„A lány rendszeresen homlokon csókolja a kutyát és egyszer úgy tűnt, mintha szájon is csókolná, de nem néztem oda. És most smárolj a csajjal!” – a pasi hamarosan válaszút elé állítja a kedves barátnőjét, mert vagy ő, vagy a kutya, de a kettő együtt nem fér meg egy kennelben. Egy kis szétkapart bútor itt, egy kis kitúrt virágföld ott, hosszútávon ez igazi rémálom egy rendszerető pasinak. Most megtudhatod, ki az igazi falkavezér. És várjuk a karácsonyi, szilveszteri posztokat is!
Sziasztok! Kicsit formabontó leszek, mert nem megcsalással, nem a szüleivel, vagy a pénzzel van gondom, hanem egy szőrös kis szemétládával. Úgy fél éve van egy barátnőm. Ő vidéki és általában hétvégente engedi fel a munkája. Nem baj, gondoltam, a távkapcsolat is lehet szép. Mert így minden találkozónk olyan, mintha első randi lenne. Na, ennek a lánynak van egy spánielje, amit állandóan magával hoz. Rólam tudni kell, hogy a lakásomban rend van, azonnal feltűnik, ha egy hajszál van a padlón, vagy ha nincsenek szimmetriában az asztalon a dekorvázák. Képzelhetitek, mennyire tolerálom a kis dögöt….
Nem vagyok kutyagyűlölő, szeretem a kutyákat, de általában mások kutyáját – mert azt gondolom, hogy a lakásban nincs helyük. Nem az ő területük. Lehet, hogy úgy hangzik, mintha egy vénember mondaná, de akkor is így gondolom. Amikor jön a lány és elengedi a kis spánieljét, csak a távozásuk után veszem észre a károkat: drága bútorok megkaparását, virágföld kihányását, órákra eltűnés, majd hallom, hogy valamit morogva rángat. Egyszer a zakóm volt az. Nem volt drága, ki is dobtam utána. A másik dolog: a lány rendszeresen homlokon csókolja a kutyát és egyszer úgy tűnt, mintha szájon is csókolná, de nem néztem oda. És most smárolj a csajjal!! A bútoraim nem tiszteletben tartását leszámítva a csaj a konyhaszekrényből tetszés szerint választ a kutyájának itatóedényt, nem zavarja, hogy drága dizájntányér, nagyi hagyaték vagy Zsolnay. Egyik alkalommal arra ébredünk, hogy eltűnt a konyhapolcom sarka, az este, míg a gazdáját gyömöszöltem, mert a kis szemétláda unalmában szétrágta – ezt látva a gazdája is csak szégyenkezett, hogy „ejnye, ejnye, te rossz kis szörny!” majd amikor leülök döbbenetemben, hopp, a kis szemét az ölembe is ugrott. Ha brunyálnia kell, az ajtót kaparja, csiszolhatom-festhetem le. Valamelyik csatornán láttam régebben annak a kutyaidomár csajnak a műsorát, és az maradt meg bennem, hogy azt kell tudatosítani a kutyákban, hogy én vagyok a falkavezér - és mint olyan, mint a terület alfahímje, megkértem a gazdáját, hogy hagyja a kocsijában. Erre kiborult, hogy hogy képzelem. Lassan leülök vele beszélgetni, de az lesz a vége, hogy vagy én, vagy a kutya, a kettő együtt nem megy. Mert más baj nincs a lánnyal, imádom őt. De már többször álmodtam a kutyájával, ahogy kivágom a negyedikről és nyekken odalent…
