A nő 30 és 40 év között a legvérmesebb

2012. január 16. 07:35 - csajokespasik

„3 hónappal később egy karácsonyi céges bulin beleül az ölembe és finoman megharapja a fülem” – egy érdekes szexuálpszichológiai tanulmány következik, mely 3 ütős példán keresztül bizonyítja, miért rizikós bevállalni a magányos 30 és 40 közötti hölgyeket. Bemutatkozik az Idegbeteg, a Felbúgatott nőstény és A szende gyilkos.

 

Hello, CsP! Egy megfigyelésemet szeretném megosztani veletek, ami korán sem tekinthető reprezentatív felmérésnek, de mellette szól, hogy sok barátom is osztja ezt a véleményt. Megfigyelésem szerint a 30 és 40 év közötti, magányos nők a legvérmesebbek. Valami felborul náluk és irreális szituációk előidézésére készteti őket. Direkt nem használom a „szánalmas” kifejezést esetükben, hiszen az elég dehonesztáló lenne rájuk nézve, olyan, mintha nem csak egy pillanatnyi tünet lenne, hanem alapállapotuk. Most tisztázzuk, hogy ez nem egy állandó személyiségjegy, csak egy ideiglenes jelenség, egyfajta zavar, és talán kezelhető.

Most csak három példát említenék - de többet is tudnék - melyeket személyesen éltem át:

Az idegbeteg: amikor még egy sportüzletben dolgoztam, volt egy 36 éves kolléganőm, 2 éve senkije. Állandóan szekált másokat és engem is, de azért néha a nap végén elnézést kért (nem mindenért és nem mindig). Apróságokon idegesítette fel magát és szintén apró dolgokon rugózott órákig, csakhogy jogában álljon végre idegesnek lenni. Egyszer elém toppan és lazán kihajtana kávéért. Legalábbis próbál - ekkor azt mondom neki, hogy nem vagyok pincér. Erre meghökken. Majd megismétli ugyanazt a mondatot, mintha nem hallotta volna, mit válaszoltam, és ő csak újabb esélyt kegyeskedik adni: hozzak kávét a földszintről. Cukor nélkül. Ekkor megfogom az egyik kezemmel finoman a vállát és belenézek a szemébe, hátha így megérti, majd halkan azt mondom neki: „értsd meg, rajtam keresztül egyszerűen nem juthatsz a kávédhoz” - nem értem a mondat végére, mert hirtelen ugrik egyet, lerázza a kezem. Kikerekedik a szeme, feltartja a kezét, mint a filmekben, amikor az FBI leszereli a drogbárót, és azt sipítja: „ne érj hozzám!, NE ÉRJ HOZZÁM!! Amikor 6 méterre távolodom tőle, ezt még 3x elismételi. A vevők nézik. Rohamszerű volt… Nem zavarja. Ez a bolond nő 3 hónappal később egy karácsonyi céges bulin beleül az ölembe és finoman megharapja a fülem. Smárolni is akart volna, de sürgősen vécére, majd haza kellett mennem. : )

A felbúgatott nőstény: ez a lány egy barátom exe, és kb. csak néhány alkalommal láttam őt. 32 éves. Kissé molett, de azért szép kis nő. Göndör, fekete haj, vidám arc. Egy szabadtéri szórakozóhelyen vagyunk, 2011 / nyár. Nem tudom, mit ivott, de fél óra múlva táncolva beletolatott az ágyékomba. Ittasan valahogy egy kiélt arcú Kleopátrává vedlett, de nem állt jól neki. Arrébb megyek. Jön utánam (tolatva) letapossa a lábam, közben énekel. Nem áll le. Hülyét csinál magából és ezzel inkább taszítóvá válik egy férfinak. Tehát ezzel a módszerrel maga ellen is dolgozik, nem?

