A haver csúnyán lebuktatta a nőt

2012. január 03. 07:30 - Panni CsP

„Hajnali négy körül már világos volt, hogy nem maradunk együtt. Visszakértem a gyűrűt. Úgyse viselte” - a haver véletlenül kihallgat egy beszélgetést, amit nem neki szántak. Kiderül, hogy a csaj már az összeköltözés óta fuldokol ebben a kapcsolatban. Mikor a párja megtudja, először nem hiszi, hogy szíve hölgye ennyire kétszínű lenne. Ezért maga jár utána, és sajnos mindent be is igazol.

 

Sziasztok! Egy korábbi postra reagálnék, ahol a poster a buszmegállóban látott boldog párról regélt az ünnepek kapcsán. Egy kicsit megvilágítanám ezt a kísérgetős viselkedést. Nem mindig olyan édes és rózsaszín, ha az ember maga találja benne magát a szituban, vagy inkább a szitu után... A barátnőmmel már két éve szakítottunk, ő 27 volt a történet idején, én meg 29. Összebútoroztunk az első évfordulónk után pár héttel. Minden szép és jó volt. Rohantam haza hozzá, és alig tudtam reggel elszakadni tőle. Kísértem a buszmegállóba, nem érdekelt, hogy elkések. Búcsúcsók, megvártam, míg elindul vele a méltán hírhedt veres hetes, integetés, irány a munkahely. Hétvégén egy mozi vagy házibuli, esetleg társasjáték a haverokkal, de mindig együtt.

Élveztem, kimondhatatlanul, hogy végre annyi időt töltünk együtt, amennyit csak akarunk. Pár hónap múltán megkértem a kezét. Igent mondott, újabb mámoros napok következtek. Közben, mivel mindenhová együtt jártunk, a haverjaim már ismerték, engem is az ő barátai. Így jöttem rá, hogy mégsem olyan álomkapcsolatban élek, mint gondoltam, és érdemes lenne néha külön is kimozdulni. Egyik este felhívott egy haverom, hogy beszélni akar velem, és komoly az ügy, találkozzunk. Hívtam, jöjjön át, de nem akart, mentem én. Aznap reggel egy buszon utazott a barátnőmmel, aki a tömeg miatt nem látta, nem láthatta őt, pedig alig pár lépésnyire voltak egymástól. Az első megállónál akart közelebb jutni, köszönni, de addigra már látta és hallotta azt, amit a lány titkolni akart, és nem volt kedve beszélgetni. Röviden foglalom össze: a lány első dolga volt levenni a gyűrűt és hanyagul a zsebébe süllyeszteni. Jól indul. Aztán elővette a telefonját és felhívott valakit, akiről a haver nem tudta, ki, és én sem jöttem rá, de nem is ez a lényeg. Elmondta a telefonba, hogy megint szörnyű hétvégéje volt, mert feljött hozzánk a bátyám, akit ki nem állhat, és ő nem mehetett el discoba, pedig valami extra este volt (a testvérem alig egy órán át volt nálunk, a discoról pedig nem is tudtam, szólhatott volna). Egyébként is utálja a családomat a-tól z-ig (évente kétszer van családi ebéd, annyi, én se rajongok értük). Hogy soha nem fogja visszakapni a régi életét, hogy már nem lesz önmaga, hogy megfojtom, hogy nincs egy perc nyugta, és ez így megy, mióta összebútoroztunk. Elárulta továbbá, hogy nem is túlórázik mostanában, csak azért marad benn a munkahelyén, mert bejön neki az egyik kollégája, be akarja fűzni, és "ezen dolgozik". Alig tudtam összeszedni magam a hallottak után. Ha ez így van, akkor miért van velem, miért küld nekem szerelmes sms-eket napjában háromszor, miért tépi le rólam minden este a ruhát? Miért? (a plazmatv miatt) Megköszöntem az infókat, és mondtam, hogy utánanézek. Biztos voltam benne, hogy a haver félreértett valamit, vagy nem az én barátnőmet látta/hallotta, vagy elrabolták az UFO-k és beleőrült vagy nem tudom. Azonnal a lány munkahelye felé vettem az irányt, és reméltem, hogy még ott van, gyűrűben, egy halom munkával az asztalán, nagyon meg fog lepődni, és megörül nekem. Hát, meglepődni meglepődött. Gyűrű sehol, férfikolléga a lány irodájában, asztalon ül, ő meg behajol neki és épp nevetgél. Reggel még kontyban volt a haja, most kiengedve, az ujja köré tekerve. Ennyi akár elég is lehetett volna, de nem akartam elhamarkodottan ítélkezni. Azt mondtam, csak arra jártam (háhá), és beugrottam egy csókért, majd bemutatkoztam a kollégának: "R. vőlegénye vagyok." Láttam az arcán a zavart és a szégyent. Nem tudott rólam. Pár kínos perc után elköszöntem, mondván, hagyom őket dolgozni. A gyűrűre nem tettem megjegyzést, mintha nem vettem volna észre, hogy hiányzik.

