Levélírónk szerint sokan észre sem veszik, hogy nincsenek rendesen felnőve: egy 15 évest alakító harmincas, játszmázgató nő ugyanolyan nehéz eset, mint egy negyvenes pasi, aki úgy gondolkodik, öltözködik, és reagál az életre, mint egy kiskamasz. Az sem vezet boldogsághoz, ha ez a két típus megtalálja egymást, sőt...
Fedezd fel és használd! Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Hiába nagykorú az ember hivatalosan, ha valójában éretlen. Van, aki már - élethelyzetéből vagy szellemi kvalitásaiból adódóan –, 16 éves korában érettnek számít agyilag, érzelmileg, emberileg és minden más szempontból, és van ennek az ellenkezője, aki még 40 évesen sem teljesíti, és éri el a minimumot. Ennek oka lehet érthető, pl. rossz gyerekkor, rossz életkörülmények, vagy szellemi visszamaradottság, ez elfogadható, vagy ha önkéntes alapon, átgondolt döntések után nem akar talpra állni valaki és elkezdeni egy saját életet, mert egyedül is jól érzi magát - ezeket meg tudom érteni. Én úgy vagyok ezzel, hogy rám hatnak a számok: amikor betöltöttem a 18-at, már nem viselkedtem 15 évesként semmilyen szinten. Amikor 25 lettem, akkor már egyáltalán nem hasonlítottam a 18 éves énemre. Az nekem egy sokk volt, hogy másoknál nem ez a tendencia.
Ismerek a barátaim közt sok olyan „felnőttet”, akik még mindig anyutól kérnek kölcsön, teljesen úgy gondolkoznak, mint egy tinédzser, és nem gondolják, hogy bármiben is változniuk kéne. A legláthatóbban akkor tűnik ki ez, amikor valaki csak megjátssza, hogy érett. Mert ezt nem lehet hitelesen megjátszani. Az a baj, hogy ők nem előre fognak ezután sem fejlődni, hanem még visszább... mert ez egy negatív folyamat. Mert ha nem voltak képesek fejlődni abban a korban, amikor kellett volna, ott lesz egy hiányállapot, egy hézag, amit később nem lehet már kijavítani, így nem tud a következő szint ráépülni. Az elvesztegetett éveket nehéz bepótolni.
Nekem ezek a dolgok valamennyire a szakmámba is vágnak, azért okoskodok most Nektek. A legnagyobb baj, hogy sokan észre sem veszik, hogy nincsenek rendesen felnőve, mindkét nemre értem. Egy 15 évest alakító 30as, játszmázgató nő ugyanolyan gáz, mint egy 40es pasi, aki úgy gondolkodik, öltözködik, reagál testbeszéddel, mint egy lakótelepi udvaron focizgató kiskamasz - szétszórt, laza, flegma, önpusztító és nemtörődöm. Ez nekik azért rossz, és nem lehet csak ártatlan / átmeneti személyiségjegyként felfogni, mert nem tudnak különbséget tenni dolgok között úgy, mint egy igazi felnőtt. Egy velem egykorú barátnőmet rendszeresen lerabolják anyagilag mindenféle csalók, mert túlságosan megbízik emberekben, és nem tanul belőle. De a mai világban a korlátlan bizalom luxus.
Akkor tud valaki fejlődni a legjobban, ha megtanul változni, ráébred hiányosságokra és magától rájön, hogy miben is visszamaradott, vagy legalább megfogadja egy érettebb tanácsát, aki már átlátja ezt. Annak is csak nagy ritkán van jó vége, amikor két gyerek húszévesen házasságot köt, nulla felkészültséggel, nulla átgondolással - főleg ha gyereket is vállalnak a „gyerekek”.
Van olyan nő, aki szükségét érzi, hogy anyáskodjon egy pasi fölött, és biztos van olyan férfi is, aki odavan a harmincas, pink, kislányos cicababákért, de ők nem alkotnak sokáig egy párt, ez csak látszólag harmónia, mert a különbségek ki fognak ütközni, és egymást rántják le, egymást gátolják a fejlődésben. Ha valaki érzelmileg éretlen, azon lehet dolgozni, ha viszont mentálisan, oda szakember kell. Lejjebb adni az igényeket, vagy maradni egyedül? - ez is egy kérdés ilyenkor.
Azok a szülők, akik minden pénzt megadnak a gyereknek, nem gondolnak bele abba, hogy ha ők már nem lesznek, a „felnőtt” gyereküket ki fogja továbbra is támogatni? Nem hagyják azt se, hogy ezt a tulajdon gyerekük is végiggondolja. Ezeket el lehet poénkodni, de elég nagy problémák. Munkám során nagyon sok ilyen emberrel találkozom, nem túl vidám érzés látni őket, főleg azt, hogy jól érzik magukat a langyos dagonyában, és természetes nekik, hogy a kapcsolataik hamar kimerülnek, más jellegű kapcsolataik is hamar lebomlanak, ahogy a társadalmi elhelyezkedésük sem elég stabil. A büszkeség és a felelősséghárítás sem engedi, hogy ezeket tisztán belássa valaki. Innen a motiválatlanság. A lehetőség nyitott bárkinek, aki az internetet nem csak szórakozásra használja. Bár kifogásokat mindig lehet találni.
Egy bizonyos fokú értelmi érettség abban is sokat segít, hogy egy választott embernél meg tudod ítélni, mi a fontosabb neked. A biztonság? A szeretet? Emberismeretre teszel szert, így egy agresszív, hanyag, önző, szenvedélybeteg ember mellett nem kötsz ki alapból. Meglátod, mennyire lenne jó apa / anya a másik, semmi megalkuvás, és azt is átlátod, hogy mennyire kezel a tulajdonának és akkor időben kilépsz belőle. Ilyen egyszerű szűrőkkel annyi baj megelőzhető lenne! Az a bibi, hogy a legtöbb ember egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mit akar valójában, mert nem ismeri magát. Az élet csakúgy megtörténik vele, ő meg ártatlanul néz körbe a közepéből.
Ismerek olyan negyvenes párt, akik mind felfogásban, mind érzelmileg le vannak maradva, és több gyerekük is van, mindig pénzszűkében vannak és úgy beszélnek a gyerekekről, mintha ők ketten nem tehetnének arról, hogy létrejöttek, mintha egy csapat csirkét kaptak volna ajándékba a szomszédtól. Nem azt mondom, hogy az ilyenek inkább maradjanak örökre egyedül, hanem azt, hogy fejlődhetnének HA akarnának, de a probléma felismeréséig se jutottak még el, ez a szomorú...Ha felbukkan egy vágy, egy igény, egy óhaj, azt nem kell rögtön, mérlegelés nélkül megvalósítani, legyen bármiről is szó. Így a gyerekek reagálnak. Egy felnőtt le tud mondani dolgokról egy alapos átgondolás után. A ragaszkodás szintén gyerekes, amúgy az erőszak is az. Ennyit szerettem volna csak. Remélem tudtam segíteni azoknak, akiknek pont erre volt szükségük.
Tisztelettel:
Andi