„Ha megcsalna, vagy valami, az se borzasztana annyira, mint ez a punnyadás. Beépültünk egymás életébe” – egy elhanyagolt nő segélykiáltása következik. A pasija nem veszi észre, ha bunkó és a szex is takarékra van véve, a többit elmeséli ő…
Sziasztok! Azt hiszem, az eddigi posztok alapján, (legalábbis, amiket csak úgy átfutottam) a tartós kapcsolatban együtt töltött idő tekintetében én viszem a pálmát a magunk 11 évével, ellenben az itt olvasható, átlag 2-4 évekkel. De nem dicsekedni jöttem ide, ellenkezőleg. Én 38 vagyok, a párom 42, és röviden: már semmi újat nem tudunk egymásnak mutatni. Azt azért nem mondhatom, hogy olyan, mintha két idegen lenne egy fedél alatt, de ha a tényeket vesszük figyelembe, akkor lehet benne valami. Legalábbis az érzelmi része. Ugyanis a mi kapcsolatunk nem indult olyan tüzesen, mint ahogy a friss találkozások szoktak, nem lángolt úgy… De valami mégis volt. Valahogy mégis együtt maradtunk.
Talán mert én szórakoztatónak találtam őt, ő engem pedig gondoskodónak, ami tulajdonság benne soha nem volt meg. Elég rendetlen, ami azt illeti, magával kapcsolatban is: ha én nem küldöm el az orvoshoz, amikor kifolyik a szeme a láztól, mert megfázott, akkor nem megy el: „majd elmúlik az!” Ha megcsalna, vagy valami, az se borzasztana annyira, mint ez a punnyadás. Beépültünk egymás életébe, használja a kocsimat, én használom az apja régi kocsiját. Főzök-mosok-takarítok. Napi rutinunk: 06:00-kor kelés, néha reggeli, aztán munkába menés (ő hétkor indul bele a napba, én 9-kor) késő délután találkozunk, összeütök valami tévévacsit, szótlanul eszegetjük, este néha Al Bundy-szex („- Al, ha van kedved… - Na, jó Peg, add ide a Daedalont”). Hétvégén vagy az én szüleimet látogatjuk meg, vagy az övéit, ilyenkor eljátsszuk, hogy milyen jó együtt, gondtalanok vagyunk és boldogok. … Hogy valami jót is mondjak róla: a szülinapot, névnapot satöbbit nem felejti el soha. Nem tudom, milyen a „kiegyensúlyozott érdekkapcsolat, vagy a se veled, se nélküled”, de ettől nem nagyon különbözhet. Sokszor tettem már rá kísérletet, hogy mivel dobhatnánk fel, tanácsadó segítsége nélkül, a kapcsolatunkat: közös nyaralás, közös kertépítés – félig bejött, nem sokat segített, talán egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz és ilyenkor a szex is minőségibb lett. De 11 év, az 11 év... senki ne várjon radikális változást. Pár hete volt egy kerti parti nálunk, ő berúgott, azt hiszi vicces, amikor az ellaposodott kapcsolatunkkal összefüggő, sekélyes humor-petárdákat dobálja, paraszt-hangon sört hozat velem, ha elfogyott, véletlenül sem szolgálta ki magát, igaz is, az a hűtő túl messze volt neki, tőle legalább 6 méterre. De engem a beszólásaival megbántott. Másnap felszínes vagyok vele. Neki nem tűnik fel semmi. Miért is tűnne fel? Mások azzal szokták orvosolni a hasonló problémákat, hogy vagy összeházasodnak gyorsan, és attól (esetleg a gyerektől, ha terveznek) várják a változást, vagy pedig egyszerűen szétmennek. De van bennem valami (igen, a megszokás, tudom, ezt ne írjátok) ami még ragaszkodik hozzá, és ha lángoló szerelem nem is, azért egyfajta szeretet azért van bennem iránta. És ha elhagynám, milyen esélyeim lennének a magamfajta, nem top modell csajnak ebben az életkorban? Hát, azt hiszem, sikerült leírnom a lényeget. Elnézést, ha ezzel elrontottam valaki napját… Köszönöm, hogy elolvastátok.
