Óvakodj a divatszingliktől !

2010. április 27. 07:14 - csajokespasik

„Ha már a nőiesség minden zsetonját eljátszottátok, legalább a szánalmasságig ne süllyedjetek le!” A következő mentális beöntés egy férfiúi kifakadás. Oroszlánbömbölés. Talán tovább nem is érdemes előhangolni. Fogadjátok eme érzelmi torpedót lazán, és próbáljunk meg nem általánosítani. Hölgyeknek fokozott higgadtság és védőöltözet javasolt!

 

Hello, mindenki! Elsősorban sokat szenvedett férfitársaimhoz szólok. Amikor belebolondultok egy nőbe, aki utána vastagon lesajnál. Szeretem a lányokat, de utálom a nőket! Azokat, akik kitalálnak maguknak egy álszemélyiséget, valami rózsaszín ködöt, amit valami filmből lestek a kis agyukkal, és azzal azonosulnak. Előrebocsátom, hogy nem vagyok egy tipikus tuskó, de ez az élmény nagyon előhozta belőlem ezt az oldalam.

Konkrét sztori: éjszakai szórakozóhely, haverjaimmal békésen álldogálunk, mivel asztal már nem volt - ahogy nézelődünk, látjuk, hogy elég sok asztalnál lányok ülnek. Csak lányok. Már máskor is voltunk itt, ez az egyik törzshelyünk. De ha más szórakozóhelyek tükrében nézzük, ugyanez a történet szinte minden nap lejátszódik máshol, így vagy úgy. Mert mit látunk? Lányok ülnek körben, csordába verődve és OLYAN SZÁNALMASAN lenézik az előttük elhaladó fiúkat, hogy tiszta önégetés! Összesúgnak mögötte és röhögnek. Kérdem én: minek mentek el szórakozni, ha csak megalázni akarjátok őket?? Ez mi? De van még tovább is: szóval ott állunk a fal mellett és nézzük, hogy legalább néhány bárszék mikor szabadul fel - megjelenik egy srác, aki már jó ideje ült egy másik asztalnál, és szintén a lányokat nézte. Innen úgy láttuk, hogy ő is hasonló cipőben evez: odamenjen-e hozzájuk vagy ne? Amikor még nem láttuk a szándékukat, mi is azt terveztük, hogy odacsapódunk a lánycsapathoz és megpróbálunk közös nevezőre jutni velük. Bölcs dolog volt várnunk és figyelnünk. Végül a srác összeszedte minden merészségét és odalépett hozzájuk. Nem igazán halljuk, hogy milyen szöveggel indít, csak annyit, hogy a neveletlen szukák közül az egyik (vélhetően a csordavezér) beszól neki valamit, a többi nő pedig harsányan felröhög, mint veszett démonok. Hát, kedves hölgyeim, menjetek a fenébe. Ha már a nőiesség minden zsetonját eljátszottátok, legalább a szánalmasságig ne süllyedjetek már le!! A méhkirálynő úgy kuncog, hogy vörös az egész feje, a srác pedig megszégyenítve elsomfordál a pulthoz. Kedves lányok, miért nem maradtok otthon és miért nem játszotok inkább egymással?? ÖNUTÁLAT, hölgyeim!! A srácokkal nem idegesítjük föl magunkat a történteken, láttunk már hasonló szánni való tyúkokat. Hol a gusztustalanul röhögő libákat néztük, hol a kijáratot: melyik utat válasszuk? Amúgy a lányok, kivétel nélkül, nagyon jól néztek ki – csak belül nem viseltek sminket, pedig oda bőven elfért volna, hogy eltakarja azt a sok gennyes kelést a lelkükön. Elnézem a súgó-búgó lányokat, és diszkréten öklendezek – amint belép egy férfi, ezek összesúgnak, és felnevetnek. Ezek nem ismerkedni akarnak, csak kompenzálni a kisebbrendűségi érzésüket. Azzal a kis gyűszűnyi piával, amit szopogatnak, most a bűntudatot öblítik le. Nem akarnak ők pasit, csak megalázni magukat. Valaki régen nem úgy teljesített rajtuk, ahogy várták, túl hamar bevágta nekik, vagy nem vett nekik autót, nem tudom. A női lélek egy megfejthetetlen talány és hosszas tanulmányaim után arra a filozófiai következtetésre jutottam, hogy nem is érdekel!! Szeretem és tisztelem a másik nemet – de ezeket nem tudom. Ezek nem nők. Elfogyott a türelmem: ellépek a faltól, és egyenesen a lányok felé tartok. Női önérzet, jogok és női öntudat! – mindez izzó vasként szegeződik rám. Nem akartam én rájuk borítani az asztalt. Nem is borítottam. Csak gondolatban. Ott többször is. Mondjuk, nálam meg van a háttér, miért rühellem az ilyen jelenségeket: előző barátnőmmel 2 hónapja szakítottam, és pont azért, mert elkezdte tenni az agyát és kezdett átmutálódni ilyen lénnyé. Ő is ilyen "divatszingli" lett. Pedig az elején teljesen normális volt. Rossz társaságba keveredett. Egy ilyenbe. Lehet, hogy valahol ő is itt szopogatja a Metropolitan-jét. Minden ramazuri nélkül, szépen nyugodtan elsétáltam előttük… hallom, hogy összesúgnak. Azon gondolkodom, vajon lett volna bármi értelme, ha hirtelen megfordulok és rájuk kiabálok? Ha helyrerakom őket? Vagy akkor leereszkedtem volna az ő szintjükre? Mert ha senki nem szól nekik, akkor ki fog? A kérdésem az, hogy meddig lesz divat a szingliség? És ha már igen, vajon tudnak-e majd viselkedni a nagy amerikanizálódás mellett? Lehet ezt kulturáltan is művelni. Nem mindenkinek áll jól a Szex és New York-stílus…

