:56

@Kytia:

Oké, de ki akar egy tarisznyás bölcsészt? :)

Kytia 2011.05.16. 14:08:00

@Zsu0805: De ez itten csak célozgat, nem mozdul.:DD

@Nard: Esetleg egy másik tarisznyás bölcsész.:DD

Kytia 2011.05.16. 14:10:18

@Zsu0805: Nem kegyelmezel? Helyes, így kell ezt.:D

2011.05.16. 14:11:16

@Kytia:
Én ugyan nem. Kemény vagyok és könyörtelen. :)

indapass90210 2011.05.16. 14:13:33

@Nard: "ki akar egy tarisznyás bölcsészt"

Nem is az a kérdés, hogy ki, hanem mennyire részegen?! :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 14:17:08

@Kytia:

Kedvesferi nem tarisznyásbölcsész! :)

@Dövan:

Vigyázni kell velük, nagyon tapadósak, aztán ha mégis kukázod őket, akkor elárasztják a facebookot meg iwiwet poppermüllercoelhopéter-idézetekkel :)

2011.05.16. 14:18:01

@Nard:
Erre találták fel facebookon és iwiw-en is az ismerős törlése gombot. :)

Caddy 2011.05.16. 14:19:08

Na ezt a posztot,ezt kihagyhattam volna. Kedves posztíró,szépen tedd el ezt a dolgozatot a fiókodba, és majd egy pár év múlva vedd elő...igen ér a térdedet csapkodva röhögni rajta.

Kytia 2011.05.16. 14:23:57

@Nard: "Ma már harmadéves az SZTE Bölcsészettudományi Karán, magyar szakon. Jól érzi magát a bölcsészek között, hiszen „nem átlagemberek, sokat lehet tőlük tanulni"."

Ezt egy tarisznyásbölcsészről írták, akarod a képét? Tessék: www.kisalfold.hu/hirek/a_delmagyarhu_szepsegei_hoffmann_mariann/2048436/

:DD

Father Justice (törölt) 2011.05.16. 14:41:12

Pénz!

Egy gazdag férfi bármilyen halmazból válogathat kedve szerint.
Az, hogy az adott halmaz 100%-a vagy "mindössze" 80%-a szerezhető meg pénzzel (értsd: csak pénzzel, egyéb szempontoktól teljesen függetlenül), számára részletkérdés. Elvégre úgyis csak - esztétikai szempontból - minőségi sunákat keres dugásra és villantásra, nem érzelmi alapú, tartós párkapcsolatot. Így aztán mindegy, hogy mit tanul, vagy tanult-e egyáltalán valamit a rüfi. Viszont a villantásra alkalmas csajok javarésze tényleg nem a tarisznyásbölcsész kategóriából kerül ki - nem véletlenül. Persze amikor az utóbbiak rájönnek, hogy bölcsészdiplomával sanszosan az életben nem jutnak ötről a hatra, muszáj beújítani valami vaskosabb pénztárcájú fazont.. még ha kedvesferkó kaliberű nem is juthat mindenkinek. Valószínűnek tartom, hogy Hoffmann Mariann sem középiskolai tanárként vagy műfordítóként próbál majd boldogulni az életben. ;) So classic!

A poszthoz pedig: tény, hogy a nőknél a "szemedbe dícsérlek, a hátad mögött utolsó ribancnak is elmondalak" típusú ármánykodás sokkal jellemzőbb, mint a férfiaknál. De végül nekem sem állt össze, tulajdonképpen mire akart kilyukadni a posztíró ezzel az egésszel.

Kytia 2011.05.16. 14:51:34

@Father Justice: Végül is én is válogathatok bármelyik halmazból. Igaz, a hollywood-i filmsztárok halmazának csak mintegy 0,00000000000000000000000000000000000001%-ára van esélyem, de soha ne mondd, hogy soha.:DD

Igazából posztoló csak fikázni akarta a nőket, de túl direkt lett volna, ha nem kérdő mondatokban teszi ezt.:D

Kytia 2011.05.16. 14:53:55

@Nard: Igaz, ez így még jobban hangzik. Szóval vagy meglesz a Bredli Kúper, vagy nem.:D

Caddy 2011.05.16. 14:55:11

@Father Justice: Hoffmann Mariann azt mondja egyre jobban tetszik neki a modellkedés. Olvasssssss!!!!

