Fedezd fel és használd!  Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

34 éves férfi vagyok. Ismerkedéskor a rossz dolgokat is elmondom magamról, mert az őszinteséget én is elvárom. Ez is egy szűrő, mert ha így elfogad, lehet jövője, mert előbb-utóbb úgyis kiderül minden. Azt is elmondom, hogy nem mindig tudom a másik hisztijét kezelni, vagy ha stresszes, vagy ideges, támogatom, ahogy tudom, de inkább magára hagyom, mert úgy vagyok vele, hogy olyan még nem történt soha, hogy amikor egy ideges embernek azt mondod, nyugodj meg, az egyből meg is nyugszik, szerintem onnan kezdődik csak igazán a vita. Azt viszont elhallgatom (meg erről minek is előre beszélni?) , hogy én biztos, hogy soha nem tolnék babakocsit az utcán, … nem férfi dolog...mindig látom, ahogy tolják velem egyidős férfiak, és nem bírom nézni se.        

               Volt egy csajom, aki rendszeresen küldött nekem magáról ilyen megmondós videókat, és később kifaggatott, hogy megnéztem-e? Én meg a tizedik után egyszer azt mondtam, hogy persze... de belekérdezett és lebuktam. Ilyen 20 perces picsogások voltak ezek a videók, amikből egy is sok. Engem ez a világ sosem kötött le. Nincs twitter fiókom, sem instám.

Ő tette fel a kérdést a végén, hogy: „ha szeretsz, miért nem küzdesz értem?” amit nem fejtett ki, én meg nem tudtam, mire gondol. Figyelmes voltam, kedves, apró ajik...ennél többet hogy lehet tenni, ami neki küzdelemnek számít? Amúgy az önimádó nővel az a baj, hogy idővel olyan pszichoszomatikus betegségeket fog generálni magának, amitől már kevésbé fogják őt kívánni, „problémás nővé” válik. Az arca feszült lesz állandóan, van ilyen típus, nem tudom jobban leírni. Igaz, hogy a férfiak mindig a nők után futnak, de van egy határ, és ha meglátják, hogy ez egy neurotika, akkor inkább tovább lépnek, nem ér annyit egy éjszaka sem. Őket onnan szoktam megismerni, hogy az alapbeszédük fejhangú, a semmiről fecsegnek összefüggéstelenül, a tekintetük kapkodó, meg arról, hogy mindig magukról beszélnek, és ha rólam is kérdeznek, az is inkább maguk felé fog mutatni, illetve arra fog vonatkozni, hogy mennyire lehet majd a jövőben betörni engem. Az, hogy én mit szeretnék, ennek a típusnak másodlagos, de inkább harmadlagos ügy.