„Azt akarja, hogy tegyem le a cigit, mert ő X év múlva talán gyereket akar. Talán. És én addig ne dohányozzak, ne igyak meg egy pohár sört este” – ha a pasi moziba akar menni, akkor úgyis odamegy, legfeljebb beadja a barátnőjének, hogy ő is akarja. Ha a lány a családalapításról szeretne vele beszélni, jobban jár, ha a pasi legújabb webkamerájába mondja, akkor talán megérti. Vajon bűn, hogy mai posztolónk szemet vetett a sokkal megbízhatóbb kollégájára, aki akkor is segítőkész, ha nincs meccs a tévében? Most megtudhatod, milyen egy érzelmi satuban vergődni.
Sziasztok! Válaszút elé értem, és a környezetemben nincs olyan ember, aki objektív véleményt mondhatna a helyzetről. Talán idegenként, első blikkre tisztábbnak tűnik a szitu, és egyszerűbb meglátni a megoldást. Adott egy hároméves kapcsolat, ami néha jó, nagyon jó, de egy probléma mindig visszatér: figyelmetlenség. Ha nevezhetem így azt, amikor mondok valamit a pasimnak, ő meg úgy tesz, mint aki megérti, de persze mégsem. Egyszerű példa: "Fáradt vagyok, hosszú napom volt." Válasz: "Szegénykém, látom rajtad! Gyere, menjünk el moziba, ott majd kipihened magad." Magyarul: ő moziba akar menni, nem érdekli, hogy én akarok-e.
Másik példa: "Drágám, harminc éves vagyok, beszélnünk kéne a jövőbeni terveinkről. Tudod, család meg ilyenek." Válasz: "Igen, igazad van, beszélnünk kell. De előbb nézd meg, mit rendeltem! Új webcamera." Aztán a beszélgetés persze elmarad. És a kedvencem: "Megint szétcsúszott a szófa lába. Majdnem a lábamra zuhant az egész. Vennünk kéne már egy újat." Válasz: "De tudod, hogy lekötöttem a pénzünket. Hosszútávra. 4-5 évet még kibírsz új szófa nélkül." Kibírok. 4-5 évig még mindent kibírok. Majd utána elkezdünk élni. Hát persze. Tehát: ez vajon figyelmetlenség, vagy makacs ellenkezés? Már ott tartok, hogy egyáltalán nem értem őt. Ehhez a problémakörhöz tartozik még, hogy nekem viszont nincs választásom, azt kell tennem, amit mond, különben hiszti van, és én vagyok a sátán női alakban. Azt akarja, hogy tegyem le a cigit, mert ő X év múlva talán gyereket akar. Talán. És én addig ne dohányozzak, ne igyak meg egy pohár sört este, és egyáltalán: álljak vigyázzban, ugrásra készen, hogy mikor kapom parancsba a gyerek megfoganását. Persze, a gyerekért mindent, de egy francos X évre, meg egy talánra? A kapcsolat másik oldala: tudom, hogy szeret. Érzem. És ki is tudja mutatni, sőt, nem is ritkán teszi ezt. Számíthatok rá. Csakhogy mindez csak addig érvényes, amíg az ő kis fejében meg nem fordul valami más. Eljön értem a munkába, ne kelljen egy órát buszoznom, persze. Ha nem téríti el egy haver meccset nézni. Kiviszi a szemetet, hogyne. Ha nincs valami érdekes a TVben. Az ő kényelme mindig mindent üt.
És itt következik a klasszikus eset: egy másik pasi került a képbe. Egy munkatárs, akivel csak heti egyszer vagy kétszer találkozom, de szépen lassan, az elmúlt néhány hónap alatt közel kerültünk egymáshoz. Nem történt köztünk semmi. Nem akarom így intézni a dolgot. De az a helyzet, hogy jelenleg sokkal inkább számíthatok rá, mint a pasimra. Néhány nappal ezelőtt a pasim megint pofára ejtett. Végeztem a melóval, úgy volt, hogy jön értem. Felhívtam, mert nem láttam az autót a parkolóban. A szokásos "Jaj, bocs, elfelejtettelek hívni, hogy..." - kezdetű mondat után lecsaptam a kagylót és kitört belőlem a sírás. Fáradt voltam, a következő busz negyven perc múlva indul, és egy órát kell (jó esetben) ülnöm rajta, míg végre hazaérek. Már sokadszor éreztem úgy hogy cserben hagy. Aznap bent volt a már említett munkatárs is. Meglátott a parkolóban, odajött, átölelt, kérdezgette, mi a baj. Elmondtam. Mosolyogva felelte, hogy egy eset nem a világ, fel a fejjel, hazavisz. Az úton beszélgettünk, elmondtam, hogy ez gyakran előfordul. Nem szépítem, rendesen kipanaszkodtam magam. Amikor odaértem ahhoz a részhez, hogy le kell tennem a cigit, mert a pasim azt akarja, elkomorult és leparkolt az út szélén. Megijedtem, de kiderült, hogy ok nélkül. Felém fordult, és aggódó arccal világosított fel arról, hogy nem a pasim, vagy a születendő gyerekem miatt kell letennem a cigit, hanem magam miatt. Megsimogatta az arcom és megkérdezte, bántott-e valaha is a pasim. Mondtam, hogy nem, és nem olyan vészes a helyzet, csak most épp fáradt, nyűgös és hisztériás vagyok, ezért bőgtem el magam és panaszkodtam neki. Bólintott, és mentünk tovább. Kitett a tömbnél, röviden búcsúztunk. Hazaérve megkaptam a magamét, amiért idegen pasikkal fuvaroztatom magam (2 éve dolgozunk együtt). Kifakadtam. Nem kellett volna mást keresnem, ha számíthatok rá, ő meg féltékenykedik, ha megoldom nélküle a fuvarozást. Azóta váltottunk néhány sms-t és telefont a munkatársammal. Úgy érzem, érdeklődik irántam, mint nő iránt. De nem tudom eldönteni, hogy azért vonz, mert a mostani pasimmal szemben ő megbízhatóságot ígér, és figyelembe veszi az én igényeimet is (megvárja, míg döntésre jutok a mostani kapcsolatommal), vagy mert tényleg beleszerettem. Ha kiszállok ebből a kapcsolatból, őt akarom, vagy csak menekülök valamitől, ami nem tetszik, és könnyebb így... Akkor is szakítanék a mostani pasimmal, ha nem lenne a munkatársam? Fogalmam sincs, mit kéne tennem. Üdv: Sabiha
