Két pasi közt őrlődöm

2019. május 14. 07:58 - csajokespasik

Egy viharos kapcsolatot követő szakítás után nehéz dönteni az újabb kapcsolat és a szünet között, de a legnagyobb baj, ha egy nő nem tudja, mit is akar. Ebben a felállásban még az is kínos, hogy a két szóban forgó férfi ismeri egymást.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Két férfi között őrlődöm jelenleg. Nem akarok abba a hibába esni, hogy hagyom magamat fölöslegesen udvaroltatni, mert mindkettő tényleg mindent megtesz értem, meg azért, hogy lássanak, és kedvelem őket. Én nem ígértem semmit, csak annyit tudnak, hogy nem tudom most rávenni magam egy újabb kapcsolatra. Az egyik férfi burkoltan kifejezte, hogy nem ragaszkodna 1 kapcsolathoz, akár egy egyéjszakásban is kiegyezne. Mivel ilyenben még nem volt részem, magamban megjegyeztem, hogy érdekelne amúgy a dolog (ezt nem mondtam neki), de egyelőre talonban marad. A másik férfi az előző ellentéte, érzelmes és mindenkivel kedves, semmi esetre sem akarom átejteni.

Tisztán elmondtam neki, hogy jóban vagyok a másikkal, még ismerik is egymást (ami szintén gond!) mégis van némi bűntudatom. Nem játszadozom velük, de nem is ígérek semmit. Még hozzá tartozik, hogy az előző kapcsolatomban velem szakítottak, és egyéb trauma is ért. Mivel ők ketten tudnak egymásról, nem érzem átverésnek. Ők nem olyan közeli ismerősök, hogy kibeszélnének, meg azt sem tudják, hogy a másik milyen minőségben is van velem. Én mindkettőt kedvelem, barátok vagyunk, de úgy érzem, ez az egész helyzet feltorlódott, és mielőtt bárkinek is rossz lenne, szeretnék látni egy irányt. Ha valakivel már egy ideje bizalmasabb vagyok, még nem lehet annyi kötődés egyik irányból sem, hogy ne találkozzak mással, amikor még semmi nem történt. Most mondhatnátok, hogy ez a nő nem tudja mit akar, és igazatok lenne. Nehéz így, de így alakult. Csak akkor választanék, ha már most komoly kapcsolaton gondolkoznék, akkor természetesen nem találkoznék mással. De akármi is lesz, ha később nem is közülük választok, szeretném megtartani a korábbi viszonyunkat. Nem azt kérem, hogy döntsetek helyettem, inkább egy külső nézőpontot szeretnék kapni, azzal kapcsolatban, hogy mit tennétek ebben a helyzetben?

 
158 komment
Címkék: választás

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr9614825444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.05.14. 08:13:27

Ne jáccad itt az agyadat pinavirág. Te is tudod, mindkettővel torkon fogod kúratni magad. A lelked mélyén egy gátlástalan , aberrált , perverz ribanc vagy. Szívesen

De miért! 2019.05.14. 08:15:53

Tudjuk te nem okyan lány vagy! Szar is az mikor kompromiszumit kell kötni nagy fasz és csòrò vagy kis fasz és lòvés! Nagy dilemma!

2019.05.14. 08:15:57

Szakítás után (pláne, h téged dobtak) mindenre lehet gondolni, de a következő kapcsolatra teljesen értelmetlen. És ez nemfüggetlenül így van. Kell minimum fél év egy több éves kapcsolat után.

De addig is mi legyen? Az embernek vannak igényei, pl szex stb. A szingli időszakokat érdemes arra kihasználni, amire egy párkapcsolatban nincs lehetőséged.

Mit tegyél? Ha még nem dugtak meg eddig 3-an, akkor böjtöld ki a fél évet, majd pedig kezdj el keresgélni, ismerkedni, a következő kapcsolatod reményében.
Ha eddig már 3+ szexparter volt az életedben, akkor már nincs mit vesztened, élvezned kell az életet. A jelenlegi helyzetedben én azt mondom, hogy ha tetszik mind a kettő, akkor legyél korrekt, és beszéld meg velük, hogy ketten lesznek. Ezzel is és azzal is összejárhattok, de csak szexelni. A feltételeket te szabod, hiszen nálad van a punci, ami nagyon kell nekik. Könnyen lehet, hogy a 2 srác annyira különbözik, hogy pont emiatt lesz érdekes és talán ki is elégítik az igényeidet külön-külön, a saját részükkel.

Vérmérséklet függő, de egy hármast is összehozhattok. Ezek teljesen más tapasztalások lesznek mint az eddigiek, de neked most a cél nem egy kielégítő párkapcsolat kell, hogy legyen, hanem egy trauma utáni szép időszak, ami után alkalmas leszel kapcsolatra. Ehhez ideális a jelenlegi helyzeted a 2 sráccal.

2019.05.14. 09:47:07

Ha meg tudod állni, hogy ne zúgj bele a kedves versenyzőbe akkor semmi gond...ha nem, akkor tárgyalások egyessel, fix hancúrra

2019.05.14. 10:22:27

@TSEPKE: ha a kedvestől nedvesedne, nem lenne választási helyzetben,hanem már vele lenne.

feketehun 2019.05.14. 12:22:04

A leírtak alapján te egy szivola vagy.
Már a második mondatod elképesztő: "Nem akarok abba a hibába esni, hogy hagyom magamat fölöslegesen udvaroltatni, mert mindkettő tényleg mindent megtesz értem (...)" - érted te, hogy mit beszélsz? Már régen beleestél ebbe a hibába, két csávó részéről is hagyod magad feleslegesen udvaroltatni. Ha már ezt megtetted, akkor szívem szerint azt tanácsolnám, hogy legalább magadnak ne hazudd azt, hogy korrekt módon viselkedsz. Nem viselkedsz úgy. Nem ígérgetsz nekik semmit, de nem is játszadozol, de azért benne lennél akár az egyéjszakás kalandban is..? Szerinted mi a játszadozás definíciója, ha nem ez?
És a két srác ráadásul ismeri is egymást :D Nem, a játszadozás vádja kétségtelenül igaztalan volna...
Azt gondolom, hogy a hozzád hasonló csajok miatt állnak válaszút előtt a férfiak, ahol is eldől, hogy töketlen mulyák, vagy érzéketlen szociopaták lesznek, hiszen megpróbálkoznak néhány ilyen nővel, aztán belátják, hogy teljesen felesleges empátiát, vagy akár racionalitást keresni bennetek, aztán ki-ki vérmérséklete szerint lesz depressziós vagy empátiahiányos csajozógép.
A Jóisten mentse meg a férfiakat az ilyen egoista, de közben farizeus csajoktól.

2019.05.14. 13:35:19

@feketehun: teljesen racionálisan áll a csaj a helyzethez, mint amúgy az összes nő racionálisan hoz döntéseket.

Itt a két srácból lenne neki egy ideális. Az egyik kedves, figyelmes, a másik puncibizsergető. Szerintem teljesen jogos a hezitálása.

feketehun 2019.05.14. 14:38:48

@Captain Admin: A hezitálással önmagában nincsen semmi baj, ezek nagyon fontos döntések, jól meg kell gondolni őket. A hezitálás módjával vannak itt a problémák. Dönteni úgy is lehet, hogy az ember leül egy esős kedd este a foteljába, számbaveszi a lehetőségeket, aztán hoz egy döntést, és ahhoz tarja magát, utána pedig nem találkozgat a másik pasival. Esetleg később, ha a szerencsésebb jelölttel mégsem jön össze a dolog. A poszter hölgy nem így tesz, hanem két csávó agyát húzza egyszerre, a kettő közül pedig legalább az egyik érelemszerűen koppanni fog. Közben pedig megy a szerecsenmosdatás, hogy ő nem akar inkorrekt lenni.
Én úgy látom, hogy egy férfi részéről marha nagy energia és rizikó klasszikus módon udvarolni, egy ilyen udvarlást pedig a felszínen jól fogadni, de közben az általad puncibizsergetőként fémjelzett másik csávón gondolkodni megbocsáthatatlan dolog. De lehet, hogy én vagy túl cinikus, konzervatív, vagy egyszerűen csak megöregedtem.

2019.05.14. 14:50:02

@feketehun: "Mivel ők ketten tudnak egymásról, nem érzem átverésnek. Ők nem olyan közeli ismerősök, hogy kibeszélnének, meg azt sem tudják, hogy a másik milyen minőségben is van velem. Én mindkettőt kedvelem, barátok vagyunk, de úgy érzem, ez az egész helyzet feltorlódott, és mielőtt bárkinek is rossz lenne, szeretnék látni egy irányt."

Nem kevés vitám volt már erről fórumokon, amikor azt állítom, hogy ma a szigorú értelemben vett monogám kapcsolatoknak és életvitelnek semmi értelme, és még gyakorlatilag kivitelezhetetlenek is.

Ennek a csajnak a helyzete jól rávilágít erre. Tetszik neki mind a 2 srác, de dolgozik benne a gátlás, a nőkre kényszerített monogám elvárás programja. Pedig erre most semmi szüksége, semmi értelme, hiszen nincs kapcsolatban, és nem is tervez egyelőre azt.

Ebben amit ez a csaj csinált eddig, semmi kivetni való nincs. Legalább ennyi 2 kapura játszós helyzete már mindenkinek volt. :) Ne álszenteskedjünk már!

Nyugodtan találkozzon mindkettővel kötetlenül, de ne ígérjen nekik semmit, 90%, hogy az egyikkel jóval jobb lesz a szex mint a másikkal, egyértelmű, hogy vele kell majd dugogatnia a továbbiakban.

Akkor sincs baj, ha mindkettővel jó lesz, mert akkor majd felváltva találkozgat velük. Nincs ebben semmi erkölcsetelen, egy fiatal szingli csajról beszélünk.

2019.05.14. 15:06:18

@feketehun: Jézusom. Vajon mit érthetsz azon, hogy klasszikus módon udvarolni? Mert szerintem mentálisan rendben lévő embereknél az udvarlás csupán azt jelenti, hogy minél több időt próbál együtt tölteni azzal, akinek a közelében jól érzi magát. Nem azért csinálja, mert hátsó szándékai vannak vele, hanem egyszerűen azért, mert jó érzés a közelében lennie. Aki meg csak azért udvarolgat, hogy puncihoz jusson, tényleg menjen inkább prostihoz.

feketehun 2019.05.14. 15:24:23

@Captain Admin: Az általad idézett rész az én szememben egy jó példája annak, hogy a csaj nem érti, amit csinál, vagy nem akarja érteni, hiszen azt mondja, hogy a két csávó tud egymásról, ezért tehát nem átverés a dolog - de közben kvázi megkönnyebbülten leírja, hogy a két pasi nem olyan közeli barát, tehát nem ismerik egymás minőségének a milyenségét. Tehát azért annyira mégsem tudnak egymásról :)

A monogámiáról alkotott véleményed szerintem teljesen vállalható, én speciel nem értek vele egyet, dehát nem kell mindenben egyetérteni. Azt viszont nem gondolnám, hogy a csaj nem akar párkapcsolatot - elvégre arról szól a poszt, hogy örlődik két pasi között. Ha csak egy könnyed szex lenne a cél, szerintem nem lett volna meg a hölgyben a késztetés, hogy írjon róla, szerintem tehát itt fajsúlyosabb kérdések merülnek fel, mint egy alkalmi dugás.

Mindenesetre nem akarok én erkölcs-csőszt játszani, nem etikai kifogásaim vannak, nem akarok szemforgatni meg hasonlók, személyesen engem azért érintett meg a poszt, mert többször voltam már az "érzelmes, mindenkivel kedves" csávó szerepében, akit "semmiképp sem akartak átejteni", hogy aztán hosszas ostrom és sok érzelmi vívódás után derüljön ki, hogy egy nálam rámenősebb és gondolom jobb csávónak számító valaki vitte el a csajt.

Szerintem az a korrektség minimumértéke, hogy amennyiben egy nő (vagy akár egy férfi) azt látja, hogy valaki komolyan érdeklődik iránta, tehát nem csak egy dugást, hanem párkapcsolatot keres vele, akkor azt ne hülyítsük. Én is játszottam már így csajokkal, akiket B opcióként talonban tartottam, és visszatekintve nagyon nem vagyok büszke erre.

feketehun 2019.05.14. 15:33:35

@Sally and Billy: A következő módon értem a klasszikus udvarlás fogalmát: ha egy csaj elsöprő erejű hatást gyakorol rád, olyan mértékűt, hogy első blikkre életed nőjének tűnik, akkor arra törekszel, hogy sok időt tölts vele, és igen, jól érzed magad a társaságában. De szerintem a dolog dinamikája olyan, hogy ha egy-két randi után meggyőződtél arról, hogy a lány tényleg annyira nagyszerű, mint amilyennek első ránézésre tűnt, akkor igenis lesznek hátsó szándékaid, hiszen veszteségként élnéd meg, ha nem nyernéd el az ő érdeklődését, kvázi a szerelmét, most nem jut eszembe ennél jobb, vagy kevésbé elcsépelt kifejezés. Gondolj csak bele, ha te azért randizol a csajjal, mert jól érzed vele magad, akkor fájdalmat okozna neked, ha többé nem találkozhatnál vele, és ez az együtt megélt jóérzés eltűnne az életedből.
Én ezért tartom inkorrektnek, ha egy nő (vagy egy férfi) sokáig húzza egy komoly érdeklődő agyát, a másik fél ugyanis komoly érzelmeket él meg. A puncihoz jutás teljesen más kérdés, hiszen azt meg lehet valósítani bármilyen random estén. Udvarolni azonban annak szokás, aki iránt komoly érzelmeket táplál az ember - legalábbis én így látom.

2019.05.14. 15:47:05

@feketehun: tökéletesen értem az álláspontod. De (mint azt te is tapasztaltad, és azért a mai leírásből is kiolvasni ezt) ez a lehető legrosszabb hozzáállás egy férfi részéről a nőkkel kapcsolatban. Ezt minél hamarabb ki kell nőni, hogy a nőket védelmezni, óvni stb kell, korrektnek, tisztességesnek lenni velük stb. Aki így áll hozzá, azt szétszopatják a nők, már ha egyáltalán hozzájuk jut. :)

A mondandóm lényege az lett volna, hogy a külső társadalmi normák és elvárások miatt a csaj úgy érzi (és te ebben erősíted meg őt), hogy most választási helyzet van, amiben van egy darab helyes út,a többi pedig inkorrekt hozzáállás. Pedig egyáltalán nincs választási helyzetben, hiszen nem KELL választania. Élhet mind a két srác adta lehetőségeivel. Még úgy is, hogy nem teljesen őszinte velük. Mert miért ne tehetné? Senkinek nem fog ártani ezzel, hiszen megadja nekikk azt amire ők vágynak, a szexet vele. De ha jobban végig gondoljuk és lelki sérülést okoz majd valamelyiknek, azzal is csak igazából jót tesz majd neki, mert kicsit megedzi, felnyitja a szemét a nőkkel kapcsolatban.

Ez a csaj most nem akar kapcsolatot EZEKKEL a srácokkal. Még az exén sincs túl. Nem is szabad most még egy jó darabig kapcsolatba bonyolódnia, amíg teljesen le nem zárja az előzőt. Ehhez megvan az a szerencséje, hogy viszonylag jó csaj, és máris akadtak neki is szimpatikus jelentkezők.

2019.05.14. 16:08:01

Mindkét srác tudja, hogy nem akar kapcsolatot. Nyilván nem egyéjszakázni akar, hiába rakta fel a polcra az ötletet..
Ez a nő az életben nem tudna kezelni egy random szexet - milyen meglepő, talán ezért vívódik ennyit.
Szexet akar kötöttségek és újabb sérülés nélkül. Ráhúzzátok a vizeslepedőt egy olyan társadalomban, ahol a viszony mint lehetőség teljesen megszokott lett, szeme se rebben lassan senkinek.
Mégis mit kéne tennie? Holnap odaállni eléjük és behasalni az alá akit este kimatekolt? Kicsit el kéne vonatkoztatni a minden nő kurva, akár fekszik, akár nem (ilyen tudjuk hogy nincs, csak nem vallja be) dogmától.
Ha nem kellesz valakinek, azért nem kellesz mert nem voltál elég jó. Ennyi. Nem kell ideológát gyártani a másik erkölcsi szintjéről - amit másokkal ugrik meg.

2019.05.14. 17:11:20

@feketehun: Nem feltétlen inkorrektség, mert valószínűleg közben ő sem csak élvezi a helyzetet, hanem agyal, hogy mi legyen. Mert ugye vannak az ösztönök, meg vannak az érvek. Itt van ez a cikk, elsőre kicsit bugyutának tűnik a kis videóval, meg listaírással, de az alapgondolata nagyon jó:

"Az emberek általában nem azt választják ösztönösen, aki jó nekik, aki mellett boldogok lehetnek, hanem azt, aki ismerősnek tűnik."

"Így aztán ösztönösen nem feltétlenül olyan párt választasz magadnak, aki mellett biztonságban érzed magad, és aki megértően támogat az egyéni kitejesedésedben, hanem azt, akivel a kapcsolatod hasonlít a gyerekkorodban megélt kapcsolatokra. Nem azért választasz valakit, mert jó lenne neked, hanem sokszor éppen ezért NEM választasz valakit. Mert a kedvessége, a társasága, a hozzád való viszonya túl „édes”, és ez furcsa, idegen."

divany.hu/eletem/2017/12/28/bolcsen_valaszd_meg_kibe_szeretsz_bele/

Ha pedig téged mindig az ilyen vacilálós nők vonzanak, az is megérne egy kis önelemzést :)

feketehun 2019.05.14. 18:11:51

@Captain Admin: A saját filozófiád talaján állva teljesen koherens, amit írsz, nem is nagyon akarok (nem is tudnék) belekötni. Az én véleményem annyiban különbözik a tiedtől, hogy én nem temetném a monogám párkapcsolat intézményét, minden nézetkülönbségünk már ebből következik.

Pl. azt írod, hogy a nők tenyéren való hordozása nem jó, mert az ilyen férfit csap szopatni fogják, már ha egyáltalán. És akár azt is mondhatnám, hogy igazad van, én személyesen viszont nem akarom kinőni ezt az attitűdöt, mert ezt érzem helyesnek, és hiszek abban, hogy a partnert is meg fogom találni hozzá - nekem pedig pont az lesz a tökéletes lány, aki ilyen kicsit régimódi, romantikus módon áll majd hozzá a kapcsolatunkhoz, meg úgy általában hozzám. De teljesen igazad van, a világ nem ebben az irányba halad, és a pofára ejtett romantikus srác nyilván tanulni fog az esetből, és meg fog keményedni kicsit a lelke meg az egója. Az már egy különbség a filozófiánkban, hogy szerintem ez egy nagyon szomorú folyamat, szerinted pedig (ahogy értem) ez a helyes út. Az biztos, hogy a te utad is járható, járnak is rajta sokan, én is többször elindultam már rajta, de végül mindig visszajutottam a személyiségemnek jobban megfelelő módszerekhez.

Egyébként azért állok a monogám párkapcsolat modellje mellett, mert nem látom az alternatíváját. Egy ősközösségben, ahol nagyjából mindenki szexel mindenkivel, kommunában élnek, a gyerekekre meg az asszonyok általában vigyáznak - na ott nem szükséges a monogámia, és akár jó modell is lehetne, de a mi társadalmunk nagyon nem ilyen. De akkor mi marad? Ha nem hiszek a monogám párkapcsolatban, akkor számomra csak az marad, hogy életem végéig járhatok a Mori2-be vagy valami hasonló helyre, abban bízva, hogy a horogra akad valaki... Én ennél sokkal jobban örülnék annak, ha egyszer hozzám jönne egy csaj, akit szeretek.

Annyit még, hogy nem akarom megmondani a csajnak, hogy mit tegyen, vagy mi a helyes, hiszen nincsen nálam az objektív igazság tudása. Szóval amit mondok, az nem azt jelenti, hogy egy helyes út van és kész, csupán annyit, hogy "feketehun" véleménye szerint egy helyes(ebb) út van, legalábbis helyesebb a többinél. Azt belátom, hogy kicsit túl szigorúan fogalmaztam az első kommentemben, viszont szerintem ez egy konstruktív beszélgetés, szóval ha a poszterína olvassa a hozzászólásokat, akkor meg fogja kapni a nézőpontok várt különbözőségét.

feketehun 2019.05.14. 18:22:47

@Sally and Billy: Akkor arra szorítkozom, hogy szerintem abban az esetben, ha a csaj látja, hogy a kedves csávó komoly érzelmeket és szándékot táplál iránta, akkor bizony el kell döntenie, hogy A, akarja őt vagy B, nem akarja és ezt meg is mondja neki vagy C, nem akarja, de talánban tartja. Szerintem inkorrektséggel csak a C válasz esetén lehet vádolni a lányt, és ebben az esetben is csak akkor, ha a kedves srác tényleg láthatóan szerelmes. Minden más eset a korrektség határain belül van szerintem is.

És hát az ön- és mások elemzése mindig érdekes és hasznos tevékenység :)

2019.05.14. 18:33:21

@feketehun: Azt kell megérteni/elfogadni és alkalmazkodni hozz, hogy a világ és benne mi emberek (férfiak és nők és a többi hulladék) jelentősen változunk, és a változás jól látható irányba halad. Párkapcsolati szempontból a változás a már rég múlt és régen nem működő monogám kapcsolatoktól mára eltolódott a mindenki kúr mindenkivel-ig.

A túlélés kulcsa mindig az alkalmazkodás volt. Aki sikeresen alkalmazkodik, az eredményes lesz, vagyis túlél. A többi vesztes. Mit jelent ez jelen esetben? Keresheted te a monogám és megbízható nőt, ha az eleve nem létezik, mert ösztönösen SEM olyan, ma pedig sem érdekében nem áll annak maradni, sem az elvárások felé nem ezek. Garantált, hogy folyamatosan szopni fogsz, ahelyett, hogy téged szopnának azok a nők, akik átlagosan, ma évente leszopnak 1-2 faszt. Természetesen dönthetsz úgy, hogy te ezt az utat járod, de soha, senki és semmi nem fog ezért megjutalmazni. Annak viszont nagy az esélye, hogy idővel, amikor már öregszel, meg fogod bánni, hogy mit hagytál ki.

"Egyébként azért állok a monogám párkapcsolat modellje mellett, mert nem látom az alternatíváját."
Pedig van, én már próbáltam is. Az tény, hogy egy párkapcsolatnak, amiben mind a két fél komolyan veszi a másikat, rengeteg előnye van pl a szingli életvitelhez képest. Ketten sokszor sok esetben sokkal könnyebb boldogulni, mint egyedül. De a legtöbb esetben egy ilyen érdekszövetségnek amit párkapcsolatnak hívunk alapfeltételének veszik a szexuális kisajátítást, a szexuális kizárólagosságot, amit 70-90% arányban nem tart be valamelyik fél. Vagyis ez nem működik. Miért nem? Azért, mert a felek nem tartják be, mert nem éri meg, nem betartható, nem vállalható ez a kitétel.

Mi a megoldás? A megoldás a félig nyitott kapcsolat. Vagyis korrekten, megbeszélve, közösen felállított szabályokkal, mértékkel kalandozgatva, vagy pl szeretőt tartva, párcserézgetni stb stb. Egyénfüggő kinek mi válik be, megbeszélés kérdése. Nekem az az ideális, amikor egy fix nőm mellett van egy másik szeretőm. És elég az egy. Ez hosszabb távon is működik ha megmarad a bizalom, véleményem szerint még erősebbé is teszi a szövetséget, minden előnye megmarad a párkapcsolati létnek, de a legfőbb hátránya eltűnik, ami a másokkal való szexuális élményekről történő lemondás.

Véleményem szerint sokkal jobb korlátozottan megosztani az élettársad, mint hazugságban élni, és úgy elviselni, hogy ki tudja hány emberrel osztja meg magát a hátad mögött.

2019.05.14. 19:18:12

@Captain Admin:

"Nekem az az ideális, amikor egy fix nőm mellett van egy másik szeretőm."

Mármint két fix szeretőd van, akiket ridegtartásban tartasz, nehogy már elbízzák magukat, dolguk végeztével meg kidobod őket. Az egyéb társas igényeidet pedig a blog.hu-n próbálod kielégíteni vadidegen emberekkel.

Feketehun tök normálisnak tűnik, minden esélye megvan, hogy egyszer tartalmas kapcsolata legyen. Szóval valószínűleg inkább te fogod visszanézve megbánni, hogy ilyen üres életet éltél.

2019.05.14. 19:32:33

@Sally and Billy: 1 fix nő és mellette egy szerető.

"Feketehun tök normálisnak tűnik, minden esélye megvan, hogy egyszer tartalmas kapcsolata legyen. "
35 fölöttinek saccolom. Elvileg a szexpiaci értéke magas, de ezzel a mentalitással örök kudarcra van ítélve. Lehetősége azonban van változtatni. Máshogyan nem lesz eredmény, maximum az illúziója mint a legtöbbeknek, és a háta mögött fogják dugni a nőjét azok, akik jobban átlátják ezt a mai rendszert, és érdemben alkalmazkodtak is hozzá.

feketehun 2019.05.14. 19:49:09

@Captain Admin: Jól van, akkor egyetértünk, csak máshogy használjuk a fogalmakat. A félig nyitott kapcsolat szerintem rendben van, de én ezt még monogám alapú kapcsolatnak tekintem. A "gámia" görögül házasságot jelent, ebből adódik hogy a monogámia annyit tesz, hogy egyNEJŰség, vagy hogy úgy mondjam egy-feleségűség. Egy nyitott párkapcsolatban is full egyértelmű, hogy ki a feleséged és ki az, aki harmadik félként van jelen - ő a szeretőd, te is ezt a kifejezést használtad. De ez tényleg csak nevezéktani kérdés.
Ahhoz pedig, hogy legyen kinyitni való házasságod/élettársi kapcsolatod, ahhoz először meg kell találni a feleségedet, aki attól függetlenül az első számú társad lesz, hogy adott esetben mind a ketten külső szereplőkkel oldjátok a kötelezettségeket. Magyarul kompromisszumos megoldásként teljesen legitimnek tartom a nyitott kapcsolatot, de lássuk be, hogy az attól még egy kapcsolat, nem pedig a mindenki-kúr-mindenkivel felállás.

feketehun 2019.05.14. 19:54:30

@Sally and Billy: @Captain Admin:
Hahaha, nagyon kedves tőletek, hogy normális embernek saccoltok így elsőre, egyébként 30 éves vagyok, és így ismeretlen anonim módon ki merem jelenteni, hogy lehet, hogy éppen most találtam meg a számomra megfelelő csajt, ezért is merem ilyen lelkesen osztani az észt. Remélem, hogy neked is lesz olyan csajod, aki mellett nem fogod szükségét érezni az egyéb nőknek, ha pedig mégis, akkor remélhetőleg ő is hasonlóan rugalmas lesz.

2019.05.14. 20:03:54

@Captain Admin: És ez a nő miben különbözik a szeretőtől? Vele élsz, vele szerveztek közös programokat, megosztjátok egymással minden bánatotokat, örömötöket, segítitek egymást az előrejutásban? Bocs, de a hsz-eidből nagyon nem ez jön le. Ha lenne melletted egy ilyen társ (értsd: ha képes lennél megszerezni és megtartani egy ilyet), akkor nem így kommunikálnál a nőkről.

2019.05.14. 21:00:38

@Sally and Billy: "értsd: ha képes lennél megszerezni és megtartani egy ilyet"
Ha valóban olvastad volna a hozzászólásaimat, akkor nem írnál ilyen hülyeségeket. 54x írtam már le csak itt a csp-n, hogy mennyi és milyen kapcsolataim voltak/vannak. További figyelmes olvasást kívánok!

2019.05.14. 22:35:42

@Captain Admin: Ja, ezerszer leírtad már, hogy lányokat szoktál szexre idomítani, meg hogy mások nőit szoktad sunyiban dugni, meg a gyereked anyját is rengetegszer emlegetted már, mint pontagyút/agyhalottat, de normális párkapcsolatról még soha nem írtál (legalábbis az utóbbi egy évben, amióta olvasom a csp-t, biztos nem). Ezek alapján meg bárki eldöntheti, mennyire vagy te hiteles szakértő párkapcsolati témákban...

God Harald 2019.05.15. 01:01:23

@Sally and Billy: miért, aki engedi hogy egy ilyen tróger belepetézzen, az szerinted nem pontagyú?:)))

Nancsibacsi 2019.05.15. 08:12:04

A poszter nem írta le, de 13 éves, a két férfi meg 12 illetve 14 - szóval csak óvatosan azzal a 3-as szexszel.

satie · http://321.hu/sas 2019.05.15. 08:51:54

nem értem az őrlődés tárgyát, ha a posztinka még nem akar kapcsolatot. Kapcsolatot meg szerintem akkor akarjon valaki, ha adni akar valamit a másiknak és pontosan tudja, hogy mit és kinek.

2019.05.15. 09:06:25

@feketehun: "A "gámia" görögül házasságot jelent, ebből adódik hogy a monogámia annyit tesz, hogy egyNEJŰség, vagy hogy úgy mondjam egy-feleségűség. "

A poliGÁMia gyűjtőfogalom..a többpartnerűséget(több házastársat) a többnejűség meg a poliGÍNia (a több pasis felállás a poliandria..
Persze ez sem igazán pásszentos, mert jogi értelemben nálunk ilyen nincs.. és a poligíniát/poliandriát is lehet cizellálni, az együttélés módja alapján..pl: politerritoriális poligínia :) (Amennyiben nem egy fedél alatt él a hárem összes tagja.) ellentéte értelemszerűen a monoterritoriális poli...

borzlány 2019.05.15. 09:21:19

@feketehun: ne hagyd magad lebeszélni a normális hozzáállásról. Itt rengeteg barom kommentel mindig, saját tapasztalat alapján állítva, hogy az emberiség kollektíve leszokott a monogámiáról, stb.
A csendes többség (vagy legalábbis egy jó nagy csoport) meg köszöni szépen, jól megvan a saját házasságában, kapcsolatában, anélkül, hogy folyamatosan kikacsintgatna belőle. Mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy olyan életet alakítson ki magának, amiben nem éli meg lemondásnak azt, ha lehorgonyoz egyvalaki mellett. Gyereket nevelni, meg általában élni is sokkal jobb békés környezetben, ahol nincs folyamatosan a levegőben az, hogy vajon melyik fél éppen merre járhat.

A poszthoz: ha szeretél túllenni a szívfájdalmon, nem érdemes efféle lelkifurkás helyzetbe hozni magad, mert csak bonyolítod az életedet, és nem tudsz gyógyulni. Az egyéjszakás pasit ejtsd - ilyen lelki alkattal vsz úgyis belezúgnál, és nem hiányzik, hogy pofára ejtsen egy bugyivadász. Még jobban járnál, ha nem pasiznál, hanem más dolgokkal foglalkoznál, pl meló, hobbi, stb. Az legalább épít téged, a pasikon való agyalástól meg csak ráncosabb leszel.

2019.05.15. 09:45:50

@borzlány: "A csendes többség (vagy legalábbis egy jó nagy csoport) meg köszöni szépen, jól megvan a saját házasságában, kapcsolatában, anélkül, hogy folyamatosan kikacsintgatna belőle."

A csendes többség csendben szenved... ;)

2019.05.15. 09:52:00

@borzlány: csendes többség jól elbújt..
Válások, kiégett párok ez a látható többség. Tetszik, nem tetszik, a hűség mint fogalom lesüllyedt az ezotéria szintjére, néhány zakkant őrült hobbijának tartják.
Ez nem jó irány.. De attól még tény.

Anita Nagys 2019.05.15. 09:53:09

@feketehun: a Joisten mentse meg a noket a hutlen ferfiaktol..

2019.05.15. 09:57:15

@TSEPKE: A hűség értéktelenné vált.. az egyéni boldogság forrásává a carpe diem életvitel vált.. a férfiaknál meg a totális eltolódás érezhető a szex felé. Mind mennyiségi (főleg) mind minőségi téren..utóbbi ugye kettőn álló vásár..itt lehet kis engedményeket látni.

borzlány 2019.05.15. 09:57:16

@Womb Raider: végülis ha az emberek tömegeinek az a legfőbb gondja, hogy nem dughat bárkivel akit meglát, végülis egész jó világban élünk :)

Mancilla Pectoralis 2019.05.15. 09:58:16

@Nancsibacsi: :D Ez jó volt.Amúgy tök korrektek a mostani hsz-ek.Nem lehúzósok, észérvek vannak, tetszik.

2019.05.15. 10:10:33

@Womb Raider: konkrétan nagyon maximum két év. Utána vérmérséklet és neveltetés függő, hogy szeretőt tart /kicsinálja a nőt a frusztrált idegtől /dobbant.
A "keresem az igazit" szöveg mögött pedig gazdag és bőkezű férfiak, másik oldalon max 25 éves modellek állnak elképzelésként. Addig is randizunk azzal aki jut jeligére..

borzlány 2019.05.15. 10:30:21

@TSEPKE: nem tudom, én tudom hogy alapvetően egy válogatott közösségben élek, de általában tök normális családokkal, párokkal vagyok körülvéve. Persze nem látok be a hálószobákba, de valahogy nem bírom elképzelni, hogy a nyugis, kiegyensúlyozott családokban apu-anyu kefélni járna.

2019.05.15. 10:39:07

@borzlány: nem kétlem, hogy van ilyen. Én is jópárat ismerek, tisztelem is őket érte.
De felteszem a kérdést, szerinted amikor apu beújít a húszas kolléganővel, akkor anyu ezzel turnézik a baráti körben? Pláne ha nincs olyan helyzetben, hogy válás esetén egyedül is boldogul és nem albérletben /hó közepétől nulla forintból vegetálás vár rá? Ezt akkor tudod meg, ha szétmentek és anyu rájön, hogy annyi a szégyene, hogy egy kamaszkorban megrekkedt kölyökhöz ment hozzá.. Nézz körül, általános nézet, amelyik kutya otthon jól lakik az nem eszik máshol.. Ugyanmár, rengeteg kutyát ismerek aki otthon /szomszédban /bárhol is szeret enni- olymindegy hol mit kap.

feketehun 2019.05.15. 10:43:49

@borzlány: Egyetértek veled, de a Captain Admin által megfogalmazottakat sem tartom eleve elvetendő érveknek.
Szerintem azt kell látni, hogy egy kialakulóban lévő párkapcsolat idején a hűtlenség, mint kategória nem szabad, hogy felmerüljön, többek között azért, mert komoly érzelmi károkat tud okozni az elszenvedő félben, másrészt pedig megkérdőjelezné a másik fél iránt táplált érzelmek, szándékok komolyan vehetőségét. Ezért is írtam, hogy személy szerint a monogám párkapcsolat talaján állok.

A másik oldal bizonyos idő elteltével válhat aktuálissá. Az ember olyan lény, amely egyfelől öregszik és ezzel a szexuális érdeklődése idővel csökken általában is csökken, másfelől pedig kíváncsi természetű. Ebből szerintem az következik, hogy a szexuális hűség elvárása hosszabb távon (mondjuk kb. 5 év után) könnyen megmérgezheti a házasságot / kapcsolatot, könnyen kitermelhet egymástól elhidegült, feszült, boldogtalan embereket. Éppen ezért lehet jó alternatíva az, ha a felek egy idő után kinyitják a kapcsolatot, és életük felpezsdítése érdekében belemennek egyszeri kalandokba. Utána egymással is ismét jobban érezhetik magukat. Persze nagyon fontos ebben, hogy konszenzuális és kölcsönös alapon történjék mindez. Nekem egyébként nincsen tapasztalatom ilyen nyitott párkapcsolatról, de úgy sejtem, hogy ha 10 év múlva az akkor X éve tartó házasságomban a kihűlés veszélyét fogom közeledni látni, akkor meg fogom fontolni, hogy előálljak ezzel a felvetéssel.

2019.05.15. 10:46:03

@borzlány: Alamauszi nyuszi nagyot ugrik..

@TSEPKE: A sugarbaby/sugardaddy más történet, eufemizált prostitúció, nem több..
Egyébként ez az egó/önös érdekek dominálta életvitel az élet más területein is egyre zavaróbban jelenik meg. Pillanatnyi érdekek mentén is képesek hosszú távon kétes kimenetelű döntéseket hozni.. csak a most..meg maximum a holnap délutánig terjedő időtáv a lényeges. A házasságra visszatérve.. sajnos én sem vagyok meggyőződve, hogy a 'régi', társadalmilag elvárt forma és mód kompatibilis az emberi habitussal.. ha nemek szerint nézzük..és a férfiakat vesszük, úgy még hangsúlyosabban érzem ezt..
Ha az embereknek nem kellene annyira megfelelniük bizonyos helyesen/helytelenül értelmezett elvárásoknak megfelelni (sőt.. nem kellene kötelességszerűen élniük) hanem mentalitásukhoz igazodóan kedvezőbb konstrukciók mentén.. talán jobb lenne. Bár ugye a gyerekek miatt ez nem ennyire egyszerű.. Szóval ugyan vannak válaszaim, de kérdésem messze több.

2019.05.15. 10:51:05

Ja..és a lényeg: két pasi között nem őrlődni kell..hanem ...izzadni!

2019.05.15. 10:54:48

@Womb Raider: bármit meg lehet beszélni egy kapcsolatban. Mindig van olyan kompromisszum ami mindkét félnek megfelelő.
A gond ott kezdődik, ha nem kommunikálunk /kegyes hazugságokba burkolózunk,illetve amikor már az elején nem mondja el valamelyik fél, hogy figyelj én csak dugni /stabil szeretőt /házasságot akarok. Klasszikus trágyagörgetés, ha már az elején hazugsággal indul - azt se képesek őszintén elmondani, mit is akarnak a másiktól. Rendszerint persze azért, mert ők maguk sem tudják, mit akarnak, csak nyaggat anyám meg benne is vagyok a korban, már megint én kaptam el a csokrot a barátnőm esküvőjén.
Na most egy ilyen bohóckodásba becsúszik egy gyerek, éjszakázás, átmeneti zavar az ágyban - és pislogunk, hogy de hát olyan szépek voltak, azt hittük örökké!

2019.05.15. 11:06:47

@God Harald: De, csak hát úgy tűnik, hogy Kupak Kapitány pechére még az ilyen kikúpált, pontagyú penészvirágok egója is felébred 30 után. És ebből véletlenül sem azt a következtetést vonja le, hogy ezek az alá-, fölérendeltségen alapuló kapcsolatok hosszabb távon működésképtelenek, hanem hogy a harmincas nők mind selejtek!

NEXUS6 2019.05.15. 11:15:15

Elszakadva a téma végletekig általános tárgyalásától, az az minden pasi egy gyökér, minden csajszi kúrva, én kicsit elemezném, hogy miről is szólhat még ez a kis háromszög.

Szerintem ez egy tipikus EGO-játék.
Poszter hölgy előző kapcsolatából dobva lett, meg ahogy írja egyéb gondjai is voltak, az-az az egóját kicsit lealázták. Jön két krapek, akik közül valszeg egyik se az az űberfaszaszupermen, akibe azonnal beleszeret ezért írja, hogy nem tud dönteni. De miről is van szó? Fenntartja ezt a játékot, ami csak ezt a célt szolgálja, hogy az egóját hízlalja, ahogy két faszi is kűzd a kiskegyeiér. Azonban abban a pillanatban, hogy dönt valamelyik mellett ez a lufi kipukkad, mehet bele egy szokásos kapcsolatba.
Srácok is kűzdenek egymással, nálluk is ilyen ego-harc lehet mögötte, nehogy már a vetélytárs vigye a csajszit. Mindenki maxigáz be van feszülve.

Ebben a szituban mikor lehet valójában pofáraesés? Ha az egyik srác lelép valami másik csajjal és csókolom. A háromszög másik két tagja egyszercsak rájön, hogy még sem olyan érdekes a másik és ők sem jönnek össze.

2019.05.15. 11:28:59

@TSEPKE: Örülök, hogy ezt írtad..így nem nekem kell. Tökéletesen egybevágó a véleményünk!
Csak sajnos sokan az őszinteséget áldozatnak gondolják..miközben az maga a lehetőség..
A szőnyeg alá söpört sérelmeken, problémákon egyszer úgyis felbukunk.. miért nem jobb rögtön akkor tisztázni, amikor felmerülnek?
..viszont .. és ugye ezen sokan megsértődnek.. ehhez kell tudatosság és intelligencia. (Nyilván tapasztalat/érettség is, de itt is az a helyzet, ha nincs alap, nem lesz építmény se.)

2019.05.15. 11:30:21

@NEXUS6: "Szerintem ez egy tipikus EGO-játék."

Talán.. de az esetek legnagyobb hányadában mindez elemi ösztönök szintjén vezérelt és minimális gondolkodást, tudati kontrollt takar.

Malina Rolend 2019.05.15. 11:33:36

Ez nem a legjobb párkereső oldal, mert ugyanazok az arcok jelennek meg állandóan, minden látogatáskor. Ezek sosem kelnek el? Vagy rég meghaltak, de pörögnek az idők végezetéig? Kamu az egész. A kutya a legjobb :)

bElannaTorres 2019.05.15. 12:06:21

a kedveset választanám a helyedben.

Malina Rolend 2019.05.15. 12:14:32

@feketehun: "a hűtlenség, mint kategória nem szabad, hogy felmerüljön, többek között azért, mert komoly érzelmi károkat tud okozni az elszenvedő félben, másrészt pedig megkérdőjelezné a másik fél iránt táplált érzelmek, szándékok komolyan vehetőségét." Csak az elején? Tényleg? A beetetéskor? "a szexuális hűség elvárása hosszabb távon (mondjuk kb. 5 év után) könnyen megmérgezheti a házasságot / kapcsolatot" Ez nem elvárás. A hűség nem elvárás. Nem annak kéne lennie. A kutyám is hűséges, de egy nagyobb kolbászért símán itthagyna. De ő egy kutya... Az ember is az? (Tudom... egy szuka ráadásul :) Nyitott kapcsolat. Mindenki mással dug. Így megmenti a kihűltet. Oks.

enrikokaruszo 2019.05.15. 12:30:24

ismerik egymást? hol él ez a nő, akkor mindenki tud mindent, a kocsmában már fogadásokat is kötöttek az esemlnyre

ördögszekér v2 2019.05.15. 12:35:20

@TSEPKE: Nézz körül, általános nézet, amelyik kutya otthon jól lakik az nem eszik máshol.. Ugyanmár, rengeteg kutyát ismerek aki otthon /szomszédban /bárhol is szeret enni- olymindegy hol mit kap.

Hogy ez mekkora önáltató baromság pedig! Én csak csöndben mosolygok magamban amikor ilyet hallok. A világért sem robbantanék ki senkit ebből az illúzióból, de őszintén nem értem, ezek az emberek tényleg egyetlen darab emberhez vonzódnak, az épp aktuális társukhoz? A megcsalás döntés kérdése, kinek mi fér bele, de ne mondja már nekem senki, hogy csakis élete választottját kívánja meg.
Arról nem is beszélve, hogy nincs az a fejedelmi étel, amit ne unna meg a "kutya", ha minden nap azt tolják elé. Még a törpenyulam is havonta megunja az épp aktuális szénáját, én meg keresgélhetek neki valami mást. :)

2019.05.15. 12:40:54

@borzlány: "A csendes többség (vagy legalábbis egy jó nagy csoport) meg köszöni szépen, jól megvan a saját házasságában, kapcsolatában, anélkül, hogy folyamatosan kikacsintgatna belőle."

Ezt mire alapozod? Te honnan tudod biztosan, hogy a férjed/élettársad a kapcsolatotok alatt nem dugott/szopatott meg más nőt soha? Ilyet csak kétféle ember tud kijelenteni.
- a buta
- az aki 100% biztonsággal ellenőrzi a partnerét.
Te melyik vagy? Gondolom az ellenőrzős. Írsz pár ellenőrzési módszert, amire alapoztad a kijelentésed mások, vadidegenek nevében is?

Amiben te élsz, az egy feltételezés, illúzió. Ellenőrzés nélkül csak feltételezhetsz, nem tudhatsz. Amint a megfelelő módszerekkel megszerzed az ide vonatkozó ismereteket, akkor leszel a tények ismeretében, amit így látatlanban is mondom, hogy nem az amit most annak gondolsz. Mert ha egy nő ennyire vakon van, azt csak a hülye nem csalja meg. :)

"@feketehun: ne hagyd magad lebeszélni a normális hozzáállásról. Itt rengeteg barom kommentel mindig, saját tapasztalat alapján"
Így is van. Nehogymár olyannak higgyen, akinek saját tapasztalata IS van, inkább higgyen neked, aki álomvilágban él, elméleti tudás és tapasztalat nélkül. :) Nem semmi érv. :D

Jajj ti nők, hogy rettegtek ettől, hogy egyszer csak kicsit kinyílik a balfasz tömegek szeme, és azonnal elinflálódik a puncitok. A félelem jogos természetesen és a balfaszok szerencséjére, ezért is született meg ez a kommented. :D

szanalmas 2019.05.15. 12:43:18

@Sally and Billy:

Az hogy ki hiteles szakértő párkapcsolati témákban, az értelmezhetetlen. Az emberi párkapcsolatok nem fekete-fehérek, és túlnyomórészt meg sem értik az emberek az eltérő típusú érzelmeket. Az emberi párkapcsolatok alapjai az egyének, akik egy érzelmi-értelmi skálán 0/100-as (EQ), illetve (kb.) 40/100-as (IQ) skála szerint részesülnek érzelmi és értelmi értékkel. Nyilván a párkapcsolatokban ez eltérő lehet mind a két embernél, azaz elég komoly eloszlás lehetséges, még ha 5-ös , 10-es egységekkel kalkuláljuk is.
Egyszerűbb példával: gondolom, sokan ismerik a Sheldon Cooper (The Big Bang Theory), vagy Saga Norén (A híd) karaktereit, akik kb. az EQ 5, IQ 150 kategóriába esnek, illetve Shakespeare Rómeó és Júliáját, akik mondjuk EQ 100, IQ 110 kategóriákba sorolhatók.
Nos, ez a valóságban is így működik, a 0/100, 40/100 skála szerint elosztva, ahol mondjuk nagyrészt a középérték dominál, ezért is komoly probléma az emberi párkapcsolat, és mivel az IQ-EQ szintek korlátozzák a dolog megértését, ezért nagyon nem könnyű "beleátni" a más értékkel bírók "lelkébe", főleg alulról felfelé.
Ezért érdekes, és nehezen érthető a posztok tartalma, és ezért van ennyi különböző vélemény.
Nyilván az ebben a posztban leírt kb. EQ 50/IQ 110 "hölgy" szerelemről alkotott elképzelését már egy EQ 80/IQ 110 típusú ember is nehezen veszi be, és nyilván ezért nem népszerű egy önjelölt alfa EQ30/IQ110 értékekkel, ahogy osztja a világképét.
Nyilván ezért is nevetséges az, ahogy viselkedést standardizálni próbál egy "komoly" (lol) "párkapcsolati tanácsadó", vagy egy pszichológus. Gondolom, ennek akkor lenne értelme, ha kb. tudná az ember, hogy ilyen szintűek az alanyok, de ő meg maximum közeli, hogy érthesse is őket. Ezért lehet létjogosultsága annak, hogy egy EQ 50/IQ 100 ember tanácsokat ad az EQ 40-60/IQ 90-110 típusú embereknek, mert ők vannak szinten, a legtöbb eltérő típus csak értetlenkedhet rajtuk.
Ez az egész kb. rámutathat arra, hogy miért olyan viccesek a párkapcsolatok a Földön. Nyilván ez a módszer elvileg ráhúzható a társadalmi kapcsolatokra is, amik szintén mókás dolgok. Az ember egy "viccesen" érdekes faj, vagy valami ilyesmi...

2019.05.15. 12:48:33

@szanalmas: uhh.. Ehhez iszom egy kávét gyorsan így ebéd után :-))

borzlány 2019.05.15. 12:54:43

@feketehun: hát, kinek a pap, kinek a paplan. Az élet hosszú, aztán sok minden előadhatja magát évtizedek alatt.
Én a részemről minél több pasival találkozok, annál jobban értékelem a férjemet :)

2019.05.15. 12:58:01

@borzlány: "de valahogy nem bírom elképzelni, hogy a nyugis, kiegyensúlyozott családokban apu-anyu kefélni járna."

Ebből látni, hogy milyen kis fogalmatlanka vagy, aki buborékban éldegéli a kis életét, de azért nagy hanggal próbálsz benntartani valakit a tudatlanságban, hogy garantáltan kihasználhassa majd őt a jövőben IS egy nőtársad. Te már a sokadik nő vagy itt aki ezt teszi. Úgy vagy geci, úgy akarsz másnak ártani, hogy abból neked még csak előnyöd sem származik közvetlenül. Pusztán csak érdekelt vagy abban, hogy egy kihasználható pasival sem legyen kevesebb még véletlenül sem.

Az, hogy te valamit nem láttál és nem tudod elképzelni sem, attól még létezhet és valószínűleg létezik is. Amiről sokan állítják, hogy létezik, az valószínűleg még nagyobb eséllyel létezik, mint amiről soha még csak nem is hallott senki.

Ha tanulni akarsz, jó helyre keveredtél. Majd womb raider kommenttársnő elmagyarázza neked első kézből, tekintettel a 15 éves gecinyelő (bocsánat..., swingeres) múltjára, hogy pont azok a párok/házaspárok élnek eléggé nyitott kapcsolatban, akik kívülről is sugárzóan jól érzik magukat együtt, akár még 25 közös év után is. Amire minden okuk megvan, hiszen lemondások nélkül élhetik azt az életet, amiben még a párkapcsolat előnyeit is kiélvezhetik.

Akikről pedig te azt gondolod (így a saját kapcsolatodról is), hogy tök jól megvannak félredugás nélkül is, azoknál a leggusztustalanabb félredugások mennek legalább az egyik oldalról. Pont ezért vannak csöndben és kerülik a konfliktust, nehogy elszólják magukat véletlenül, vagy valamivel bebukjanak.

Konkrétan ma már ott tart ez a dolog, hogy egy nő örülhet, ha nem akkor tudja meg, hogy a férje fiatal fiúkat vagy transzvesztitákat kúrogat a szabadidejében, amikor már kiderült egy orvosi rendelő folyosóján,h hiv pozitív, miközben ő csak a férjével dugott egész életében. Egy ismerősöm (miután kiderült,h megcsalták és azonnal elszaladt egy std tesztre) látott egy ilyen nőt, összeesett a folyosón amikor megkapta az eredményt.

Lényeg a lényeg, a tények ismerete nélkül csak álmodozás van, abból pedig a mai világban rendszerint pofára esés következik.

borzlány 2019.05.15. 12:59:52

@szanalmas: Rómeó meg Júlia mint EQ 100? Basszus Rómeó még bőven a szívszerelme után sír, amikor meglátja Júliát, és beleesik, és onnantól ő a szívszerelme. Mondjuk legalább nem várták meg, hogy a 3 napos románc 30 évessé válik, és menthetetlenül ellaposodik :)

NEXUS6 2019.05.15. 13:04:02

@szanalmas: Kicsit általános megfogalmazás, de egy aspektusára a párkapcsolatoknak rávilágít. Azonban az EQ, mint kategória nyilván túl általános, ahogy írod is, ahhoz, hogy minden esetben csak ez lenne önmagában a probléma.

Alapesetben X csajszi megismerkedik Y sráccal, aki korban, érdeklődésben stb megfelel, aztán lekűzdve minimális előző/aktuális párkapcsolatból adódó kis puttonyukat, pár nap/hét isemerkedés/udvarlás után összejönnek, és pont.
Ha ez mégsem így játszódik le ott jönnek be azok a defektusok, amelyek nem biztos, hogy EQ-hoz kötöttek, spec tapasztalat, amit nem tud feldolgozni és amit pl. mint nagy-csalódás/félelem/szimpla megjátszott gyökérség kommunikál le.

Ha elfogadjuk a kommunikáció tartalmát, akkor a felszínt kapirgálva belemegyünk abba a játékba, ami miatt adott emberke nem képes adott szituban funkcionálni. Igazából arra kell bíztatni, hogy lépjen ki a megszokott rutinból, ha valami miatt nem jönnek össze a dolgok, pl. nem tud poszterhölgy dönteni, vagy Rendszergazda Kapitányunk megfelelő hosszútávú gyereknevelésre alkalmas párt találni magának. Ez EQ 150-nél is előjöhet.

2019.05.15. 13:09:36

@Captain Admin: ÁÁÁÁ!!! Agymin Órvezető! De jó is kendet látni.. látom megint megfordult a perisztalktika.. biztos a garat ingerlése váltotta ki! Majd, ha végzett, öblögessen és egyen pár szem negrót.. kellemes leheletet biztosít és világít a setétben!

"Konkrétan ma már ott tart ez a dolog, hogy egy nő örülhet, ha nem akkor tudja meg, hogy a férje fiatal fiúkat vagy transzvesztitákat kúrogat a szabadidejében, amikor már kiderült egy orvosi rendelő folyosóján,h hiv pozitív, miközben ő csak a férjével dugott egész életében."
Mindig ezek a szomorú családi történetek.. apád téged is vert, vagy csak anyut? Ne aggódj, lobotómiára már nincsenek hosszú várólisták.. jelentkezz még ma!

2019.05.15. 13:10:18

@ördögszekér v2: "A megcsalás döntés kérdése"

Ez egy hatalmas hülyeség. A megcsalás lehetőség kérdése. Van az a mondás, hogy a hűség, az a lehetőség hiánya. És ez nagyon igaz. Akinek van lehetősége félredugni ÚGY, hogy annak ne legyenek negatív következményei, az megteszi. Férfi is, nő is. Ma a nők még inkább megteszik, aminek több oka is van, de most nem ez a lényeg.

2019.05.15. 13:15:31

@ördögszekér v2: " Még a törpenyulam is havonta megunja az épp aktuális szénáját, én meg keresgélhetek neki valami mást. :)"

De azért még nem kapott rá töltött paprikára!

Abban igazad van, hogy a házikoszt lehet kulináris élmény.. de ettől még semmi kivetnivaló nincs abban, ha néha (vagy gyakrabban) eljártok együtt vacsorázni :)

2019.05.15. 13:17:32

@Womb Raider: nem mintha mindenben egyetértenék vele.. De én se poénból mentem el szűrésre válás után.
Ha naív voltál, legalább utólag próbáld rendbe hozni jeligére. Jól hangzik az ilyen csak a filmekben van szöveg, de azok alapja is a valóság))

2019.05.15. 13:19:58

@szanalmas: "Az emberi párkapcsolatok nem fekete-fehérek"

Eddig olvastam. Azt láttam, hogy sok EQ meg IQ van a kommentedben, de ez hogyan magyarázza azt, hogy a nők nem mind ugyanolyan szempontok szerint akarnak pasit választani, és a faszik nem mind ugyanolyan szempontok szerint akarnak nőt maguknak?

Mert a helyzet az, hogy minden nő és férfi ugyanazt akarja. A nők férfit, a férfiak nőt. Ez minden, csak nem bonyolult. Mondhatnánk fekete fehérnek is. De ha kicsit mélyebbre megyünk, ami amúgy már teljesen kimeríti ezt a kérdést, akkor kis átgondolás után könnyen beláthatjuk, hogy a férfiak szexet akarnak (pinát többnyire, és ez a nőknél van), a nők pedig első sorban előnyökhöz, erőforrásokhoz szeretnének hozzájutni, ami a legtöbb esetben a férfiaknál van, másod sorban pedig utódot szeretnének, amihez szintén férfire van szükségük, 80 ezer évig kb a gyerek felneveléséhez is.

Annak a törvényszerűségeit pedig, hogy ki milyen partnert talál(hat) magának reális eséllyel a másik nem tagjaiból, és kivel működhet nagy valószínűséggel a kapcsolat hosszabb távon, és hogyan lehet azt eredményesen működtetni, hibátlanul leírja a szintelmélet.

ördögszekér v2 2019.05.15. 13:20:25

@Womb Raider:
Maradt vegán, de az alpesi fű jobban csúszik. :)

Azt hiszem az együtt vacsorázás szimpibb, mint ha külön járnánk gyrosozni (főleg hogy egyikünk sem eszik húst:))

ördögszekér v2 2019.05.15. 13:22:55

@Captain Admin:
Ebben van valami. Magam is ismerek olyat, aki csak és kizárólag gyávaságból nem kúr félre, mert amúgy megtenné simán. Fosik a lebukástól, mert akkor oda a kész picsa meleg málé.

2019.05.15. 13:23:46

@Captain Admin: "Akinek van lehetősége félredugni ÚGY, hogy annak ne legyenek negatív következményei, az megteszi. Férfi is, nő is."

Baromság.. ez tartás kérdése.. nem baj, ha te ezt nem érted, nem ezért kedvellek.
Egy Férfi és egy Nő is kell rendelkezzen olyan szintű önkontrollal, hogy képes legyen a hűségre.
Azt ugye már az amúgy szexuális téren némiképp toleránsabb görögök is vallották, hogy az 'éthosz', a jellemesség olyasvalami, aminek megtartása több okból fakadó kényszeren túl igazán akkor értékelhető, ha az ember önmagából , saját döntése mentén cselekszik helyesen. A jó belülről, magunkból fakad, a morál kissé másabb, az a társadalom , a csoportnyomás hatására kialakuló iránymutatás..bár ez is vezethet ugyanoda.
Nem lehetetlen.. de erőfeszítést igényel..próbatétel.