Amikor hazajött, volt rajta gyűrű, mint mindig. Akkor már nem bírtam tovább, elmeséltem neki a buszos havertól hallottakat, de a gyűrűs és a kollégás részt kihagytam. Rám támadt. Mindennek elmondta a haverom, még azt is kitalálta, hogy a srác nyomul rá, őt akarja megszerezni azzal, hogy összeugraszt minket (kétszer találkoztak, a srác meg biszex, úgyhogy akár rám is hajthatott volna). Persze. Miért nem viselte a gyűrűt, és mi volt az a poén, amin olyan jót kuncogott, mikor beléptem az irodába? Meghökkent, összezavarodott. Próbálkozott még néhány hazugsággal, hogy levette, amikor elmosta a kávé után a bögréjét, meg ilyenek, de hamar feladta, és átváltott az "én annyira szeretlek, gyereket akarok tőled" dumára. Gyereket? Igen, rögtön a házasság után. Igen? Ezért van az egész? Hajnali négy körül már világos volt, hogy nem maradunk együtt. Visszakértem a gyűrűt. Úgyse viselte. Azóta annyi levegőhöz jut, amennyihez csak akar, én felé se nézek. Havert meghívtam egy sörre, és szülinapjára új laptopot kapott, de nem lógunk együtt túl sokat, nehogy neki kelljen majd gyűrűt adnom.

A lány még majdnem egy évig próbálkozott nálam, és ez idő alatt világossá vált, hogy nem engem szeret, hanem a biztos jövőt, amit megadhattam volna neki: kutya, ház, gyerek, anyagi biztonság. Engem közben csak elviselt volna az olyan mellékesekkel párhuzamosan, mint a kolléga. A jó hír az, hogy a naivitásom jelentősen csökkent az eset után, de már túl vagyok a "mindenki gyanús" fázison is. J.

 

 
786 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr163515575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.03. 20:53:23

@JOKKA21: Hmm. Kérlek akkor sorolj be engem is valahová. Most má' kíváncsi vagyok! :))

_Ω_ 2012.01.03. 20:58:13

@JOKKA21: Nem ért meglepetésként a válaszod, bár frappánsabbra számítottam :)

pretty kitty 2012.01.03. 21:02:44

fun7.hu/fun/248

"Nadmamiiii! A Nadpapinak igaza volt h ne menjek a sztliptizbalba mel oat latok amit nem volna cabad."
"Mijel kicikem, mit lattaal?"
"Haaaaat .... a Nadpapit!!!! :O"

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.03. 21:06:01

@JOKKA21: :D

Hátő... Azt hittem vannak az úripicsák, meg ....... akik nem kesztyűbe. :)

De jó ez. Bóknak veszem. ;))

pretty kitty 2012.01.03. 21:09:04

@JOKKA21: Abba h milf benne van am asz h szunaznad :P

Hurri Kán 2012.01.03. 21:09:57

@Picicsibe a szexistennő:
A kesztyű önmagában nem elég. El kell tartani a kisujjat is. :D

_Ω_ 2012.01.03. 21:10:37

@Kiszlanyocka: Ész a békön szalonnáckában mi isz van?

pretty kitty 2012.01.03. 21:12:18

@_Ω_: Esz mosz mel keldezeeeed?