A szende gyilkos: baráti társaságunk tagja, 38 éves, 1 éve senkije. Minden pasira mosolyog, kedves velük, flörtöl… majd a facebook-on olyan litániákat vág le, hogy én is elpirulok: hogy minden férfi szemét, és csak azt akarja, és le kéne vágni nekik… stb. De. Utána is állandóan mosolyog, flörtöl és bújik. Mintha egy másik énje lett volna, egy cyber-feminista, aki azokat az erősen támadó sorokat leírta…

Mi állhat a jelenség hátterében? A válasz egyszerű: 30 és 40 között nem akarnak magányosak lenni, még ha ezt nem is vallják be maguknak. A többségének gyerektervei is lennének, és ez egy újabb ok a kapkodásra. Nem tudom, szerintem rizikós bevállalni őket, mert nem biztos, hogy egy kapcsolat megoldja a problémájukat – hiszen ha ezt a mentalitást egy kapcsolatba beviszik, annak megint vége lesz, és jön a két szék közé esés… Tanácsolni talán annyit tudok, hogy előbb önmagukban teremtsenek harmóniát, szeressék magukat, találják meg magukat - mert ha egy zavaros dolgot visznek egy másik embernek ajándékba, abból csak kudarc fog kisülni. Kapcsolat nem lehet.

 

 
525 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr513553276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(O_O) (törölt) 2012.01.16. 15:19:58

@Muha: igen a szepseg is relativ :)

Caddy 2012.01.16. 15:24:12

@Kytia: @( o_o ): láttátok a Jack Jack című filmet?
Annak kapcsán gondolkodtam el, hogy meddig lehet ezt csinálni, egy zenésznek, vagy akárkinek aki a showbusinesben nyomja? Kilehet-e szállni? Mikor? Mekkora áldozatok árán? Lehet egyszerű emberként élni?
(na azt hiszem ezt most nem itt fogjuk megbeszélni,mert nincs elégidő :D )

(O_O) (törölt) 2012.01.16. 15:28:39

@Caddy: nem láttam.
Igen, ki lehet belőle szállni, igen lehet egyszerű emberként élni, mondjuk attól függ kiről van szó. Bieber tuti nem tud normális emberként élni de az már pályafutása előtt se volt normális, nem tud mihez visszanyúlni :)...
Mekkora áldozatok árán? Amy W.?
Mikor? Na ez az amit a legtöbben elrontanak, sokszor zenészek túl sokáig erőltetik azt amit nem kellene.

Kytia 2012.01.16. 15:32:01

@Caddy: Jajj, hát az is. Igazából én úgy szoktam megoldani, hogy akinek nagyon nem jönnek be a posztjai, azt letiltom az üzenőfalamról. Pl volt egy csaj, az még nem is a képeket posztolta folyton a pulyáról, hanem minden nap, de néha óránként valami édesbájos kis történetet, hogy tudassa a nagyközönséggel, hogy mecccsoda szellemes, aranyosédesokos gyereke van neki. Az nem is zavar, ha egyszer-kétszer van ilyesmi, de amikor az egész üzenőfalat az az egy ember borítja, az horrorisztikus.:)) Arról nem beszélve, hogy a sleppje állandóan lájkolja és ezért állandóan ott virít, más ismerősök esetleg értelmes, vagy vicces beírásai meg emiatt nem látszanak.:S

(O_O) (törölt) 2012.01.16. 15:34:01

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: akkor megnyugodtam. A 20 év múlva tartandó osztálytalálkozót alig várom, arra talán el is megyek :)

Hurri Kán 2012.01.16. 15:34:15

@ST83:
Ha ennyi fölös energiád van.

Kytia 2012.01.16. 15:35:07

@Caddy: Én nem láttam. Miért, abban kiszáll valaki és tönkremegy tőle?
Szerintem amúgy ez a gitáros srác nem fog kiszállni, legfeljebb másik bandában nyomja majd. Gondolom, elég jó a CV-je így, 20 év tankcsapdázás után.:) De azért ez fura, hogy ennyi évig együtt, utána meg nem tudják megoldani a nézeteltéréseket. Ráadásul férfiak, akik egy sörözéssel minden sérelmet lenulláznak.:)

Muha 2012.01.16. 15:38:04

@( o_o ): Jah.
De az is lehet, hogy az izlesetekbol adtatok le.

