Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Sziasztok!

A múlt pénteki bejegyzésben több oldalról is magamra ismertem. Megértem a levélíró lelki világát, mert én is hasonlóan érzek. Nem tekintem magam embergyűlölőnek, de azt már egész kiskoromtól látom napjainkig bezárólag, hogy a mai világ élhetetlen irányba tart. Mindenki szereti, ha jól és igazságosan bánnak vele, mégis szemét a másikkal, de ő szereti magát áldozatként feltüntetni, hogy a szenvedés csak az övé, és mindenki ő ellene tart, pedig ő olyan rendes(nek hiszi magát). „Mindig a másik kezdje el előbb a jó irányba való változást, és akkor majd én is csatlakozom, s rendes leszek másokkal” – ezzel ámítják magukat és ezért nem lesz változás soha.

Az élet ma már szinte csak a versenyről és harcról szól: időben megsemmisíteni a másikat és víz alá nyomni, hogy én érvényesüljek. Hatalmat gyakorolni mindenek felett agyvérzésig. És ebbe - alkatomnál fogva - egyszerűen nem tudok részt venni. Én is dolgoztam multinál egy darabig, de nem sikerült elragadnia a felőrlő vállalati csordaszelemnek. Egy erőltetett színdarabnak láttam az egészet, és a mosolyok mögött a profitéhséget. A kollégák közt én voltam az, aki nem vett részt a közösségi életben, inkább a másik irányba vonultam egyedül. Mindenki fel tudta venni a ritmust, csak rólam pergett le a multifelfogás, miszerint: minden ember mindenre jó, csak be kell idomítani. De valakit nem lehet.

Egyszerűen nagyon kevés embert tudok tényleg megkedvelni, főleg olyanokat engedek közel és nyílok meg neki, akinek még vannak természetes gesztusai és valódi érzései. Az írás szerzőjével még közös pont, hogy én is szabadúszó vagyok. És a nők terén is azonos „sikereket” könyvelhetek el.

Nem vagyok egy randizós típus. Megismertem egy lányt egy összejövetelen. Jól elbeszélgettünk, rengeteg a közös pont. És ő is magányos – állította. Szereti a magas, vékony pasikat. Utána még találkoztunk, elővettem magamból a lovagot, volt mozi, vacsi, Duna parti andalgás. Csókolóztunk is, amit ő kezdeményezett, elég határozottan. Egyszer csak felhív, hogy ne találkozzunk többet. Három mélt küldtem, amikben némi magyarázatot kértem legalább. Mit hibáztam?

Azt mondja, van barátja.

Jaaa, és ezt eddig nem tudtad? Vagy nem tudtad volna velem is közölni?

Amúgy is csak barátot látott bennem - mondta (ha így van, én a barátaimat sosem csókolom meg és nem teremtek velük intim pillanatokat. Ha barátot látott bennem, akkor már túllépett egy határon.)

Nem tudok mit gondolni róla ezek után. De azt megírtam neki, hogy szerintem csak egy kifogás-pasi van, élő nincs. Csak hárít, elég bután. Aztán azt mondta, hogyha nem hiszem el, akkor odaadja neki a telóját... én meg elhittem, hogy talál egy férfihavert aki eljátssza nekem a pasiját hangban, ebben biztos voltam, de csak annyit mondtam, hogy ez csak rád és rám tartozik. Mondta, hogy ne keressem többet. Ez volt tegnapelőtt.

Lányok, amikor egy férfi elvisz titeket olyan helyekre, ami a szándékairól üzen, sejthetnétek, hogy nem önzetlenül teszi, hanem valamiben reménykedik, és ha még biztatjátok is... aztán meg hirtelen ellenszenv. Nagyon érdekelne egy vagy több lehetséges magyarázat erre (ha létezik). Nem jobb az elején megmondani ezt a barátkozós dolgot, hogy ne élje bele magát a másik? Ennyi lojalitást és sportszerűséget fogadjatok már be.

Én és a zaklatás...? Az év vicce. Mi a zaklatás, és mi a flört? Én erre jutottam: Ha bejössz neki: flört, ha nem: zaklatás. Nekem továbbra sem lett jobb hely ez a világ.