 
328 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr201954599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snowmass 2010.04.27. 14:54:29

@Madpapa: És az nem lehet, hogy éppenséggel azért nem a "normális eloszlásban" voltak jelen, mert pont máshoz volt kedvük? Tudod, csordázni-bandázni meg ilyenek.

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 14:56:34

A szingli szó hibás értelmezése miatt akadtok fenn a divatszingli kifejezésen is. Ugyanis ez a mai köznyelvben nem az angol single ( = egyedülálló, mindenféle többletjelentés nélkül) szó megfelelőjeként terjedt el, hanem egy konkrét nőtípust jelöl. Azt, amelyiknek nem PONTOSAN egy barátja van. Így máris értelmet nyer a divatszingliség fogalma is. (Azaz lehet taktikai megfontolásból is több pasit hülyíteni egyszerre / lazázni, meg divatból is.)

summerstorm 2010.04.27. 14:57:04

@Snowmass:

Nagyjából én is ezzel kezdtem még reggel...

Snowmass 2010.04.27. 14:57:05

@Caddy: Most miért? Miért ne lehetnék divatszingli?? Vagy valakik már ezt is kisajátították maguknak? Törvény tiltja, hogy az lehessek vagy mi???:DDD

Snowmass 2010.04.27. 15:01:48

@Traktorka: Egyértelműen félrebeszélsz, trükkösen elhallgatod, hogy akkor most mi a helyzet a tenyereddel: izzad vagy nem izzad?:DD

Snowmass 2010.04.27. 15:02:56

@mooon:): Az odáig oké, na de mivel folytattad?:DD

2010.04.27. 15:05:25

@Snowmass:
nekem sose izzad.:)) neked?
és a táncos múltamból adódóan még menni is tudok, ha megerőltetem magam.:D

Caddy 2010.04.27. 15:05:53

@Snowmass: természetesen semmilyen törvény nem tiltja, az lehetsz ami akarsz. Szingli, dibvatszingli, nő, férfi, transzfesztita. :D:D

