Annak, ha egy férfi csendes és visszahúzódó, több oka lehet, Levélírónk például egy széthullott családból származik, így a kapcsolatoknak főleg csak a negatív oldalát látja. Amikor megosztja pár gondolatát egy nővel, megértés helyett inkább elhajtják, persze, amikor ők panaszkodnak, azt illik végighallgatni. Amikor a nő panaszkodik, az lelkizés, amikor a férfi, az rinya.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
27 éves férfi vagyok, eddig egy barátnőm volt. A külsőmmel nincs bajom, a munkám közepes. Nincsenek elszállt igényeim, mindig a kategóriámon belül ismerkedek, de pár tali után a nők elhajtanak. A gond az, hogy mostanában úgy érzem, nem is vagyok alkalmas párkapcsolatra. Néha nem is vágyom rá, de van, amikor jobban. Olyan gondolatok járnak a fejemben, hogy mit is akarok, amikor átlagos az életem, közel sem tökéletes, melyik nő tűrné meg azt, ha időnként egyedül szeretek lenni (ez nem általános, heti 1-2 nap, nem vagyok antiszoc kocka).
Van hova fejlődnöm, de egyedül nehéz, mindemellett nem vagyok elviselhetetlen, inkább csendes és visszahúzódó. Széthullott családból származom, így a kapcsolatoknak főleg csak a negatív oldalát látom, a nagybátyámat például kisemmizte a volt felesége. Amikor pár aggályomba beavatok valakit, megértés helyett inkább elhajtanak. Bár lehet, hogy ez a helyes viselkedés. Amikor ők panaszkodnak, esetleg hasonló fóbiákról, én mindig végighallgatom őket, de fordítva úgy látszik nem működik, mert az már férfinyafogás, az pedig tilos. Lelki gondja csak nőnek lehet, nekik áll jól, sőt.
Amúgy a fenntartásaimat, problémáimat, nevezzük bárhogy, nem zúdítom rájuk, hanem ha szóba kerül, elmondom higgadtan. Realitásokban élek, nem vagyok menthetetlenül bizalmatlan, sem az a típus, aki tökéletes nőről álmodozik, és amikor nem őt választják, azt mondja, milyen felszínesek. Csak az a gond nálam, hogy a minimális esélyt sem adják meg. Nem félek az elköteleződéstől, és nincsenek előítéleteim, csak néha nem értem, mit rontok el, illetve, mi zajlik körülöttem.
Általában ez a menete: nagyon szimpatizálnak velem az elején, minden rendben, csupa biztatás, de azzal zárják le, hogy maradunk barátok, amiből már elegem van, mert sorozatban ezt kapom. De később mind írogatnak nekem, elárasztanak hülyeségekkel, kikérik a véleményem, és találkozni akarnak, de semmi többet. Csak dumálni. Azt hiszik, már túltettem magam rajta.
Nem iszom alkoholt, ... nem volt rossz tapasztalatom vele valamikor, csak egyszerűen nem szeretem. Az egyik lány a saját szülinapjára hozott egy üveg pezsgőt, és megbántódott, mert nem ittam vele. Lehet, hogy túl unalmas és steril vagyok nekik, talán ha részegen fetrengenék egy fesztiválon a sárban, több esélyem lenne.
