„Képes egyszer úgy viselkedni, hogy elhiszem, élete értelme vagyok, máskor meg úgy, mint egy utolsó senkivel” - A kapcsolat 3 év után érzelmi hullámvasútazásba ment át, és a csaj most ott tart, hogy nem tudja eldönteni, maradjon, vagy adjon még időt neki. Amikor minden rendben van, irigylésre méltó a kapcsolat, de ha a pasi bepörög, iszonyú bunkó és közönséges tud lenni.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Honnan tudható, hogy érdemes-e kitartani valaki mellett, és mikor kéne elengedni? Mi majdnem három éve vagyunk együtt a párommal, ebből egy éve együtt is élünk, 28 évesek vagyunk. Folyamatosan döntésképtelennek érzem magam, mert amikor minden rendben van, mások szerint is irigylésre méltó a kapcsolatunk, a páromnak azonban van egy olyan oldala, hogy néha iszonyú bunkó és közönséges tud velem lenni, néha a semmi miatt, valamikor a melóhelyén húzzák fel, de azt se rajtam kéne levezetni. Emiatt hezitálok, mert amikor normális, akkor nagyon jó vele, de a bepörgései kiszámíthatatlanok, és a legutóbbi után, amikor is valamennyi piával is rásegített, már a határán álltam annak, hogy reggel csomagolok és elhagyom.
Mondtam neki, hogy ez így nem jó...bár magától is tudja..., de hiába ígéri meg, hogy nem lesz ilyen többé, mindig megesik megint, így képtelen vagyok dűlőre jutni vele. Én úgy érzem, többet teszek a kapcsolatunkba, ő viszont túl lazán kezeli, ahogy a hangulatának megfelelő, és félek, ha azt látja, hogy ezt most megteheti, akkor később sem fogja hátráltatni semmi.
Annak ellenére, hogy igazán kevés dolgot várok csak el (nem szólok bele, kivel, hova megy, és ha van valami, inkább megcsinálom egyedül) neki könnyű dolga van. Volt olyan, hogy megbántott, de amikor szóvá tettem, az lett a vége, hogy ő sértődött meg, mert én csináltam a feszültséget...Normális hangnemben szólok neki, ha bánt valami, és tényleg már csak azért szólok, ami nagyon nem elfogadható nekem.
Néha ezek miatt elbizonytalanodom, hogy tényleg én reagálom-e túl. Nagyon megvisel, ha épp össze vagyunk veszve valami miatt, ezért inkább én engedek. Próbálom elnyomni az ellenérzéseimet és tűrni, a jó dolgokra koncentrálni, mert abból is van. Szeretem őt, és nehéz lenne nélküle, de ilyen körülmények között nehéz vele is. Ő képes egyszer úgy viselkedni, hogy elhiszem, élete értelme vagyok, máskor meg úgy, mint egy utolsó senkivel.
Volt már valaki hasonló helyzetben?