_Ω_ 2012.01.03. 21:15:26

@Kiszlanyocka: mert a békön már eleve szalonna, szóval a végeredmény "szalonna szalonna" némi fordítás után... Ez jutott eszembe arról a kommentedről.

pretty kitty 2012.01.03. 21:27:57

@_Ω_: A bejkon az bejkon a calonna meg calonna, a bejkon calonna inkabb oaszmi mint a lajm citlom ... meg a tablet laptop ... meg a helikoptel lepulo ...... elteeeed? ;)))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.03. 21:28:20

@gyvy: Pfff! És csak kizárólag két ujjal? Akkor az tényleg nemvók! :D

De akkor most aki köp? Zavarodok össze... ;)

Maddness69 2012.01.03. 21:29:35

Hogy mekkora egy mázlista vagy poszter! Nagyon, de nagyon irigyellek.

Teljesen magamra ismertem, annyi különbséggel, hogy senki, de senki sem volt, aki nekem szólt volna és így elég sokáig tartott a "vakságom". Így is megérte! Rengeteg tapasztalat, amiből tanulhattam.

Hurri Kán 2012.01.03. 21:30:06

@Picicsibe a szexistennő:
Nem, nem két ujjal. Kizárólag a kisujjat kell eltartani. :D Köpködést kizárnám, feltételezem kesztyűhöz nem viselsz rossz modort. :D

fumerin 2012.01.03. 21:30:08

Mijjjeza tikudvar? :D
Amúgy ma mindenki szexel, csak én nem? :(

:D :D :D

Hurri Kán 2012.01.03. 21:33:30

@fumerin:
Még csak beszélünk róla. :D

fumerin 2012.01.03. 21:34:02

@gyvy: Síkesztyűben? :D :D :D
Az mijjen modor? Bár igaz, 2 ujj kilőve, akkor 3 ujjnak elég a síbotot tartani :D

Hurri Kán 2012.01.03. 21:35:08

@fumerin:
Miért ne? Ha jeges kézzel ér valaki hozzá, összemegy. :D

Чапаев 2012.01.03. 21:36:06

@fumerin: Tulajdonképpen te is, mert ha mégsem, akkor b@szhatod! xD
És amúgy is két "x"! :D

Чапаев 2012.01.03. 21:37:59

@gyvy: Kell rá akkor olyan hőszigetelő csőköpeny, mint a központifűtés-csövekre! :D Valahogy szaporodnak az eszkimók is...

Hurri Kán 2012.01.03. 21:39:08

@Чапаев:
Szerintem bebújnak egy frissen elejtett jegesmedvébe, és ott ügyködnek. Ott pedig nincs hideg. :D

Чапаев 2012.01.03. 21:39:26

@_Ω_: Jobb esetben sertés, a rosszabba bele se merek gondolni...

fumerin 2012.01.03. 21:39:30

@Чапаев: Én egész életemben szopok, de megszokta...
MMKK a szarabbik végére kerülök...

_Ω_ 2012.01.03. 21:41:31

@Чапаев: Kutyából nem lesz szalonna... Az a virsli.

Чапаев 2012.01.03. 21:43:50

@gyvy: NA ne kábítsál! :D Ha jegesmedve friss, el sem tudod ejteni, mert olyan gyors, mint a villám! Ellenben ha már állott, kinek van kedve benne - öklendezve - dugni? :D

Чапаев 2012.01.03. 21:44:39

@fumerin: Hiába, ez a szopás hatalma... ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.03. 21:45:27

@gyvy: Rossz modorom nincs (má' táblát is kaptam ma), de kesztyűt nem viselek.

Am most gumikesztyűről van szó?
Mert domestoshoz... De az meg hogy jön ide? Ja, tiszta munka...

Ne keverjük a dolgokat lécci! :D

Чапаев 2012.01.03. 21:46:51

@_Ω_: Hát, ez maximum a tacskókból, a hasonlóság tisztán látszik... ;)

fumerin 2012.01.03. 21:47:32

@Чапаев: Nem baj, legalább ebben jeleskedem :D
Másban meg bénázom :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.03. 21:47:47

@Чапаев: És ő kit szopott le? És mé'? Azé' a vacak pár percért a tv-be? :)

fumerin 2012.01.03. 21:48:43

@Picicsibe a szexistennő: Kesztyűs kézzel kell bánni a férfiakkal, hidd el :D

Majd kezesbárányok lesznek... ;)