Heheheere

Caddy 2012.01.16. 15:38:45

@( o_o ): tessen bepótolni. Már ha szereted a rock zenét. :)
Nekem inkább gondolatébresztő volt, de rohadt sokat röhögtem. :)
Nyilván mindenre van példa, lehet is meg nem is. Csak ha egy héten háromszor tisztelnek istenként, és bármit megkaphatsz,nehéz két lábon maradni. I think.
Emlékezzünk csak a győztes római hadvezérekre,akik mikor hazatértek a csatából egy rabszolga állt mellette a kocsin, és bár legyezte az istenként tiszteltet, de közben azt mondogatta: Ne feledd ember vagy!

(rohadt okosra ettem magam, vagy mi) :D

(O_O) (törölt) 2012.01.16. 15:40:35

@Kytia: áááá ilyekor szokott az lenni, hogy találnak egy sokkal tutibb gitárost és hatalmas rockbandává növik ki magukat. Cseri meg feledésbe merül. Legalább is külföldön így müxik aztán majd meglátjuk a mi kis hazánkban mi lesz :)

Hurri Kán 2012.01.16. 15:41:37

@Caddy:
Nem először fordul veled elő. :D

Muha 2012.01.16. 15:42:26

@Caddy: Faszsag.
En is elszalltam magamtol mar ezerszer.
Mas velemenye meg le van szarva, had irigykedjenek.
Habzsidozsi es kesz.

pretty kitty 2012.01.16. 15:43:40

@Picicsibe a szexistennő: "Én tuti pokokra jutok, ha van! :P"

En isz oda fogok jutni, majd ott isz jokat becelgethetunk :DDDDD

(O_O) (törölt) 2012.01.16. 15:44:22

@Kytia: ja meg ne feledjük a "nőm lenyúlását", stb könnyen megbocsátják egy sör mellett, de egy dolgot soha nem tudnak félretenni: a saját egójukat. bizti a gitáros is dombtetőt követelt magának aztán nem kapta meg...
@Caddy: szerintem vagy mi :P :D

Kytia 2012.01.16. 15:44:58

@( o_o ): Háááát, mondjuk attól függ, mert itt elvileg nem a zenészi tehetség volt a probléma. Még Beatles-éknél bejött, hogy kitették a szépfiút, utána a világ legrondább dobosával szupersztárok lettek, de azért ott ugye a kvalitások különböztek. MMeg aztán a Tankcsapda hova nője még magát?:))

Caddy 2012.01.16. 15:45:03

@Kytia: nálam is töröltetnek az ilyenek. :D
Film:
nem nem, www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=97736
www.jackjack.hu/
Ennél egyszerűbb a történet :)
Figyi lehet,hogy ez a 20as határ a zenészeknél olyan mint a párkapcsolatokban a hét év. :D Nézd meg a Kispált. Húsz év után szaladtak szét. Nyilván fog gitárt fogni a kezébe ezek után is, mi mást is tehetne, gondolod beáll postai alkalmazottak? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.16. 15:45:12

@Caddy:

Én örülök, remélem a többi része is eltakarodik már végre. Semmi nem jó ami debrecenből jön, a tankcsapda szar, Kósa is szar, semmi jó nem jött még debrecenből. :)

(O_O) (törölt) 2012.01.16. 15:46:48

@Muha: en tuti nem, mert en nem tartalak szepnek :P. Ezt azoknak ird, akik ugy gondoljak szep vagy. :PP

Kytia 2012.01.16. 15:47:03

@( o_o ): A cikk szerint nem ő mondott fel, hanem kirúgták. Legalábbis nekem így jött le.:)

Muha 2012.01.16. 15:47:39

@( o_o ): Nem magamra gondoltam hanem a kicsi kiralyfiva valt gnomokra a multatokbol.

