Amikor felmerül benned a kérdés, hogy honnan is tudod, hogy a megfelelő társ van melletted, abból általában kérdések sorozata burjánzik tovább. Levélírónk úgy érzi, néha csak hagyja magát meggyőzni, hogy ez így jó, ahogy van. Pasija törődik vele és odafigyel rá, mégis úgy tűnik, érdekből teszi. Egyszer már volt házas, ott kialakult egy szokásrendszer, hát ezt követeli mástól is.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A párommal két éve élünk együtt. Ő 41, én 33. Kijelenthetem róla, hogy jószívű, rendes ember, családépítő szándékkal, emellett férfias és határozott, valamint ő volt már egyszer házas - mivel én nem, ebből ered pár konfliktus. Sok tekintetben nem panaszkodhatok, szeretjük egymást, az anyagi helyzetünk is kielégítő. Mindezek ellenére bennem gyakori hiányérzet van. Néha másfajta életre vágyom, mint amit mellette töltök. Ott vannak a hagyományos elvárásai felém, és néha nem tetszik, amikor ő jobban tudja, mi egy nő dolga, a saját tapasztalata, elgondolása és értelmezése szerint.
Én szabadabb életet szeretnék vele (és mellette) de belefáradok abba, hogy én gondoskodjak állandóan a vacsoráról, elviseljem az „építő megjegyzéseit” és alkalmazkodjak hozzá mindenben. (Kijelentette, hogy még beszélgetnem sem illik más férfival, ha van valakim. Még chat, vagy egyéb formában sem. Erre előrukkoltam azzal, hogy az apámmal meg az öcsémmel sem szabad ezek szerint? És akkor kicsit hőzöngött, hogy kiforgatom a szavait. Pedig nem. Épp hogy szó szerint veszem őket.)
Sok mindenben egyet értek vele, és tudom, hogy aki képes a harmonikus párkapcsolatra, az arra törekszik, abban él, és nem keres mást. Igazából minden meglenne a boldogságunkhoz, mégsem vagyok teljes mértékben boldog. Felmerült bennem nem rég egy rossz kérdés: Honnan tudom, hogy a megfelelő társ van velem? Vagy csak hagyom magam meggyőzni, még akkor is, amikor nem közelednek az álláspontok. Törődik velem és odafigyel rám, mégis azt érzem, hogy érdekből, vagy illemből teszi, hogy minden a kényelmét szolgálja, mert nem akar kilépni a komfortzónából. Anno a házasságában ezt szokta meg és ezt követeli mástól is.