Hurri Kán 2012.01.03. 21:49:23

@Чапаев:
Nem kedv kérdése. Az embert többek között az emelte ki az állatvilágból, hogy van akaratereje. :D

@Picicsibe a szexistennő:
Gumikesztyű... Hmm... takarítós-fétis? Asse rossz. :D

Чапаев 2012.01.03. 21:51:06

@Picicsibe a szexistennő: Te, nem figyelted még meg, hogy milyen lelkesen bukik rá a fogkefére, szinte eltűnik a torkában?! :D

Hurri Kán 2012.01.03. 21:51:47

@fumerin:
Nem vagyok hajlandó bégetni közben. :D

Чапаев 2012.01.03. 21:52:14

@gyvy: Ahhh, szóval te olyan dögkúton romantikázós alkat vagy, taváris?! :D

_Ω_ 2012.01.03. 21:52:17

@Чапаев: Különben is, ne emeljünk már egy sima b......st scifi magasságokba, nem SztárVórsz ez, hogy tauntaunba lézerkardozzanak, kéremszépen! ;)

fumerin 2012.01.03. 21:52:42

@Чапаев: Bazzz, olvastam én Bettelheimet...de ő nem írta meg a TV maci rejtett mélytorkát :D

Hurri Kán 2012.01.03. 21:53:06

@Чапаев:
Nem. Grönlandon szerettem volna, de azt mondták, csak dögléket találok. :D

fumerin 2012.01.03. 21:54:36

@_Ω_: MOst mé' ?
A foszforeszkáló vibrátor nem hasonló a lézerkardhoz?
Engem átbasztak...
:D

Чапаев 2012.01.03. 21:54:46

@_Ω_: "Kardozás" maximum meleg eszkimók esetében játszana be, de hát ők meg amúgy sem fáznának! :D

fumerin 2012.01.03. 21:55:50

@gyvy: Nem is kell. Elég, ha egy ember kiabál egy házban :D

Чапаев 2012.01.03. 21:56:13

@fumerin: Jajjteszegény, lézerkardot kaptál helyette, és még most is pirítós-illatú a pinád? ;))))

_Ω_ 2012.01.03. 21:57:07

@fumerin: most nagyon röhögök :)

@Чапаев: és ezen is :)

Чапаев 2012.01.03. 21:57:31

@fumerin: Milyen Bettelheim? Az Betlehem, te, ahol kétezer éve vitatkoznak azon, ki is volt az apa! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.03. 21:57:34

@Чапаев: Hátő...mostanában nem nézem. Régen meg még nem ilyen szemmel néztem!

Távozom. Szép estét! :)

Hurri Kán 2012.01.03. 21:57:49

@fumerin:
A szomszéd, mérgében? :D

fumerin 2012.01.03. 21:58:37

@Чапаев: De kurva szerencsés vagyok, hogy az anált szeretem :D :D :D

@_Ω_: Én meg értetlenül nézek még mindig, boci szemekkel és tudattal :D

Чапаев 2012.01.03. 22:00:08

@fumerin: Hát, azt talán könnyebb kikormozni egy lézerkardos menet után! :D

fumerin 2012.01.03. 22:01:41

@gyvy: A szomszéd nem mérgében, hanem a szűk alsóban :D

@Чапаев: Ráfogták persze egy ismeretlenre, hogy ne kelljen gyerektartást fizetni. Nagy sucker volt Mária :D És apasági per senem valósult meg soha ezé' :D

Чапаев 2012.01.03. 22:02:29

@fumerin: Ja, és kurva szerencsés?! Szerintem jobban járnál, ha fordítva lenne! Mondjuk akkor lehetne lottó ötösöd, és a segged sem fájna! ;)

Чапаев 2012.01.03. 22:05:07

@fumerin: Ismered az idevágó viccet, nem?

....
- Nem, József, inkább ma sem, fáj a fejem!
- Ó, Mária, hogy b@szna meg az Isten!

És lőn...