Kytia 2012.01.16. 15:49:48

@Caddy: Most, hogy mondod... ismerünk olyan zenekart, ami régebb óta van? Buena Vista Social Club? Esetleg Kordáék?:D

Muha 2012.01.16. 15:50:48

@( o_o ): A rongyoknak mindegy csak kalbasz legyen.

(O_O) (törölt) 2012.01.16. 15:51:32

@Kytia: ez még mindig állja az én verziómat...Ha valaki folyamatosan beugat a nagykutyának és folyamatosan nem ért egyet a "vezetői" döntésekkel és a saját ritmusát stb akarja játszani, akkor vége...

@Muha: az se nem igaz! Nem csak én tartom őket hejjesnek hanem a női társadalom egésze! :)

Kytia 2012.01.16. 15:51:49

@Muha: Hja, ha csak az nem. De hát tudod, hogy van. Egy 9 éves lány bármit megkaphat az élettől, különösen a férfiaktól. De így, megkopott huszonévesként beláttuk, hogy jobb, ha nem ugrálunk és elfogadjuk, bármit dob a gép.:D

Caddy 2012.01.16. 15:51:49

@gyvy: @Muha: @( o_o ): köszönöm nektek, hogy legalább ti értékeltek valamit a napomból. :D

Muha, nem hinném, hogy mások véleménye soha nem számítana. :D Vegyünk egy egyszerű példát.Adva van egy barátnő (neked, nekem egy hapsi)Bemutatod anyádnak? Bemutatod a legjobb barátodnak? Bemutatod a testvéreidnek?
Nyilván számít te kis buta, mondjuk ettől még pont leszarhatjuk, persze. :D

@Kytia: igen, ebben igazából csak az a kérdés, hogy a Tankcsapda meg tud-e maradni ezen a szinten?
Bár emlékezzünk a Quimbyre, ahol a frontember drogozásai olyan szintre fajultak, hogy a zenekar volt veszélyben. A kérdés ott is az volt, hogy józanul,tud-e olyan szövegeket írni, mint elszállva. :)

Szöszi 28 2012.01.16. 15:52:06

@Muha: Hééj! Ezzel nem csak Szemcsit minősíted, hanem engem is. Úgyhogy csönd! Te ne beszélj, te főrongy!
:)

(O_O) (törölt) 2012.01.16. 15:53:15

@Muha: rámszálltál fruitfly? :D.

Muha 2012.01.16. 15:55:18

@( o_o ): Happerszepersze.
Nagyotmondasban es altalanositasban jelesre ertekellek

Caddy 2012.01.16. 15:56:49

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: nanana az én kenyéradóm debreceni,no meg azt a kolbászt se feledjük. :)
Lehet őket utálni, de attól még maghatározók a mai magyar zenei életben. Nem mellesleg 20 éve.

@Kata1987: @( o_o ): na basszus éhes disznó meg a makk, én meg beállok mögétek. :D

@Kytia: már amennyiben ők letettek valamit az asztalra. :D
Kordáék már 60 éve 80 évesek, szerintem tuti ellopták a mumifikálás tudományát, és már évek óta nem élnek. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.16. 15:56:51

@Kata1987:

Utálom a kolbászt.

@Kytia:

Buena Vista sem az eredeti felállásban tolja, hiszen már csomóan kihaltak már belőle :) Kordáékat meg szerintem ne soroljuk a zenészek közé, igencsak távol áll tőlük minden ami muzikális :)

Muha 2012.01.16. 15:56:55

@Caddy: En pont le is szarom mindenki velemenyet.
A sajat velemenyemet is leszarom. Sot'
Azt ketszer

(O_O) (törölt) 2012.01.16. 15:57:26

@Muha: köszcsi, akkor neindíthatom a politikai pályafutásomat? :D

Muha 2012.01.16. 15:57:55

@Kytia: Leszalltok szepen a magas lorol ganezni kiralylanykak!

