Hello! Az excsajokat utólag kibeszélni már fölösleges, legfeljebb csak annyit ér el vele az ember, hogy újra ingerült lesz, de ezt megosztom, mert tanulságos. Tudom, hogy nem ő volt a hülye, hanem én – mert hagytam magam megvezetni. Ezzel a lánnyal – legyen Judit – másfél évig jártam, majd márciusban szétmentünk. Azóta nem is beszéltünk egymással, nem tudtam, mi van vele. Pár hete fölhívott, hogy mi van velem, hogy vagyok. Kérdezte, hogy lenne-e kedvem találkozni vele. Miért ne? Mondta, hogy nyílászáró csere volt a lakásában és elég nagy a kupi, ezért inkább üljünk be valahova.

Nem bíztam abban, hogy újra összejövünk (talán egy kicsit), de megjelentem a megbeszélt helyen és időpontban. Valahogy nem két régi szerető találkozott akkor, hanem két olyan ember, akik között mintha soha nem lett volna semmi mély. Ez zavart. 1 óra múlva leléptem, mert dolgom volt. Pár nap múlva felhív, hogy elkelne nála egy kis „férfiúi segítség”. Mert a nyílászáró csere bizony elég sok kosszal járt. Bár a mesterek összeszedték maguk után a nagyját, azért bőven volt még ott mit csinálni. Felvettem egy munkásnadrágot és mentem. A bútorok letakarva, szőnyegek felcsavarva, befóliázva a sarokban, por és por. Megkért, hogy szereljem vissza a karnisokat az ablakok fölé. Megtettem. Közben rágyújtottam. Amikor Judit meglátta, rám szólt, hogy „ez egy füstmentes ház” – oké, mondom, de az összes ablak nyitva, por és szemét mindenhol, szerintem nem számít. Mindegy. Elnyomtam. Utána ő végig kint ült az erkélyen, de se egy rongyot nem rázott ki, se egy kávét nem főzött, vízzel sem kínált, kaját nem rendelt – és a nap végére ezek az apró kis figyelmetlenségek összeadódtak. Amikor még együtt voltunk akkor sem volt egy konyhatündér, de nem ilyen volt. Lazán takarítószemélyzetnek nézett. Mikor elbúcsúztunk, megköszönte, majd bezárta az ajtót és elsétált. Nagyon felhúztam magam a dolgon. Másnap reggel felhív, hogy ma is tudnék-e menni, kitakarítani a fürdőszobát. Azt hittem már elszállt tegnap a mérgem, hiszen aludtam is rá egyet, de hirtelen kitört belőlem, hogy: „a falakat ne fessem le, édesem?” – ezzel a mondattal nem is lett volna baj, ha nem üvöltöttem volna… Judit lerakta. Akkor jutott eszembe, hogy nála maradt tegnap a pulóverem. Nem kell vissza. Hát, ha a kishölgy bevágta a durcit, akkor nyalja ki a fürdőszobáját egyedül. Sajnálom, én nem tudtam tovább nyelni. Lehet, hogy valaki, „az igazi férfi” képes rá, én nem.