@Kytia: szerintem van rá esélyed Cicalány. Ne add fel! :)

Kytia 2011.05.16. 14:57:23

@Nard: Nem csipázod a szőkéket?:) Mondjuk asszonyod mellett csak ne is csipázz senkit.:)

indapass90210 2011.05.16. 15:04:58

@Father Justice: "Valószínűnek tartom, hogy Hoffmann Mariann sem középiskolai tanárként vagy műfordítóként próbál majd boldogulni az életben. ;) So classic!"

Azért ez mekkora geci egy dolog már. Én tök szívesen lennék középiskolai tanár...

Father Justice (törölt) 2011.05.16. 15:09:35

@Caddy: Furcsamód mindegyik ilyen hangzatos, szolid, konzervatív értékrendet sejtető kinyilatkoztatásokkal kezdi. Aztán meg lehet nézni, hol tartanak 1-2 év múlva "modellként". Az idézőjel nem véletlen, ugyanis a neves divatházak kifutóin szereplő hölgyek és az "egyszer-kétszer lefotóztak, azóta minden jómódúbb arcot leszopok, hogy egyre ismertebb legyek" típusú, magukat szintén modellnek nevező nők között van egy árnyalatnyi különbség.

"Siker, pénz, csillogás helyett azonban Mariann legnagyobb vágya, hogy egy szép, boldog családja legyen, sok gyermekkel." LOL, vazze - egy pillanatra majdnem elhittem én is.

Caddy 2011.05.16. 15:18:19

@Father Justice: azóval szép és hangzatos, aztán hipp-hopp egy címlap, mondjuk akt. :D:D:D aztán nézd már egy olasz börtönből kell hazahozni :)

Kytia 2011.05.16. 15:20:25

@Caddy: Ugyehogyugye? Te oan rendes vagy, hogy bíztacc.:D Nekem amúgy egy csóró hollywood-i sztár is jó lesz. Csak híres legyen és jóképű.:DDD

Kytia 2011.05.16. 15:22:19

@Dövan: Hát, mé nem leszel? Nem olyan bonyolult. Mondhatni, kevés egyszerűbben elérhető dolog van.:DD

@Father Justice: Te meg izé vagy.:DD

2011.05.16. 15:24:47

@Kytia:
@Dövan: inkább ne legyen középiskolai tanár, mert nem járnának jól a diákok. Főleg a pufik. :)

Kytia 2011.05.16. 15:26:30

@Zsu0805: Hátazé a pitagórasz tételt má csak hajlandó elmagyarázni egy pufinak is, nem? Vagy ennyire szilárdak az elvei?:DD

2011.05.16. 15:34:35

@Kytia:
Háááátttttt... nem tudom, kérdezzük meg Tőle.

@Dövan: hajlandó vagy pufi embereket is tanítani, vagy csak a vékonyokat? :)

Caddy 2011.05.16. 15:40:36

@Kytia: ennyike. :D Híres és jóképű, a többi meg kit érdekel. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 15:45:08

@Kytia:

Nagyon nem csipázom a szőkéket. Barna,fekete,vörös ok. :)

@Dövan:

Nem számtech tanár vagy? :)

indapass90210 2011.05.16. 15:46:15

@Zsu0805: az attól függ, hogy mire!

Father Justice (törölt) 2011.05.16. 15:50:58

@Kytia: Vagyis híres legyen, vagy lehet csóró is? Azt hiszed, nem vesszük észre a csúsztatást? Aki Hálivúdban híres, az 100 évesen sem fog arra kényszerülni, hogy téliszalámit lopjon a közértből. Szerintem jócskán alábecsülöd a furfangunkat. :)

indapass90210 2011.05.16. 15:53:53

@Nard: inkább csak van róla papírom :D

2011.05.16. 16:00:32

@Dövan:
Ezen még gondolkodnom kell. :)

Kytia 2011.05.16. 16:02:12

@Caddy: A többi jön magától.:D

@Nard: Node azé Meg Ryan kivétel, nem?:)) Ő amolyan nemszőke, de mégis szőke.:D

@Father Justice: Fenébe, lebuktam. Pedig aszittem, sosem vesziktek észre a rejtett információt.:DD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 16:08:13

@Kytia:

Nekem nem jön be. Inkább Roselyn Sanchez, vagy Eva Mendez :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 16:10:53

@Dövan:

Nem lehet rosszabb mint a butauserek pesztrálása. :) Engem könnyen kezelt a számtechtanár, miután megírtam életem első keyloggerét számtechórán, és átvettem az admin jogokat az iskola hálózatán, némi tiszteletet is kaptam, és nem kellett bejárnom órára :)

Joe69 2011.05.16. 16:24:43

Én szeretem a szép nagy darab asszonyos nőket, úgyhogy Emese jöhetne. De nem jön, ugyanis Emese a "büdöskurva" kategória: mindenki azt hiszi róla, hogy mindenkivel lefekszik, csak éppen vele nem. Jellegzetes típus ez. Általában a nagy pofa szorozva libidóval konstans érték, magyarán fordítottan arányosak. Nálunk a gimiben a legszendébb kis virágszálakról derült ki utólag, hogy végigment rajtuk a fél gimi tanári karostul.

A csúnya nőknek pedig 2 kategóriája van:az egyik tisztában van azzal, hogy pontosan ezért kell nőiesen viselkednie, öltözködnie, stb. Ezeknek nemigen szokott pasihiányuk lenni.Az más kérdés, hogy ez sokaknál tényleg nevetséges ribanckodássá torzul.

Aztán van az a típus, aki gyűlöli saját magát azért, mert nem tökéletes. Márpedig aki saját magát gyűlöli, az mást sem fog szeretni. Ezek eleve úgy állnak a pasikhoz, hogy jogukban áll úgy átverni és hülyíteni őket, ahogy csak lehet, hiszen azok úgyis ejteni fogják őket, hiszik. És sok pasinak csak ők jutnának, ők meg azt mondják, na nehogymá "kegyelemből" szedjék fel őket..Az önbeteljesítő jóslatok persze teljesülnek. A legaljasabb húzásokra ez a kategória képes tapasztalataim szerint.

indapass90210 2011.05.16. 16:25:54

@Nard: ezt én is eljátszottam, mondjuk csak addig, hogy most akkor tessék F12-t nyomni, és megnézni, hogy jól látni-e a jelszót. Mondjuk nálunk ez addigra kényes téma volt, mert az egyik gyereket megfogták valami brute-force programmal, és rezgett neki a léc.

Frucsasz 2011.05.16. 16:39:05

LESZÜL? Ezért az egy szóért szép ütemesen laposra tudnám verni a posztolót. Mi az, hogy leszül? Jó, hogy nem mindjárt a "megellik" kifejezést használja...

Amúgy a szépség és csúnyaság relatív, attól, hogy neked valaki még nem tetszik (neadjisten, másnak se), attól még nem kéne megdöglendenie.

A közönségesség, meg a ribancviselkedés tényleg gáz, és valóban egyre gyakoribb, mert ma épp ez a divat, ettől tartja magát "vagánynak" egyre több lány. Szerintem ez is ki fog menni előbb utóbb a divatból, mint a kantáros farmer.

Az Emese pedig kifejezetten szép név. Szerintem :)

Hurri Kán 2011.05.16. 16:50:55

@Caddy:
Ennyike :DDDDD
Ez késssszzz :)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.16. 17:00:38

@Dövan:

Engem eltanácsoltak a számtech fakultációról, megkaptam a 5öst és be sem kellett járnom :) Nem sok újat tudott tanítani a tanár nekem órán. Amúgy igen, csak nem ért rá velem külön foglalkozni :)

@Frucsasz:

Sajnos mostanában jön vissza a kantáros farmer :(

Hurri Kán 2011.05.16. 17:06:14

@Nard:
Mi a bajod a kantáros farmerrel? Pöttyös gumicsizmával teljesen jó :DDD

Kytia 2011.05.16. 20:23:03

@Nard: Azok pasiban is menők szoktak lenni. Bár nekem nem jönnek be, mert szerintem büdösek.:))
Minél világosabb az ember haja, meg bőre, annál kevésbé van izzadtság- és emberszaga. Ezt állapítottam meg.:)

dr. gernika 2011.05.16. 21:26:07

@Kytia: A nevem alapján bennem is latin vér csorog. De nekem is a világosabb bőrű-hajú emberek jönnek be, a saját típusomtól hideglelést kapok.

dear plastic 2011.05.17. 01:18:52

talán a nappali életben is ekkora expertnek kéne lenned, kisfiam, és akkor nem írnál ide ennyi hímsoviniszta bornírtságot! ébredj fel! anyám.

JOKKA21 2011.05.20. 03:10:07

Szépek se ribanckodjanak!
süti beállítások módosítása