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.27. 15:13:02

@Father Justice: "amelyiknek nem PONTOSAN egy barátja van" Szeretném tisztázni, hogy ez pl. 24 órán belül értendő?:D Csak hogy képben legyek.:D

Snowmass 2010.04.27. 15:14:59

@Traktorka: Csak nagyon ritkán. De nem szoktam tőle megrémülni, mert olyankor tudom, hogy csak méregtelenít a szervezetem.:D És természetesen dizsiben sosem.:)

Ezek szerint most már megállapíthatjuk, hogy divatszingli vagy.:D

2010.04.27. 15:17:42

@Snowmass:
azt má' megállapítottuk!:))

Snowmass 2010.04.27. 15:17:45

@Caddy: Helyes, most megnyugtattál. Így aztán úgy gondolom, hogy te is mehetsz "csak úgy" bulizni, azaz belőled is lehet divatszingli.:DD

Snowmass 2010.04.27. 15:19:59

@Traktorka: Nem. Én legalábbis még nem. Mert ha esetleg a tenyered izzadós lenne, akkor még kényszerszingli is lehetnél. Ezért kellett hát ezt tisztázni.:)

summerstorm 2010.04.27. 15:21:43

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

most nem azért, de szociológiailag a magasan képzett, jól szituált, jó pozícióban dolgozó, egyedülálló, 30asokat soroljuk a szinglibe... aki általában a kitolódott tanulási életszakasz miatt később kezd önálló életbe/munkavállalásba, ehhez kapcsolódóan kiemelkedő jelentősége van számára a karrierépítésnek, és ezáltal kitolódik a gyermekvállalás jelensége is...

Hol van ez kapcsolatban azzal, hogy nem PONTOSAN egy pasija van...?
Biztos velem van a baj :D :D

2010.04.27. 15:22:48

@Snowmass:
akkor adjál pontos definíciót, nehogy valami ne stimmeljen, amire még nem gondoltam.:))

Madpapa 2010.04.27. 15:28:41

hogy eltűntek a pasi kommentelők, hmmm.... :-)))

tuli _ 2010.04.27. 15:29:57

@Father Justice: aki alapból nem igazán vonzó, az cseszheti, ha van pasija, ha nincs. :)
az átlagosnál jobban kinéző nőknek pedig nem azzal van gondjuk, hogy buliban össze tudnak-e kaparni egy srácot, aki megdugja őket (nyilván, bármikor), hanem, bármilyen hihetetlen, ők is akarnak társat.
a jó pasik viszont többnyire csak megdugandó lányokat keresnek bulikban.
találnak is, nem keveset. :)

Caddy 2010.04.27. 15:31:21

@Snowmass: akkor szerintem lassan klubot alakítunk Traktorkával.
Caddy vagyok és divatszingli. :D

2010.04.27. 15:31:36

@Madpapa:
mé' má' te is divaszingli lettél és nem pasi vagy?:))

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 15:32:35

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Szingli (fn.): Az a nő, akihez tetszőleges időpontban és időtartam alatt nulla, vagy egynél több olyan férfi tartozik, aki a nőt aktuális vagy jövőbeli barátnőjének tekinti, annak szándékaitól és a kapcsolat jellegétől függetlenül. Érzelmi alapú / együttélős párkapcsolata, vőlegénye, férje nincs.

Ha ez a szám pontosan egy, kezdő szingliről vagy egy tamáskodó nőről beszélhetünk. Rossz nyelvek szerint ha a szám nulla, akkor pedig ronda szingliről, de én ebben inkább nem foglalnék állást.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.27. 15:32:35

@mooon:): namármost eddig én is így gondoltam, de Atya mondatai szélesítették a látókörömet: vagyis a szingli nem az, akinek pontosan egy barátja SINCS, hanem az, akinek pontosan egy van.:-) Kicsit nem értem, de majd elmondja.:-)

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 15:33:50

Nem pontosan egy = nulla, vagy egynél több. ;)

2010.04.27. 15:37:01

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

A blogférjek számítanak nem pontosan egynek?
Mer' akkor kiesek a rostán, bakker.:))

summerstorm 2010.04.27. 15:39:50

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

??????
asztat kell monnygyam, hogy ehhez én mááán majdnem nyóc órát dolgoztam... nem éjtem..