Αphelion 2012.01.16. 15:58:22

@Picicsibe a szexistennő: Ez most tenyleg csak talalgatas, de en kinezem Jokkabol h volt egy nagy szerelmi csalodasa es azutan bosszubol elment kurvahoz. Nekem ugy tunik h az itteni blogos tevekenysege is leginkabb arrol szol h bosszut alljon a nokon azzal h idegesiti oket...

Muha 2012.01.16. 15:59:14

@Kata1987: Ha inged akkor vedd szepen magadra te is az ingedet!

Hurri Kán 2012.01.16. 15:59:47

@Kytia:
Olyan zenekar, ami régebb óta van, mint 20 év, elég sok van. Olyan, ami változatlan felállással megy 20 éve, na olyan szerintem nincs. Vagy nagyon kevés, nem csak itthon, külfődön is.

@Kata1987:
Nahát. Neked is inged? :D

Muha 2012.01.16. 16:00:03

@( o_o ): Isten orizz.
Nem vagyok en annyira megorulve

Muha 2012.01.16. 16:01:25

@( o_o ): Lofasz se vagyok hogy az engedelyemre lenne szukseged.
Egy kis csiraniemand vagyok.
Arra se vagyok melto hogy kerdezz engem!

Muha 2012.01.16. 16:02:24

@gyvy: Heheheeeeeeeee
Hihhihiiiiiii

Es meg hogy a ferfi ego.

Menten beszarok

Caddy 2012.01.16. 16:04:34

@Muha: te már menjél haza szerintem, mert kezdesz agresszív lenni. :D

Muha 2012.01.16. 16:05:53

@Caddy: Nincs hazam, nincs otthonom.
Hid alatt lakok, csoves geci vagyok!

Kytia 2012.01.16. 16:06:14

@Caddy: Akkor a hosszú, gyümölcsöző kapcsolat titka a hullaházban van. Végül is, ezzel az elmélettel tudok azonosulni.:D

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Jó, de attól még viselhetnék nehezen egymást, hogy nem tudnak zenélni...báááár. Lehet, hogy a hosszú, gyümölcsöző zenészkapcsoalt titka, hogy nem szabad a tagoknak tehetségesnek lenni. Ha belegondolok, a Crystal is elég stabil.:D

@Muha: Ganézik a lófasz.:)

@gyvy: Jó, de olyan, hogy a zenekar legalább részleteiben megmarad? A Ghymes mióta tolja?

Caddy 2012.01.16. 16:06:59

@Muha: és még a "G" betűs szót is leírod, te nem vagy ember sem nem. :D

Hurri Kán 2012.01.16. 16:07:05

@Muha:
Azzal vigyázz. Csak ha van váltógatyád, akkor. :DDD

Hurri Kán 2012.01.16. 16:09:49

@Kytia:
Olyan elég sok van. Ghymes? Tuggyaja faszom. Gugli megmondja neked. :)

Muha 2012.01.16. 16:10:41

@Kytia: Most belekenyszeritesz hogy lelofaszozzak mindenkit?
:)

@Caddy: A g pont is azert g pont, mert pont oda kell frocskolni a gecit.

@gyvy: Leszarom a valtogatyat. Ketszer. Vegigfosom a labszaram ugy, hogy a bokamnal folyik ki.
Asszed ilyen nincs? De van.
Egy csovestol tanultam.

Kytia 2012.01.16. 16:13:27

@gyvy: Ehh, az úgy nem vicces.:))

@Muha: Mé mindenki ganézik? Visszamentünk az időben, vagy mi? Mondjuk én bírnám, nem arról van szó.:))

Muha 2012.01.16. 16:14:02

Hol vagy Kata?

Talaltam a fiokomban maradek pofont. Fel zacskonyit!

Hurri Kán 2012.01.16. 16:14:06

@Muha:
Eszerint vannak nők, akiknek a szája padlásukon is van g pont?

Muha 2012.01.16. 16:15:20

@Kytia: Birnad? Akkor te nem ganezhatsz!
Senkinek se lehet jo. Nekem sem!

@gyvy: Van.

