Ismeritek azt a fajta pasit, akinek ha van nője, belenyugszik, nem pedálozik tovább, hiszen már megszerezte, és azonnal visszasüpped abba a világba, amiből egy kis szalma láng előcsalogatta? Én csaj vagyok, 24 éves, a szóban forgó pasi 27. A neten adott fel egy hirdetést, én pedig válaszoltam rá. Többet vártam tőle, mert igen szép bemutatkozója volt (később kiderült, nem a sajátja). Sokat leveleztünk, majd találkoztunk. Nekem nem volt bajom vele, ahogy láttam, neki sem velem. Teljesen átlagos srác volt. Nem az esetem, de baj sem volt vele, így hagytam, hogy a belső értékeivel hódítson meg. Érdekes gondolatai voltak és kezdett tetszeni. Kezdtünk közeledni is egymáshoz. Hamarosan felhívott a lakásába, amit az öccsével közösen tartott fent. Ketten laktak együtt.

A pasi már eddig is azzal dicsekedett, hogy mekkora arc a neten. Pincérként dolgozik, 14 órát, 1 héten 3 alkalommal. Szabadidejében pedig reggeltől-estig kommentel, az öccsének nincs munkája, pedig elég jól beszél olaszul (bátran elvállalhatna fordítást vagy tolmácsolást is) kissé kövér, de nem vészesen - nem voltak nagyon barátai sem, folyton a bátyján lógott. Ami a „pasim” hozzáállását illeti: életvitelszerűen a neten csüngött. Általában blogokban és fórumokban szólt hozzá a témákhoz, de az volt a legijesztőbb, hogy olyanhoz is hozzászólt (kertépítés, hadigépek, belsőépítészet stb.) amihez halvány lila gőze sincs, viszont utána néz a neten, összeollózza, és benyomja a kommentjét, így úgy tűnik, mintha értene hozzá. Igazi troll volt, testközelből - én is kommentezem elég sűrűn de nem vagyok troll. Pedig csak összeollózta és már szaktekintélyként kezelték, még egy síelős fórumon is, pedig sílécet szerintem csak a tévében vagy a boltban látott eddig. Honnan tudom? Eldicsekedett vele… Életvitelszerűen űzte az ipart. Leginkább hátulról láttam őt, a tarkóját meg a koncentrálásban a monitor elé görnyedő hátát. Hát nem erről álmodozik egy lány, ugye? Ha nem is beteg volt, de jó úton tartott egy finom kis rögeszme felé. Rosszul volt, ha valamelyik blogban nem tudott elsőzni. Zömében külföldi blogokon vandálkodik. Innen már tudtam, hogy a bemutatkozó szövegét, amire én az első levelet írtam neki, biztos, hogy azt is valahonnan ollózta. Kíváncsiságból rákerestem a szövegrészletre – és tényleg más tollával ékeskedett. Ha 1 órára elmegy a nete, teljesen kikészül. A másik probléma az öccse volt – a közös pont bennük az élet iránti „lelkesedés”. Semminek nem tudtak örülni, minden szar volt nekik, mindent kritizáltak, minden átverés, minden hazugság… Szép életük lehetett eddig. Szarkasztikus és ironikus pár voltak, néha az én pozitív életszemléletem volt a céltábla: ilyenkor ketten estek nekem – na nem bántón, csak élcelődőn, de akkor is bántott. Én hiszek valamiben, ha nem is Istennek hívom, de hiszek valamiben – na, ez volt az olaj a tűzre, amikor mindketten elkezdték magyarázni, hogy tudományosan miért nem lehet Isten. Ezzel finoman szólva lelken fostak. Ehhez senkinek nincs joga, beleszólni a másik világnézetébe. 1 hónapig tartott a rokonszenvem aztán elfogyott, szex nem volt (szerencsére nem firtatta), csók csak kevés, aztán otthagytam, mert egy gyökér volt. Nem értette, miért lépek le, azt hitte, minden rendben. Felrótta, hogyha problémám volt vele, miért nem mondtam. Pedig mondtam, csak nem hallotta meg a cinikus öccsével történő szellemi buzulás végett. Értetlenül állt a dolog előtt, de a továbbiakban nem kívántam foglalkozni vele. Mindez november végén volt, utoljára karácsonykor hívott fel, hogy nem-e találkozunk megint. Nemet mondtam. Szerintem csak egy barát kellett neki. Szerintetek mikor illik lepattanni? Ha nyilvánvalónak érzem a problémát, mindig meg kell indokolni, hogy miért lépünk le? Vagy egy ilyen pasinak úgyis mindegy?