„Ha takarítani vagy szerelni kell: az én lakásom. Ha vita van és nem áll jól benne: az ő lakása” - mióta a barátnő meló nélkül van, igen ellustult és belekényelmesedett a helyzetbe, mosatlan edények és penészes szendvicsek szegélyezik útját. A háztartást már nem viszi és sok mindent Posztolónknak kell neki mondania. Így táncol egy versenytáncos a pasija idegein.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Üdv,
Mindketten túl vagyunk már a húszas éveinken, nem „csaj” és „pasi” vagyunk, hanem egy emberpár, akik összehangolnák az életüket, ami ment is egy darabig. Elmondhatom, hogy nem fejlődtünk, csak alakultunk egymás mellett: ő nyitottabb lett és lazább, én meg zárkózottabb és komolyabb. Nem együtt haladunk. A barátnőmnek egy éve nincs munkája, otthon van és alapvető dolgokat felejtett el. Belekényelmesedett a helyzetbe. Volt, hogy a kanapé alól vettem elő egy tányér félig evett penészes szendvicset. Tévézett, lerakta, elfelejtette.
Mindentől nagyon hamar kifárad. A takarítás – amire most bőven ráérne - egyre többször marad rám. Ő akkor lát neki nagy nehezen, ha finoman megjegyzem, hogy „ennek vagy annak nem úgy kéne lennie. De jó lenne, ha nem így lenne” – virágnyelven, a béke érdekében. Néha veszi az adást. De az a baj, hogy nekem kell mondanom, és nevelnem. Nekem kellett szólni, hogy üres a hűtő és legalább a biztosítását fizesse. Régebben meg tudta tölteni a mosógépet is.
5 éve vagyunk együtt, a szenvedély már nem a régi, de szeretem őt, ő is engem... Ennyi idő után én nem az apja akarok lenni. Azt sem gondolom, hogy a háztartásvezetés meg a házimunka csak a nők feladta, én is kiveszem a részem.
Heti egyszer eljár táncolni (versenytáncos volt, ezért elég jó alakja van) tehát azért kimozdul, vannak törekvései, és ha úgy állna, én nem akarom, hogy miattam mondjon le az álmairól. Nem azt akarom, hogy hó végén a keresetünket kiborítjuk az asztalra és onnan megy az elosztás a számlákra, eddig se így ment. De ha most hirtelen külön kasszára mennénk, szegény elég hamar felsülne.
Van valamennyi pénze a számláján, de nem akar kivenni, amíg elég az enyém, gondolom. A szüleitől kap valamennyit, de azt nem oda invesztálja, ahova kéne.. Nem tud magától rájönni dolgokra. A lakás, amiben élünk, közös tulajdon egyenlő arányban osztozunk rajta, így vettük meg. Ha arra kerül a sor, én biztos nem költözöm el, pedig ő annyira az övének érzi, hogy pár alkalommal egy kis vita után nagyvonalúan az ajtó felé intett, hogy jó, akkor el lehet mennem, ha nem tetszik. Ha takarítani vagy szerelni kell: az én lakásom. Ha vita van és nem áll jól benne: az ő lakása. Ez van.
Nem vagyok teljesen palira vehető és béketűrően belenyugvó a helyzetbe, de ha megoldhatnám ezt, ha meg lehetne, tőlem maradna minden a régiben - de nem látok kiutat. Mit kéne tennem, amivel megmarad a béke is és ő is észbe kap...? BUÉK...
Robi