Caddy 2012.01.16. 16:19:35

@Kytia: és a nap végére felfedtük a TITKOT is,szép, nagyon szép. :D

@Muha: ááá nem álok ma már szóba veled,ez volt az utolsó kommentem neked. :D

cyd 2012.01.16. 16:20:22

@gyvy: Rolling Stones? Tudom, tudom, most hagyták abba, de mittomén tavalyelőttig?

Muha 2012.01.16. 16:23:03

@Caddy: Oke, nem alsz, de amugy szoba allsz?

Ihjiiiii

Hurri Kán 2012.01.16. 16:23:40

@cyd:
Például. Deep Purple tolja még mindig, Metallica, Judas Priest, csak így hirtelen. Igaz, itt mindenhol voltak tagcserék. Szerintem Stones-ban is, nem tudom. Egyik gitárosuk ugye anno belepusztult a saját hányásába, igaz, ez több, mint húsz éve történt.

cyd 2012.01.16. 16:33:10

@gyvy: Asszem valahol a '80-as évek elején vették fel az utolsó tagot szóval 30 évet lehúztak ugyanabban a felállásban.

Kytia 2012.01.16. 16:34:16

@Muha: És szekszis férfiakat sem szeretnék magam körül látni! Akárhogy akarják rám erőltetni. NEM!:DD

@Caddy: Uttyan, semmiség, nagyon szívesen.:DD

Caddy 2012.01.16. 16:37:38

@Kytia: ma is érdemes volt felkelni. :D
Ennyi.

Muha 2012.01.16. 16:39:22

@Kytia: Rendben. Legyen ebben
Meg most igazad.
Igy legalabb 1:1 es kvittek vagyunk.
:)

pretty kitty 2012.01.16. 16:40:33

@Muha: En jol elzem magam a lovackamon, nemcallokleeeeeeee :PPPP

Muha 2012.01.16. 16:41:34

@Caddy: En jobb szeretem ha lefekudni erdemes

Muha 2012.01.16. 16:42:37

@Kiszlanyocka: Jo, maradhatsz, de a lovat kiveszem alolad. :)

Hurri Kán 2012.01.16. 16:44:04

@cyd:
Lehet. Lusta vagyok utánanézni. :) Ha így van, akkor ők a nagyon kevesek egyike.

pretty kitty 2012.01.16. 16:45:33

@Muha: Nemtudodkivenniiiiiiii :PPP Ha ideocc dolszan elvagtazok eloled, nyomomba sze jelc :PPPP

pretty kitty 2012.01.16. 16:48:30

@Kytia: Nejaggodd, en majd elcabitom melloled a cekcisz felfijakat h nyugtod lehesszen toluk :)))

Muha 2012.01.16. 16:49:09

@Kiszlanyocka: Turelmes leszek.
Megvarom mig meghal alattad.

:)

pretty kitty 2012.01.16. 16:51:26

@Muha: LOL :)) Akkol mal nem kell kivenned, onkent lecallok lola :))) Szoval maladdunk annyiba h nem tudod kivenni :PP

Muha 2012.01.16. 16:53:29

@Kiszlanyocka: jo. Maradjunk annyiban, de vigyazz, mert a lovaglastol elszoksz a futastol, en meg nagyon jartas leszek a futasban, es ha akkor elkaplak.....
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.16. 16:56:49

@Kiszlanyocka:

Nem ismered még a régi dakota mondásokat. Döglött lóval nem haladsz előre! :D

@Muha:

A fehérember feltalálta a sörétes puskát. Tudod a ki a geci rohangáljon? :)

Muha 2012.01.16. 16:58:34

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Elvezem a kihivasokat. Tudod, a vadaszat izgalma okozta orom.
:)

Αphelion 2012.01.16. 16:58:47

index.hu/belfold/2012/01/16/orban_ne_kulfoldi_hulladekot_egyunk/

"Orbán Viktor emlékeztetett, hogy sok előrejelzés szerint a közeljövő háborúit a termőföldekért és a vízbázisokért vívják majd. Szerinte ez a háború már el is kezdődött. Csakhogy nem fegyverekkel, hanem például leminősítésekkel vívják."