2019.05.15. 13:25:58

@ördögszekér v2: Akkor minek a nyúl? Dísznek? :)

2019.05.15. 13:26:34

@borzlány: "Én a részemről minél több pasival találkozok, annál jobban értékelem a férjemet :)"

Nocsak. Az összes többi nő vajon hogyan értékeli a férjedet? Mondjuk egy olyan nő, aki tudja magáról, hogy elájul a szopásától minden faszi, vagy pedig csak simán kurvajól néz ki, mert bomba testbe született és már évek óta nem tud összejönni egy normális palival? Vajon egy ilyen kolléganő mennyi idő alatt veszi rá a férjedet arra, hogy bármiféle elvárás nélkül leszopja őt egy esős délután az irodában? Ha véletlenül pont a férjed orra előtt felcsúszik a kis fenekén a szoknya, vajon ő mit reagál erre?

Még akkor is gondolkodás nélkül lekúrja, ha veled éppen fél perce tette le a telefont, mert hívtad, hogy hétvégén megint jönnek anyádék. :D

szanalmas 2019.05.15. 13:27:49

@NEXUS6:

Hát igen, ez a skálázás is csak egy skálázás, a szélsőértékek különbsége viszonylag értelmezhető, de a középértékek különbözősége nehezebben. Az tuti, hogy egy Sheldon/Júlia kapcsolat gyakorlatilag kizárható, de mivel a társadalmi változatosság és a lehetőség is közrejátszik, meg persze a pszichés/biológiai állapot, sok esetben nem garancia a skálaazonosság sem, az igaz.
Nyilván lehet jó egy kapcsolat két ember közt, ha mindketten aszexuálisak, de nem sok lehetőséget látok egy okos-buta, vadparaszt-érzékeny, vagy szexőrült-aszexuális kapcsolathoz hosszabb távon, innentől fogva a skála is bukhat. Na persze pont ezért nincs szerintem "hiteles szakértő párkapcsolati témákban", főleg azokban, amiket meg sem érthet a "szakértő". Ezért tűnik agyfasz baromságnak némelyik komment, mert a kommentelő a saját világában reked, és el sem tudja képzelni, hogy azon kívűl létezik más is.

ördögszekér v2 2019.05.15. 13:30:26

@Womb Raider:
Aha :). Másfél kiló az egész, lejön róla a bunda, a fülek, egy kövér tengerimalacon több a matéria. :)

l_andras 2019.05.15. 13:38:54

@Captain Admin: nárcisztikus pszichopata az úr ugye? no sebaj, orvos tud ezen segíteni, persze ezt akarni is kell.

2019.05.15. 13:46:54

@TSEPKE: "nem mintha mindenben egyetértenék vele.. De én se poénból mentem el szűrésre válás után."

Az STD teszt kérdése kiemelten jól példázza azt, hogy milyen illúziókba ringatva és abban bent maradva élnek az emberek a párkapcsolatok (pláne a sajátjuk) vonatkozásában.

Akinek már volt oka félni, és volt bátorsága szembenézni a tényekkel, vagyis csináltatni egy full kivizsgálást, az tudja, hogy milyen szembenézni a valósággal. Kurva nagyot nyerhetünk (kiderül, hogy ez ami eddig volt ez nem csak illúzió, hanem ez a valóság) és kibaszott nagyot veszíthetünk (kiderül, hogy ez, amiben eddig éltünk csak egy illúzió és a valóság sokkal rosszabb).

Én amikor először (egy kalandozósabb időszak után, miután lekúrtam egy vadidegen csajt, akinek 2 hónap alatt én voltam a 9. vadidegen aki megdugta) elmentem egy STD tesztre, az életem átgondoltam oda-vissza, 500x. A legkülönfélébb fogadalmakat tettem magamban mindenkinek, csak ezt ússzam meg. Konkrétan folyt rólam az izzadtság a másfél óra alatt, amíg sorra kerültem. Erre rájött még a 2 hét, ami az eredmény elkészültéig kellett. :D

Kár tagadni, ehhez bátorság kell. Megméretni a valóságot, feltárni a tényeket kemény dolog. Nem egyszerűbb azt mondani miután megbasztunk 175 nőt (van ilyen haverom), hogy minek menjek szűrésre, semmi bajom"? Minek ellenőrizzem a férjem/feleségem, úgysem csal meg!? :D Ezt én hülyeséggel kombinált gyávaságnak tartom. Ez pedig egyéni döntés kérdése. De szerintem sokkal jobb most szembenézni a valósággal, mint kivárni azt, hogy egyszer csak pofán basszon kérdés nélkül.

2019.05.15. 13:47:16

@szanalmas: Szóval szerinted egy alacsonyabb képességekkel rendelkező ember akkor sem értené egy EQ>80, IQ>130 ember mondandóját, ha az egyszerűen, jól érthetően fogalmaz? (Most nyilván azokra gondolok, akik hajlandóak az értelmezésre, nem csak chit-chat céljából kommentelgetnek.)

feketehun 2019.05.15. 13:51:51

@Malina Rolend: Nem, nem a beetetésről van szó, ez nagyon derogáló kifejezés. Én arra gondolok inkább, hogy az első időkben úgysem akarsz mással lenni - vagy ha mégis, akkor tudhatod, hogy nem a megfelelő partnerrel kezdesz. Évek után viszont már más a helyzet, és szerintem a nyitott kapcsolattal összefüggésben nem is használható a "hűtlen" kifejezés, hiszen konszenzuális alapon dugnak félre. Ennek függvényében kijelentem, hogy a hűtlenség mindenképp elítelendő.

2019.05.15. 13:54:50

@l_andras: Gratulálok! Te vagy a 40. egyéniség itt, aki le pszichopatázott. De ha már szóba került (és mivel én mindig nyitott vagyok új és értelmes dolgokat tanulni), áruld már el nekem, hogy az antiszociális személyiségzavart hogyan orvosolják?

Tényleg érdekelne, mert lehet van már humánusabb módja is annak, mint amit én alkalmazok, amikor egy ilyen idióta beteg ribancba botlok. Próbáltam már többször beleásni magam a témába, de a megfelelően időzített pofánbaszástól még nem hallottam eredményesebb módszerről. De végre megérkeztél, és elárulod a tutit. A mai nap sem telik el hiába. :D

2019.05.15. 13:56:39

@Captain Admin:

"a férfiak szexet akarnak (pinát többnyire"

Ha a férfiak tényleg ennyire egyszerűek lennének, akkor te sem járnál a blog.hu-ra társasági életet élni, hanem elégedetten élveznéd a szex utáni magányt.

Almandin 2019.05.15. 13:59:51

@Captain Admin: Nagyon sok ilyen naiv nő van. Főleg keresztény-konzervatív körökben tenyésznek. Én is azt vallom, hogy kevés a hűséges férfi, és aki olyat jelent ki, hogy biztos nem lépett félre a párja, az valóban buta, mert ha nem fogságban tartja, akkor nincs 100%-ban ellenőrzés alatt, bármit megtehet a külön töltött idő alatt. Még munkaidőben a munkahelyi vécében is lezavarhat egy gyorsmenetet.
Amúgy azok se normálisak, akik folyton ellenőriznék a párjukat.
Az ilyen nők megrekedtek egy olyan 13 éves lány szintjén, akik romantikus giccsfilmeket néznek naphosszat.

2019.05.15. 14:00:55

@Captain Admin: ez mind klassz. Némileg árnyalja a képet, hogy nem ugyanazon okból mentem mint te. De a végeredmény szempontjából mindegy, igen, rohadt nehéz volt bevallani, hogy van reális esély.. És nehéz volt azért is, mert ha apró darabokban elásom egy pozitív eredmény esetén, én meg megyek sittre, ki neveli fel a gyerekeket?
Tényleg könnyebb azt mondani, á én úgyse, velem nem történhet meg..

Almandin 2019.05.15. 14:02:15

@Captain Admin: Néha tényleg nem árt szűrésre elmenni, mert az ördög sosem alszik.

2019.05.15. 14:05:36

@feketehun: "Szerintem azt kell látni, hogy egy kialakulóban lévő párkapcsolat idején a hűtlenség, mint kategória nem szabad, hogy felmerüljön, többek között azért, mert komoly érzelmi károkat tud okozni az elszenvedő félben, másrészt pedig megkérdőjelezné a másik fél iránt táplált érzelmek, szándékok komolyan vehetőségét."

Ezt szépen fogalmazva naivságnak, hétköznapi nyelven pedig hülyeségnek, párkapcsolati vonatkozásban pedig balfaszságnak hívják.

Amikor elvállalsz egy új munkát vagy egy új állást, nem akkor fogod megkérdezni, hogy mennyi pénzt/fizetést fogsz ezért cserében kapni, amikor már ledolgoztál egy hónapot, hanem előre tisztázzátok a feltételeket. Na most ismerkedéskor, egy randi során amikor ott ül egy nő előtted, aki az esetek nagy százalékában biztosan nem szűz, te mégis azt feltételezed, hogy annak ellenére, hogy fogalmad sincs, hogy őt hányan dugták meg eddig, de te biztosra veszed, hogy mégis te leszel neki ilyen téren az utolsó? Valamint még magától értetődőnek is veszed, hogy te is neki, annak ellenére, hogy előtte már volt szexuális aktusod x darab nővel? :D

Ez egy vicc, csak ezt soha senki nem szokta végig gondolni. Amikor a legutolsó komoly kapcsolatomba belevágtam, akkor az első randin leszögeztem, hogy soha nem fogok házasodni, és nem ígérem meg, hogy amíg mi együtt leszünk, csak vele fogok lefeküdni. Ez egy őszinte ismerkedés a részemről. A női részről őszinte ismerkedés pedig azzal kezdődne, hogy hányan dugták meg és milyen körülmények között odáig. De ugye pont nem erről szoktak akarni a nők beszélni, pláne nem őszintén. Vajon miért? :D

Ismeretlenül mindenkiről a legrosszabbat kell feltételezni, de meg kell adni neki az esélyt, hogy onnan feltornázza magát. Így lehet csökkenteni a kockázatot. Amit te csinálsz, az a kockázat maximalizálás. :) És mint le is írtad, meg is lett az eredménye. Ez garantálja a következő csalódásod/kudarcod/átbaszásod. Durva, de láthatod, ez végső soron csak rajtad, nem pedig a nőkön múlik.

2019.05.15. 14:08:21

@Sally and Billy: ""a férfiak szexet akarnak (pinát többnyire"

Ha a férfiak tényleg ennyire egyszerűek lennének, akkor te sem járnál a blog.hu-ra társasági életet élni, hanem elégedetten élveznéd a szex utáni magányt."

Azért írtam az idézett mondatba, hogy "többnyire", mert sajnos egyre több az olyan hozzád hasonló, aki nem a pinára izgul, hanem a férfi test hozza lázba. Sajnos rossz napod van. Ki kell ábrándítsalak, nem vagy célcsoport.

Almandin 2019.05.15. 14:08:55

@Womb Raider: Szerintem a középút a legjobb. A hűség valóban elsősorban elhatározás és akaraterő kérdése, de a férfiak alapvetően poligámok. A legtöbbjük képtelen évtizedekig csupán egy nővel közösülni, ezért egy-két kisebb kilengés nem a világ vége. A huzamosabb külső kapcsolatok már más tészta, azok valóban képesek szétzilálni a házasságot vagy kapcsolatot.

2019.05.15. 14:16:47

@Captain Admin: Ha nem csak 30 lenne az EQ-d, akkor talán még arra is képes lennél, hogy belődd a másik nemét, okoska.

2019.05.15. 14:19:59

@TSEPKE: én ezeket hívom férfias cselekedetnek, amikor szembe mer nézni valaki a valósággal. Hiába dug meg pl egy pali 1500 nőt, ha ahhoz gyáva, hogy egy olyannal lekösse magát, aki amúgy nagyon megfelel neki, mert be van fosva, hogy mi lesz akkor, ha egyszer csak valaki megdugja az ő nőjét is. :) És nagyon sok ilyen balfasz van. Kívülről faszagyerek, belül meg egy roncshalmaz.

Női oldalról is pl sokkal tökösebb és korrektebb, tiszteletre méltóbb az, aki konkrétan megfogalmazva leszögezi az elvárásait ahhoz, ami ahhoz kell, hogy az adott faszival összekösse az életét attól, mint akinek ugyanígy megvannak az elvárásai, csak érzelmeket/szerelmet hazudva próbálja érvényesíteni az érdekeit.

Ezért is megy ilyen mértékben a félredugósdi és ezért rövidül folyamatosan a kapcsolatok várható élettartama, mert eleve hazugságokra épülnek.

szanalmas 2019.05.15. 14:21:03

@Sally and Billy:

Visszakérdezek, bocs. :)
Szerinted a (mű?)posztban létező hölgy értené azt, hogy nem válogatni kell a pasik között, mert az nem igazán utal valami nagy szerelemre, és sikeres párkapcsolatra? Még érzelmei sincsenek szerintem, hogyan magyaráznád el neki, hogy a szerelem nem ilyen? Vagyis neked mondjuk a szerelem nem ilyen, de neki meg láthatóan így működik. El lehet magyarázni olyan érzéseket, amikről valaki láthatóan nem is tud?
Kicsit olyan ez -megint a végleteket idecitálva-, mint az, hogy megmagyarázni egy sorozatgyilkosnak, hogy az ölés a másiknak fáj.

2019.05.15. 14:23:48

@Almandin: "A huzamosabb külső kapcsolatok már más tészta, azok valóban képesek szétzilálni a házasságot vagy kapcsolatot."

Miért emészthetőbb egy kapcsolatban évente két idegennel (amiről ugye csak feltételezhetjük,h idegen és nem pedig az aki már 2 éve is volt) történő alkalmi kaland, mint egy 5 évig tartó állandó szerető?

2019.05.15. 14:28:30

@Sally and Billy: se nem EQ, se nem IQ függvénye az, hogy valaki sikeresen be tudja lőni egy degenerált nemváltoztató idióta eredeti biológiai nemét.

2019.05.15. 14:32:30

@Captain Admin: cseszheted a korrekt hozzáállást, ha nincs mögötte elég tapasztalat ahhoz, hogy kiszúrd két mondat után azt aki visszafelé kb a olyan szinten van mint te, csak épp nem őszinte.
Ennél még a tippmixen is több esélyem lett volna.. Ennyit az őszinteség erejéről.

2019.05.15. 14:35:19

@Captain Admin: Jujj, mitől lettél ennyire ideges? Ne aggódj, az imidzsed :D nincs veszélyben, mivel semmi olyat nem írtam rólad, amire ne jött volna már rá mindenki magától.

2019.05.15. 14:48:32

@TSEPKE: azt, amikor te korrekt vagy és EZÉRT azt feltételezed, hogy majd a másik is az lesz, MERT CSAK, hülyeségnek hívják.

Korrektnek kell lenni, de csak azzal, aki veled is az. Jön a kérdés, hogy honnan tudjuk pl ismerkedéskor, hogy a másik hazudik, titkolózik stb? Meg kell tanulni, gyakorolni kell, nincs mese. Na de nem kényelmesebb bízni a csodában, mert az nekünk jár, aztán kényelmesen eléldegélgetni? Dehogynem. :)

Amúgy, amíg az emberek saját maguknak is hazudnak (pl az a 37 éves nő, akinek még soha nem volt pár hónapostól hosszabb kapcsolata annak ellenére, hogy már 20 éve ezen az ügyön van rajta, és az istennek nem látná be, hogy lejjebb kell adni az elvárásaiból, mert ő jóval kevesebbet ér azoknak akiknek el akarja adni magát, mint amire ő tartja magát), addig hülyeség feltételezni is, hogy bárki is igazat mondana nekünk olyan helyzetben, ahol bármi tét forog kockán.

Én őszinte nőt még nem láttam. Olyat viszont igen, aki rutinból vetítéssel kezdte az ismerkedést, de 2 sikertelen próbálkozás után feladta, és átváltott őszintébe. Természetesen időnként újra el kellett ezt játszani vele, mert annyira része a mindennapoknak a vetítés, hogy néha még egymás közt is beleragadt. Szóval mindig figyelni kell. :)

Amíg pedig a nők feltételekhez kötik a hozzáférést a puncijukhoz, addig a faszik hazudni fognak, mert hazudva rengeteg időt és energiát spórolnak meg a puncikhoz vezető úton.

2019.05.15. 14:53:08

@szanalmas: Én sehogy, mert nincs hozzá türelmem :) Viszont az emberek azért csak képesek a fejlődésre, főleg, ha kapnak hozzá megfelelő segítséget. Még az autista spektrumon lévők is. Nekem volt egy aspergeres munkatársam, akit nagyon nehezen lehetett elviselni. Mivel sokat panaszkodott is, mondtam neki, hogy én a helyében elmennék pszichológushoz. El is ment, ott megtörtént a diagnózis, utána eljárt fejlesztésekre is, és egy idő után egész normális lett. De nyilván ehhez kellett az is, hogy 1. akarja a változást, 2. megfelelő szakemberhez kerüljön.

feketehun 2019.05.15. 15:01:42

@Captain Admin:

"Ezt szépen fogalmazva naivságnak, hétköznapi nyelven pedig hülyeségnek, párkapcsolati vonatkozásban pedig balfaszságnak hívják."

Az esetek 90%-ában igazad is van. De létezik az a 10% is, amiért megéri maximalizálni a kockázatot. Azt a 10%-ot pedig csak ezzel a hozzáállással lehet megtalálni. No risk - no win. Nekem van még 5-10 évem ezen filozófia szerint keresgélni, aztán ha kiderül, hogy rossz lapot játszottam, még mindig elkezdhetem (akkor már remélhetőleg jómódú) negyvenesként a nagyipari vadászatot. Addig viszont megmaradok naivnak, hülyének, balfasznak - és ezt javaslom egyébként mindenkinek, aki ember akar maradni.

borzlány 2019.05.15. 15:10:01

@Captain Admin: uh. A választási lehetőségek a következők:
1. szerencsére volt eszem, és 130 kilósra hizlaltam a pasimat, ezért nem kell semmilyen kolleginának
2. beépített kémprogramjaim gondoskodnak arról, hogy minden mozdulatáról tudjak
3. olyan király vagyok, hogy eszébe se juthat másra nézni
4. férfi erényöv is létezik már
5. túl sok pornót nézel, nem kéne neked egy másik hobbi?

2019.05.15. 15:13:21

@Captain Admin: erre mit lehet írni?
Utólag már mindenki bölcs..
Nyilván ezer nővel mögötted nem kunszt észnél lenni

borzlány 2019.05.15. 15:14:42

@feketehun: és sztem nyugodtan inspirálódj inkább olyanoktól, akiknek évtizedes funkcionális párkapcsolata van. Minpl:
gyorgydragoman.com/?p=275

2019.05.15. 15:14:45

@feketehun: "Az esetek 90%-ában igazad is van. De létezik az a 10% is, amiért megéri maximalizálni a kockázatot."

Vagyis azt mondod, hogy te arra számítasz, hogy 10% eséllyel te nyerni fogsz és erre felteszel mindent (az idődet). :) Már bocs, de ezt hülyeségnek hívják tényleg. Legalább a saját tapasztalásaidnak higgy! Eddig sem jött be a 10%, ezután sem fog. Ezért 10%. :)

Tegyük fel, hogy egy útelágazáshoz érkeztél. Az egyiken ha tovább haladsz 90%, hogy megesznek a kannibálok élve. A másikon csak 10% az esélye ugyanennek. Melyiken mész tovább? Remélem az megvan, hogy ez pl egy általános iskola 2. osztályos matek kérdés? És te rosszul feleltél.

Ha ilyen egyszerű döntést sem tudsz helyesen meghozni, akkor miből gondolod, hogy majd te felismered azt a nőt és még meg is tudod magadnak fogni (amit ha kiszámolunk nagyjából, akkor az esélyed, hogy ilyen sok feltétel együtt álljon kb ezrelékekben kifejezhető)?

Mindezt úgy, hogy a világ összes pasija ilyen nőt akar magának, tapasztalt, puncivadász, macsó, és a balfaszok is? Értelem nincs ez mögött amit csinálsz, ettől függetlenül persze csinálhatod. Gyakran felmerül itt az illúzió elengedésének nehézsége, esetedben pont erről van szó.

szanalmas 2019.05.15. 16:03:41

@Sally and Billy:

"Viszont az emberek azért csak képesek a fejlődésre, főleg, ha kapnak hozzá megfelelő segítséget."

Szerintem az emberek 80-90%-a képtelen a fejlődésre értelmi, érzelmi téren, de ez bizonyíthatatlan szerencsére.

szanalmas 2019.05.15. 16:09:07

@Captain Admin:

Szerintem ezt a matek dolgot ne erőltesd, mert ennyi paradoxont egy kommentben még sosem láttam! :D

2019.05.15. 16:23:53

@szanalmas: talán nem nézned kellene a kommenteket, hanem olvasni! ;)

Ti hülyék amúgy sosem fogytok el innen?

feketehun 2019.05.15. 16:25:33

A téma szempontjából mindegy, hogy én mit csinálok és mit nem, engem jobban érdekelnek az általánosabb igazságok, de ha már az én életem elemzése került terítékre, hát megfelelek a felvetéseidre.
A kannibálos példád annyiban sántít, hogy abban az esetben a 90%-os valószínűséggel felmerülő rossz döntés halált von maga után, tehát nem lesz esélyed újra próbálkozni. A nőknél nem így van. Még ha elementárisan fájdalmas is, ha egy számodra 10/10-es csaj visszautasít, mégsem jelent egyet a megsemmisüléssel, ellenben újra összerakhatod magad, ismét önbizalmat növeszthetsz, újra találni fogsz egy megfelelő jelöltet és megint próbálkozhatsz. Ha megmaradunk a hangsúlyozottan hipotetikus 90/10 felosztás mellett, tízből egyszer akkor is sikerülni fog. Márpedig ez pont olyan kihívás, aminek elegendő egyszer megfelelni, és a nap végén nem számít, hány alkalommal buktál el.

Szóval szerintem a kannibálos példa helyett inkább a pókert érdemes elővenni. Ha két azonos színű lap van a kezedben, akkor 10% esélyed van arra, hogy a turn után flössöd lesz. Ha nyerni akarsz, akkor tartod a tétet, még ha csak 10% is az esélyed. Ha veszítesz, akkor nem az életedet veszíted el, hanem csak pénzt, azt pedig melóval újra meg lehet teremteni és ismét lehet kísérletezni. És egyszer be fog jönni. Csak a pókerral ellentétben az udvarlás esetén sokkal tartósabb a nyeremény.

2019.05.15. 16:49:34

@Almandin: "Szerintem a középút a legjobb. A hűség valóban elsősorban elhatározás és akaraterő kérdése, de a férfiak alapvetően poligámok."
Talán ezért (is) lenne végre elfogadni (nem kötelezően, csak megengedő módon) hogy a testiség és az emócionális vetülete a kapcsolatnak nem kell , hogy meghatározó függésben legyen egymással.
És azzal sem ártana megbarátkozni, hogy bár néhány évtizeddel ezelőttig erős elfolytási kényszer volt a vágyak terén, az a világ már a múlté. Az elfojtás egyenes út a frusztráción át a konfliktusokig..és végül az összeomlásig.
Még a kapcsolat elején kellene megpróbálni egymás között , ki mit vár el a kapcsolat ezen részétől.. eldönteni, hogy mindez együtt megélhető..vagy sem..és ennek függvényében folytatni, vagy felszámolni a kapcsolatot..Persze az érzelmi oldal sem mellőzhető..de bármelyik terén valamelyik fél súlyosabban korlátozva van, az jóra nem vezet.

A közösen megélt élményeknél nagyobb kohéziós erő nincs.

"A legtöbbjük képtelen évtizedekig csupán egy nővel közösülni, ezért egy-két kisebb kilengés nem a világ vége. A huzamosabb külső kapcsolatok már más tészta, azok valóban képesek szétzilálni a házasságot vagy kapcsolatot."

Nem kell kilengeni.. van más lehetőség is.. de elvárni a másiktól, hogy inkább bújjon hazugságok mögé .. nem vezet messzire. Az egyik oldalon fájdalom, a másikon szégyenérzet..
De aztán az is lehet, hogy mindez csak addig működik igazán, míg nem általános..és az ember megbecsüli az olyan kapcsolatot, ahol nincsenek szoros korlátok.. ha viszont ez már általános gyakorlat lesz (nem hiszem egyébként..) akkor jelentősége is csökkenhet.

Számomra a bizalom és az érzelmi kapcsolat szilárdsága az egyetlen fontos .. a többi közös kalandozás. Az ő öröme nekem erőforrás..és viszont.

2019.05.15. 16:50:17

@feketehun: hidd el, tényleg jó szándékból próbálom megértetni veled, hogy miért rossz az amit csinálsz. Valahogy a lényegét nem érted meg a problémádnak.

Nem arról van szó, hogy van-e lehetőséged még az életben olyan normális nőt találni (akiknek az aránya szerinted 10%), aki értékelni fogja a (szerinted) normális hozzáállásod annyira, hogy nem fogod megtudni amikor megcsal. Hanem a kérdés az, hogy vajon fel fogod-e ismerni a te kiválasztási módszereiddel az ilyen nőket (véleményem szerint biztosan nem, mert ehhez semmiféle ismerettel és képességgel nem rendelkezel, valamint a múltban sem sikerült ez még), és ha valami csoda folytán fel is ismered, el fogod e tudni érni azt, hogy ő is kapcsolatot akarjon veled?

Gondold végig! Megismersz egy ilyen nőt, de foglalt, boldog házasságban, gyerekekkel, ráadásul nem is vagy szimpatikus neki. Mire mész vele? Semmire. Erről szól a szerinted 10%, ami esély valójában jelenleg egy ezrelék alatt van. Ami azt jelenti, hogy legalább ezer nőként találnál egy ilyet, de könnyen lehet, hogy másfél millió nővel történő randizás után futnál bele egymás után 1500 ilyen nőbe a randizásaid során, de addig egybe sem. :)

Ott bukik leginkább az elképzelésed, hogy esélyed sincs felismerni az ilyen nőt. Azért nincs, mert nincs ilyen nő. A nő idomul. Mindig. Olyanná válik, amilyen nővé a körülmények kényszerítik őt a faszi mellett akivel vannak, vagy a magány mellett. Na most neked a magányhoz alkalmazkodott (szingli) nők eszén kellene túljárnod. Mégis hogyan képzeled ezt, amikor gátlástalanul, egymást folyamatosan képezve hazudnak? Aki nő épp olyan állapotában van mint amiről te álmodozol, az azért olyan, mert azt váltja ki belőle az a férfi, akivel együtt van. De te ott hogyan jössz képbe? Sehogy.

Te az eredményt akarod, meló nélkül. Úgy gondolod, hogy azért mert te korrekt/tisztességes/őszinte vagy a nőkkel, cserébe ugyanezt kapod, mert így illik, mert ez jár, szerinted. Amit kaphatsz ezzel a mentalitással az maximum az, hogy nem fogsz tudni arról, hogy a hátad mögött kivel és hogyan éli ki azokat a vágyait, amelyek kielégítésére téged alkalmatlannak tart, és hogyan nevetnek azon, hogy milyen könnyű volt megvezetni.

Az életkorod sokat elárulna, de egyértelműen 30+ vagy szerintem. Azt mondod sok időd van még a családalapításra, kapcsolat kialakításra. Ezekre már 20 évesen is bőven alkalmas vagy, mégis eredménytelenül, de inkább kudarccal telt az eddigi idő. Mire alapozod a csodát? Az elképzelésed legkönnyebben egy szűz lánnyal tudnád megvalósítani, hiszen ők a leginkább formálhatóak ilyen téren. De te nem az a típus vagy, aki egy szűz lányt formálni tudna. Az a hozzám hasonlók reszortja, én konkrétan egy ilyennel kezdtem, és nem véletlenül.

Mire egy kapcsolatban kiderül, hogy mégsem az igazi, könnyen elszalad 3-5 év. Ezt hányszor tudod még eljátszani szerinted? Beláthatod, hogy ez az elképzelésed egyáltalán nincs átgondolva, nagyon maximum csak megálmodva van.

szanalmas 2019.05.15. 16:51:56

@feketehun:

Arról nem is beszélve, hogy a 10%-nyi értelmes nő meg a 10% értelmes pasit keresi, szóval a 90%-nyi idiótát alapból kiszórja, függetlenül attól, hogy a sok nyomi öjelölt alfa milyen nőről álmodozik pornhub közben. De ez nekik bonyolult, mint a százalékszámítás! Meg az ezrelék.

2019.05.15. 16:58:47

@feketehun: "Ha két azonos színű lap van a kezedben, akkor 10% esélyed van arra, hogy a turn után flössöd lesz. Ha nyerni akarsz, akkor tartod a tétet, még ha csak 10% is az esélyed. Ha veszítesz, akkor nem az életedet veszíted el, hanem csak pénzt, azt pedig melóval újra meg lehet teremteni és ismét lehet kísérletezni. És egyszer be fog jönni. "

Pont azokból élnek a megélhetési pókerjátékosok, akik ilyen eszmefuttatásokra támaszkodva kockáztatják a pénzüket. Ha két egyszínű lap van a kezedben, az önmagában nem információ. Az álmodozás és képzelgés helyett minél több információhoz kell jutni, és azok alapján kiszámolni (nem megálmodni vagy elképzelni) az esélyeid.

Jelen esetben nem mindegy, hogy milyen lapok vannak a flopon, milyen lapok vannak az ellenfeleknek kiosztva, mennyi pénz van a kasszában, mennyi pénzed van még amit a játékban kockáztathatsz ebben a körben, mennyit fizettél már eddig be ebben a körben, mekkora lesz a várható összeg amit megnyersz ha megnyered ezt a leosztást, mekkorák a javulási esélyeid a jelenlegi lap erősséged és az ellenfél vagy ellenfelek esélyeihez képest. Kb ennyi a felszín. A párkapcsolatra alkalmas nő kiválasztása ettől lényegesen bonyolultabb, a kapcsolatban tartása pedig fényévekkel. :)

szanalmas 2019.05.15. 17:01:12

@Captain Admin:

"Az elképzelésed legkönnyebben egy szűz lánnyal tudnád megvalósítani, hiszen ők a leginkább formálhatóak ilyen téren. De te nem az a típus vagy, aki egy szűz lányt formálni tudna. Az a hozzám hasonlók reszortja, én konkrétan egy ilyennel kezdtem, és nem véletlenül."

:DDDDD

@Sally and Billy: Na ennek az idiótának, magyarázz el bármit is! :D

2019.05.15. 17:01:15

@szanalmas: figyucsak! Most valamin elgondolkoztam. Ha a normális nők normális pasikat keresnek, és a normális pasik pedig normális nőket, akkor miért sírnak állandóan a normális nők,h szétszopatták őket a rohadék pasik, és miért sírnak a normális pasik mindenhol (jelen esetben feketehun is feljebb), hogy szétszopatták őket a rohadék nők? :D

2019.05.15. 17:20:19

@szanalmas: Én? Sajnos erre még az úgy tűnik, végtelen türelemmel rendelkező Feketehun sem lesz képes, mert szegény Kapitány komoly szövegértési képtelenséggel (is) küzd, amit ráadásul vmi fura kényszer miatt nap mint nap lelkesen bizonygat is.

2019.05.15. 17:20:39

@Captain Admin: "Pont azokból élnek a megélhetési pókerjátékosok, akik ilyen eszmefuttatásokra támaszkodva kockáztatják a pénzüket. Ha két egyszínű lap van a kezedben, az önmagában nem információ. Az álmodozás és képzelgés helyett minél több információhoz kell jutni, és azok alapján kiszámolni (nem megálmodni vagy elképzelni) az esélyeid.
Jelen esetben nem mindegy, hogy milyen lapok vannak a flopon, milyen lapok vannak az ellenfeleknek kiosztva"

Mondjuk nem a témához tartozik.. és nem is vagyok nagy zsugabubus.. de emlékeim szerint a 'mások' lapjairól maximum a játszma végén kapsz infót.. (már, ha játszol és nem Gyuribácsit és Klárikámat lesed a tévében ;)
A számodra látható lapok jelentik az infót (a precízen kalkulálható esélyeket) amiből döntést hozol (a lehetőségeid és a várható nyeremény összevetésében)

szanalmas 2019.05.15. 17:30:14

@Captain Admin:

A titok nyitja, hogy a normális fogalom szubjektív! Aki sír, hogy átbaszták, az nem normális, legfeljebb abban a világban, ahol a hülyék vannak többségben, tehát végül is a Földön normális. Én még csak hülyékkel találkoztam akik sírtak, hiszen csak a hülyék nem veszik észre, ha átbasszák őket.
Egyébként sem számít semmit, hogy az átbaszottakat normálisnak, vagy hülyének nevezzük.
Amúgy te ott vagy tévedésben, hogy azt hiszed, hogy ha jó sok nedves lyukba dugod a farkad, akkor az számszakilag jobb mutató, mint 3-4-be ugyanannyiszor! Ráadásul semmi köze a boldogságnak a mennyiséghez, szóval egy albán kecskepásztor lehet ezerszer boldogabb, mint te. Hahaha!
Pedig ugyanúgy a kutyát se érdekli, hogy ha te vagy én holnap meghalunk, 7,5 milliárd ember leszarja!
Ráadásul a blog.hu kommentjeit lájkolni sem lehet! :D

borzlány 2019.05.15. 17:43:00

@szanalmas: nézd, van, aki attól boldog, hogy elmondhatja magáról, hogy hány nőt dugott meg, szépen berendezi-kipárnázza az életét vmi furcsa logika alapján, és aztán ül a kis szemétdombján boldogan, és osztja az észt mindenkinek.
Pedig hát az van, hogy mindenki mástól boldog, de az tuti, hogy eredetileg azért mindenki arra vágyott, hogy este legyen otthon valaki, aki szereti és támogatja. Csak hát ezek a dolgok ritkán történnek meg csak úgy maguktól.

2019.05.15. 18:17:03

@szanalmas: "A titok nyitja, hogy a normális fogalom szubjektív!"

Sajnos megint kiderült, hogy ostoba vagy. A normálist mindig meg lehet határozni objektív információk alapján. Ha egy társadalomban szinte mindenki félrekúr, akkor ott a félredugás normális. Ahol a kisebbség dug csak félre, ott ez nem normális.

Ma a problémák abból erednek ilyen szempontból a legtöbbször, hogy tényszerűen a többség félredug, de erről csak akkor akarnak tudomást venni, amikor ez már kifejezetten az egyént negatívan érinti. De akkor már késő bánat.

Az ostoba magyarázatod azért is sántít, mert tökmindegy, h kinek mi jelenti a normálist, a többség a saját, reálisan elérhető párkapcsolati céljait sem tudja meghatározni, nemhogy ennek az eléréséhez vezető eredményes stratégiát, az ehhez szükséges feltételek megteremtésére pedig pláne képtelenek.

A normális felismerésére pedig még kevesebben képesek. Akik igen, azok a céljaiknak megfelelően alkalmazkodnak. Ők a társkeresésben sikeres nők, és a társkeresésben sikeres férfiak. Azt, h ezek kik a gyakorlatban, már 100x téma volt itt.

Fentiekből következik az, hogy a legtöbb esetben a kereslet nem találkozik a kínálattal, így többnyire kényszermegoldásokon alapuló vagy hazugságra épülő lufi kapcsolatok alakulnak ki. Ezért van ennyi sírás rívás, szakítás.

feketehun 2019.05.15. 18:34:29

@Captain Admin: Hát nem merném állítani, hogy kevés, reakcióért kiáltó felvetést írtál le :)

Először is természetesen látom a jószándékot a soraidban, s köszönöm is, ritka dolog, hogy egy blog kommentjei között nem csak parttalan trollkodás zajlik. Egészen pontosan 30 éves vagyok, nem mintha az én konkrét személyem itt jelentőséggel bírna. De ha már megkockáztattál néhány feltételezést, akkor el kell árulnom, hogy tévedsz bennük. Eddig 3 olyan kapcsolatom volt, amely megérte a második évfordulóját, végül pedig azért mentek tönkre, mert én még bulizni, piálni és független életmódot akartam élni. Akkor jó ötletnek tűnt, hogy kicsit a te mentalitásodhoz hasonlóan belevessem magam az éjszakai életbe és új lányokat ismerjek meg. Nem volt jó ötlet, mert nincs nagyobb érték egy olyan nőnél, aki szeret. De mivel már 3 alkalommal sikerrel jártam (s hidd el, nem csak velük feküdtem le életemben) szerintem joggal bízom abban, hogy a filozófiám kifizetődő. De tudod mit - ha végül nem is lesz az, akkor sem fogom bánni, hogy így gondolkodtam, a nőkkel való kapcsolat ugyanis közel sem kizárólag a szexről szól. Azt a fajta intimitást, amit egy szerelmi kapcsolat adhat meg, és ami hosszútávon az értelmét is adja, a te felfogásoddal nem lehet elérni.

Abban igazad van, hogy ez nem könnyű dolog, de sztem engem pont nem lehet megvádolni azzal, hogy meló nélkül várom az eredményt. Ellenkezőleg, rengeteget dolgozom ezen.

A pókeres példába nyilván bele lehet kötni, csak ellenpéldául szántam a kannibálossal szemben, mert szerintem az én analógiám sokkal jobban írja le a valóságot, még ha nem is tökéletesen (mint ahogy tökéletes analógia nem létezik).

Te célt értél a saját gondolkodásoddal? Boldog ember vagy?

2019.05.15. 18:49:31

@feketehun: a 2 éves kapcsolatok azt jelentik, hogy hosszabb távú kapcsolati tapasztalatod még most, 30 évesen sincs. Nekem a legelső tartott 5 évig, napi szintű találkozásokkal. Utána volt több mint 10 éves is.

Egy 2 éves viszonyban még az sem derül ki, hogy a menetrend szerint érkező problémákat meg tudjátok e oldani, vagyis életképes e a kapcsolat. Pl a kb 3. év körül ellaposodó szex.

Én nem azt mondom neked amit a sok idióta itt az én javaslatomnak tulajdonít, hogy ne párkapcsolatban gondolkozz, hanem puncivadászatban, hanem ha vissza tekersz az első neked szóló kommentemhez és értelmezed, akkor láthatod, h azt írtam, hogy ez így, ahogyan te tervezed kialakítani a kapcsolatod, garantáltan kudarcra van ítélve.

Szerintem nincs több ebben a témában már.

subidubidu 2019.05.15. 19:04:16

@feketehun:

Szimpatikus a hozzáállásod, és saját tapasztalat alapján azt mondom, igenis jó esélyed van olyan párt találni, aki hasonló értékrenddel bír. Egyáltalán nem feltétlenül a keresztény-konzervatív körökben; és nem hiszem, hogy csak 10%-nyi ilyen nő van, ahogy azt mások írják.
Mi 25 éve vagyunk együtt a férjemmel; mikor egymás mellett döntöttünk (kevés, 1-2 éves kapcsolattal a hátunk mögött), föl tudjuk mérni elég hamar, hogy, ahogy ő mondja, 'a jónál nem kell jobb'. Érdemes volt és most is érdemes egy jó kapcsolatba befektetni. Közösen építettünk egy életet: több gyerekünk van, élvezzük az velük és - az újra egyre több - kettesben töltött időt, a vonzalom pedig egyáltalán nem csökkent köztünk, sőt (nem is értem ezt a 3 év után ellaposodó szexet, amit itt írnak :-O, a szinte napit sem unjuk még ennyi idő után sem)

/Megjegyzem, a férjemnek várnia kellett, mert az első próbálkozáskor még foglalt voltam, de úgy látszik, megérte neki - és én is jól jártam azzal, hogy ilyen kitartó./

Sok szerencsét kívánok ahhoz, hogy megtaláld a hozzád való nőt és szabad is legyen.

2019.05.15. 19:15:39

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nem tudom kit keresel, de gyanítom nem engem :-)

2019.05.15. 19:16:20

@subidubidu: "Mi 25 éve vagyunk együtt a férjemmel; mikor egymás mellett döntöttünk..." azóta viszont kifordult a helyéből a világ. Ami akkor működött, az ma életképtelen, mivel megváltoztak a körülmények, az emberek.

A realitása ilyen hozzáállással az, ami a tény is. Már akár 2 hosszabb kapcsolaton is túl lehetne, mégsem tudott egyet sem kialakítani. Na de majd most! Mint a mesékben. :D

Így annak ellenére kudarcra van ítélve ez a project (ilyen mentalitással), hogy férfiként jóval jobbak az esélyei túl a 30-on mint a nőké. Ha össze is köti az életét egy olyan nővel mint amilyet erre a szerepre alkalmasnak tart ő most, abban számára nem lesz köszönet.

Könyörgöm,egy pár éves kipcsikapcsiban is kibasztak vele. Mi lesz ha meg lesz fogva egy gyerekkel, esetleg hazassággal? Kizsigerelik a faszba. Női szempontból teljesen érthetően amúgy. :)

feketehun 2019.05.15. 19:25:58

@Captain Admin: Fair enough, jo tema volt, minden jot.

Anita Nagys 2019.05.15. 19:35:09

@ördögszekér v2: igeb, egyetlen darab emberhez..:)

subidubidu 2019.05.15. 19:55:14

@Captain Admin:
Fiaim vannak, így remélem az ő érdekükben is, hogy a világ nem csak olyan, mint amilyennek te látod, hanem vannak még olyan értékrenddel bíró részei is, amilyent mi adunk át nekik, és ők azt fogják megtalálni.

Minden jót. :-)

2019.05.15. 20:00:20

@subidubidu: jaja, a remény az nagyon fontos. Arra lehet alapozni, pláne a gyereknevelésben és a párkapcsolatokban. :)

Legutóbb pont tegnap beszéltem egy ilyen reménnyel operáló ismerősömmel, mert kicsit kiakadt, amikor a házkutatásuk során kiderült, h a jóravaló kisfiuk x éve aktív drogfüggő. Na, ha korábban nem reménykednek rendesen, akkor most nagyon kiakadtak volna. De így...? :D

2019.05.15. 20:11:04

Teljesen mindegy, hogy mennyi nő jó vagy rossz, mennyien váltogatják a partnereiket, teljesen mindegy, hogy tisztességes nőkről beszélünk-e, vagy eredendően balga cédákról.

Ugyanis mindegyik európai nő anyagias, önző és individualista. A legjószívűbb, legrendesebb is, meg a leggonoszabb, legalávalóbb is. A fehér nők csak akkor mennek bele egy kapcsolatba - de bármilyen közösségbe -, ha az NEKIK pluszos. Magyarul amíg nyernek, addig ott maradnak, amint van jobb lehetőségnek akárcsak a reális ígérete is, lelépnek.

Megjegyzem, a nyugati férfiak ugyanilyenek.

A helyi párkapcsolati problémákat az okozza, hogy az ember alapvetően egy társas lény, és a beteg emberek kivételével szerető közösségben érzi jól magát, de a szocializáció nem engedi ezt, hiszen folyton nyerni kell, a társad ellenére. Vegyél el tőle, amit tudsz, aztán mehet isten hírével.

Aztán lehet csodálkozni, hogy miért nincsenek normális családok, és miért termelődnek ki ilyen alakok, mint feljebb látható.

ördögszekér v2 2019.05.15. 20:16:39

@Anita Nagys: jó, elhiszem :)
Csak nekem ez olyan hihetetlen, simán tudok vonződni máshoz is, lehet ez alkati kérdés is. Azt hozzá kell tennem, hogy mindez részemről abszolút elméleti, simán el tudom képzelni, hogy maga a plátóisága vonz.

subidubidu 2019.05.15. 20:44:06

@Captain Admin:
Megértem, hogy biztonságosabb cinikusnak és bizalmatlannak lenni. Engem a veszély éltet. ;-P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.05.15. 21:00:21

@TSEPKE: Honnan tudod? Ellovagolunk a naplementébe kéz a kézben:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.05.15. 21:02:58

@subidubidu: Milyen veszély? Monogámiában nincs olyan.

