„Egyszer simán azt mondta, hogy hosszútávon nem tudná, mit is akarjon tőlem. Ha azt mondom, szeretlek, arra az a bejáratott válasz, hogy oké” – Ha egy frissnek mondott kapcsolat már az elején ellaposodik, joggal érezheti úgy a barátnő, hogy el van hanyagolva. Viszont ha a pasival egyáltalán nem lehet beszélni mélyebben, akkor nem érdemes ezzel a vonattal tovább utazni.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
24 éves nő vagyok. Mi úgy jöttünk össze, hogy eleinte barátságnak indult, többször nála is aludtam, és akkor zúgtam bele igazán, mert sosem próbálkozott. Aztán ténylegesen is összejöttünk. Nem élünk együtt, de néha nála töltök napokat. Nem rég jöttem csak rá, mennyire nem is ismerem. A családjának először be se akart mutatni, aztán amikor megtörtént, rájöttem, hogy én ennek a családnak nem is akarnék a része lenni annyira, nem akarok beépülni közéjük, ők egészen más világ. Ha kimaradok a családi összejövetelekről, az nekem nem nagy tragédia: valahogy mindenki levegőnek nézett, én meg szótlanul néztem végig ezt az egészet.
Van, hogy egyáltalán nem keres. Semmi aktivitás. Viszont ennek a másik pólusa, hogyha valamiért mégis felhív és nem veszem fel azonnal, akkor abból problémát csinál (már „ránevelt” arra, hogy késő délután egy bizonyos időpontban beszéljünk, és akkor okvetlen érjek rá).
A szexuális együttlétek kivételével szinte semmi közös élményünk nincs. Így akár szimpla szexkapcsolatnak is elmenne az egész. Nekem azért sokat mond, ha kiderül, mennyit akar látni belőlem valaki. Olyan is előfordul, hogy megkérdezem valamiről, és egészen mást mond, mint korábban. Nyilván minden kapcsolatban vannak rossz periódusok, de amikor ugyanúgy ismétlődnek, az már komolyabb ügy.
Egyszer simán azt mondta, hogy hosszútávon nem tudná, mit is akarjon tőlem. Ha azt mondom, szeretlek, arra az a bejáratott válasz, hogy oké, vagy én is. Inkább nem is mondom már. Nem csak sérelmeket tudok felsorolni, nyilván ha csak az lenne, gyorsabban döntenék, nem is sajnáltatni akarom magam most, csak tisztábban látni. Attól félek, hogy csak elvan velem, és neki egész mást jelent egy kapcsolat, vagy az, hogy valaki szereti.
Az már kiderült, hogy nem én vagyok neki az első, ott a melója, a család, meg a barátai. Azt nem állítanám, hogy az a baj, hogy nem ismertük ki egymást korábban, hiszen még viszonylag az elején vagyunk, a folyamat még tart. Még bármi lehet. Nem tudom, hogyan készítsem elő a terepet egy mélyebb, értelmes beszélgetéshez, ha ő ezeket igyekszik kikerülni. Néha úgy érzem, nekem kell visszafogni magam, nem lehetek annyira érzelmes, amilyen szeretnék. Ő már nem mond olyan kedvességeket, mint az elején.
Simán lennék lelkesebb, ha lenne értelme, ha befogadná. Vannak olyanok, akik a szeretlek szót azért nem használják sűrűn, hogy ne kopjon el, ne veszítsen a jelentőségéből, de nála nem hiszem, hogy ennyi lenne a magyarázat, nincs annyit használva. Ő más érzelmeit tekintve sem annyira lobbanékony.