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 15:41:35

@mooon:): Alapvetően tényleg ezt a kategóriát kellene szingliként definiálni. A valóság azonban az, hogy akit a többség szinglinek tekint, annak alapból esze ágában sincs gyereket szülni, sem húsz évesen, sem a harmincas évei elején. Legfeljebb akkor szül, amikor már érzékeli, hogy kezd kifutni a versenyképessége, ezért gyorsan meglasszóz egy viszonylag pénzes fickót a gyerek révén.

@tuli _: Már csak az átlagosan kinéző férfiakról kellene említést tennük, és minden kategória le lenne fedve. :) Annyit azért zárójelben jegyezzünk meg, hogy az átlagosan kinéző nők tekintélyes része sokkal szívesebben dugatja magát minél tovább a jópasival / jópasikkal, mintsem hogy társat keressen egy átlagos megjelenésű férfi személyében.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.27. 15:43:34

@Traktorka: ha adott időtartam alatt pontosan egy tekint a blogfeleségének, akkor kiestél:-)))

@mooon:): én értettem félre, nem tudok egyszerre sok dologra jól figyelni.:-))

Madpapa 2010.04.27. 15:43:37

@Traktorka: konformizálódom lehet :-))))

bagolybagoly 2010.04.27. 15:44:51

@Traktorka: Te összeházasodtál egy bloggal? Csak a lakásodat rá ne írasd!

summerstorm 2010.04.27. 15:48:03

@Father Justice:

bakker, én is UFO vagyok... de én meg azért nem szültem még, mert majd annak szeretnék szülni, aki a társam lesz, akit szeretek, akivel együtt szeretnék lenni... (és nem vagyok még annyira öreg, félreértés ne essék, de 25 éve már símán rámaggatták volna a vénkisasszony jelzőt....)
Naív vagyok tudom, inkább kimondom én... :(

egyébként meg az átlagos kinézetű pasi is tud pont ugyanolyan tetű rohadék lenni, mint a helyes pasi... ebben nincs különbség..

2010.04.27. 15:49:28

@bagolybagoly:
Jaj, dehogyis.
Blogtárssal.:))
Devilné Traktorka a hivatalos nevem.:))
De van házassági szerződésünk és minden házasság előtt szerzett vagyon, azé akié vót eleve, na.:)) Nem érdekházasság ez, hanem szintiszta érzelmeken alapuló. Nem lesz csúnya válás, olyan csak hülye emberek között van az életben.

summerstorm 2010.04.27. 15:50:37

@mooon:):

szal csak azért mert úgy tűnik hogy kiszalad az ember az időből... meg lasszózni...
na azt nem...

summerstorm 2010.04.27. 15:52:09

@bagolybagoly:

csak azt kifelejtette hogy bigámista, mert hozzáment már Berry Kenthez is, és mikor eltűnt, nem vált el tőle, csak úgy hozzáment ám Devilhez...
:D :D

2010.04.27. 15:52:15

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

definiáljuk az "adott időtartamot", pls.:D

bagolybagoly 2010.04.27. 15:52:41

@mooon:): Áh, az átlagpasit pont arról lehet megismerni, hogy tökéletes. Nekem még nem megy jól a felismerés, ezt bevallom. Ilyen blogokon meg fórumokon tanulom.

Devil2 2010.04.27. 15:53:09

@Traktorka: Jut eszembe.. Jót eveztél a hétvégén?

bagolybagoly 2010.04.27. 15:53:28

@mooon:): Az mondjuk más, ha hivatalosan is eltűntnek nyilvánítják .... lehet akár hadiözvegy is.

2010.04.27. 15:56:07

@Devil2:
Voltak kisebb fennakadások, de összességében nagyon klassz volt.:)
Nem is tudtam, hogy ez a Dunaharaszti-Szigetszentmiklós rész ilyen kis szupi, feelinges.
Megrengett a parasztház-álmom.:) Most vízparti-ház álmom lett.:))Veszünk egyet, te meg én?:))

Devil2 2010.04.27. 15:56:18

@mooon:): "csak úgyhozzáment ám Devilhez" Na tisztázzunk valamit. Én megkértem @Traktorka: kezét, Ő pedig igent mondott, és szabadjon megjegyeznem, örülök hogy nem kellett sokat gondolkoznia a válaszon. Jaj, imádom a Drágámat! :))

Devil2 2010.04.27. 15:59:02

@Traktorka: Símán veszünk, nyaranta meg leköltözünk oda és hébe-hóba meghívunk pár barátot. Amikor meg kettesben leszünk akkor jöhet a meztelen fürdőzés naplamente közben... :))

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 15:59:06

@Traktorka: Azt akarta közölni, hogy amennyiben a két (tetszőleges) időtartam között van / volt átfedés.
"Így magyarázta ki.. Árpi.." :)

@mooon:): Nem vagy UFO (sőt, még ufonauta sem), csak nem vagy szingli a szó köznyelvi értelmében. :) A rohadéksággal kapcsolatos kijelentéssel egyetértek. Így aztán, ha az átlagos és hejjespasee egyaránt rohadék úgyis, nyilván hogy az utóbbiakkal akarnak dugni a szinglik. Rohadék mivoltuk miatt ennél többet tervezni velük értelemszerűen bohóság lenne. (Figyeld a csúsztatást, finoman csinálom!) Jól ki van ez találva. :)

summerstorm 2010.04.27. 16:01:34

@Devil2:

jól van :), jól van :)...
Nem úgy értettem...
Csak hát én voltam a tanú az esküvőn...
és utána uk muk fuk hozzádment egy kérés után rögtön... :)

2010.04.27. 16:01:51

@bagolybagoly:
Szerintem hadiözvegy voltam adott időtartamig, amikor megkérte a Devil a kezem. Amúgy is tetszett nekem régóta a fiú, örültem, hogy megkért.:)) Halálosan boldog vagyok vele, sose veszekszünk.:))

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 16:03:31

@bagolybagoly: "Áh, az átlagpasit pont arról lehet megismerni, hogy tökéletes."
Te már tudsz valamit. :)

Devil2 2010.04.27. 16:03:32

@mooon:): Lehet hogy vonzó az egyéniségem? :))

bagolybagoly 2010.04.27. 16:04:30

@Traktorka: Húúúúú akkor ez csak azért lehet, mert van Audija!

2010.04.27. 16:05:37

@Devil2:
Juhúúú!:))Férj, Te tök jó fej vagy!!:))
Mondjuk nemtom ám, hogy lehet-e ott fürdeni...

Devil2 2010.04.27. 16:05:44

@bagolybagoly: Nem tudsz közénk állni.. :P :D

Devil2 2010.04.27. 16:06:35

@Traktorka: Ó, hát mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb. :))

2010.04.27. 16:07:34

@bagolybagoly:
Tényleg van neki?:))
Nem tudtam, nem téma a lóvé meg a javak köztünk.

summerstorm 2010.04.27. 16:08:17

@Father Justice:

és egyébként is...
aztat kell mondjam, hogy hejjjessspasiiii is tud tündérirendesédesaranyos lenni.... nemcsak csúnyarondaérdekpasi...
:D

2010.04.27. 16:09:07

@Devil2:
Ja, hogy te ilyen kis veszélyesen szeretsz élni?:)))
Hát jó. Vállalom a kockázatot veled.:))
Úgyse üldögéltem még meztelenül a jardon.:D

summerstorm 2010.04.27. 16:09:56

@Devil2:

Nem tudok másra gondolni, csak ez lehet az oka.... :)))

Devil2 2010.04.27. 16:11:51

@Traktorka:
Én csak a tényleges veszélyektől tartok, meztelenül a yardon ülni még nem az a kategória. :D

bagolybagoly 2010.04.27. 16:12:35

@Father Justice: Jaj dehogy! Nekem nagyon sokat kell még fejlődnöm ezen a téren. Például nem kacsintgatok a füttyögő "culágerekre", mert eddig úgy volt, hogy nem nagyon örültem a hangos verbális, illetve nem verbális megnyilvánulásaiknak. De tegnap óta tudom, hogy ezen is változtatni kell.
csajokrol.blog.hu/2010/04/26/itt_a_tavasz_113#c9614913

Devil2 2010.04.27. 16:13:18

@mooon:): Én meg tudom hogy nem az Audim lebegett a Drágám szeme előtt.. :D

2010.04.27. 16:13:51

@tizenot: én már 100 éve nem járok szórakozóhelyekre, idióta! : P

2010.04.27. 16:17:35

@Madpapa: „Frusztrált vagy. Miért? Azért mert ez a dolog téged érzelmileg is érint és azért, mert hasonló szituáción már te is átmentél.”

jó, majd nem leszek „frusztrált”, hogy a társadalomba sok ilyen idióta van. : )

„Másik ok lehet a heves reakcióidra, hogy valami más okból kifolyólag felhúztak ”

aha felhúztak. hogy te is a szokásos gyengeelméjű vagy, aki a legegyszerűbb dolgokat se képes felfogni. : )

„Ha valamilyen dolgot nem ismerek és nem érintett még meg negatívan, azt nem reagálom túl. ”

jó neked. : ) nem rólad van szó amúgy...

„Egyébként nagyon sok jó gondolatot ( komolyat, tréfásat )olvashatsz itt az ügyről, bár gondolom ezt már megtetted. ”

na hagyjál. ugyanolyan semmitmondó faszságokat mondasz, mint bármely átlagnő, ha lemegyek az utcára és találomra megkérdezem... önálló gondolat = 0

2010.04.27. 16:19:53

@Devil2:
annál is inkább, mivel normális egzisztenciJával rendelkezem saját jogon, nem izgulok az audikra.:)
ültem én már sokmilliós autóban is olllyan boldogtalanul...:))
ÉS a piros hetesen is olyan boldogan.:))

na, miről nem tudok még, Szerelmem? valami kastély valahol vidéken?:)))

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 16:20:25

@mooon:): Ezt nagy megnyugvással olvasom. A végső konklúzió tehát: csakszexre és komoly kapcsolatra is kizárólag hejjespaseet érdemes megpályázni, hisz mindkét táborban vannak rohadékok meg tündérbogarak is. Akkor meg már csak legyen rendben az a fránya esztétikum is, vagy mi. :)

summerstorm 2010.04.27. 16:22:16

@Father Justice:

háádddee neeem :D :D :D?

na jó. visszavettem magam...
meg egyébként is... hááá kinek mija hejjespassii... :D :D

summerstorm 2010.04.27. 16:24:59

most mááár télleg lelőttem magam ebben a témában :) :)

2010.04.27. 16:27:44

@Father Justice:

mondja a népdal is:

szeress egyet, s legyen szép,
ha szenvedsz is legyen mért...:)))

tizenot 2010.04.27. 16:27:59

@Bölcs Ész: En se, de mivel geci okos vagyok emlekszem ra hogyan mennek a dolgok :D

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 16:34:07

@Traktorka: Milyen igaz! És mivel jóval kevesebb szép ember van, mint átlagos, nem csoda, hogy a másik népdalban felvázolt helyzetek állnak elő néha:

Szereti a tik a meggyet
Ketten szeretünk mi egyet
Jaj Istenem milyen furcsa
Mikor ketten megyünk oda.

/Érdemes megfigyelni, hogy a definíció értelmében ez a népdal egy szingliről szól. :) /

Devil2 2010.04.27. 16:37:35

@Traktorka:
ÁÁ, dehogy fussa nekem Audira, jól elvagyok a Fiatban, amit kell azt tudja és nem is csúnya a kis digó. :)
Meg nehogymá be legyek kategorizálva, mert naaagy fekete Audival járok a WC-re, még az kéne...

2010.04.27. 16:37:40

@Father Justice:
(Pécsi Ildikó beszívott fejjel szalmával a hajában)
Aaaa szerelmeeeet eltitkolni nem leeeeheeet...:D

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 16:42:45

@Traktorka: Ismerem azt a filmet is. Hát sokat tapasztalt, világlátott ember vagyok én, édes egy komám. :)

Devil2 2010.04.27. 16:43:42

@Father Justice: Konkrétan inkább lyuksógorokról, nem? :D

2010.04.27. 16:44:50

@Devil2:

Jóvan, má' megijedtem, hogy félreismertelek.:))

Na, de mesélj még hogy mit fogunk csinálni a vízparti házban, Te meg én?

summerstorm 2010.04.27. 16:46:25

@Devil2:

attól függ milyen nemű énekli a dalt :D...

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 16:47:04

@Devil2: Az elbeszélők a lyuksógorok, a főhős a countryside single. :)

2010.04.27. 16:47:32

@Father Justice:

Ja, már a debreceni vásárba is eljuthatott életében 1x a' öreg!:))

Father Justice (törölt) 2010.04.27. 16:49:25

Ez volt már egyébként? Speciális okokból kifolyólag is lehet valaki szingli:
www.youtube.com/watch?v=_bi5sddi1-Y&feature=related :)

Madpapa 2010.04.27. 16:52:07

@Bölcs Ész: Nos talán itt le is zárhatjuk. Minden egyes mondatoddal engem igazolsz. Egyszer talán megérted. Talán. Én reménykedem. ;-)

Devil2 2010.04.27. 16:56:13

@Traktorka:

Éljük a magunk hétköznapi gondoktól távoli életét. Csak a legszükségesebb ideig tartózkodunk civilizált környezetben, például elmegyünk a bótba aztán megvesszük a kaját. Kivétel ez alól annyi, hogy gyakran pattanunk motorra, én előre, Te hátra és kapaszkodsz a felsőtestembe, én meg már ettől a felállástól (felüléstől) is jól érzem magam, na de persze robogunk kishazánk legszebb tájegységeit felfedezni.
A házban meg a szokásos, vezetjük a háztartást, lemegyünk pecázni, evezni (itt az ideje hogy megtanuljak kajakozni).
És ahol megkívánjuk, szexelünk. :))

Devil2 2010.04.27. 16:57:46

@mooon:): Ja igen.. az fontos! :D By the way, nincs meg ez a kifejezés valamilyen más formában akkor ha több nő jár egy kukira?

Devil2 2010.04.27. 17:01:28

@Father Justice: "countryside girl" Egyik tanult és nagy élettapasztalatú barátom kifejezésével élve: "tájjellegű szűz" :D

2010.04.27. 17:04:14

@Devil2:
Hmmm...:))Istenien hangzik.:))
Kajakozás nem nagy ügy. De izgi, amíg megtanulod tartani az egyensúlyod.
Te meg megtanítasz engem motorozni. Már ha az 50 kg-m elenegdő fizikum a történethez.:)) Ja, kell mindenféle szerkó nekem majd.:))
És valami nagykonyhás ház legyen, mert szeretek ottan lődörögni pizsiben, meg sütni-főzni.:))

Devil2 2010.04.27. 17:10:47

@Traktorka:
Ohh, egyelek meg kicsi feleségem, érzed az erőt kettőnkben?

Devil2 2010.04.27. 17:23:23

Kész? Blogmotor besült?