Ennek az embernek a pszichiatriai osztalyon lenne a helye...

Hurri Kán 2012.01.16. 16:58:49

Szerintem a poszter azér nem kap pinát mer nőjihölgynek öltözve csajozik.

pretty kitty 2012.01.16. 17:12:00

www.facebook.com/photo.php?fbid=10150532535288898&set=a.76236453897.77018.45474003897&type=1&theater

Hod teccik Kejdi Peli kek hajjaaaaaal? Id jelent meg tegnap a nyilvanosszag elott, ed leklamphilm folgataszan :)))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.16. 17:29:02

@Kytia: Szerintem már eleve az baromság, h a nagyobb gyereknek kell gyomlálni, meg a húgára vigyázni! De mivel ez egy demagóg baromság, ennyi kommentet, amennyit írtunk, meg se érdemel! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.16. 17:44:16

@Aphelion: Szerintem is volt csaj, aki átbaszta a fejét. És simán lehet h volt kurvánál, de nem feltétlen bosszú vezérelte.
Ahogy itt se a bosszú vezérli. Minden nicknek megvan a maga stílusa, és valamit kb képvisel. Ő épp ezt. Szerintem ő nem 100%-ig gondolja ezt komolyan. Nem is idős annyira, h ne változhatna.
Vannak itt sokkal gázabb pasik!

fumerin 2012.01.16. 18:19:47

Ma is kiderült, nem vagyok nő :D

Sajna egyik ing sem jó rám, fene a hüjje fejemet. Most jól kardomba dőlök...:D

Szöszi 28 2012.01.16. 20:39:52

@Muha: Edzeni voltam, te kis szemét! Szexelj végre, hogy ne legyél ilyen agresszív állat:D Vagy gyere velem futni, hogy levezesd a feszkót!:D

kiraaaaa 2012.01.16. 20:40:06

A poszoltónak, ha jól értem, az a baja, hogy impotens?

kiraaaaa 2012.01.16. 20:43:42

Javítom magam:) posztoló

Чапаев 2012.01.16. 21:13:15

@fumerin: Valóban, ha nő lennél, inkább más kardjába dőlnél! ;)

fumerin 2012.01.16. 21:21:05

@Чапаев: Szükség törvényt bont, vagy magad uram, ha szolgád nincs :D

Elemózsia 2012.01.16. 22:27:21

Sziasztok!
Látom, ma a nők 30 és 40 év között a Tankcsapda a téma.
Ja, és új vagyok itt. Meg barátokat is keresek. :-)

Hurri Kán 2012.01.16. 22:28:43

@Elemózsia:
Szia Morzsi! Meg még sok minden más. :)

Elemózsia 2012.01.16. 22:49:26

@gyvy: Szia! Végre egy ismerős!
Milyen jó, hogy én még csak 19 és fél vagyok. Még itt levérmeseznének. Mondjuk ha meg nem vérmes, akkor meg az a baj.
Ehh!

Hurri Kán 2012.01.16. 22:50:27

@Elemózsia:
Kellően kell vérmesnek lenni, akkor nincs baj. :D

JOKKA21 2012.01.17. 00:03:56

Mocskok a nők!Nem szabad velük kezdeni!

Bohumil Stejskal 2012.01.17. 14:50:16

@Elemózsia: Te alapból vérmes vagy korhatártól függetlenül:)

Bohumil Stejskal 2012.01.17. 14:51:39

@Kytia: akkor mütyürt már letiltottad?:)

Bohumil Stejskal 2012.01.17. 14:53:14

@mütyür: Gyengéden átkarollak és a füledbe súgom Sinatrától: New York, New York :D

Elemózsia 2012.01.17. 22:25:32

@Bohumil Stejskal: őőőőőőő..... Ismerjük mi egymást?
süti beállítások módosítása