2019.05.15. 21:19:40

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): vizuális típus vagyok, ne röhögtess. Romantikázol itt amikor világosan leírták itt többen is, hogy ez öngyilkosság... Te se tanulsz :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.05.15. 21:26:22

@TSEPKE: Igen, és olyan buta is vagyok, hogy azt hiszem, ha megnevettetem a nőt, az jó jel/pont. :)

Almandin 2019.05.15. 22:02:39

@Captain Admin: Valóban, a félredugás a gyakoribb. Azért van annyi nagy csalódás a hűség terén, meg válás-szakítás, mert az emberek azzal az illúzióval mennek bele a kapcsolatokba, hogy a másik biztos hűséges lesz és saját magukat is túlbecsülik (mármint hogy minden kísértésnek ellen tudnak majd állni). Kivéve a realistákat. Ők tudják, hogy nagy eséllyel félrelép majd a párjuk előbb-utóbb, ha nincs ilyen probléma, akkor is nagyobb az esély arra, hogy diszkréten tette, mint hogy nem tette. Emiatt nem éri váratlanul őket egy ilyen helyzet, higgadtabban tudnak reagálni rá és ha nem túl komoly az ügy, meg is tudnak a másiknak bocsátani.
Realistának lenni út a boldogabb élethez! A legtöbb bajt az illúziók, a romantikus hiedelmek okozzák.

subidubidu 2019.05.15. 22:06:31

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):

Captain ezen kommentjére írtam:
jaja, a remény az nagyon fontos. Arra lehet alapozni, pláne a gyereknevelésben és a párkapcsolatokban. :)
Legutóbb pont tegnap beszéltem egy ilyen reménnyel operáló ismerősömmel, mert kicsit kiakadt, amikor a házkutatásuk során kiderült, h a jóravaló kisfiuk x éve aktív drogfüggő. Na, ha korábban nem reménykednek rendesen, akkor most nagyon kiakadtak volna. De így...? :D

Én bevállalom a bizalommal és a reménnyel járó kockázatot. Ezért írtam, hogy a veszély éltet. ;-)

Almandin 2019.05.15. 22:10:54

@subidubidu: Ha nektek valóban sikerült, akkor gratulálok! Nagyon ritkán, de előfordul ilyen.
Azonban vannak kételyeim:
1.: Természetes, hogy a nemi vágy intenzitása idővel csökken egymás iránt. Igaz, lehet rajta dolgozni, hogy a vonzalom fennmaradjon, de akkor se lesz semmi olyan, mint az elején. Ha valaki azt állítja, hogy ő a kivétel, akkor nagy eséllyel önbecsapást végez, kicsi az esélye, hogy valóban úgy van, mint ahogyan azt állítja.
2.: Azért működik olyan jól a szex, mert a férfi időnként lefekszik titokban más nőkkel is, ezzel ébren tartja a felesége iránti vágyat is (ilyen is van).

subidubidu 2019.05.15. 22:40:39

@Almandin:
Természetes, hogy kételyeid vannak.
Nem célom senkit sem meggyőzni arról, hogy nekünk jó; elég, ha mi így hisszük (egocentrikus módon azt is mondhatnám, elég, ha én hiszem...).
Azt, hogy "sikerült", nem merem kijelenteni, mert ez nem egy lezárt ügy, folyamatosan működtetni kell. Nekem megéri beletenni, és úgy látom, a férjemnek is.

Ami a szexet illeti: valóban nem ugyanolyan, mint az elején - szerintem jobb is.
Persze erre lehet azt mondani, hogy milyen lúzerek lehetünk, ha 25 év után jobban élvezzük a testi örömöket, mint hamvas ifjúságunkban; és még az is lehet, hogy igaza van annak, aki ezt gondolja. Lehet, hogy kevéssel is beérjük, de, hogy egy klasszikust idézzek, boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. :-D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.05.15. 23:22:18

@subidubidu: Azért egy csúnya csalódásnál megnézném mennyire éltet a veszély.

Almandin 2019.05.15. 23:45:42

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Ezt csak mondja. Nekem inkább biztonságra törekvő embernek tűnik. Az ilyen típusok általában összeomlanak a csalódástól, akár sohase heverik ki.
Amúgy néha valóban lehet találkozni jól sikerült házassággal.

2019.05.16. 08:38:50

@subidubidu: "Nem célom senkit sem meggyőzni arról, hogy nekünk jó"

De célod. Azért írtad ezt le a legelső kommentedben. Leginkább magad akarod erről meggyőzni, ehhez szerettél volna itt megerősítést kapni. Nem jött be, mivel láttunk már falon pókot. :)

2019.05.16. 08:58:22

@Captain Admin: Nem erősséged a gondolkodás..
Simán elképzelhető olyan szexuális attitűd/szinkronitás/specializáció (finoman fogalmazva..) amikor két ember egyrész egymásra talál, egymásban találja meg a (számára) kielégítő szex forrását.
Ha egymás előtt maximálisan ki tudnak tárulkozni (nyilván mentális értelemben) és ez mindkettőjük számára elégséges..és fel tudják mérni, milyen esélyekkel valósulhatna ez meg másokkal.. akkor értékelhetik a szituációt win-win helyzetnek és törekedhetnek annak konzerválására.

2019.05.16. 09:03:57

@Womb Raider: igazad van. De kicsit sok a feltétel, amit ehhez szabtál, ennek megfelelően a valószínűsége is kimutathatatlan szinte.

Amúgy tökre elhiszem neked, nyilván tapasztalatból írod, azért nyeled a gecit válogatás nélkül 15 éve a swinger klubbokban.

2019.05.16. 09:20:32

@Captain Admin: Te olyan vagy, mint az egyszeri ember, aki sokat tudott... csak mindent rosszul :)

" De kicsit sok a feltétel, amit ehhez szabtál, "
Valójában nem annyira: önismeret, őszinteség.. persze megértem, ha neked ez inkább korlát, mint lehetőség :)

A fixációd láthatóan béklyó számodra, elhomályosítja az elméd.. tessék megélni a vágyakat, megkönnyebbülsz végre.

borzlány 2019.05.16. 10:23:23

@Womb Raider: azért nem úgy néz ki a valóságban, hogy x év házasság után már unja az ember a másikat. Mármint biztos van olyan is, de azért jó esetben a megszokásnak épphogy vannak jó oldalai: pontosan tudják a felek, hogy a másiknak mitől lesz jó, meg a feltételes reflexek is működnek, tehát amikor a másik "úgy" néz estefelé, akkor már beindul lent a vérbőség stb.
A csokitorta is baromi finom ezredjére is ;)

2019.05.16. 12:50:04

@borzlány: Nem tudom.. mi a profilaxis hívei vagyunk :))

" Mármint biztos van olyan is, de azért jó esetben a megszokásnak épphogy vannak jó oldalai: pontosan tudják a felek, hogy a másiknak mitől lesz jó,"
&
"A csokitorta is baromi finom ezredjére is ;)"
Ahogyan a kolbászos szendvics is ;)

Viccet félretéve, tökéletesen igaz, amit írsz..én más irányból közelítve valójában valami hasonlóképpen gondolom.. de.. néha nem fér bele minden(ki) a hitvesi ágyba..
Én azt láttam a saját tapasztalásaimon keresztül, hogy bár még nem igazán elfogadott..de a fiatalabb korosztályok körében már lényegesen többen érdeklődnek eziránt, mint az őket megelőzőkben..

borzlány 2019.05.16. 13:59:42

@Womb Raider: mármint arra gondolsz, hogy több embert bevonni?
Hát nem tudom, az mennyire előz meg problémákat, szerintem főleg újakat generálhat. Mármint néha el lehet (akár közösen) fantáziálgatni erről-arról, de némely dolgok addig jók, amíg megmaradnak fantáziának :)

2019.05.16. 14:19:42

@borzlány: "de némely dolgok addig jók, amíg megmaradnak fantáziának :)"

Ebben is van valami.. de itt sem árt az egyensúly.. viszont van, mikor a az elképzelések , a várakozások túlszárnyalják a tapasztalat eredményeit..de arra pont elegendőek, hogy legyere a dologról. Sokszor érdemesebb kipróbálni, mint vég nélkül ábrándozni.

"Hát nem tudom, az mennyire előz meg problémákat, szerintem főleg újakat generálhat. "
Inkább úgy fogalmaznék, hogy más jellegű problémákat ... és igen, ismerek olyanokat, akik pár év..esetleg hosszabb idő után különváltak, olyanokat is, akik együtt vannak, két évtized után..de már csak kettesben.. szóval nem, nem merném azt állítani, hogy ez az altimét tutiság. De kísérletezni kell..és sokat megtanulhatsz közben magadról, a vágyaidról..a partneredről . Akármint is legyen, ettől ez még csak az egyik fele a kapcsolatnak, csak erre nem lehet építeni.

borzlány 2019.05.16. 15:40:08

@Womb Raider: hm, régebben nyitottabb lettem volna a témára, de most valahogy nem izgat. Nem jönnek be a pasik... a mélypont tavaly nyáron volt a strandon, amikor megkérdezték tőlem, hogy ki jön be a kínálatból, és körülnézve egyetlen volt, aki igazán tetszett. A férjem. Milyen sablonos.
Aztán lehet, hogy pár év múlva, ha vége van az építkezésnek, a gyerekek is kamaszodnak és unatkozni kezdünk, akkor kedvünk támad kísérletezni. Csak akkor már kevésbé leszek piacképes küllemű, 40 felett, fenébe, át kell ezt gondolni :D

God Harald 2019.05.16. 15:40:42

@Womb Raider: egyszerű, de a barlangrajzokat már tudja olvasni:)))

William Kidd 2019.05.16. 16:31:13

A kerdes az, hogy mit szeretnel? Dugni, babazni vagy egyiket sem? Ennek megfeleloen illo minel hamarabb dontest hoznod, mivel a joemberek nyilvan tobbet akarnak ennel a kevesnel, mint ami most van.

2019.05.16. 16:41:18

@God Harald: Túlbecsülöd. Még két hasonló állatot ábrázoló, ámde teljesen különböző profilképet sem képes megkülönböztetni egymástól...

God Harald 2019.05.16. 18:58:21

@Sally and Billy: :))) mert jóindulatú hangulatban vagyok!

subidubidu 2019.05.16. 23:57:24

@Captain Admin:

Látom, te vagy itt a vesékbe látó született pszichológus, több embernek elég élettapasztalattal a hátad mögött.
Megnyugtató érzés lehet pontosan, kétségek nélkül tudni, mit miért csinálnak mások, és hogy működik a világ.

Én hajlamos vagyok elhinni, hogy másnak lehet másképp jó, mint nekem, és más indítékai is lehetnek, mint amiket el tudok képzelni. Meg hogy más környezetben más tapasztalatokat szerezhet és más következtetésekre juthat.
De bizonyára az én gondolkodásom a hibás.

További minden jót kívánok. :-)

2019.05.17. 07:48:04

@borzlány: " Csak akkor már kevésbé leszek piacképes küllemű, 40 felett, fenébe, át kell ezt gondolni :D"
Ne légy kishitű :)

"Nem jönnek be a pasik... a mélypont tavaly nyáron volt a strandon, amikor megkérdezték tőlem, hogy ki jön be a kínálatból, és körülnézve egyetlen volt, aki igazán tetszett. A férjem."
Ez sem baj.. nem csak pasik vannak ;)
Amúgy igen, a hazai felhozatal valahol a +35-ös korosztálytól felfelé használható, 45 környékén tetőzik.. ezen a sávon kívül siralmas..és messze nem a külső miatt. Az infantilitás, az egysíkúság, a célnélküli sablonos üresség..és nem kompenzálja ezt a túltolt önbizalom, a harsányság..a csomagolás ~igényes.. de ennyi.Régen a pasik is jobbak voltak :(

God Harald 2019.05.17. 07:51:40

@subidubidu: “De bizonyára az én gondolkodásom a hibás”
Ez veszélyes! Állítsuk meg a másképp gondolkodókat!:)))

God Harald 2019.05.17. 07:54:26

@Womb Raider: az a baj, hogy a régi jó dolgokból nem maradt már semmi!

Almandin 2019.05.17. 12:09:44

@Womb Raider: Ennek nemcsak a mai társadalom az oka. Nekem pl. fiatalon se tetszett a saját korosztályom, most 42 éves vagyok, egy férfi valóban 35 felett lesz igazán férfias. Egy huszonéves férfi gyakran még kölyökképű, testileg se annyira férfias, mint egy idősebb. A két nem máshogyan öregszik.

Almandin 2019.05.17. 12:12:08

@subidubidu: Ez egy trollfészek, úgy érdemes idejönni kommentelni, hogy ezt tudja az ember. Bár most elég jó hsz-ek születtek, a Facebook-korszak volt a mélypont. Akkoriban minden posztoló megkapta, hogy erkölcsi hulladék, akármit írt le.

2019.05.17. 14:57:03

@Almandin:
ki mondta hogy gyere ide ahelyett hogy nézed a mózes 1-en az aktuális narancs propagandát? ott még közbe pofázni se tudsz csak az olcsó lidlis sörtől 2 böfögés közt káromkodsz :D

2019.05.17. 15:03:32

@Womb Raider:
jajaj miss igénypók aszott fapina előhozta a magas lécet és feltette :D
mit akarsz te már bárkitől te szerencsétlen kelkáposzta szagú albérletben savanyodó terebélyes seggű ruppótlan nyomorék?
még örülhetsz ha valami 40-es béta ingyen hozzád nyúl mikor véletlen elalszol 2 komment háború közt, ha már a volt férjed nem teszi régóta pénzért sem :D

Döbbenetes hogy nem képes egy hülye ribanc se egészséges önkritikára, épkézláb racionális énképre vállalható elvárásokkal élni, és 40 sok évesen is elhiszi hogy ő a missz picsa 20 éves báli szépe akinek a pinájáért teper minden környék beli balek a buliban :D

Ugyanolyan betegek vagytok mint a listázott betegek a lipótban anno csak veletek a kutya se akar már bajlódni, menthetetlen esetekkel a legjobbak se vesződnek.

2019.05.17. 15:15:53

@Kritikus Intrikus: Gyötörnek a démonaid? Könnyíts magadon, másra ne várj:) Esetleg barizz össze Agyminnal, az ő harcedzett, kérges marka meg a te puha ajkaid mint komparatív előnyök forrásai, egy életre szóló, gyönyörű barátság alapjai lehetnek!
süti beállítások módosítása