Sokkoló élmény ráébredni arra, hogy öregszünk. Levélírónk most abban a stádiumban van, amikor ráébred, hogy nem lesz örökké fiatal, de a szomorú valóságot egyelőre még nehezen dolgozza fel. Észrevette, hogy minél jobban távolodik a 30-tól, egyre inkább öregasszonyosodik. Vázaválság, gyertyák és trombiták. Nyújtsunk neki egy kis lelki vigaszt!
Sziasztok! Nem rég érdekes, ugyanakkor szomorú folyamatot vettem észre magamon. Tavaly novemberben lettem 34. És elkezdtem aggódni. Változok. Nem az előnyömre. Olyan tulajdonságokat vettem észre magamon, amik korábban nem voltak rám jellemzőek. Példa: egyik alkalommal egy barátnőm feljött hozzám. Ettünk. Mivel ízlett neki, a maradékot egy műanyag dobozba csomagoltam neki. És egy ideje azon rágódom, hogy tényleg abba a dobozba csomagoltam-e. Ha igen, miért nem adja vissza a dobozt? Vagy nem tudja, hogy nála van. De ha igen, miért ül rajta?
Nem emlékeztem rá, tényleg abba a dobozba csomagoltam-e neki. 1 év után úgy döntöttem, most már megkérdezem, és így visszakaptam. Ezek nem egy fiatal nő gondolatai... Azért az ilyen korlátolt gondolkodás egy 34 éves nőnél már természetes? Az öregasszonyokra jellemző ez a műveletsor. Másik eset: Szilveszter, állok a metróban, a Deákon dudál a kiscsaj és nekem az jár a fejemben, hogy de pofán csapnám - amikor nem is olyan régen (de igen, ezek szerint nagyon régen) még én is fújtam és jártam a várost. A vázának pont az asztal közepén kell állnia, a szekrényben a tányérok meghatározott sorrendben. Kaptam pár éve egy gyertyát és hozzá passzoló tányér szettet… és azért nem gyújtom meg, mert akkor nem kapnék másik olyan gyertyát, ami árnyalatnyi pontossággal megy majd a tányér színéhez. Képes vagyok 10 perceket állni a boltban az ásványvizek előtt, melyiket vegyem. …Lehet, hogy ezek tök természetes dolgok valójában, csak én fogom fel tragédiának, nem tudom… Ahogy utólag rajtakapom magam azon, hogy na megint hülye vagyok. Tudnék még ilyeneket, de hagyjuk, nekem se jó. Ilyen hát az öregedés? Befejezem most már. Tehát, van egy pasi-jelöltem, és nem tudom, mit szólna hozzám… 3 hetes ismeretség, ő 37, és nem akarom, hogy ezt az oldalamat (ami számomra is ijesztő) megismerje, de nem tudom, hogyan változtassak azon, amin nem tudok. De már az is sokat segített, hogy leírtam mindezt. Attól félek, nem veszem majd észre magam, mikor vagyok olyan. Tudom, romlandó áruk vagyunk, de nem voltam ilyen mindig. Régen még tudtam neveti ezen: Onnan tudod, hogy öregszel, amikor egyre rövidebbnek érzed a zöld jelzést a zebrán. De ezt egyre jobban érzem is. : ) Nem akarnék tovább öregedni, ha lehetne, megállnék, itt és most, …de nem lehet. Érzem, hogy öregszem. Vagy csak egy normális folyamat ez, amit el kell fogadnom? És tele vagyok aggodalmakkal: mi van, ha ez a férfi megismer jobban, majd azonnal mást keres? Vagy én már most mindent elrontok az aggodalommal. Abba, hogy egyszer leszek 40 is, bele se merek gondolni, mert ha már most előjönnek ezek a dolgaim…mi lesz akkor? Bocs a melodrámáért, a nyafogásért, és buék!