...

fumerin 2012.01.03. 22:05:43

@Чапаев: Nem akarok pénzt! Elvesztem azt az énem, ami a sajátom.
Inkább kéményseprőket szerződtetek, az is egyenruha(?), akkor szexis szakma is egyben :D

Hurri Kán 2012.01.03. 22:06:42

@fumerin:
Dugja be a fülét, vagy húzzon nagyobb gatyát. :D

@Чапаев:
Akkor most a Vatikántól lehet követelni a gyerektartást, vagy hogyan van ez? :D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.01.03. 22:10:41

ez remek sztori

akik azon rugóztak, hogy a barát meggyőződött-e arról, hogy nem-e félreértés: lehet hogy meggyőződött, csak azt már nem mondta el (így lehet selyemfiúként a nő hímjétől laptophoz jutni)

Sadist 2012.01.03. 22:11:18

A sztoriban az informátor nem haver, hanem igaz barát, akiket onnan lehet megismerni, hogy mindig akkor fogják le az ember kezét, amikor valami életre szóló ostobaságot csinálna.

Чапаев 2012.01.03. 22:15:49

@fumerin: Te, ez az "anális én", ez Freud vagy Jung?! :D

fumerin 2012.01.03. 22:20:24

@Чапаев: Freud szerint életünk második szakasza...bár ő a bilizéssel hozta össze...perverzebb nálunk :D

Чапаев 2012.01.03. 22:26:49

@fumerin: Nekem az életem második szakasza a honi kapitalizmusban zajlott. Akkor Freud szerint ez egy nagy szar lenne itt? :D

fumerin 2012.01.03. 22:26:54

Mi az? Fémből készült masszív férfidísz?
- Vastag.

:D

fumerin 2012.01.03. 22:28:00

@Чапаев: Nem hinném, hogy csak Freud szerint :D

Jó éjt! Mindegykinek! :D

_Ω_ 2012.01.03. 22:28:08

@Чапаев: Próbálok finoman fogalmazni, de akárhogy csűröm csavarom, erre a válasz mindenképp "igen". :D

Чапаев 2012.01.03. 22:28:53

@fumerin: Na, arra egy eszkimó leányzó csúnyán ráfázhatna! :D

Чапаев 2012.01.03. 22:31:02

@_Ω_: "finoman fogazni"-t olvastam első blikkre, Freud valahol itt ólálkodik a közelben! :D

_Ω_ 2012.01.03. 22:31:23

@fumerin: Ha mindegy, akkor akár nekem is. Jó éjt!

_Ω_ 2012.01.03. 22:32:28

@Чапаев: Hát ez szopás... Öööö... Freud, elmész te a......... :P

Sadist 2012.01.03. 22:45:54

@Kytia: "A ti seggetek ehhez képest ki van nyalva, csak annyi a dolgotok, hogy fűtött irodában, minimális energiabefektetéssel, csak némi gondolkodással és ambícióval megteremtsetek valami egzisztenciát"

Amikor csak ezt a részt olvastam, azt hittem, hogy valami nőgyűlölő hímsoviniszta írta.
Hadd kérdezzem meg, pontosan mivel is foglalkozol? Szénbányász vagy Márkushegyen?

Kytia 2012.01.03. 22:52:51

Uff, de lemaradtam. Sebaj, azért még egyet válaszolok.:)

@JOKKA21: Hátöcsém, veled egyszer szívesen nemet cserélnék csak egy hétra, hogy megtapasztald, milyen király nőnek lenni. Nem monsom, hogy nincs előnye, de a hátrányokra szerintem nem lennél felkészülve.

@_Ω_: Nos, a felvázolt szituációra 3 verzió jut kapásból eszembe: 1) lemondok a gyerekről, 2)lecserélem a palit, 3)bevállaljuk rizikósan a családalapítást mégis. A válasz arra a kérdésre, hogy mit tennék ilyen helyzetben a következő: fogalmam sincs. Remélem, sokat segítettem.:)
Mindazonáltal érdekes, hogy a végtelenségig tudtok ezen rugózni, miközben a mi kritikáinkat és veletek kapcsolatos felvetéseinket simán elengeditek a fületek mellett, gyakorlatilag válasz nélkül hagytátok az összeset, még Jokka volt az egyetlen, aki legalább odalökött rájuk valami félmondatot. Elvárások vannak dögivel, tükör viszont egy sem akad a közelben.:)

Kytia 2012.01.03. 22:54:08

@Sadist: Egy fűtött irodában növesztem a valagam, mint generációm legtöbb tagja, csak én nem sírok miatta orrvérzésig.

Чапаев 2012.01.03. 22:58:06

@Kytia: Én is szívesen cserélnék nemet. Mondjuk nem egy hétre, csak egy igenre! ;)

Sadist 2012.01.03. 22:58:32

@Kytia: Persze, te amiatt sírsz, hogy másnak is ugyanolyan jó, mint neked.

_Ω_ 2012.01.03. 23:02:02

@Kytia: A véleményedre voltam kíváncsi, köszönöm, megkaptam; felhasználom saját épülésemre.

Amennyiben kritikád és velem kapcsolatos felvetésed van, azt is meghallgatom; ha már nekem írtál ilyen nagy általánosságban, megkérnélek, hogy rám ne általánosíts. Tükör van, de ha te tartanál egy másik tükröt elém, nem félek belenézni.

Bohumil Stejskal 2012.01.03. 23:16:31

@ST83: Nem jellemhiba, feminista-szakkör.

_Ω_ 2012.01.03. 23:50:33

Kedves Mindenki!
Jó éjt, szép álmokat!

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.01.03. 23:52:20

@Kytia: "Hátöcsém, veled egyszer szívesen nemet cserélnék csak egy hétra, hogy megtapasztald, milyen király nőnek lenni. "

húbazmeg, egész héten maszturbálnék egy tükör előtt!!

JOKKA21 2012.01.03. 23:54:16

@Kiszlanyocka: Igen benne van, hogy sunáznám.Okosz kiszjány vad.Bajátok köztös kiszjányjól(a sőkéről) te jutsz az esembe.

@Kytia: Tampont lusta lennék berakni.:D Szar lenne, ha utánam fütyülnének utcán a melósok.Vagy beszólnának, hogy dugnának.
Szerintem nem örülnél, ha arra kelnél, hogy áll a farkad.

@Picicsibe a szexistennő: Bóknak is szántam.:)

@_Ω_: Most csak ennyire futotta.:D

Joe69 2012.01.04. 00:40:03

1.Szerintem a kotott "hivatalos"parkapcsolatok legalabb fele ilyen: a felek egyikenek csak a kapcsolat kell,nem az ember a masik vegen. A noknek a biztonsag,a kegli,a penz.

2.De mi van,ha a posztolo rejtett homokos es a csaj ezt szurta ki ? Ezert csalta meg vetette meg, de ugyanakkor le is akarta huzni.

Alikam 2012.01.04. 00:40:47

Analitikus komment lesz.

Gyanítom nem vagy szegény gyerek, ez a leírásból és az ajándék laptopból is kiderül, viszont a nőkhöz közöd nincs.

Tkp. tökéletesen megértem a szukát. Nem is tudom hány millió helyen írták, mondták, figyelmeztették az embert, hogy soha ne akarj ragacs-pamacs lenni. Hagyni a másikat levegőhöz jutni és igen, ez a házasságra, együttélésre fokozottan igaz!
Ott talán még kényesebb a téma, mert sokkal többet vagytok együtt mint egy sima, mezei kapcsolatban.
Kell, hogy az ember - mindegy férfiről vagy nőről van-e szó -, érezze az önállóságát, mindegy, hogy a kapcsolat milyen szintű.

Itt követted el az második hibát.

A harmadikat, hogy ahogy ezt megtudtad, ahelyett, hogy higgadtan végiggondoltad volna berohantál csekkolni a munkahelyére.
Ha még ki is magyarázta volna mert jól taktikázik, akkor is ez megint egy plusz ragacsolás lett volna csak a hosszú listán.
Teljesen felesleges volt és mutatja a gyengeségedet férfiként.
Amíg ilyen esetekben nem tudsz higgadtan gondolkodni, addig nem vagy férfi csak egy kis pelyhedző pöcsű vakarcs.

És az első hibát pedig ott vétetted, hogy teljesen kiadtad magadat, az anyagi helyzetedet az egzisztenciádat.

De ebből biztos tanultál és legközelebb óvatos leszel, lehet, hogy egy bömbölővel több nőt dugsz meg mint én a bkv-val, csak a különbség kettőnk között annyi lesz, hogy én azért dugok mert kívánnak, te meg azért mert a bömbölődet kívánják.

Persze amíg a cél az, hogy dugjál, addig ezzel még gond sincs, csak amikor a célod már egy komoly társkapcsolat, akkor ez bizony igencsak hátránnyá fog válni.

Szóval szerintem az anyagi helyzeted kb. akkor tartozik valakire, ha már tényleg egy komoly kapcsolatról van szó ahl már a közös tehervállalás is szóba kerül.

Az írásodból kiderül, hogy biztos, hogy a csajnak is felvágtál és megmérettettél és könnyűnek találtattál.

JOKKA21 2012.01.04. 03:30:53

@Alikam: Jól beszélsz.

@Kiszlanyocka: Aranyos vagy ezen a nickeden, de az Aphéliás nickeden néha 1 deci vízbe tudnálak folytani.:D

Shipak 2012.01.04. 08:39:04

Nos, ez pontosan így müködik.
A nőnek első a biztonság, mindegy kitől kapja.
A többit beszerzi a pénzeden vagy a többi pasitól.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.04. 10:19:29

Kicsit zavaros a gondolatmenet...

Peetee 2012.01.04. 10:41:02

Életszerű; ez a trendi manapság.
Olyan fordászhoz járok, ahová jellemzően pletykás nagypofájú nők (ilyen a tulajdonos-csajszi is, ~15éve ismerem). Ott hallok olyan dolgokat a férfi/nő kapcsolat női oldalról való kivesézése közben ,hogy aztabüdös*********életbe:

- Én nem szexelek a férjemmel, mert az nem trendi. (!!!) Kinek ne lenne szeretője a mai világban?
- Bejön a szalonba, ~3éve volt az esküvőjük, amin ott voltam, a srácot nem ismerem. "B.meg Zsuzsi, tegnap fent volt nálam, én úgy lesz***tam!" 3perccel később: Ádám? Ja, az kint van Angliában, majd ~3hét múlva jön haza.

A leggyakrabban egyébként az önámítás csúcsa, amikor magyarázatot találnak arra, amiről tudják, hogy nem túl becsülendő:
- Miért ne tehetném meg, még csak 31 vagyok!
- Nekem ez jár! Mér' ő meg állandóan arra a hülye squash-ra jár...hetnete 2szer.
Hozzáteszem a hölgy az erotikusan telt kategória; tehát neki sem ártana a mozgás, de ő inkább más farkán hintázik....
Meg ugye a squash és a félrekúrás pont egy kategória...

És a legjobb; pár nappal korábban kiderült egy hosszú félrelépés és a férj kirakta a nőt:
- Hát aztán, majd keresek másik férjet!

Fél évvel később: (hüppög) Zsuzsi, mindenki csak meg akar dugni....

No comment.

Mooon 2012.01.04. 10:54:21

Szép történet...
vajon milyen ember is lehetsz, ha észre se vetted, hogy szarul érzi magát melletted... vagy hogy akár csak a pénzedet akarja... tök mindegy.
lehet a csaj is nagy színésznő, minden helyzetnek két oldala van, de azért elgondolkodtató...
meg mijafasznak laptop az informátornak?
jó hogy helyben nem adtál neki egy borítékot...

@Peetee:
férfiakat is érdekes hallgatni kocsmában... maradjunk annyiban, hogy őket se kell félteni...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.01.04. 11:01:20

Na elolvashattuk J burkolt dicsekvését az anyagi helyzetéről...

Új laptop a havernak szülinapra?
Figyelj apám: én is a haverod akarok lenni...
Nem, nem: a szeretőd!

Viccet félre:
talán kevesebbet tolhatnál az anyagi helyzetedről. Gyanítom, a nőket is ezzel próbálod belasszózni, aztán meg csak pislogsz,hogy kihasználnak, átbasznak a pénzedért.

s.lac 2012.01.04. 11:11:55

komolyan ez az egyik legnormalisabb sztori amit a blogon olvastam jo ideje. ugyesen kezelte a helyzetet es jol valogatja a haverjait. grat.