2010.04.27. 17:28:19

Jesszus, ezt a posztot... Hangosan sikít ki belőle a megbántottság.
1. ahogy @Erásss: is megmondta, részetekről ottvannak a beszólások. És hozzáteszem, hogy nem egy ocsmány, amitől tuskónak tartjuk azt aki ilyet mondott...
2. én spec ha lemegyek barátnőmmel(immel) szórakozni valahova nem feltétlenül azért megyek, hogy pasizzak. És hozzáttenném, hogy ha belépünk egy terembe, ami teli van hímneműekkel úgy érezzük magunkat mintha a húspiacon vagyunk. Borzalom idegesítő, hogy 2 mondatot nem tudsz úgy váltani azzal akivel lementél hogy valamely éhes kan rátok ne vetné magát. Eskü a gazella-hiénacsorda effektus...
3. és akkor a taperolásról, aládnyúlásról, ölelgetésről, rángatásról nem is beszélnék.

Szóval nem kell félteni a pasikat se. Jól tetted hogy figyeltél, és nem egyből mentél oda. Így megkímélted magad egy kellemetlen helyzettől, bár ez is egy olyan dolog, hogy téged lehet nem küldtek volna el. Tudom ez nem nagy vigasz, de akkor is. Nem kell durr bele odamenni, hanem először fel kell mérni a terepet.

2010.04.27. 17:35:30

@Devil2:
Hát tényleg nagyon bírnám, ha így élhetnék.:))

Devil2 2010.04.27. 17:41:08

@Traktorka:
Akkor már csak neki kell kezdeni a megvalósításnak.. :))

DocBulywood 2010.04.28. 09:11:55

Nem értem, szegény posztoló mit parázik? Helyetted majd telefröcsköli valami csávó ezeket, leköpi, veri, elveszi a pénzüket. Addigra 35-40 körül járnak majd ezek a csajok, lesz összesen 2-3 gyerekük, apa nélkül.
Majd hirdetni fognak, hogy keresik életük párját, jóban-rosszban, szeretnek a természetben sétálni, szeretik a színházat, mozit, zenét, olvasni és ha elfogadod őt, meg a gyerekeket, akkor nagyon fog szeretni.

Látod, már megint fizetsz egy használt punciért, plusz a gyerekeit is támogathatod.

... és már baszhatod is, komám! :-DDDDDD

CIN 2010.05.10. 00:28:56

Az "állás"döntetlen!Ugyanis ha nem viselkedsz lekezelően is eggen csak megesik inkább nézi el a pasas,h tizenórákat dolgozik a párja míg a t...ét vakarja fekve!Jah,és a "behozott" porontyok után is fizetheti a csaj a GY-t.

Captain Hook 2010.05.27. 10:54:06

...mindenki a saját boldogtalanságának kovácsa...

Captain Hook 2010.05.27. 11:00:25

Aki divatból szingliskedik, túlzott elvárásai vannak, igénykedik a semmi hátterével és abban éli ki magát, hogy egy "szórakozóhelyen" többedmagával másokat gúnyol, az sosem lesz boldog, mert nem fogja észrevenni, amikor előtte áll az "igazi". Szánalmasak az ilyen pasik és csajok is.
Mindenkinek szüksége van valakire.
De ez a túlzott igényekkel és elvárásokkal spékelt hedonista individualizmus oda vezetett, hogy nem adunk esélyt sem egymásnak. Nem kell odamenni, jó dumát nyomni, kibaszott jól kinézni ahoz, hogy egy teljesen természetes, hétköznapi kommunikációból ismerkedés legyen.

Captain Hook 2010.05.27. 11:05:15

Az a baj, hogy túl sokat válogatnak, ahelyett, hogy kommunikálnának.
Nem tudnak helyzeteket kihasználni a beszélgetésre, feszengenek, düllesztenek, játszák az eszüket, mutogatják magukat, meg amijük van, ahelyett, hogy természetesen viselkednének egymással. Kivagyiskodás, riszálás, páváskodás közben nehéz a másikra koncentrálni...

Captain Hook 2010.05.27. 11:16:11

Ferde értékrend, érzelmi éretlenség, szexuális intelligencia hiánya és a filozófiára való képtelenség.
Ezek a legfőbb okai a párkapcsolati problémáknak és ehez nem kell Dr. Csernus Imrének lenni, hogy ezt valaki meglássa...
süti beállítások módosítása