Sziasztok! Egy történetet szeretnék elmesélni. Olvastam már arról, hogy a pasi nem akar gyereket, olvastam arról, hogy a nő nem akar. De arról még nem olvastam, hogy a pasi akar, a nő meg hazudik. Ha nem velem történik, el se hiszem, hogy emberi lény képes ilyesmire. 28 évesen ismertem meg a lányt, akit később feleségül vettem. Ő akkor 27 volt, a házasságkötéskor 30. A kapcsolatunk jól indult és szépen alakult. Közös álmaink és céljaink voltak. Ő vidékről jött a fővárosba, a munkánk révén ismerkedtünk meg, de nem egy helyen dolgoztunk. Találkozgatni kezdtünk. Beleszerettem. Hogy ő is szeretett-e engem, ma már nem merném állítani, de akkor azt hittem, igen.

Egy év elteltével hozzám költözött. Tervezgettük a jövőt. Minden rendben is volt, amíg az esküvő utáni évben szóba nem hoztam a gyerek-kérdést. Előtte is beszéltünk róla, de semmi konkrétum, csak hogy majd mindketten akarunk egyszer. Szóval nem volt lelkes. Azt mondta, ő még várna. Jól van, várjunk, ráérünk, élvezzük az életet. De azért mindketten elmentünk dokihoz, mert nem árt egy kis készülés, tájékozódás. Az én eredményeimre várni kellett, de az övéi azonnal megvoltak. Közölte velem, hogy nem lehet gyereke. Nem gyanakodtam, nem faggattam, nem kértem papírt róla, együtt sírtunk. Az első sokk után kértem, menjen el másik orvoshoz. El is ment, az eredmény ugyanez volt. Arra kértem, mondja el, mi a baj, hátha van valamilyen kezelés, ami segíthet. Azt felelte, nem akar többé beszélni róla. Bevallom, hogy ezt már furcsállottam, de azt hittem, kell neki egy kis idő, hogy feldolgozza. Két nap múlva már semmiféle szomorúságot vagy aggodalmat nem láttam rajta. Nem értettem, hogy képes a hétvégi házibulira vásárolgatni a barátnőkkel, amikor egy közös álmunk tört darabokra. Eldöntöttem, hogy a végére járok az ügynek. Megszereztem az orvosa telefonszámát. Megkértem a húgomat, telefonáljon neki a feleségem nevében, szüksége van a leleteire az elmúlt két évből, mert egy másik orvoshoz megy, készítsék ki a papírokat, és én, a férje, majd érte megyek. Úgy is volt. Hazafelé elfogott a kétség, hogy helyesen teszem-e, amit teszek, de segítő szándékkal kértem ki a leleteket, nem ártóval, úgyhogy megnyugtattam magam. Otthon aztán kibontottam a mappát. Csak néhány papír volt benne, többre számítottam. Ja, és teljesen normális, egészséges leletek voltak. A legutóbbi egészen pontosan hat hónappal azelőttről, hogy a feleségem állítólag ott járt. Egy spirált helyeztek fel neki. Nem vagyok szakértő, de így már leesett, miért nem lehet gyereke. Mert nem akarja. Átvágott. Elgondolkodtam rajta, akarok-e én még bármit is ettől a nőtől. Eszembe jutott, hogy lecseréltetem a zárat, aztán amikor hazajön, majd meglepődve közlöm vele az ajtó túloldaláról, hogy pedig én szeretném, hogy bejöjjön, de kulcsot azt nem kap. Amúgy ő is akar gyereket, de milyen meglepő, a spirál miatt nem lehet... Az is eszembe jutott, hogy kiteszem a cuccait az utcára, és úgy cseréltetem le a zárat. Vagy postára adom mindenét a szülei címére. De végül egyiket sem tettem meg. Amikor hazajött a munkából, elé tettem a papírokat, és megkérdeztem, miért csinálta. Arra számítottam, ad valami magyarázatot, de nem így történt. Rám támadt, hogy merészeltem ezt. Hátba támadtam. Megaláztam. Már nem bízik bennem ezek után. El akar válni. Elköltözik. Én meg ültem és hallgattam. Amikor befejezte a nagy monológot, csak annyit mondtam, hogy a hétvégéig maradhat, a nappaliban alhat, aztán vigye el a cuccait, és szívesen elválok. Meghökkent, játszotta a sértődöttet. A cuccai nagy részét elvitte, a többit kidobtam, és megtörtént a zárcsere.

Ennek már lassan öt éve. Nem mondhatom, hogy tanultam az esetből, mert szerintem ebből nincs mit tanulni. Vannak olyan emberek, akiknek nem nőtt ki a gerincük. Szép hepiend lenne, ha azt írhatnám, azóta megtaláltam az igazit és van egy gyönyörű gyerekünk, most várjuk a másodikat. Ehelyett sodródok kapcsolatból kapcsolatba, ágyból ágyba, és örülök a haverok gyerekeinek. Családosdiból nekem ennyi jut. Lehet, hogy a múlt heti poszt is erről szólt: a főnök megégette magát, azóta nem kell neki a kényelmi állandó, de szívesen gyerekezik másoknál. Én is szívesen viszem haver gyerekeit ide-oda, ha apa nem ér rá. Egy nő már átvert, és jó messzire jutott vele. Több nem fog. Üdv!