KovA 2012.01.04. 13:47:09

Szomorú történet.
Jó anyagi helyzetedből kifolyólag azon érdemes elgondolkodnod, hogy mágnese vonzerődnek ezen pólusát miképp tudnád leárnyékolni, hogy igazabb szerelmet találj...
A mesék nem véletlenül foglalkoznak a problémával... a szegény legényről is a végén derül ki, hogy királyfi - miután minden más ami igazán fontosabb, már kiderült.
Úgyhogy ez valóban zavaró tényező is lehet.

Azt is át kell gondolnod - ha ezt az előnyödet háttérbe szorítod/kicsit rejted - nagy áldozat - mi marad, mi maradjon belőled.

A legprimitívebb vonzerő a pénz - ennek megfelelően a legprimitívebb nők buknak rá - kész dolog, csak költeni kell.

Az értelmesek képesek értékelni azt amiből csinálni lehet sőt kell valamit - közösen - mert úgy sajátjuké is az eredmény - önbecsülésük alapja az eredmény és nem valakinek az farkánál-fogva ujjuk köré csavargatása péntárcájához történő hozzáférés céljából...

Ez a csaj fura keverék - mert egyrészt megbecsülni nem tudott téged, csak a helyzetet amit megkaparintott téged eszközül használva.
Az aranykalickába vágyó kanárik nagy része, ha nem is dicsekedhet sok ésszel - azért meg is tudja becsülni akitől megkapja a napi csipegetnivalót - nomeg akinek fényében tündököl(ni vél). Nem becsülöm le őket sem: sokszor megvan bennük a romlatlan, naiv, őszinte, kívülről tán (elvtelennek tűnő de ösztönös) szeretet ... - az ilyennek szokta a férje azt mondani, ha vitában melléáll - hogy inkább mással foglalkozzon :-)

Azért érdekes ez a te excsajod - mert ha a te értelmezésed igaz - és annak tűnik - akkor nem épp kalickalakó fajta - viszont csúnyán átvert.

Mindenképp jól tetted, hogy kiadtad az útját szerintem - tartanod kell tőle, nehéz lenne bizonyítania számodra és nem érdemes.

Dolgozz azon (és neked soraid közül azt olvasom ki, hogy menni is fog), hogy másfajta társat találj - és ügyelj nagyon az önbecsülésére - nem mindegy mivel táplálod !
Az igazi értékek többe kerülnek mint pénzbe és akinek hiánya van szükségből annak még nehezebb... teret kell tudni ahhoz, hogy az értékek kiteljesedjenek - ez fontos az önbecsüléshez - s ahol hiány van szükségből - no ott ez kicsit nehezebb.

Át- és végig kell ezt gondolni mit szeretnél mire alapoznál életszövetséged, jövendő családod.

hal1fan 2012.01.04. 15:59:59

Nekem tetszik az írás. Mint egy mini-novella, mondom még egyszer: az írás. Valami azért nem stimmel. A valódiságot nem feltétlenül illik megkérdőjelezni, de itt lehet a bibi.

A "ragacs pamacs" kifejezés valamelyik hozzászólásból nagyon találó jelző a hősnőre. Ilyen, sőt még ilyenebb szerelemnek hasonló a vége, hisz már az eleje is életidegen. Ekkora érzelem-tenger napjainkban? (Szerelem: igen, -nem határok nélkül, bármennyire is beszűkül az értelmi állapot...) Ha tinikről lenne szó, az más, viszont inkább az ellenkezőjét sejtem.

Amennyiben az élet írta a sztorit, legyen riasztó példa minden értelmes egyedülállónak. Ha nem, akkor bravó....

hal1fan 2012.01.04. 16:19:28

Miért van az, hogy megjelenik a hozzászólás, aztán kis idő elteltével eltűnik?

vernarancs 2012.01.04. 16:53:46

"kutya, ház, gyerek, anyagi biztonság"

Ez a fontossagi sorrend?

phaszfej 2012.01.04. 18:02:41

Heterók történeteit mikor fogjuk olvasni?

phaszfej 2012.01.04. 18:06:12

A pénz az, ami ember és ember között különbséget tesz. A mellméret meg az, ami nő és nő között.

JOKKA21 2012.01.04. 23:49:11

@Peetee: :D Sok ilyen buta ribanc van.

@phaszfej: Ez nagyon igaz.
süti beállítások módosítása