Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

3 év után már ritkábban szexelünk

2012. augusztus 28. 07:12 - csajokespasik

„Számára inkább csak a kielégülés eszköze vagyok, ám korábban nem így éreztem ezt” - valami kiveszett ebből a kapcsolatból és elindult egy olyan irányba, aminek a végét nem biztos, hogy érdemes megvárni. Levélírónk szerint már semmi nem lehet olyan, mint régen, és valamerre nyitni kéne.

 

Sziasztok! 26 éves vagyok, nő, és szeptemberben leszünk 3 éve együtt a barátommal, ő 25 éves. A kapcsolatunk elején jóval sűrűbben szeretkeztünk, és úgy másfél évig nem volt semmi gond, de utána ezek az alkalmak ritkulni kezdtek. Nem csak az ő hibájából, gyakran én utasítom el, mert van, hogy én nem akarom. Pedig szeretem őt. De még most is vannak olyan szeretkezéseink, amik olyanok, mintha először találnánk egymásra, igaz, ezek ritka pillanatok. Néha annyi is elég, ha spontán hozzám ér, és azonnal akarom őt, máskor meg akármit mond vagy tesz, nem történik sok.

Kicsit aggódom, mert ha túl gyakran lesz az, hogy a párom szexet akar, én pedig nem, akkor előbb-utóbb másfele is érdeklődni kezd. A legtöbb férfi számára sok minden az ágyban dől el, szexcentrikusak, és a párom sem lehet ezzel másképpen. Nem hiszem, hogyha megbeszéljük ezeket – erre korábban voltak már kísérletek – akkor bármi is meg fog változni. Ő tagadja, de én azt is érzem, hogy már nem szerelmes belém. Érzem abból, ahogy rám néz, megérint, elsiet mellettem, elfordul, mintha egy tárgy volnék. Néha a kedveskedései is olyanok, hogy „ jól van, biztos elvárja tőlem”, muszájból csinálja. Az ágyban pedig néha érzem, hogy többet és mást akar, amit én nem tudok teljesíteni, mert nem tudok alakot váltani, vagy lecserélni magamon bármit. Néha kicsit erőszakos az ágyban, néha fájdalmat is okoz, és érzem, hogy amikor nem tudok ráhangolódva, vele együtt mozogni, azt kudarcként éli meg. Számára inkább csak a kielégülés eszköze vagyok, ám korábban nem így éreztem ezt. Valami kiveszett ebből a kapcsolatból és elindult egy olyan irányba, aminek a végét nem biztos, hogy szeretném átélni. Nyilvánvaló, hogy talán soha nem lesz már minden olyan, mint rég, és valamerre nyitni kéne… Nyitott kapcsolat? Szakítás? Tudom, hogy az elhidegülés veszélye fennáll minden kapcsolatban, hiszen egy folyamat része, de 3 év után? Nem kifogásokat keresek, de az is közrejátszhat, hogy eddig csak 2 férfi volt az életemben, a jelenlegi párom előtt és bennem lehet a hiba (tapasztalathiány?). Nem akarom, hogy úgy érezze, valamit nem kap meg tőlem. Szerintem mások is szembesültek már hasonló helyzettel, így elsősorban az ő tanácsaikra számítok... Üdv: ZS.

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr524735097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása